Evangélikus Élet, 1952 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1952-08-24 / 34. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET 3 ÉLŐ VÍZ „Botor vitatkozás“ Magunk is belekeveredtünk már véget nem érő vitatkozásokba és keserűen emlékezünk vissza minden ilyen alkalomra. Sokszorosan utála­tos a vitatkozás, amikor az a Szent- írás és a szent dolgok felett folyik. Igen sok keresztyén botlott el vég­zetesen ezen a csapdán. A Szentírás éppen ezért keményen elité! minden­féle üres vitatkozást. ítéljük el most mi is magunkban még az indulatát is. A vitatkozás okozói: a) A felettébb vaió bölcselkedés. Cemberünk nem mindig hajlamos arra, ami a Szentírásban ki vn jelentve és ehelyett füle és szíve arra viszket és kíváncsiskodik, ami el van rejtve. A ki nem jelentett dolgok mindig bi­zonytalanok. Felfoghatók így is, úgy is. Ezen a bizonytalan talajon köny- nyű kettő, sőt több táborra szakadni és vitatkozni. b) Az ítélkezés székébe is szíve­sen beleülünk. Igen hajlamosak vagyunk arra, hogy a magunk igazát tartsuk változhatatlan igazságnak, ügy érezzük, hogy ha mások tükör által homályosan látnak, mi színröi- 6ZÍnre látunk már a földi életben. Ezzel az indulattal nem is lehet máshova jutni csak magabiztos vi­tatkozásra.. c) A dicsekedő szív is éltető talaja a vitatkozásnak. A büszke én nem akar metralázkodni. Sokszor már nincs is más rugója a vitának, ha­nem csak az, hogy én nem marad­hatok alul, én nem láthatom be téve­désemet, enyém keil, hogy legyen az utolsó szó és engem nem érhet vere­ség. , . d) A személyeskedés is meghúzó­dik a vitatkozások mögött. Előítéle­tek és elfogultságok formájában újra meg újra meglátjuk _ magunkban. Vannak olyanok, akik iránt elfogul­tak vagyunk, a hibáikat sem Htjuk meg és védelmükben mindig vi ára készen állunk. Másokkal szemben előítéletünk van és ilyennek a szava, magatartása, már eleve rossznak, el- utasítandónak tűnik számunkra. e) Az uralkodási vágyainkat éljük ki minden vitatkozásunkban. Párbaj minden vitatkozás, amelyben minden arra megy, hogy a másikat lehen­gereljük, elhallgattassuk. Ha nem robbanhatnak ki tettlegességek gyil­kosságok formájában a haragnak in­dulatai, erőszakos és kétségbeesett vitatkozásban törnek maguknak utat, egyik szeretetlen szívtől a másik felé. f) Mindig a betelt, megposhadt ke­resztyén élet okozza a vitatkozást. Amikor a megkegyelmezett bűnös gyermeki állapotában vagyunk, olya­nok vagyunk, mint az álmodok. Elég nekünk az Ö kegyelme és alázato­san forgolódunk embertársaink kö­zött. De amikor meggazdagodunk ke­resztyén ismereteinkben és úgy vél­jük, nincs már útmutatásra szüksé­günk, mert igen alaposan ismerjük a Bibliát, az egyház tanítását, a szol­gálati élet minden mezejét, akkor egyszerre felbátorodunk a vérremenő vitatkozásokra. A vitatkozás ítélete. A Szentírás sok igéje kárhoztatja a vitatkozást: I. Kor. 4:5—8. 18—20 I. Tim. 6:20-21, 6:3-5 II. Tim. 2.14:’l8. Ezek szerint minden vitatkozás ha­szontalan. Hiába való hangoskodás, amely sem a vitatkozóknak, sem az ügynek, sem_ a hallgatóknak nincsen hasznára. Sőt káros. Ha vitatkozunk, ebben a harcban elvész az is, ami a miénk! A vita hevében mi magunk is eltévelyedünk. De elvész a vitatkozás hallgatósága is, mert a vita mindig feldúlja némelyek hitét, ördögivé lesz a vitatkozás abban, hogy mindig ei- vakultabb és szenvedélyesebb lesz, és valóban mindig nagyobb istentelen- ségre növekszik benne a bűn. Utála­tos bűnök fröccsennek ki a vita hevé­ben: irigységek, káromlások, rossz­akaratú gyanúsítások stb. Ezért a vi­tatkozás betegességgé fajulhat. Van­nak, akik a vitatkozás és a szóharc betegségében szenvednek! Megbomlott elmékhez hasonlók, akik csak rög­eszméjüket hajtogatják. A vitatkozás szentségíelen, mert Jézus nincs je­len ott. Az ellenfelek még viaskod­nak, az ür igéi még röpködnék, a Biblia még sűrűn idéztetik, a hallga­tók izgulnak, — de a Szent már ré­gen nincsen közöttük. Nélküle folyik, szentségtelenül a mérkőzés. A szabadulás útja. Ha valakit látunk ebben a bűnben szenvedni, kerüljük el és szakadjunk el minden üres vitatkozástól. Ha bennünket környékez vele a gonosz, gondoljunk az Igére: Nem beszédben áll Isten országa, hanem erőben! (I. Kor. 4:20). Ne a vita beszédáradatával akarjuk Isten or­szágát építeni, hanem ehelyett pró­báljunk meg erősebb hittel, nagyobb szeretettél, elevenebb reménységgel, a bűnök elleni keményebb harccal, odaadóbb szolgálattal és munkával bizonyítani Isten erejét. Vitatkozásunkkal szégyent, szolgáló életünkkel dicsőséget szerzünk nevé­nek. Jözsa Márton Az egyházi esztendő ii. Szentháromság ünnepe után evangélium (Lk. 18, 9—14.) ¥ fari­zeus és vámszedő példáján mutatja A Szentháromság ünnepét követő hosszú időszak második felében — az alapok lerakása után — a Szentlélek Isten a keresztyén élet épületét állítja elénk. Ezidén 1! vasárnapon át (egyébként legfeljebb 14 lehetne) be­mutatja a keresztyén élet legjellem­zőbb vonásait. Az élet gazdagsága cs bősége felmérhetetlen — tán még két­szer, vagy háromszor ennyi idő sem lenne elegendő arra, hogy teljes rész­letességgel megismerhessük a keresz­tyén életet. Ez a tizenegyhetes időszak nem is kísérli meg. hogy a teljességet adja, de ezt a teljességet munkálja azáltal, hogy mintegy az épület tartó­pilléreit építi fel szívünkben. A Szent­lélek Isten mindennapos, csendes munkája ez, hogy a pillérek közé fel­húzza a falakat is. Az ünnepet követő tizedik vasárnap az első ebben a sorozatban. Intő szó­val fordul felénk: Isten kegyelmi aján­dékait felelősen kapjuk. Az evangé­liumban' Jézus Jeruzsálem ítéletét hir­deti meg, mert elíékozoita a hozzá szóló és megmentésére jött Jézussal való találkozás idejét — de ugyanez az ige beszámol arról is, hogy maga Jézus korbáccsal tisztítja meg a szent helyet minden odanemillőtől. A ma egyházának és minden keresztyén em­bernek azt üzeni ez az ige: gondolj felelősségedre és vedd hálásan, ha a Szentlélek Isten megtisztít téged is a salaktólf (Lk. 19, 41—48.) A levélbeü ige az egy Lélek által adott tengernyi gazdagságú kegyelmi ajándékokról szól és buzdít, hogy eredményesen használjuk fel mindegyiket. (I. Kor. 12, 1 —fi.) A tizenegyedik vasárnap a keresz­tyén ember alázatos hitéről szól. Ez azonban sohasem mesterkélt alázatos­kodás, hanem mindenkor helyzetünk reális felmérése. Az epistalában (I. Kor. 15, 1—10.) Pál apostol üdvössé­günk evangéliumáról tesz tanúságot és ugyanakkor megfelelő módon hát­térbeszorítja önmagát. A gyülekezet násztorán keresztül az egyetlen igazi Pásztorra nézzen; Krisztusra. Az meg, hogy a reális alázatossag és bűneink megismerése vezethet csak a megigazú.áshoz. A következő vasárnap azt hirdeti, hogy alkalmasságunk is Isten aján­déka. Isten az, aki felkészít és alkal­massá tesz, hogy részt vegyünk a Lélek új és dicsőséges szolgálatában: a keresztyén életben. (2. Kor. 3, 4—9.) Az evangélium pedig azt mutatja meg, hogy a földi életre való alkal­masságot és lehetőséget is Isten aján­dékaképpen kapjuk: fütünk és nyel­vünk munkája kezében van. A tizenharmadik vasárnap a keresz­tyén jó cselekedetről beszél. Az evan­gélium (Lk. 10, 23—37.) a jó cselek­vésének forrására mutat rá: a fele-' barát iránti szereteti egyfelől Isten szeretetéből fakad, másfelől pedig a szívből előbuggyanó irgalmasságból. Az epistola (öl. 3, 15—22.) a tör­vény és a Krisztusban valóra vált ígéret különbségéről szólva arra em­lékeztet. hogy a törvény egymagá­ban alkalmatlan az új életre, belőle élet csak úgy lehet, ha Krisztus evan­géliuma hatja át és újítja meg a szi­vet. Egv héttel később a gyümölcs­termő keresztyénségről hallunk. Az evangéliumban (Lk. 17, 11—19.) az egyetlen idegen életben termett csak meg a hálaadás gyümölcse, az epis- tolában pedig elénk tárul a bűn ter­mése és a Lélek gyümölcsei közötti felmérhetetlen szakadék. Mindkét ige arra buzdít: életünk legyen a Lélek módján való: hálaadó, gyümölcstermő élet! (Öl. 5, 16—24.) Az élet gondjáról beszél a kővet­kező vasárnap. Az evangélium (Mt. 6, 24—34.) aggódáanélküid Istenre- hagyattkozást kíván, hiszen Istennek van gondja ránk. Az epistola (Gl. 5, 25—6, 10.) pedig arra emlékeztet, hogy a Lélek szerint való élet, máso; kért való élet: más gondjaiban való osztozás anélkül azonban, hogy más dolgába avatkoznánk bele. Egy héttel később az epistoLa Is tea hatalmas sze­Készülj az ige hallgatására! Szentháromság u. 11. vasárnap. Textus: I. Kor. 15:1—11. Luther a maga Sekrestye Imádsá­gában fohászkodik így az Úrhoz: »Szíves készséggel adom és hajlítom számat és szívemet, készen vagyok, hogy a népet tanítsam ...« Es két­ségtelenül erre volt szükségük a ko- rinthusbelieknek és erre van szüksége a mi népünknek is. Az Ige helyes és igaz megvilágításába kell helyezni hitéletünk minden megnyilatkozását, kérdését, feladatát. — Ily kimondot­tan tanító jellegű epistola kerül eli- bénk a mai vasárnapon is — kiegé­szítve az elmúlt vasárnap isteni üze­netét, útmutatását, — Tévútról ikell Pál apostolnak a korinthusi híveket a mai Epistolában is helyes útra terel­nie, mégpedig olyan tévútról, ame­lyen mi is kísértetünk s ezen a pon­ton válik számunkra is időszerű, nél­külözhetetlen tanítássá, útmutatássá a mai igeüzenet is­Amint a mai Epistola elejét és vé­gét jelentő 1. és 11. vers világosan mutatja, az apostol főcélja itt az, hogy emlékeztesse, tudatosítsa korin­thusi hívei elölt hitrejutásuk útját, azaz magát az evangéliumot. Ennek kiterebélyesítése s egyben sommázása jelenti a mai Ige gerincét, örvendező és bizonyságtevő híradást Jézusról, az Isten fiáról, az Üdvözítőről, a Sza- badftóról. Aki őt is apostoli útjára indította — célegyenest előre, őt a legméltatlanabbat (v. ö. az Evengé- lium publikánusával!), a kegyelemből újjászületettet, az utolsóból lett elsőt »Akár én azért, akár azok így pré­dikáltunk és így lettetek ti hívőkké!« — mondja a Ti. versben. Persze, Testvérem, a korinthusi hí­vekkel egyetemben minden bizonnyal úgy gondolkozol ennek hallatára az első percekben, hogy ezt már számta lanszor hallottad, és mondjunk Neked valami újat, ami neked tetszenék, ami közelebbről érdekelne, — Mert már hívő vagy, már követelőzhetsz, Neked érdemeid vannak — már — a mai Evangélium nyelvébe és ké­pébe fordulva — a vámszedővel szem­ben a farizeus ruhájába öltöztél, aki nem kegyelemből, de jogaiból akarna élni Isten országában. — Látod, így akar Téged is figyelmeztetni arra, hogy lehetsz Te is olyan, mint aki »hiába lett hívővé« (2. vers) —, mert hiába, hívővé lenni akkor is lehetett, és sajnos, ma is lehelt, ha Isten Igé­jét és annak való engedelmességet, emberi elképzelésekkel, követelésekkel akarjuk helyettesíteni s a kijelentett, történeti Krisztust egy fanlom-Krisz- tussal helyettesíteni, aki egyéni igé­nyeinknek megfelel. így támadnak a tévtanok. a hamis utak, amik elve­zetnek Istentől, mert nem a kijelen­tett és élő Krisztus itt az Ui. — Lám, így esnek hibába a korinthusi hívek is, mikor hívővé levésük útját nem az Apostol igehirdetésének a Krisz­tusról és annak elfogadásának tulaj­donítják — amire itt az Apostol mos! rá akarja őket es emeltetni —, hanem ők is újat akarván a maguk elgondo­lása és elhatározása gyümölcseinek tartották. Ember megtérése ez — Szentlélek nélkül, hitrejutás, de hiába­való, eredménytelen hitrejutás, mert hiába erős és élő a hit. ha hamis a tárgya. I Az ily hamis hit szüli aztán a ha­mis, emberi gondolatokat, merev tan­fogalmakat, hamis dogmákat az Evangélium kijelentéseivel szentben, mely annyi háborúságot szült már Isten gyermeket közt és ami a legfőbb akadálya tulajdonképpen minden egy­séges keresztyén hitnek és életnek, így történt ez a korinthusiak közt is. Az emberi gőg bálványszobrát, mint újat felébe tették az Evangélium egy­szerű kijelentésének és tagadják Krisztus feltámadását, ami az apos­tolt e levél megírására késztette. Hogy örül, milyen boldog most, hogy 5 nem mondott mást, újat, semmi emberit, csak a szinte száraz referá­tumot, az evangéliumról, ahogy itt is elismétli, mint az igaz keresztyén hit egyedüli forrását és mértékét. Testvérem! Világosan utal Téged Is a mai Ige a helyes útra. Vizsgáld meg Magad, meghalt és feltámadott számodra is a Megváltó Ür Jézus Krisztus, életed igaz Szabadítója lett-e, meghaltál-e Te is vele együtt a bűnnek és feltámadtál-e Vele együtt az új életnek? Es vess ki Magadból mindent — ami ennek útját állaná. Ez a mai Ige legfőbb tanítása, út­mutatása. Szombat-esti közös imádkozásunk A mélységből kiáltunk .. • rátétének és hatalmának’ nagyságát ismerteti meg velünk: a 'belső ember megerősödése fejíődés Krisztus meg­ismerésében és ennek folytán a szere- tetben. Az evangélium Isten hatalmas szeretetét és erejét cselekvésben mu­tatja meg: a naini ifjú feltámasztásá­ban. (Lk. 7, 11—17.) A tizenhetedik vasárnap epistolája egységre hiv: »őrizzétek meg a Lé­lek egységét a békesség kötelékében!« (Ef. 4, 1—6.) Az evangéliumban (Lk. 14, 1 —11.) Krisztus meggyógyít egy beteget, mert fontosabbnak tartja az ember megmentését az Isten kjüsö dicsőítését szolgáló szombatnál. Ugyanakkor arra szólít fel, hogy mi is alázatosan maradjunk háttérben és ne keressük a magunk dicsőségét. Isten ismeretéről prédikál a tizen­nyolcadik, a Szentháromság ünnepét követő vasárnapok sorában. Az evan­gélium (Mt. 22, 34—46.) a nagy pa­rancsolatról és a Dávid fiáról való vitában mutat rá arra, hogy a Mes­siás egészen más, mint amilyennek a hamisan kegyes emberek elképzelték: hatalmasabb és dicsőbb. Az epistoia (1. Kor. 1, 4—9.) viszont felvilágo­sít, hogy Isten az, aki bőségesen el­lát bennünket ismerettel és igével. — Egy hét múlva a bűnbocsánat és az élet kapcsolatáról hallunk. Az evan­gélium (Mt. 9, 1—8.) a kettőt a leg­szorosabb 'kapcsolatba és egységbe vonja, míg az epistola (Ef. 4, 22—28.) a bűnbocsánatból fakadó új életről mondja, hogy benne legyünk igaz­mondók és kenyerünket saját kezünk­kel kereső dolgozó emberek. A huszadik vasárnap Isten akarata szerint való életre hív. Az evangélium (Mt. 22, 1—14.) a mennyegzöi ven­dégek példájával irrt újra a felelősség­re cs óv az elbizakodottságtól, nehogy bűnösségünkbe takarózva akarjunk Isten előtt élni, mint az ünnepi ruha nélküli vendég tette. Az epistola (Ef. 5, 15—21.) rajongás és kicsapongás réiküli életre hív: Isten akarata sze­rint éljetek! (Az idén elő nem forduló három va­sárnap Isten fegyverzetével övez fel (21.: Ef. 6, 10—17; Jn. 4, 46b—54.) — másoknak is megbocsátó, másokkal együtt örülő életre hiv (22.: Fii. i, 3—11; Mt. 18, 23—35.) és mint a menny polgárait ama tanít, hogy földi hazánkban hűséges állampolgárok, jó ’kötoleségteljesítők legyünk. (23.: Fii. 3, 17—21; Mt. 22, 15—22.) A Szentháromság ünnepét követő időben a Szentlélek Isten cselekszik velünk és bennünk: Krisztus ajándé­kát, a bűnbocsánatot és az új életet teszi valósággá mindegyikünk szívé­ben és életében. Lélekben haladjunk együtt ezzel az időszakkal, vasárnap­ról vasárnapra, hogy a keresztyén élet alapjaira Isten ráépíthesse a 'keresz­tyén mindennapos élet bőséges gaz­dagságát, ajándékainak kifogyhatatlan áradásával. Zay László A tekintélyt Iskolában csak tudás­sal és jósággal lehet fenntartani. Amelyik tanár káplár akar lenni, az levizsgázik. * Az Ismeretlen Néptanítónak 1$ szob­rot kellene állítani. A nemzetek har­cában S nyert meg a műveltség csa­táját, Dániel 9:15—18. Az egész fejezet Dánielnek, a hátét megváltó embernek a könyörgése, bűn- vallása. Annak ellenére, hogy Dániel hitének bizonyságát adta az oroszlán­veremben (6. rész), mégis elmondja Isten előtt: a) hogy elveszett az »első szeretet« belőle és az egyházból. Akkor járták az engedelmesség útját a pusztában, amerre Isten vezetett. Olyan mélven érzi az ember magát, amikor felismeri »az első szeretetedat elhagytad« (Jel. b) hogy miattunk káromoltatik az Isten neve ebben a világban. (V. ö. 16 vers), milyen mélyen érzi magát az ember, amikor felismeri sok mulasz­tásának, botránkoztató'szavának, cselekedetének romboló erejét. c) Elmondja Dániel azt is. hogy nincs igazságunk magunkban. Ránehe­zedik szívére az elrohanó időnek minden kötelezése, s amikor egészen mélyen, minden nélkül valónak látja magát, a gyülekezetei, akkor kiált: »a tó nagy irgalmasságodban bízva ...« könyörgünk hozzád. Amikor ilyen mélyen van a kér. ember, akkor tudja meg V. Móz. 33:27-ből, hogy az Isten ikarja; leérnek hozzá. Olyan alant, mint az elveszett drachmát kereső atsszony kezei, mint az eltévelvedett bárányhoz lehajtó pásztor kezei. Itt a mélyben ragad meg az Isten büntörlő kegyelme. VALLJUK MEG, hogy sokszor volt félreérthető, bizonytalan zengésű, két­felé sántikáló viselkedésünk. ADJUNK HALAT, hogy Isten irgalmazó 'kezei lenyúlnak hozzánk, hogy hűtlenségünk, botránkoztató életünk ellenére O tartja meg az egyházat. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy Isten szólaljon meg igehirdetésünkben, legyen határozott az igeszolgá'latunk, népünk mellé állásunk, adja meg mindannyiunk- nak_mindennapi testi és lelki kenyerét, tegye élővé igéjét gyülekezeteinkben,' életünk és hitünk dolgában eligazító sajtóért. Hazánk és a világ békessé- £6ért- _______________ Sólyom Károly BI BLIA-OLVASÓ AUGUSZTUS 24. VASARNAP. f. Pét. 5-5%. I. Kor. 15:1—10. Luk. 18:9—14. Róm. 8:33—39. Luk. 7:36—50.. Isten nem az emberek mértékével mér: a kevélyeket megalázza, az alá-i zatosakat felemeli. Az Ö kegyelme által mindent elérhetünk. Krisztusban talál­hatjuk meg az Istenhez vezető utat és hagyhatjuk el bűnös életünket Krisztus mindenkik befogad s a bűnösnek is megbocsát. AUGUSZTUS 25. HÉTFŐ Zsolt. 126:1. Jel. 7:14. Es. 43:1. II. Kor. 3:12—18. A babilóniai fogságból vioszajött Izráel népe ai hálaadás szavával fordult Istenhez; érezte, hogy egyedül Isten szabadította meg. Izrael népét Isten ne­vén szólította, hívta és megmentette. Pál apostol arra tanít, hogy helyeseli éljünk szabadságunkkal. AUGUSZTUS 26. KEDD. II. Krón. 29:10. Luk. 1:73—75. I. Sárn. 17:42—51. II. Kor. 4:1—6. Ezékiás király megszünteti a bálványozást, kibékül a papokkal, hogy Isten szövetségére méltóvá legyen. A bűnökből megszabadult nép végre félelem nél­kül szolgálja Istent és ontja szeretetét embertársai felé. Dávid diadalában Isten ereje nyilvánul meg; Pál apostol is bizonyságot tesz az Istenhez való hŰ6ég áldásáról. AUGUSZTUS 27. SZERDA. I. Móz. 15:1. Mát. 7:7. Luk. 7:1—10. 11. Kor. 4:7—12. Abrahám fél a bekövetkezendő időktől, de megnyugszik, amikor meggyőző­dik, hogy életében minden Isten akarata szerint történik. Az imádság ereje csodálatos dolgokat eredményez mindig: a kérés beteljesedik, a kereső talál, a_ zörgetőnek megnyittafcik. Vigyázzunk: a farizeusi kétszínűsködés <psak bünte­tést eredményezhet. Vigyázzunk: legyünk méltók Krisztushoz, aki mindig egye­nes és nyílt volt. AUGUSZTUS 28. CSÜTÖRTÖK Jób 23—3. Csel. 2 : 38/a. Jónás 3 : 1—10. II. Kor. 13—18. A szenvedő ember kétségbeesésében a halált is-elviselhetőbbnek találja életénél. A Krisztusban élő sohasem juthat ilyen mélységre. A niniveiek is a végpusztulás szélén álltak: még negyven nap — hirdette Jónás. Ez a negyven ■nap azonban megtérésükre elegendő volt — és megmaradtak. Tudnunk kell nekünk is: Isten irgalomból megnyujtja az időt a megtérésre. AUGUSZTUS 29. PENTEK Zsolt. 7:2. Mát. 5: 11. Gal. 1 : 11—24. II. Kor. 5 : 1—10. Isten nem hagyja el a bennebízót, kimenti a veszedelemből. Pál apostol életével tesz erről bizonyságot, aki üldözőből üldözött lett — Istennek tet­szés© szerint így jutott békességre. Krisztus által juthat el minden ember, a békességre, üdvösségre. AUGUSZTUS 30. SZOMBAT Es. 61 : 10. Ján. 14 : 4. Ef. 2 : 1-7. Es. 29 : 18—21. Akikkel az Isten lelke van, örömöt és vigasztalást hirdethetnek. Vájjon lelkipásztoraink közül ki mondhatja el igazán Krisztus Urunk szavait: »El­végeztem a munkát, melyet reám bíztál, uram, hogy végezzem azt.« Ig;n, a testnek kívánságai sokszor visszarántottak és lettünk a bűnnek szolgáivá. Isten azonban kegyelmének gazdagsága által mégis áldásában részesít ben­nünket. Szuchovszky Gyula

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom