Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)

1951-03-18 / 11. szám

4 Elet {fooint& <Xx íítH- hát... Kis gyülekezetek élete és ereje, mozgása és egyházszeretete mindig csodálatosabb, mint a nagyoké. A kicsi nem kényelmeskedhctik, mer' különben elvész. A lelkész nem le­het irodája foglya, hanem szinte ál­landóan útonjáró. Minden jelet fi­gyelemmel kísér, kiértékel cs ezek 1 hatásában cselekszik. TavaszoJó estén, egy hétköznapi estén, szemerkélő esőben ez az érzés melegített akkor is, amikor Gyomron jártam, A kivi­lágított templom nem sokat sejte­tett, falai meghúzódtak a sötétben, szóródó fénye még nincsen s akik­kel először k-ezetfogtam. a gyüleke­zet öregjei közül kerültek ki, nagy bajusszal az egyházfi bácsi, drót- okuláréval a másik, hajlott háttal mind, mintha életük múltjának em­lékei alatt hajlottak volna meg. A tempiom belseje se ragadja meg mindjárt a szemet. Ülőhelyek furcsa serege álldogál benne. Van ott kerti­szék és lóca, karosszék és tonet- szék, fehér, zöld és barna színű támlás pad, magas és alacsony, ké­nyelmes és kényelmetlen, de van ülőhely is. Lehet, hogy egyik a család ebédlőjéből került oda s lemondott róla egy nagymama, lehet, hogy a másik a padlásról vándorolt le ... A falak még finom simításra vár­nak, de az oltár körül már mindén fehér és kék színben ragyog. Az ol­tárkép idealizált tékozló fiút mu­tat, amint az Atya ölére simul. Ste- ffini György másodfelügyelő keze alól került ki s a kép világos színei uralják az oltáríerct. Beszélgetés LüzLen egyre-másra nyílik az ajtó s ha az egyik „Erős várunk"'-kai köszön, a másik „Áldás, békesség“-gél foly­tatja. Itt vannak a református atya­fiak is mert ezt a készülő templo­mot a magukénak is tekintik. Nemcsak adományaikkal járultak hozzá, hanem főképpen a kocsinap­számok sokaságával. Amikor ha­vonta egyszer református istentisz­teletet tartanak a templomban, az ofíertoriumot is átengedik, pedig ez e'-éri sokszor az 50 forintot is. Nagy áldás ez az egység, csak hadi! virágozzék továbbra is. A járási székhely lakossága, val­lási különbözőség nélkül, szeretettel adta bizonyságát a gyülekezet iránt való együttérzésnek. A templom be’ső vakolását ezért vállalták ma­gukra a gyömrői kőművesek. Na­gyon örvendetes az. hogy a gyüle­kezet helyes magatartást tanúsított kezdettől fogva a népi demokráciá­nak békeharcával kapcsolatban. 17- rág Gyula lelkészt a gyömrői járás kiküldötte a magyar békekongresz- szusra, a megyei békebizottságnak is tagja s számtalan alkalommal tesz bizonyságot gyűléseken az evan­géliumi kereszlyénség állásfoglalá­sáról. A várakozás alatt, n böjti istentisztelet kezdete előtt, is­merkedem a presbiterekkel, élükön az örökké fáradhatatlan gondnok­kal, Szabó Ferenccel. A 12 tagú pres­bitérium pé'dásűn veszi ki részét a gyülekezet építéséből. Egyforma lel­kesedéssel és 4Id o zatkészséggcl, sok-sok munkavállalással járnak c’ől s magukkal ragadják a többie­ket. Az évek súlya nem számít. .. Zsibrilz Pál bácsi, aki 17 évesnek mondja magát, mert az évszámot visszafelé nézi, bizony nagy frisses­séggel gyűjtögeti össze az adomá­nyokat s mondhal-e szolgálatáról na­gyobbat annál, amikor kijelenti: — A múlt évről hátralékban senki sincsen... Látom, hogy akik körülvesznek, mind azt lesik: mit mondok a temp­lomról, mert ez az ö nagv-nagy mindennapi álmuk, araiig csak el nem készül, a sekrestye és a kórus, a torony és a ^könyvtárszoba, (amely­nek berendezését és 2000 kötet könyvét már felajánlotta a gyüleke­zeti felügyelő, Bcrg Miksa) a modern oltárasztal és a padló és így tovább. Istentisztelet nSán (a templom ..zsúfolásig megtelt). Vi­rág Gyula mesélget a múltról, amikor a [örök-tatár dúl ás bknzla elnéptelene­dés megszüntetésére telepeseket hoztak erre a tájra s a környéken evangé­likus gyülekezetei! támadtak. Közöt­tük Gyömrő evangélikussága veteke­dett a reform!tusok számával. Mivel azonban Gyömrő csak fiiiá ja volt Pé- j terjnek. az évtizedek vizei elsodorták ! a lelkeket. Ezért most csak 574 evan­gélikust tartanak számon, de őket számon tartják. Furcsa egyházjogi helyzetben él a gyülekezet. A műi idők új alakulása ez, amellyel számolni keli, mert 1940. január elseje óta öháiló ugyan, de a lelkész-választásra még sor nem ke­rülhetett, mert anyagi erők hiányában nem tudnak eleget tenni egy lelkészi díjlevél követeléseinek. MinJen a leniplnmér! ‘történik — mfondja Virág Gyula. Ed­dig kő zp'tízben csaknem 80.000 fo­rint épült bele, de a természetbeni adományokkal és a közmunkákkal fe­lül haladta a százezret is. Az a csodálatos, hogy alig kapott a gyülekezet valamiféle rendkívüli se­gítséget. A gyáminíczet közel 10.000 forintos ..nag-gszercletadotnány“-án kívül, a pesti-közép egyázmegye gyü­lekezetei közül 'ténye, Mende, Péteri, Pilis, Tápiászele 100—100 forintot, Irsa egy 012 torin 'on ofíertóriumot, a távoli Mezőberénv 1&Q forintot s az egyházmegyei pénztár is nagyobb ösz- szeget nyújtottak, de ezentúl... csak a gyülekezet áldozata volt a fedezet. Csak egy példa álljon itt: egyik gyü­lekezeti Ing havi fizetésének csaknem 40 százalékát áldozta a templomra féléven keresztül. A lelkész nem vesz fel scmilyen útikul t-s-egtéritést, mások pedig havi felajánlásokkal segítik előre a nagy ügyet. Az egyházmegye esperese. Bódy Bál, különösen nágv gondoskodással karol ja tol a kis közösség nagy gond­ját s hogy Gyömrő eddig eljutott, fő­képpen jó előrelátásának köszönhető. Gyomron egyszerre épül a gyüleke­zet és a templom. Mindkettőben az cnyaszentegyház. Várady Lajos „Nincs időm!" Milyen gyakran mondjuk ki ezt a két szót, amikor bibliaolvasásra és imádkozásra buzdítanak: „Nincs időm!“ Olyan igazán jó kifogás ez. És olyan ügyesen tud juk intézni a dolgokat, hogy tényleg ne legyen ... Bedig nagyon is jól tudod — ugye­bár — hogy sokkal inkább mond­hatnád: „Nincs kedvem!“ Iíogy nincs kedved az. azt mutatja, hogy nem vagy éhes az Igére. Ha pe­dig valakinek nem ízlik az étel, s nem kíván enni, az — berteg. Orvosra van szükséged. Az áldott orvosra. Ne légy már olyan önfejű! Magadtól nem gyógyulhatsz meg. Nyomorultul éhen- pusztulsz az Ö orvosi beavatkozása nélkül. Akarj már meggyógyulni! Van még számodra is segítség! HENKELETEK (Március 2—19.) Üj mintájú fegyvertartási engedélyek rend szcresttéséről. A szoIőgazdéJkedás egyes kérdésednek szabályozásáról. A bor márkázása tárgyában. A körgazdasáci középiskolában szerzett oklevél a felsőoktatási intézményeken kívül a tudományegyetemek állam- és iogtudo- mánvi karain folytatandó tanulmányokra is képesít. Az ..Anyását Érdemrend és Érdcm­érenF‘ adományozása, valamint a sokgyer­mekes anyák Oltalmazása. ..Azokat az anyá­kat. akiknek hét vacv ennél több gyerme­kük van. feltéve, hogy legfiatalabb élő gyermekük az 1931. év márc. havának nyolcadik nania után született, egyszeri penzió Adómban keli részesíteni., (A hét- ffvennekes anya 1000. a nyolegyemekes 1200, stb. — a tizenegvfívermekes 2000 Ft jutalmat kap.) A halászati és horgászati tilalmi idők megállapításáról. A bőgölylárva irtásának szabályozásá­ról. Az építőiparban dolgozók társadalom­biztosítása. A dohányjovfdékröl. A szesziövedékről. Bibliaolvasó 6. Melyik levélben Írja le Pál apostol az ő dicsekedését" és erőtlenségét? Hol találjuk? 7. Az Apostolok cselekedeté könyvének ki a szerzője? Mi volt a foglalkozása? 8 Hol találjuk meg o Bibliában, hogy pogányák is lehetnek keresztyének? 9. Mikor jelent meg először magyár nyelven a.V Újszövetség, lei fordította le és milyen vallásé veit? 10. A keresztyén kifejezésnek mi a magyar jelenlése? ISTENTISZTELETEK BUDAPESTEN Március hő 18-án. Deák-tér 4: d. e. 9 Takács József; d. e. 11 (űrv.) Sülé Károly; d. u. 6 dr. II. Gaudv László. Fasor: d. c. */*10 Virágh Jenő; d. e. 11 (úrv.) Pásztor Pál; d. u. C Kemény Lajos. Dózsa Gy.-út 7: d. e. *,slO Harkányi László. üllői-úl 24: d. e. %10 Vető Lajos dr.; d. e. 11 (úrv.) Grünvalszky Károly. Rákóczi-út 57 b: d. e. 10 dr. Szilád}' Jenő; d. e. */* 12 Virágh Jenő; d. v. 5 szere tét vendégség Groó Gyula, Virágh Jenő. Vár: d. e. 9 és 11 (úrv.) Galáth György; d. u, G evangel. Torockó-tén d. e. Vs8 (úrv.) Galáth György. Óbuda: d. e. 9 Brebovszky Gyula; d. e. 10 (úrv.) Dczséry László; d. u. 5 szeret et- vendégség Olt Vilmos; d. u. 7 evangelizáció Olt Vilmos. Dávid János. XII. , Kiss J. alt -u. 42: d. c. 9 és ll Glátz József; d. u. 6 böjti istentisztelet. Márvány-u. 23: d. c. 10 Ruttkay Ele­mér. Fóü-űt 22: d. e. VrlO ifi. Rimár Jenő; 1 d. e. 11 id. Rimár Jenő (úrv.); d. u. 8 hl. i Rimár Jenő. XIII. . Vácf-út 129: d. e. 8 ifj. Rimár Jenő; d. u. 4 ifj. Rimár Jenő.’ Zugló: d. e. 11 Fodor Ollmár; d. u. 6 Gla! 7. József. (iynrmat-u. 14: d. e. 10 Scholz László. Thaly Kálmán-u. 28: d. e. M>tO Csaba László; d e. 11 (úrv.) dr. Halász Kálmán. Kőbánya: d. e. Koren Emil. Simor-u.: cl. e. 11 Koren Emil. Kelenföld* d c. 8 és 11 (úrv.) Bottá István; d. u. 5 dr. Rezcssy Zoltán. Német völgy i-út 138: d. e. 9 dr. Rczessy Zoltán. Fébé: d. e. 10 Csengődy László. Március hó 23-án — Nagypéntek: Deák-tér 4.: d. e. 9 Sülé Károly, d. c_. 11 (úrv.) dr. H. Gaudy László, d. u. 5 Passió, dr. H. Gaudy László., d. u. 7 De­zséry László (űnr.). Fasor: VaO (úrv.) Pásztor Pál, d. e. 7210 Pásztor Pál, d. e. 11 (úrv.) Kemény Lajos, d. u. 6 Passió. Gimnázium: d. c. 11 Pász­tor Pál. Dózsa Gy.-u. 7.: d. e. Vi 10 Gömöri József. Cllöi-út 24.: d. e. */=• 10 Virágh Jenő, d. c. 11 (úrv.) Grünvalszky Károly, d. u. 7 Passió. Rákóczi-úl 57 b: d. e. 10 dr. Szi- iády Jenő. d. e. 3/*12 Vető Béla. d. u. 7 Passió. Vár: d e. 9 (úrv.) Galá"h György, d. e. 11 Sréter Ferenc, d. u. 5 Passió. To- roczic-ó-tér: (i. e. V2S (úrv.) Gnláíh György. XII. , Kiss J alt. 43.: d. e. 0 és 11 Dan­hauser László, d. u. 0 Passió. Márvány-u- 23.: d. e. 10 Ruttkay Elemér. Szabadság­hegy: d. c. 10 Zay László. Óbuda: d. e. 10 Dczséry László, d. 11, 7 Komjáthy Lajos. Fóti-ót 22.: d. e. VslO ifj. Rimár Jenő. d. e. 11 (úrv.) id. Rimár Jenő, d. v. 6 Passió. XIII. , Váczi-út 123.: d. e. 8 ifj. Rimár Jenő, d. u. 4 id. Rimár Jenő. Zugló: d. e. 11 Scholz László, d. u. 6 Passió. Thaly Kál­mán-u. 28.: d. e. %10 Csaba Lász'o. d. e. 11 (úrv.) dr. Halász Kálmán. Kőbánya: d. e. */vt0 Vető Béla, d. u. 7 (.úrv.) Koron Emil. S«mor-:i.: d. e. 11 (úrv.) Korín Emil. rj. u. 7 Passió Kelenföld.' d e. 8 Zay László (.úrv.). d. e. il (úrv.) Sz'űcUIó Gábor, d, u. 5 Passió, d*. u. 7 Botfa István (úrv.), Né- inetvölcyi-út 138.: d. e. P (úrv.) dr. R?- zessy Zoltán. Fébé: d. e. 10 Zulau/ Henrik (úrv.). d. u. 4 Passió. Legszebb púlmn kinek jut részéül? Ki kedvvel dolgozik s munkájának örül. (Goethe) LODEN, llilll átlátszó- vihar- ós esőkabát MARTON ÉS SZÁSZ V.. TEIEKI FAL-UTCA HÁROM Új orgonák építését, javítását vállalja Sieger ©«tő orgonagyár Budapest, XIV., Füredi-utca 41. Telefon: 297 — 023 Szőrmék gondos pvitasa, alakítása jutányosán i Katzer szűcsnél Postaláda A debreceni Evangélikus Női Fillér-. egylet meg.szűnl. Érdekes és érdemes ennek az 18S(i-ban az egyházzal egy időben alakult és 1930-ban ötvenéves fennállását ünnepeit egyesületnek tör-, ténetít lapozgatni. Eleven, egyház, építő és öiszetarió munkás élet lük. teteit olt mindig. Sokféle rendezéssel az- egyház anyagi segélyezésére 'geh jelentős összegeket tudott az egyesü­let gyűjteni. Azonkívül más, ember­baráti és közművelődési, célokra is jutott adomány. Ebben a munkában a nők melleit természetesen a férfiak is buzgólkedtak. A fiiiéregylet min­den évben magas színvonalú mű­kedvelő e öadást rendezett. Pénzbeli és büféndakozás előzte meg a vacso­rát. Meg kellene próbálni az ilyen régi egifbázi estélyek anyagi eredményét elérni! Horvay Róbert Clépl k&sőtűk háziipari kötőgépek HEI EN. CSAKY-UTCA 14. TEL.! 128-216. Cberfeausr H, utóda templomberendezés- és kegytárgy kereskedés, Budapest, V., Váci-u. 15: Bármely nyelvíí használt thrologiai és evangéliumi könyveket megvételre keresek. Árajánlatot kér: Ungáj4 Aladár evangéliumi könyvkereskedése. Bu* danest. VII.. Hársfa-u. 51. Telefon: 223-116» (Üj cím, új telefonszám.) FITTLER SÁNDOR orgona- és harmóniumépítő mester. Buda­pest. XIV.. Misko!c’-út 62. 67-e«; vidamosnál* OKGOÍN4K. TEMPLOMI ÉS ISKOLAI HAH* MÖNIUMOK készítése, javítása. — Hasz­náltak eladása Villamos fúvóberendezések« Árjegyzék és költségvetés díjmentes CSABAI G É ZA szücsmestev Budapest, VII., Dob-u. 82. Telefon: 224-714. speciális mOstcppoló. mütömö Többszörösen kitüntetve fVfldSinii férfi. női szabómester. BUDAPEST CQ/a THOKOlY ÜT 03/kJ Telefon: 497-487. Legtökéletesebb műtőrnés kiégett, molvrágolt szöveten és ruhákon. Vidékre postán utánvél Evangélikus Élei A magvarorsz.ági e\angé!ikus egyeteme# egyház Sajtóoszláb ának lapja. Szerkesztősig és kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Ü!!ői-út 24. Telefon; 142—U'jí és 137—886. Szerkesztésért felel: Dezséry László szerkesztő. Budapest. III.. Dévai Biró Mátyás-tér 1- Telefon: i62—635. Főmunkatársak: Benczúr László Groó Gyula, rf**. GvbríPNev Kárnlv. Knrpp F.míl Várady Lajos és Veöreős Imre Felelős kiadó: Dr. Goicji Dezső Előfizetési árak: Egy bóra . 3.60 Ft Félévre 7 & 20.— Ff Negyedévre 10.— Ft Egészévre . 40 — Ft Postaíakarékpénztári csekkszámla:' 20 4i‘J 16159-51. — Független-nyomda. Budapest. Fötvös-utca 12. Felelős: Földi Vilmos. Somogyi szűcs SZÖRMEBUNDÁK. A T SZABÁSOK HASZNÁLT BUNDÁK VÉTELÉ y., Kcssutti Lajos-ütca 13. Feiemeiet! Zongorák b jrinóniurouk. bianinók, iega'esóbban. Ja vitás. hangolás, Tipold P.ák6czi-úi 61 Tel : 143 SCO. Míi'ész-tánclemez. rádió Bdás-vétel-esere. lí\l)!o- rZLET. Lenin körút 64 Bejárat Száfia-utrából. Te­flon: 221-746. KÁBPiTosMUNK» bizalom dolga Forduljon munkájával, vagy kárpitos- hútor beszerzésével OLÁH­hoz Rckamier és fote!lck garnitúrák állandóan ke szén kaphatók Javítást, át­húzást valamint megren­delést vállalok József­kor út «6 Telefon: n.v--n»2. Csináltassa nadrágjait spe ciáüs naijrágszubóná! Női. valamint si. bricseszt és áts abást aaranpiával vál­lal Varga János nadrág specialista. Klrály-utea íí6. 111*7 Telelőn; 421—482 Harmonika, dnbfotszerelés. fúvós és omgetős , hana- »z.erek húrok, alkatrészek Mialitztől József-kcrúi 38. Vétel eladás, csere! Vi- íékr0 utánvéttel. _________ SZ EMÜVEG Nagy Sándornál Fotócikkek Vili.. Üllői-út 40 Zongora gyönyörű hangú, kettftezerldleneszá*. Már­ké« zongorák maninók Lauberser. VViríb Köblei stb feltűnő olcsón! Hitelre js’ Rákóczi út ölvén, zon gorateremben Angolt, németet legfelsőbb fpkig ti-nil külföldön vég­zett tanerő. Referenciák. Sallni ír'**». 28.. föld­szint 2. Telefon: 203—326. Orgonaharmónium, ketma- nuális. 35 regiszteres. 10 játékos eladó. Zongorái, pianinót sürgősen veszek. Aßgteleki-nlea 5. I. Da- róezy. Tel.: 342—662. SZEMÜVEG L.ipl Józseftől (Knapecz utódától) IX.. Üilői-út 79 Örökimádás templom mel­lett. Mindenfajta késeket, olló­kat. finom acélárukat bár­hova az országban szálfii« köszörüléseket szakszerűen végez Léber Antal késmíí- ves és müköszörűsmester. Budapest. VI.. Nagymező­mön 45 szám \ Amt ivóvá I a leghatásosabb Í tyukszemirtó Ara: 3 80 forint NAGY DROGÉRIA, Bp., _yill.._Józsel-krt. _t!ü__ Ha sznált énekeskönyvek, kiroitosodott oldalú bibliák újrakötését elvállalom Fo­dor Knofc könyvkiitőmes- ter. Budapest. VIII.. Őr- utca 9. szám. Figyelem! Ha nyugodtan akar aludni, motort és szivaitvút i ó t ó 1 I ó * « ■ I Diamnntnál. Budapest. Váci-út 43. kel! beszerezni Minden motor- és gépja­vítást jótállássá! vállal ÁGYTOLLAT, ÁGYNEMŰT VESZEK. Házhoz jövök. RÜBNER, József-körút 26. Tel.: 139—607. 127—309. Költözését szakszerűen le­bonyolítja Kovács fuvaros, K etlőszázhárom —kettőszáz kilencvenkcttő. Óriási ára! fizetek használt rádióért Zseiiér. Szigony- utca 19. Telefon: 336—760. Márkás zongorát és pinni- nót olcsón és jól vásárol­hat. Hantken. Rákóczi-út hatvanhárom. I 11. Tel.: 342- 250. Régi. márkás festménye­ket, szervizt porcelánt, bú­tort, csipkét, fehérneműt, dísztárgyakat, • egyéb lak- berendezési tárgyakat ve­szek, eladok. Kiss Lajosué. Szabadsajló-út 2. Telefon: 184—374. Rádióéit, hibásért is. leß- löbbet fizetek Thőkölv-út 150. Rádtóüzlct. Telefon: 496—661 Érle jövök. Világniárkás zongorák, pianinók. harmóniumok 1800-toí. Sasvárinál. Lenin- Körút 21. Vétel, eladás. Csere, hangolás. Zongorát, pianinót legol­csóbban SCALA zongora­teremben. Vétel. C*'ere. I enin-körút tizenöt. Tel.: 423—703.______________ Zo nctsraianplás! szakbíráiatot szakszerűen végtz Bartos Dezső, Lau- berger-GIoss tanítványa. Eölvős-utca 23 b. 112-110. Harmonika és gomboshar- mónika javítást, hangolást legolcsóbban vállalok. Har­monikát vesztek. _ egészen rosszat is. Hámori Károly. Dembinszky-ulca -52.> I. 18. Vidékre postai elintézés. Baíatonmelletti lelkészcsa­lád keres gvermekszerető mindenest. Cím a kiadó­ban. Ilarmóniurn, zongora, pia­nínó eladás, vétel, javítás és bérlet legkedvezőbben Uh ük zongorakészítőnél. Budapest. Rákóczi-út 82. Telefon: 221—138. Keresek megvételre két­ajtós öreg szekrényt. He­lyet adok fölösleges bíbo­rainak műhelyem száraz raktárában. Kívánságára el­adóin. javítását vállalom. Nádor-utca 5 Udvarban. Telefon: 180—517. Zongorái S7akszerűen ja­vít. hangol, elad. vesz. Kárpáti zongorakészitő- mesier. Lonin-körút tizen­négy Telefon: 422—740. Zonrorák. pianinók szak­becslése. hangolása. Kram- berger. Rotlenbi!ler-u. 21. Telefon: 226—712. _______ fljíflimi radii olcsó árusítása Fi 200-tól. rádiójavítas KEMÉNY. Tel.: 120—617. Csak Szondy-utca kilenc. KONTAKT láthatatlan szemüveg I MARTON OPTIKA Y. ker.. ^ Egye?cm-u. 11. ® Irodagép-javítás: Surányi, Bajcsy-Zsilinszky-út 29. Te­lefon: 120—069. Szódavizes üveget 7 fo­rintért veszek. 1—2 dara­bot és nagy tételt is. Üvegüzlet, Aggteleki-utca 4. Rákóczi-úlról nyílik. Figyelem! Kárpitosnál ren­delésre készült, 8 darab­ból álló garnitúra 1. oszt. kivi l eiben eladó. Csáky-u. 8. Telefon: 127—186. Sürgősen vennék pianinót, esetleg zongorát, harmó- niumot. hegedűi. Vidékről is. Majorosi. Puskin-utca 17 (volt Esztcrházy-utca). Telefon: 137—684. Láb- és kezizzadást telje­sen megszüntet a Molnár- féle Sudorati. Ám 4.80 Ft. Nagy drogéria. Vili.. Jó­zsef-körút 19. eVORS- ÉS GÉPÍRÓ tanfolyamokra beiratkozhat naponta N AGY A I. A I) Á U N É iskoláiéban Kossuth Lajos-utca «1. Telelőn: 384—438. SODRONY AGYBETÉT, összecsukós vaságyak. va9- bútor, gyermekágy. gyer­mekkocsi olcsón. PRO- MASZK ÁTÓL. Zichy enő- utca 46. Telefon: 313—318. Javítást vállal. KONYHÁK részletre. */&-rész kp. 1 havi részlet. Üllői-út 48. Zongorajavítás. hangolás precíz kivitelben, jótállás­sal. Szakszerű becslés. Szávits mester. Baross-ter egy. Telefon: 335—576. Figyeleml Üítörő xilofonok színes üvegből, hangszerek készítése, hangolások, javí­tások. Rátonvi Bpest. Le- nin-krt. 23. Udvarban. Lfiuh billieirrl komplett, eladó. Automata óra. külön is kapha ó. Minden rendszerű BIL- LIÁRDOK szakszerű javí­tása a készítőnél: Wesselényi-utca 40. Telefon: 426 - 215. Harmóniumok. kofferhar- móniumok kaphatík. Ár­jegyzék. Szüle János har- njóniumos, Cegléd. Fülemüle csapper és roller kanári madarak eladók. Sztái:n-út 74. Állaíkereske- dés. Telefon: 310—267. Zongorát, pianinót. tangó hannónikát készpénzén sür gösen vennék. Demel er, Klauzál-utcá 3. T.: 22Í-39L HARMÓNIKA, dobfelszerelés, összes hang­szerek, gramofonlemezek. RÁD VÁNY I IMII ÉNÉ szak­üzletében. Uj cím: Buda­pest, Lenin-körút 82. Telefon: 313—052 Törpepapagájok eladók. cserélhetők Tenyészkalitka fémből, keménvfából kap­ható. Díszhalak, aquáriu­niok. haleledel Törzs­tenvészet. Múzeum körút 10. Postai szállítás. Rádiókészülékek alkalmi áron Különféle rádiók, lemezjátszó, csere, vétel. javítás. Komlós. Lenin körút 73. Sztálin-út* nál.j Búforalakítás, javítás, fé­nyezés. Csákvári asztalos. Váci-utca 4I/B Telefon: 385—428. Használt bútort veszek faanyagnak. Templomi harmonium 2000. Pesterzsébet, Török Flória- utca 71. — Stelich. Férfiszabó fazonmunkát vállalok. Beráts Pál férfi­szabómester. V.. Guszev-u. f. 8^ _______________ Le gtöbbet fizet használt rádióért, grammofonért. grammofonmotorért. rádió- csőért. dr. Tasnádi. Rádió VáTosház-utca 4. Telefon: 385—132 LEGMAGASABB ÁRAT FIZETEK használt ruháért, szőnye­gért, bútorért, feloszlatott háztartásért. Vidékre is megyek. BODÓ, Lenin-körút 39. Telefon: 2 2 3- 5 9 9. Veszek és eladok márkás porcelánt, étkészletet, kris­tályt. csillárt, evőeszközt, «»zónyeget, festményeket, egyéb- lakberendezési- és dísztárgyakat. Domány, Nagymező-utca harminchat tó-utca sarok.) Telefon: 122—4)78. Szcbenné Mérő Klára Barabásné Verő Lili gyors- és gépíró ISKOLÁJA VERES PÁLNÉ-UTCA* 14. Kezdő és haladó tanfo­lyamok. Angol. francia, nénid, gyorsírás tanítás. Férfi- éí egyenruha készi- tést-javítást. rangozásl vál­lal vidékre is. Kristön János szabómester, Buda­pest^__________ Zongorát vagy pianinót vennék sürgősen. Lehet vidékről is. Hantken. Rá­kóczi-út 63. 1. 11. Tele­fon; 312—250. ORGONÁK, harmóniumok javítása, hangolása. Vétel. Eladás Demény, VI., Lá­zár-utca 13. Zongora eladó, modern rö­vid páncéitőkés. Hársfa-u. 19/B. féléin. 5. Csillárt Vogel csillárüzem­től vegyen. Részletre is. Horváth Mihály-tér 1. (Ba- ross-ulca sarok.) í GYORSÍRÓ GÉPÍRÓ- ISKOLA I W I S K YNÉ Lenin-körút 10-1. I Nyugati pályaudvarnál, j Telefon: 121—184. Tan- 5 folyamok kezdők, hala­dók részére. _____ Ven nék priváttól 1 zongo­rát vagy pianinót készpén­zért. vidékről is. Dózsa Györg.v-úl kilenc íöldsz. 2. Tel.: 225—60*5. Vennék zongorát, pianinót; hat mómumat készpénzért. Lenin-körút 21. Telefon: 426—819. Gáloslalvy. Zongora szakszerű fuva­rozása. VII . Hársfa-ulcé 21. Telelőn: 222—192. Quarzlámpát veszek, el­adok. javítok. Zsellér, Szi- gony-u. 19 Telefon 336-760. M A T R A C 3 darab 124.— forint. Készülnél. Lenin-körút 65.. ..Merjdor“ kőtőkcszülékkel megélhetését biztosítja. Is­mertető díjtalan. Múzeum- kőrút 10. Zongorák, pianinók, világ- márkásak. legolcsóbb iri Radványmól. Aggteleki- utca 2. (Rákóczi-úlnál) Te-* lefon: 135—120.__________. Rö vid zongorát, nianmót olcsón beszerezhet Strokl mestertől. Dózsa György- fil I Uj. 2. T.: 225—062. Orgonajavítdfi, hangolás,- síppótilá?._ Győri József, Bpest, XUll, Lőportár-u. 11 h ____________________ .. TENT E“ m GYERMEKKOCSI .' és javítása VJI., Kazinjczy-utca 51. y az udvari)a 11 r f«íűvészlcniezt megbízásból most jó áron veszek, cse­rélek. Rákópzi-út 80. Ud- varban. 4214-038, _________. Aa ..Evangélikus Étet** apróhirdetései szavanként HO fillérbe kerülnek Az első es minden vastagon szedett s'ó kétszeresen számit Keretes apróhirde­tés m m soronként 80 fillér, Jeiiaés hirdetésnél felszá­mítjuk a oostahélyeget VJ. dékröl a hirdetés ár», postabélyegben is b© küldhető

Next

/
Oldalképek
Tartalom