Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-04-02 / 14. szám

XY. évfolyam, 14. szánt.

Egyes szám ára 1 forint

1050 április 2.

EVANGEL

LET

L«

AZ ORSZÁGOS LUTHER. SZOVBTSÉG LAPJA

Vető Lajos püspök beszámolója stokholmi útjáról

fíeök Iván egyetemes felügyelő:

Á Felszabadulás Ünnepe

Az ünneplés legméltóbb formája, amikor az ünneplő örömét szívéből az értelem síkjára emeli és mások számára is érlhető módon kifejezd. Kifejezi, hogy mit és miért ünnepel. Evangélikus egyházunk így akar részt venni a magyar nép felszabadu- lásánaik ötödik évfordulóján.

Együtt ünnepiünk a néppel, tudatosítva azt, hogy miből szabadultunk fel és mire. El akarunk gondolkozni és másokat is el akarunk gondolkoz- taini a felől, hogy nekünk, evangélikusoknak a magyar nép körében külön is mit jelent a felszabadulás.

A magyar protestantizmusnak és benne evangélikus egyházunknak a felszabadulás — talán nem is gondoltunk erre eleget —• a Habsburg-járom alól való felszabadulást jelenti. Előttünk nem kétséges, hogy a két világháború közötti időszak itovább folytatta mindazokat a tévedéseket, bűnöket és hazugságokait, melyeket a 400 éves Hahsburg-korszak jelentett. A kis Magyarország szűk látóhatárán belül szinte gulliveri szatírákká lettek ezek, de annál inkább kiáltottak szabadító után.

Ez a sok évszázados elnyomás nemcsak népellenes uralmat s a magyar nép fejlődése minden útjának eltorlaszolásál jelentette, hanem jelentette a szellemi szolgaságot, az ellenreformáció állandó fenyegetését s jeTenteite reformációs elkötelezettségünk leljesíthetetlenségét is, vagyis azt, hogy a reformátori mondanivalóból mind többet elalkudjunk, elhallgassunk annak a „felekezeti békének“ fenntartása érdekében, mely a katolicizmusnak itt elsőrangú érdeke volt s nem kevésbbé volt érdeke a feudalizmus minden csökevényét hordozó államnak. A katolicizmus közéleti hatalma ebben a korszakban kétségtelen volt s a látszólag sok protestáns közéleti szereplő csak annak a „felekezeti békének“ árán érvényesülhetett, ami egyben a „közéleti békét“ is jelentette, vagyis a magyarjországi kormányzatnak a nép széles tömegei érdekében való demokratizálását, a társadalmi és gazdasági helyzetnek a nép érdekei szerint való megfordítását lehetetlenné tevő hazug társadfiimi „békét“. Az evangélium hangján kifejezve mindezt; lehetetlenné itetle, hogv egyházunk a Szerítírás teljes üzenetét hirdesse s annak különösen erkölcsi — társadalmi következményeit kiharcolja, lehetetlenné tette, hogv egyházunk előálljon olyan prófétai üzenettel, mely meg merle volna mondani népünknek azt, hogy hazánk a lejtőn mozog gyorsuló mozgással lefelé s az út végén nemzeti összeomlás rémségei merednek. Ebben a hazug felekezeti békében egyházunk nem me”hei'te Isten igéiét a magyar nép sorsára alkalmazni és képtelen volt reformátori látását, mely az eljövendő összeomlást mutatta s még inkább reformátor! szavát, mely egy új nemzeti építkezés körvonalail rajzolta volna meg — közölni népünkkel.

A felszabadulást megelőző utolsó évtizedekben egyházunkat megtévesztette a katolicizmusnak a korszellemhez simuló „humanisztikusabb“ magatartása, megsze'íc'ült módszerei és hatalmi nyomásának látszólagos enyhülése. A liberális teológia, a névleges protestánsok közömbössége s hitetlen vezetők vaksága eltompitotta a protestáns öntudatot s fürödtünk abban az önhittségben, hogy a pápai koronával felkent király Ihtelyén protestáns államfő van s ebben a látszólagos sikerben elalkucituk a reformáció radikális üzenetét. Mindez persze nem menti bűneinket. Bűneinket és megalkuvásainkat semmi sem ment- he'Ji és csak egyedül Istentől jöhet rájuk a bocsánat.

Ma, már a felszabadulás utáni 5. esztendőben Isten megbocsátó irgalmasságának csudálatos érzései között nézhetünk vissza multiunkra. Isten kegyelme felszabadított minket liberalizmusunkból, amely megengedte, hogy összekeverjük a reformáció igazságát általános „vallási érdekekkel“. Felszabadultunk abból az önhittségből, hogy a reformáció egyházának nincs szüksége újjászületésre. Felszabadultunk abból a farizeusi gőgből, hogy minden dologban tisztán látunk, minden szavunk 'helyes, tanácsaink jók és cselekedeteink tisztáik). Bűnös emberek gyülkezetévé lettünk, akiket Krisztus megigazít. Felszabadultunk abból a lenyűgözőt tségből, ami a mi prófétai szavunkat elhallgaUatta. Felszabadultunk abból a tévelygésből, hogy egyházunk élete és exisztenciája egy bizonyos 'társadalmi rendhez vagyis a polgári társadalomhoz van ikölve. Lelkiismeretünkben megtisztulva nézzük azt, amit Isten népünk körében művel és igent mondunk az ö újjáalakító tervére.

Isten előtt meg valljuk, hogy mi a magunk erejéből soha tisztánlátásra nem jutottunk volna, és soha fel nem bátorodtunk volna arra ,hogy nemzetünk számára igazságot szóljunk, ha Isten a maga kegyelmes kezével szét nem szakította volna láncainkat. Isten egy 'történelmi nagy fordulaton vezette át népünket és keletről hozott neki falszabadulást. A fasizmus hazug, de kemény járni ál egy olyan nép fiainak kezével vélette le a váltunkról, amelyet mi, gőgös keresztyének semmibe nem vettünk. És rágalmaztunk. A Szocialista Szovjet Köztársaságok Vörös Hadserege, amelyikkel szemben hamis prófétáink a „keresztes hadjáratot“ emlegették, szüntette meg Magyarországon a százezrek kínzását és elpusztítását tervező és végrehajtó fasizmus garázdálkodását, és vezette át népünket a társadalmi és gazdasági megújulás, sőt a szellemi megújulás útjára. Igazságot hozolt, a sokak igazságát. Isten kegyelmesen ránk kényszerítette, hogy olyanok kezéből fogadjuk el a megújítás munkáját, aikik felé mi akartunk gőgös üzenetet vinni.

A magyar nép köréből is azokat állította előtérbe, vagy engedte intézkedő halalomhoz, akiket mi a „keresztyén Magyarországban“ nem engedtünk szóhoz jutni, a magyar kommunistákat. A felszabadulás 5. évfordulóján a mi egyházunk a történelmi okulásnak, a magábaszállásnak és az Isten előtti engedelmességnek a szívével üdvözli a magyar nép mai vezető csapalát a Magyar Dolgozók Pártját és vezetőjét Rákosi Mátyást, akik nemcsak Isten íté'etének vég- liezvívői lehetlek egy bűnös és korrupt magyar rendszer felelt, hanem

Isten újjáépítést engedő kegyelmének eszközei is. Mert mi, mindabban, ami hazánkban öt esztendő alatt lefolyt, Isten kegyelmező szere te tét látjuk és ebben a mélységes Ihitben köszönünk minden alkotó munkát azoknak, akiknek az összeomlás idején helyén volt a szívük és az eszük, s akik bátrak voltak ahhoz, hogy történelmi fordulatot adjanak a magyar nép sorsának.

De szóljunk arról is, hogy mire szabadultunk fel? Felszabadultunk arra, hogy Isiién kegyelmére bízzuk magunkat emberi biztosítékok helyett. Hogy újra nekidüljünk a bibliának és megalázkodva eleven üzenete előtt, újra meghallgassuk Istent, merre akar minket vezetni. Hogy újra megkezdjünk egy, a protestantizmushoz méltó tudományos tájékozódást, előfeltevések, gyanúk és bi- golltság nélkül. Hogy elszakadjunk egyházunk olyan munkaeszközeitől és módszereitől, «melyek a szentek közösségét, az ige hirdetését, a szentségek kiszolgáltatását nem segítették, hanem inkább elvonták ezekről a figyelmünket. Hogy az emberi munka dolgában, az emberi becsület dolgában, az emberi áldozat dolgában Istennek engedelmeskedve tudjunk olyan tanítást adni, amit a polgáriasul! keresztyén ség nem adhatott. Hogy egyházunk gazdtasági életét a saját erőinkre építsük. És sok mindenre még, amire Isten napjainkban rányitja az ajtót előttünk. Új egyház születik a régi evangéliummal az ajkán és névleges keresztyének elhullása közben alakul a szentek közössége közöttünk, hogy áldásává legyen népünknek. Ezt a szabadságot, az egyház új szabadságát mi a felszabadulással együtt kaptuk a Magyar Népköztársaságban.

Kötelességünknek tartjuk azért, hogy egyházunkat s egyházunk hivő népét arra vezessük, hogy Istennek ezt a kegyelmét biliben átélje és életében, .személyes és közösségi megújulása érdekében kibontakozni engedje. Hívjuk a* hívőket templomainkba s azokra a virágvasárnapi .könyörgésekre, melyeken egyházunk hálát at' Istennek felszabadulásunk ötödik évfordulóján. Könyörögjünk Istennek azérlt, hogy hazánkban a mi népünl és a mi egyházunk is igazságban é' szabadon élhessen. Adjunk hálá’ azért, hogy földé életünk megmenté sét, egészségünk visszanyerését, gyó gyítósebeken keresztül való megúju- 'ásunkalt megkaphattuk. Könyörög iünk azokért, akik életüket áldozták népünk felszabadulása érdekében, s azokért, akik verejtékies munkában totooznaik jövendőnkért. Könyörögjünk azért, hogy Isten őrizze meg nőnünk számára az alkotó béke állandóságát, s küzd jónk azért, 'hogy ezt a Lékét ne zavarhassa meg új imp“- rialista háború őrülete. Ezen a napon egyházunk minden hű fia ott fog állni Isten oltára előtt és azon lesz, hogy ő elfogadhassa tőlünk imádságaink hálaáldozalát.

A Luiheránia ének és zenekar 19"0 április 2-án, Virágvasárnap délután ‘ó6 órakor a Deák-téri evangélikus templom!.- ii mám!! Johann Sebastian Bach, János passió első részét. A nagy- íelkészültségű énekkar előadására felhívjuk olvasóink figyelmét.

Munkatársunk felkereste Vető Lajos tiszai evangélikus püspököt, aki most téri haza Stockholmból, ahol rászívott a világbékemozgalom állandó bizottságának ottani gyűlésén, mint a háromtagú magyar küldöttség egyik tagja. Vető Lajos püspök a következőkben számolt be útjának jelentősebb eseményeiről:

,,Andics Erzsébet egyetemi tanárnő és Váczi Jánosáé, a Szovjet-Magyar Társaság titkára kíséretében utaztam Stokholmba. Repülőutam kópén hágai átszállásának idejét felhasználtam arra, hogy telefonon felhívjam Fuglsang-Damgaard püspököt, akivel régi értékes barátság fűz össze. A püspök forró kézszori- tását küldi a magyar evangélikus egyháznak és minden ilteni barátjának. Nagyon örültem ennek a beszélgetésnek, mert természetesen célul tűztem ki, hogy skandináv egyházi férfiakkal kapcsolatot veszek amennyire csak telik elfoglaltságom mellett.

Stokholmban március 15-én volt először hivatalos találkozásom a külföldi delegátusokkal, a magyar követség nagyszerű fogadásán a nemzeti ünnep alkalmával. Ilyen március 15-e nem volt Stokholmban. Az ünnepségen megjelent Faggejeo, ltja Ehrenburg, Joliot Curie, Fritz Kahn, Endicott kanadai egyházi vezető, Boulier abbé, Howard Kent, anglikán egyházi vezető és sok kitűnő harcosa a haladó világnak, akik a béke ügyén fáradoznak.

Nagy lelkesedéssel ültük meg olt a magyar szabadság ünnepét, előre nézve április negyedikére, a felszabadulás ünnepére és közben folyton gondolva a békére, melyre népünknek és a világ minden népének oly nagy szüksége van, hogy az emberi jólétért és szabadságért folytatott munka előremehessen.

Svéd egyházi vezetők közül a stokholmi püspök — Björquist — távollétében Olle Nystedt püspök- helyettessel találkoztam. Rendkívüli szívélyességgel látogatott meg a szállodában és elvitt magához teára, melyből hosszú beszélgetés született. Nagy elfoglaltsága miatt mellém adta dr. Murray és Carl Magnus Magnusson lelkészeket, akik a stokholmi egyházi intézményeket mutogatták meg nekem, minden szabad időmet erre a célra fordítva. Legkedvesebb találkozásom azonban a svéd királyi flotta lelkészével, dr. Brandt-lai volt, aki idős ember, s hosszú kirándulásra vitt, hogy közben elbeszélgethessünk egyházaink helyzetéről. Rajta keresztül, s még több fiatalabb svéd! lelkésszel való beszélgetésemen keresztül meggyőződhettem, hogy a svéd egyház, ha felső vezetésében inkább nyugati tájékozódásé is, dolgozó tagjaiban elevenen átgondolja a világ inai helyzetét, igyekszik magának clő- ítétetmentes képet alkotni róla, s komolyan veszi a békéért folylatott küzdelmet.

Egy Zedergren nevű egyházi vezető-asszony volt aztán az, aki stokholmban összegyűjtötte lakásán egy teára mindazokat, akik a konferencián az egyházi élet iránt érdeklődtek vagy miaguk is egyházi vezetők voltak. így kerültem el én is erre a rendkívül érdekes összejövetelre, amelyen különösen érdekes beszélgetésünk volt Boulier abbéval, akit a Vatikán kéthetes tartózkodásra hívott meg legutóbb, s aki

erről a vatikáni megbeszélésről hallatlanul érdekes beszámolót adott.

Tudvalevő, hogy Boulier abbét közvetlen egyházi felettese egyházi büntetésben részesítette a békéért és haladáséit folytatott politikai munkája miatt, a Vatikán azonban mégis meghívta, s két héten át fejthette ki nézeteit az ottani politikusok elölt. Boulier abbé olyan érzését fejezte ki, hogy a Vatikán elsősorban a kínai nép győzelmes forradalmának hatása alatt igyekszik politikai magatartását revízió alá venni, s engedni a kommunistaellencs politikából.

Ebbe a gondolatmenetbe kapcsolódott be nagyon érdekesen egy Endicott nevű kanadai lelkész, aki Kínában húsz éven keresztül volt misz- szionárius, s aki az ottani helyzetet alaposan ismeri. Megállapította, hogy Kínában a nép győzelme egészen természetes volt, mert ott a Csang-Kai-Sek kormány korrupciója és népellenes, népelnyomó politikája százmilliók életébe vágott. Csang-Kai-Sek amerikai pénzen felszerelt katonái ezerszámra haltak éhen, mert a tábornokok ellopták a pénzt. A nép körében hihetetlen elkeseredés volt, s egymást érték a kivégzések. Mao-Ce-Tung nagy bölcsességgel éppen azokat a reformokat hajtotta végre mindenütt, amelyekre a nép évszázadok óta várt. A keresztyén szemmel észrevehető tragédia abban van, hogy Csang-Kai-Sek kormányában sok volt a keresztény, maga is az volt, s a keresztyén tanítás, szeretettörvény és erkölcsi tisztaság követelményei most a kommunisták oldalán valósultak meg. A kínai misszionáriusok úgy látják, hogy a keresztyéneknek ezt a politikai „leszereplését“ Kínában és általában a Távol-Keleten nagyon sokára lehet majd kiheverni. A Szabad Kínában teljesen szabad a vallásgyakorlat, a hívő misszionáriusok mind helyükön maradtak, de a nép 1kiábrándulásával óriási harcit kell folytatniok.

Alkalmam volt nagy svéd tömeg előtt is beszélni a magyar társadalmi és egyházi viszonyokról. Jönkö- pinghen, ahol először gyártották a biztonsági gyújtót, hatalmas hangversenyteremben óriási tömeg előtt beszélhettem, pedig beszédem meghallgatásáért fejenként 1 svéd korona belépőjegyet kellett fizetni. A hangulat forró volt, s a közönség olyan lelkes, amikor a szocializmusban élő egyház életének fejlődéséről és a békéért vívott harcról bcszé.tem. hogy meglepett engem, ismerve a svéd nép tartózkodó természetét.

Találkoztam Hedenquisitel, a ma- gy; rországi egyházakat itteni látogatásából is jól ismerő ökumenikus vezető férfivel, akivel értékes ineg- iicszélést folytathattam magyar evangélikus egyházunk érdekéken. Éppen vele tárgyaltam, amikor Fa- gyejev, a kiváló szovjet író meglátogatott és dedikált magyar példányt adott át nekem emlékül az Ifjú Gárdából. Hármunknak ez a kéz- szorítása számomra jelentős és sokat mondó volt. Imádkoztam azér', hogy nyugati és északi lutheránus testvéreink megszabadulhassanak előítéleteiktől és Krisz us evangéliumát helyezve mindenek elé, íarlh ssák vetünk a szeretet és a hit kapcsolatát, s a maguk helyén, a maguk népe körélien igazán élhessenek a kérész'y én igazság képviselőiként, ia.z egész világ emberiségének fcé1 éje és jóléte, előrehaladása érdekében.“