Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-03-05 / 10. szám

Első hitvitázónk OZORAI IMRE A hazai reformáció megindulásá­nak választóvonala hozzávetőlege­sen az 1530. esztendő. A Mohács »után eltelt négy évre szükség volt, hogy az ország magához térjen első kábulatából s eljusson odáig, hogy a tragédia mélyére kívánjon nézni, okát próbálja keresni. A század negyedik évtizedében már, úgy látszik, egyértelmű feleletet ad a magyarság a sorsforduló nagy miért-jére: mert elfordultunk Is­tentől, erkölcseinkben elzüllöttünk. S hogy eddig a fölismerésig eljusson a magyarság, ehhez kell föllépnie a reformáció sodró lendületének. A LUTHERI REFORMÁCIÓ első jelentős alakja hazánkban Ozorai Imre, békési tanító és lel­kipásztor. Népszerű és megbecsült prédikátora volt korának, mond­hatni, Dévai Biró Mátyás mellett a leghatásosabb. Bőd Péter, irodal­munk egyik legelső számadó kró­nikása így emlékszik meg róla „Magyar Athénás“ című könyvé­ben: „Az elsőbb rendbéliek közül volt. akik Melánchton Fiüphez, Lutherhez, Velkurióhoz mentek tanulni Magyarországról Vitéber­gába; volt ez ott 1530-dik esztendő­ben; volt osztán tanító Békésben; az holott a Ladányi, Massai nagy fa­míliáknak tündököltetle az Évan- gycliom világát.“ AZ IGE HATALMA minden kétséget kizáróan a lel­kes reformátorok oldalán állott, hiszen ők tárták szélesre az egy­ház kapuját a Mohács után gyak­ran lelkipásztor nélkül maradt hívők előtt, ők részeltették az írás­ban anyanyelvén a magyarságot. És még valamit nem szabad elmel­lőznünk: ők voltak azok, akik az ige szerint éltek is. Számukra nem a zsíros parókia, a kegyes hívek adakozó kedve volt a vonzóerő, hanem az igazi elhivatottság ér­zése. Ennek a harcos, krisztusi ka­tonának megtestesülése Ozorai Imre. A KOR KATOLIKUS PAPSÁGA nem lehetett méltó ellenfele en­nek a hit tüzétől fűtött prédikátor- gárdának. Ügy viszonylottak hoz­zájuk, ahogy a zsoldossereg az ön­kéntes szabadságharcoshoz. Leghi­telesebben Oláh Miklós esztergomi érseknek a tridenti zsinathoz kül­dött levele tanúskodik erről. íme néhány érdekes részlet: „Minden évben tartok zsinatot, de a meg­hívott papok azzal az elhatározással jelennek meg, hogy inkább lemonda­nak papságukról, mint vétkes éle­tükről. Azt is megtettem már, hogy néhányat elűztem. másokat rosz- szabb javadalomra helyeztem át. hogy ilyen módon a többit a rossz úttól elijesszem, de mind hiába. Leg­feljebb azt nyertem eljárásommal, hogy akiket elűztem, azok vagy to­vábbra is» ott maradlak földbirtokos- kegyuraiknál, vagy pedig átpártol­tak az eretnekekhez. Innen van az­után, hogy a papság hiánya miatt sokan barmok módjára születnek, élnek és halnak, nem lévén senki, aki nekik a szentségeket kiszolgál­tassa és őket a katolikus vallásban oktassa.“ A TOLNAMEGYEI OZORÁRÓL SZÁRMAZÓ első evangélikus hitvitázó, prédi­kátor, Ozorai Imre, akárcsak re­formátorainak jórésze, a krak­kói, majd a wittenbergi egyetemen tanult s onnan tért haza, nyilván már, mint hitében szilárd lutherá­nus. Igen jó prédikálókészséggel rendelkezhetett, mert Békés vidékén szinte egymaga vívta ki a lutheri ta­nok 'teljes diadalát. Hazánkban mindmáig ez a vidék az evangélikus- ság egyik legerősebb fellegvára. A félelmetes vitázó és nyílegyenesen érvelő Ozoraival szemben nem is tudott megállni a környék kato­likus papsága. De ez a kiváló logi­kai készség, szóbőség s a Biblia alapos ismerete sugárzik OZORAI EGYETLEN RÁNKMARADT MÜVÉBŐL, a „De Christo et eins ecclesia“ („Krisztusról és egyházáról“ című könyvecskéből. Akárcsak a század első felének legtöbb magyar nyom­tatványa, ez is Krakkóban készült, 1535-ben. Négy, részben csonka példánya maradt meg ennek az első kiadásnak, sajnos valamennyi címlap nélkül. A művecskének kü­lönben csak a címe latin, maga a szöveg magyar nyelven íródott. DEMOKRATIKUS ELVEI egyenesen hitbéli meggyőződésé­ből következnek. Kemény szavak­kal támadja meg a szegény paraszt­ságot nyúzó, kizsákmányoló és megnyomorító urakat. A néppel érez együtt s ezt bátran ki is mondja. Minden igaz embert harcra hív ebben a küzdelemben. OZORAI MUNKÁSSÁGÁNAK és művecskéjének is nagy hatása volt. E mellett bizonyít a könyv második, 1546-ban, Krakkóban tör­tént kiadása is. Ennek a kiadásnak két példánya maradt ránk. Azt sem tudjuk, életben volt-e még akkor Ozorai Imre. A békési evan- gélikusság s vele egész hazai egyhá­zunk büszkén vallja első hitter­jesztőjének Ozorai Imrét, akinek világnézete, egyházpolitikája és eszmevilága mit sem vesztett fris­seségéből és aktualitásából napjaink­ban sem. Viator Biblia olvasás közben... KETURAH, a tömjén. Ábrahám második fele­sége. Egyes arab törzsek leszár­maznak. I. Mózes 25:1 és köv. LÁBÁN, fehér. Rebeka testvére, Lea és Rá­hel apja, Jákob apósa, aki a vele szemben való ármánykodására vé­gül mégis ráfizetett, majd kényte­len volt vejével megbékiilni. I. Mózes 24:29. verstől, 29—31 ré­szek. LEBBEUS, a bátor, merész. Máté 10:3-ban ol­vasható név, mint Taddeus mel­léknév. Egyébként Judás, Jakab fia. MAKKABEUS, a kalapács. Makkabeus apokrif könyve. MENAHEM, a vigasztaló. Csel. 13:1. Az antio- chiai gyülekezet egyik tanítója és Izráel egyik utolsó királya. 742— 736. Az asszír király, Tiglálh-Pilé­zer döntően megverte egy csatá­ban. II. Kir. 15. MANASSÉ, a kárpótló. József első gyermeke. I. Mózes 46:20. MARA, a keserűen csalódott. Noémi vá­lasztotta magának ezt a nevet sok szomorúsága után. Ruth könyve 1 : 20. MÁRIA, keserűség, csalódás. Mirjam zsidó nyelven, görögül Mariam. MÁRTA, az úrnő. A bethániai Mária test­vére. Lk. 10:40, Jn. 11. MÁTÉ, Jahvé adománya. Jézus tanítványa. Mt. 9:9 és másutt. MELKISEDEK, az igazság királya. Sálem titokza­tos királya. I. Mózes 14. MESSIÁS, a felkent. Görög formája Krisztus. Királyi és főpapi megjelölés. .. ......................................................... swn—re A H arangszó az egyházi földektől Az „Új Harangszó“ című evangélikus lap az állam és egyház között kötött megállapodásról ír, mely az egyházi földek felajánlására vonatkozik. A cikket Veöreös Imre írta. Megálla­pítja, hogy egyházunknak soha sem voltak jelentős földbirtokai, mégis egyes gyülekezetek számára ezeknek a földeiknek jövedelmei jelentős be­vételi forrást jelentettek. Az egyre kisisebedő bérleti összegek és a jelen­legi földbirtok politikával kapcsolatos adóterhek azonban az egyházi földe­ket lassaukint jövedelemmentes bir­tokokká teszik. Megállapítja, hogy az egyházi földek megvételre való fel­ajánlása a földbirtokokkal rendelkező egyházi testületek számára lehetőség­ként áll fenn és ezért az egyház gaz­dasági kérdései iránt felelősséget érző vezetőknek ennek a megállapodásnak alapján el keli kezdeniük a tanács­kozásokat egyházi földjeink jövőjét illetően. A továbbiakban a cikk je­lentős elvi megállapításokat tesz és ezt a részt a közvetkezőkben szó sze­rint átvesszük. „A múlt megbecsülése nem kerül­het az egyház jelenlegi érdeke elé. A majd előkerülő felajánlás kérdését, az igent vagy a nemet, nem dönt­heti el a földeknek drága múltja. Az egyházi földeknek drága múltja két szálból fonódik össze. Az egyik az az áldozat, amely megteremtette azokat. Talán ismerjük is a nevét annak a régen porladó özvegyasz- szonynak, aki kegyes adományként néhány hold földjét egyházának jut­tatta végrendeletében. Az is lehet, hogy a gyülekezet előrement nemze­dékeinek ma már névtelenségbe ol­vadt erőfeszítéséből maradt az utó­dokra a kis birtok. Az elődök hithű­ségének és áldozatkészségének emlé­kezete soha nem tűnhet el az élő egyházból. — A földek múltjának másik drága szála az a szolgálat, amelyet hosszú évtizedeken vagy év­századokon át végeztek a gyülekezet életének anyagi biztosításával. Van­nak kis gyülekezetek, amelyeknél a papi föld tette lehetővé, hogy saját lelkipásztoruk legyen nemzedékeken át, akik a híveket bölcsőtő1; a kopor­sóig kísérték Isten igéjével. Másutt árvák között végzett vagy más szere- tet-szolgálatot tett lehetővé a föld. A barázdák odakint a havas haté: ban azokról a magvetésekről és kalász­érésekről beszéltnek, amelyek az egy­ház telki munkamezején mentek végbe a fekete rögök néma, hangta­lan anyagi ajándékából. Ezért tekint Isten iránt való hálával minden ba­rázdájára az egyház. Amikoir azonban a gyülekezet mind­ezt Isten előtt valló és soha el nem fogyó emlékezéssel, hálával meggon­dolja mégis, — ha úgy látja, hogy a földekből a gyülekezet munkájának anyagi hordozásában nem lenne se- sítség várható, sőt talán inkább te­hertétel, — akkor meg tud tőlük válni nyugodt lélekkel. A föld, a drága fekete rög is csak azért ada­tott az egyháznak, hogy az evangé­lium hirdetését szolgálja s ha ez a szerepe ezekben az időkben lejárna, akkor ez azt jelentené, hogy Isten most lejártnak tekinti a földek egy­házi szolgálatát. De akárhogyan is határozzanak majd az egyes egyházközségek s más egyházi földtulajdonos testületek föld­jeik felajánlása tekintetében, arra mindenképpen gondolniuk kell: Az egyház fenntartásában a földekre mint komoly anyagi jövedelem- forrásra ezentúl nem lehet számítani, Céltalan keserűségek és hitetlen ag­godalmaskodások helyett tudomásul kell vennünk: Isten mai egyházának itt hazánkban nem lehet másból él­nie, csak hitből. — Azelőtt sok lel­kész gondolhatta: ha nem is lesz fizetésem, a gyülekezeti földből meg-/ élek. Hovatovább csak arra gondol­hat: legyedül híveim hitéből élhetek meg. És jól van ez így'. A hívek ál­dozatkészsége ugyan emberileg ma igen bizonytalan kenyérnek látszik. De éppen ebben a bizonytalanságban lehet igazivá ajkunkon naponként a Miatyánk sokszor ellaposodott ké­rése: A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. — Egyházla- gok, akik eddig ^elintézhették gyüle­kezetüknek anyagi szükségletét kis Evangélikus Elet I áldozattal, mert a többit megtermetté a gyülekezet földje, most elgondol­kozhatnak azon: annyija lesz a gyü­lekezetemnek, amennyit mi kiseme­lek saját nélkülözhetetlen pénzünk­ből adunk. Annyi munka fog folyni egyházunkban, amennyi futja áldo­zatomból. És ez is jól van így! Mert hol van megírva a Bibliában, hogy az egyháznak ígérete lenne Istentől: földből, tőkéből fog élni, és nem a hitnek anyagi erőforrásából?! Nincs ok Isten előtt semmi panaszra és kétségbeesésre; az egyház anyagilag egyes egyháztagjaiinak hitére támasz­kodhat csupán; de ez azt is jelenti, hogy egyedül Istenre támaszkodhat. Miért lenne nekünk ;ossz, hogy egye­dül Istenre támaszkodhatunk? Hát nem ez az igazi? Ahol élő hit van, személyes hit a Megváltóban, olt nem kell félteni a földek jövedelmé­től eleső gyülekezetét. Ahol azonban nincs lelki ébredés a gyülekezetben, ott már bajok lesznek. De nem azért, mert a földek jövedelme kiesik, ha­nem tulajdonképpen azért, mert nincs élő gyülekezet. Egyházunk földjei a múlt áldozat­készségéből támadtak. Egyházunk mai szolgálata azonban csak a ma élők áldozatkészségéből élhet. Ez a mának leckéje az Istentől. A föld­kérdésnek esc a nagy tanulsága most egyházunk számára. Az igazi élő hit — ahogyan a múltban megtalálta az egyházi földek megteremtésében — most is megtalálja az áldozatkészség­nek és a, szolgálatnak mai lehető útját. Templomkapu előtt beszélgető fér­fiak, tanácskozó presbiterek, töprengő híveink hajtsák csak nagyon mélyre a fejüket, s gondolataiknak, eszme­cseréjüknek végén egyetlen imádság­hoz érkezzenek: Jövel Szentlélek Úr­isten, adj nekünk, gyülekezetünknek ébredést, élő hitet! S azután lássanak hozzá, hogy a jelen áldozatkészségé­ből — még pedig nem a feleslegből, ami alig van, hanem a nnélkü'lözhe- tetlenből — előteremtsék a gyüleke­zet éleiéhez és munkájához szüksé­ges azon összeget, amelyet Isten a néma rögből a műit áldozatkészsé­géből, na már nem ad meg. (Űj Harangszó.) Presbiter o presbiternek Bibliaiskolóha járunk A bibliaórák megszokott csendes áhítata vesz minket körül minden héten. A lelkész beszél; magyarázza az igét, a kis teremben együtt hall­gatják a heti áhitat rendes részt­vevői. Mint egy nagy család, össze­szoktak, együvé-tartozónak tudják egymást egy egészen természetes kö­telékben. amit az egyező életszemlé­let tesz ilyen meghitt családi jel­legűvé. Szemek és fülek nyitva. Azo­kon keresztül áramlik a szavak csen­gése az értelembe, meg a szívbe. Egyforma meggyőző erővel. Ez a bibliaitanulmány egyébként több a hasonló, rendes áhitatalkalmaknál. Bibliaiskola, Az Írást magyarázzák most is, de nem egy kiragadott Ige szárnyán, hanem magát az Evangéliumot a maga egészében. A hatalmas ka- tedrálist látjuk tejes nagyságában, a művészi tökply teljességében; az igazságot a maga lényegében és nemcsupán tételrészleteiben. Mert az Írás nem széteső, holt betűk nagy tömege, nem hosszú sorok végtelen oszlopa; nemcsak bölcs törvények és szabályok gyűj­teménye és nemcsak az élet esetle­gességeire kiragadható alkalmi zsi­nórmérték, hanem egységes egész. Egyetlen nagy üzenet hirdetője. Ki kiéli tudnunk venni belőle a lénye­get. A bibliaiskolában erről a lé­nyegről esik szó. A bibliaiskola már hónapok óta folyik. Minden pénteken összejön­nek és nagy figyelemmel hallgatják az egyházközség tagjai az értékes előadássorozatot. Akik hallgatják, jól járnak, akik elmulasztják, sokat vesztenek, mert ez a sorozat szín­vonalánál és tartalmánál fogva egyaránt nagyon értékes. Ezt meg kellene hallgatni mindenkinek. Hívő­nek, hitetlennek egyaránt. Mert íme: a hit és a tudás csakúgy megférnek egymás mellett. Többek között ugyanis az előadások alatt ezt is nagyon világosan láttuk. A biblia szavahihetőségét és hi­telességét a sorozat „tudományos“ biztonsággal, történelmi és társa­dalomtudományi módszerekkel bi­zonyította be. A Szentírás szavai a helyes, vagy helytelen értelmezéstől függően lesznek igazságokká vagy tévedésekké. A betűk és sorok kö­zött mindent megtalálunk, ha nem­csak a papír és nyomdafesték fek­szik előttünk, hanem a leírt sorok értelme és ha az értelemben meg­találjuk a Szentírás lényegét. Nem a leírt események egyszerű valósá­gát, vagy drámai értelmét, felépíté­sét kell meglátnunk, hanem meg kell értenünk Isten üzenetét úgy ahogy először szólt azoknak, akik a biblia tanulsága szerint először hallották, s úgy. amint az nekünk magunknak szól most és ma. Az Evangéliumot meg kell hallani és meg kell érteni. Csak azután le­het igazán hinni benne. Mert az igazság summája ez és nem az hogy elhigyjünk valamit, amit nem értünk. Hogyan tegyünk mi magunk bizonyságot amellett, amit nem tu­dunk megmagyarázni? Vagy a Ti­mótheushoz írott levél (1. 7.) sze­rint „Kik törvénytanítók akarván leírni, nem értik sem amiket beszél­nek, sem amiket erősítenek“? A gyülekezet lelkésze gondoskodik arról, hogy hallgatóit felfegyverezze a tisztánlátás és tájékozottság min­den fegyverével. Beállítja a Szent- írást minden részletében a megfelelő történelmi környezetbe, megismer­teti hallgatóságát az írás szerzőinek személyével és lehetőleg életkörül­ményeikkel is úgy, hogy az ismerte­tett szöveg mögött mindjárt meglát­juk a kort, amelyben íródott és a személyt, aki írta. Csak akkor mutat rá a szöveg helyes magyarázatára, amikor már a hallgató tisztán lát­hatja és értékelheti az összes szük­séges adatokat. De ismerteti a szo­kásos ellenvetéseket is. Milyen köny- nyen száll vitába a hallgató ezekkel, az előadás alapos tájékoztatása utáni Bizony jó vértezet a bibliaiskold mindenkinek, aki az Igét komolyan veszi és szereti. És a bibliaiskola hallgatói nagyon megszeretik a Könyvek Könyvét. Az előadó az idő­höz mérten és a lehetőség szerint is­merteti a legértékesebb és legszebb részleteket is. Szemelvényekkel il­lusztrál egy-egy könyvet, s a biblia könyvei feltárulnak teljes üzene­tükkel A kis terem megtelik fé­nyességgel. Nem a,z elektromos izzó­lámpák fényével, hanem a tiszta, felvilágosult hit fényével, ami ennek a lelkes kiisi családnak a szeméből sugárzik a lelkipásztor felé. Hogy miért írtam meg itt. ezeket? Csak azért, mert — meg kell val­lanom — az a család, amely az elő­adássorozatot nálunk hallgatja, bi­zony nagyon kicsi a gyülekezethez képest, pedig, mint említettem, nagy-nagy hallgatóság elé kívánkoz­nék! Sok-sok embernek kellene hal­lani mindazt, amit eddig hallottunk és én fájó szívvel gondolok azokra, akik mégsem hallották. A lelki érté­keknek ugyanis megvan az a külö­nös sajátosságuk, hogy akkor szapo­rodnak valójában, minél többfelé osztódnak. Mit ér nekem a világ minden java és öröme, ha nem oszt­hatom meg azokat az én szereti eim- mel! Itt pedig értékek mennek ve­szendőbe, ha csak én magam s né­hány közelebbálló testvérem osztoz­kodunk rajtuk. És talán nincs is minden gyüleke­zetben bibliaiskola. Meggyőződtem arról, hogy n£m elég csak a prédi­káció éis a megszokott bibliaórai írásmagyarázat. A Szentírást minden gyülekezetben külön is tanítani kell, nagy összefüggéseiben ismertetni kel! és híveinket fel keli vérteznünk komoly bibliaismerettel, a biblia használatára módszeresen kell őket tanítani, s bele kell nevelni őket a bib’ia alapvető kérdéseinek felvilá­gosult ismeretébe. Nekünk tudnunk kell. miben hiszünk! És sokat kell tanulnunk ahhoz, hogy hívő bizony­ságtételünkkel szégyent ne valljunk. Különösen a presbitereket kell be­vonni a bibliaiskolákba. Ruttkay Árpád.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom