Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-11-19 / 47. szám

2 Evangélikus Elet Sheffield helyett Varsóban hl össze 130 ország 1700 kiküldöttje a béke védelmére Egyházunkat Dezséry László püspök képviseli Péter János református püspök e Magyar Nemzetben tiltakozott az el­len, hogy az angol kormány nem adta meg a beutazási engedélyt a 34- tagú magyar delegáció felének, köz­tük a vezetőknek, s a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek sem, hogy a béke hívei II. Világkongresz- szusán résztvegyenek. Ebben a nyi­latkozatban emlékeztet Péter János arra, hogy éppen Sheffield dolgozói készítették azt az acélkardot, amelyet a második világháború után az angol ipari munkásság ajándékozott Sztá­lingrád hős védőinek. Ez teszi jelen­tős jelképpé azt, hogv éppen a Shef- fieldhe összehívott Békekongresszust akadályozta meg az angol kormány azzal, hogy a legtöbb ország delegá­ciójának éppen a vezetőből tagadta meg a beutazási vízumot. A béke hí­vei szerle a világon e'ha'tározták, hogy nem engedik a háborús politi­kát szolgáló angol kormány állal meggyengíleni ennek a kongresszus­nak szavai és erkölcsi erejét. A len­gyel nép meghívta a kongresszust sa­ját fővárosába és kifejezte azt, hogy teljes szólásszabadságot enged az odaérkező kongresszusi tagoknak, bárhonnan jöjjenek is és minden résztvevőt beenged nyugatról és ke­idről egyaránt, akik a béke ügye mellett készek felszólalni ét kifejezni az emberiség mai legforróbb vágyát, azt, hogy az emberiség százmilliói békét akarnak. Így Varsóba utazik az egész világkongresszus és a „Len­gyel Szó Házában‘ ülésezik Sheffield helyett. Sheffieldben a Béke Vltógkongresz- szus küldöttei tüntető gyűlést tartot­tak, amelyen A!an Ecc'ecstona angíikán lelkész elnökölt Kifejezte az egész világ tiltakozását saját hazája kormányának intézke­dése ellen, mellyel megakadályozta, hogy a béke ügyéről nyugati és ke­leti országok kiküldöttei őszinte be­szélgetést folytassanak. Többek közt a következőket mondta: „A békemoz­galomban központosul a világ összes békeszerető népeinek legfőbb remény­sége ... Arra, ami történt, alig van példa Anglia történelmében.., A be­csületes emberek mindenült velünk tartanak. Most, hogy látjuk, hogy milyen eszközökkel akadályozták meg a kongresszus megtartását Sheffield­ben:, csak még nagyobb elszántsággal haladunk előre a magunk útján ... Nem képzelhetünk dicsőbb elmet, mint azt, hogy a béke munkásai va­gyunk, a békéért dolgozunk.' Crowlher egyetemi tanár a követ­kezőkéi mondta: „Az angol szabad- kághagyományokat most rongyokká tépték... A békemozgalom halad előre. Elmondjuk majd a világnak, nogy lelepleztük a háborús uszítókat.“ Magyarországon tiltakozások tzrei születnek meg egyházunkban, egye'emeken, gyárakban, lakóházak­ban s ezek a tiltakozások mind arra utalnak, hogy az angol kormánynak a békekongresszus résztvevőinek jó­részét kitiltó döntése megnyitotta sok olyan ember szemét is a béke ügye mcgvédelmezésének szükségére, akik “ddig talán úgy gondolták, hogy az ő cselekvő hozzájárulásuk nélkül is megmenekülhetünk egv új pusztító háború rémségeitől és nyomorálól. Népünk a nemzeti Békekongresszus óla és különösen a Sheffield! esemé­nyek óta, mind önludalosabban látja» miért van szükség arra, hogy az egy­szerű emberek százezrei fejezzék ki bókeakaratukat s hogy ebbén az aka­ratnyilvánításban megmutatkozzanak azok az erkölcsi testületek is. mint pl. az egyházak, amelyek világpoli'i- kai kérdésekben ritkán szoktak szólni. Isién parancsolja nekünk, hogy amint egyházunk négy püspökének pásztorlevele írja (mely pásztorlevelet két hele minden magyar evangélikus temp­lomban felolvaslak: „Ezekben a feszültsé­get hordozó napokban szüntessük meg a ke­resztyének küzönyét, mellyel sokszor kívül akarnak maradni a vi­lág nagy kérdésein, e 1 ­Igen. Igaza van a püspöki pásztor­levélnek abban, hogy: „a keresztyén emberek nem lehelnek érdektelenek abban a nagy kérdésben, hogy az emberiségre rázúdul-e újra az embe­riség ellen elkövetelt legnagyobb bűn, egy új háború, a modern háború minden szörnyűségével, bűnével és nyomorúságéval együtt.“ Egyházunk, mely a béka védelmé­ben folytatott küzdelemnek kezdettől fogva résztvevője volt, úgy emlékszik most vissza erre a püspöki körlevélre, mint amit a shefiieldi események éles világításba helyeznek. Üjra kifejezzük keresztyén meggyőződésünket, mely elitéli az új háború előkészítőit és azok felé nyilvánítja szeretetét, akik az emberiség legfőbb favát, a békét védelmezik. Dezséry László püspök varsói útja előtt igv nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.- „Sheítieldbe nem engedett be az an­gol kormány, hogy kifejezzem egyhá­zam békeakaralát s ezzel természete­sen azt, hogy a béke minden becsüle­tes ember ügye, amiben vallásra és világnézetre való tekintet nélkül egyek vagyunk. Én most már Varsóra gon­dolok, arra a városra, amelyet a leg­utóbbi háború olyan irtózatos módon lett tönkre. Jó emlékeztető lesz most ez a mártir-város a békeharcosok számára, hogy küzdjenek a pusztító háborúk ellen, de jó figyelmeztető lesz a háborút készítők számára is, liqgy az ö városaik is Így járhatnak. Örömmel készülök Varsóba, és biz­tos vagyok benne, hogy ott azokkal a báior emberekkel fogok találkozni, akik szemébe mond iák a képmuta­tóknak képmuíatisukat és a háborút r. Isii.ökr.íic, hegy az emberiség ellen elkövetett legnagyobb bűnre készül- nu-K. ‘.eAiér.iiávsitim és híveink sok megnyilvánulásából látom, hogy a „Sheffield1, furfapg* visszaüt a 'terve­zőire. Sok embernek most még in­kább megnyílik a szeme arra. hogy távra: hol munkálkodnaik az ő bé­kéje, az ő családja, az ő otthona, az ő jövője érdekében. És megnyílik i:r> is: honnan veszélyeztetik mind­ezeket.“ A református és katolikus egyház nevében is megnyilatkozások történtek, me­lyek mutatják, hogy a varsói kon­gresszus a magyar történelmi egyhá­zuk szolidaritásával találkozik. Péter János réformálus püspök ezeket nwdta: „Magamra nézve megtiszte­lőnek tartom, hogy nem kaptam meg az angol beutazási engedélyt, mert azt olvasom ki ebből, hogy az impe­rialista háború veszedelmes ellensé­gének tekintenek ... A magyar refor- inátusság elítéli a sheffieldi kongresz- szus megzavarását... de Varsóból szólni kívánok azokhoz a becsületes egyházi emberekhez, akik Nyugaton is vállalják a háborús uszítok elleni küzdelmet.“ A római katolikus egyház nevében dr. Beresztáczy Miklós pápai proto- notárius kanonok és paplársai kér­dést intézlek az Országos Béke­tanácshoz, hogv a katolikus egyház küldöttjének Sheffieldből való kitil­tása után öt katolikus egyházi em- bí#t küldhessenek Varsóba. Püspökeink körlevelének befejező része szólítsa meg egyházunk közvé­leményét újra: „Hívjuk egyházunk tagjait a bé­kéért való buzgó imádkozásra... Jézus Krisztus szavaival intünk benneteket: „Boldogok a békes­ségre igyekezők“. Legyen Isten áldása egyházunkon és népün­kön. hallgassa meg imádságunkat s tartsa meg kegyelmesen a világ emberiségének békéjét.“ Y Sápadtak „Miért vagyunk olyan sápadlak?" — kérdezle egy ifjú az édesanyját. Az emberek „sápadlak“, mert nem áram­lik bennük egy benső bizonyosság pi­ros vére. A színek, amelyekkel az emberek éleliiket „színessé varázsolják“, nem tarlós színek. A világ elmossa őket. „Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Eia?“ I. Ján. 5,5. elszigeteltségébe“. BERLITZ NYELVISKOLA BUDAPEST, V., Vörösmarly-tér 2 Telefon: 181—012. Orosz, spanyol, angol, lőrék, francia, német nyelvtanfolyamok és magánórák. laCOl hideggel, esővel, 18 hóval az ideális viselet: a 8a Wimpassing csak VI n ,s DEM >ztá!in-út 8 GYÜLEKEZETI HÍREK Dezséry László, • bányai egy- hizkerttlet püspöke külföldi utazása miatt nem tarthatja meg a kővet­kező heti fogadónapjait. Lelkészválasztások: Hernád Tibor eleki lelkészt a tállyai egyházközség lelkészéül meg­választotta. Az eleki gyülekezet ugyanakkor Zeman Zoltán tállyai lel­készt hívta meg iclkipászlorául. Kí­vánjuk, hogy lelkészeink új gyüleke­zetükben Isién jóteUzésére szolgál­janak. Püspökök Igehirdetése A Budapest-józsefvárosi gyülekezet most már harmadik, egyhetes igehir- dető-sorozatát rendezte a Rákóczi-úti szlovák gyülekezet templomában (Budapest, VIII., Rákócz.i-út 57/c.) püspökök szolgálatával. A harmadik sorozatot Dezséry László tartja 1950 november 27-től december 3-ig min­den este 7 órakor. A sorozat össze- foglaló címe: „A Szentlélek." Témái: A pünkösd napja eljött; Minden nép közül; Mi akar ez lenni?; Veszitek a Szentlélek ajándékál; Közösségben; Mindenük köz vala; Az egész nép előtt kedvességet találva. Az egyház- község minden érdeklődőt szerclellel vár ezekre az alkalmakra. Új csekkszámla A Magyarországi Evangélikus Egy-% házegyetem Sajtóosztályának csekk­száma: 220-278. Kántorképzö tanfolyam a Lather Márton Intézetben A Luther Márton Intézetben szep­tember folyamán 10 hónapos kántor- képző tanfolyam indult. Mivel időköz­ben olyanok is érdeklődlek felvétel iránt, akik eddig nem tudtak bekap­csolódni a munkába, november 28-án újabb felvételi vizsga lesz. A vizsgára azok jelentkezhetnek, akik már némi zenei ismerettel rendelkeznek és vál­lalják az eddig elvégzett elméleti anyag pótlását. A jelentkezők kérvé­nyüket Benczúr László evangélikus lelkészhez, az Inlézet igazgatójához küldik (Budupest, VIII., Ollöi-úl 24.). A kérvényhez lelkész: ajánlólevél és önéletrajz melléklendő. A tanfolyam költségei a következő: jelentkezési ölj 10 forint, tandíj havi 40 forint, benn- j lakásért havi 40 forint, étkezés (ebéd és vacsora) a közelben lévő Protes­táns Menzán boti 24 forint, a lanle~- mek fűtöttek, lakószobája fűtéséről mindenki maga gondoskodik. Hozni kell: párnát, takarói, lepedőt, beje­lentőlapot, bibliát, énekeskönyvet slb. A felvétel ideje nnveml-er 28-án, dél­után 5 órakor az Intézet II. emelelén. Peskó Zoltán orgonaművész, a tan­folyam vezetője. 4 Pályázati hirdetmény A Tolna-Baranya-Somogvl evangéli­kus egyházmegye elnöksége pályáza­tot hirdet a nyugdíjazás folytán meg- üresedelt paksi lelkészi állásra. A leí- készi állás javadalma: lakás a lelkész- lakban kerttel s mellékhelyiségekkel. Szántóföld 12 kát. hold és 1338 négy­szögöl. Készpénz 228.40 Ft. Búza 2304 kg, rozs 4393 kg, zab 1705 kg, bor 13 hl, fa 12 öl puha hasábfa, 4 négy- ökrös szekér szalma, 2 négyökrös szekér széna a politikai község­től. Perselypénz a bárom sátoros ün­nepen. Stólaváltság 300 Ft. A termé­szetbeni járulékok negyedévi piaci áron megváltva készpénzben fizeten­dők. Akik az állást elnyerni óhajtják, pályázati kérvényeiket a Lelkészi vál. Szabályrendelet szerint felszerelve, a pályázat megjelenése után 14 nap alatt küldjék be a sárszentlőrinci es- peresi hivatalba. Pécs, Sárszentlőrinc, 1950 november 11- Fábián Imre főes­peres, Cserháti Sándor egyházmegyei felügyelő. Budapest-Fasor A fasori templomban rendezte a budapesti egyházmegye ifjúsági evan- gélizációját november hó 6—12-ig. Az evangélizáció vezetője Csepregi Béla volt. Előadást tartottak; Dezséry László püspök, Kemény Lajos espe­res, Gálái György, Józsa Márton, Dan­hauser László, Korén Emit és Sréter Ferenc lelkészek. Az ifjúság főleg Nagy-Budapcst területéről nagy szám­mal vett részt az igehirdetéseken. A résztvevők átlagos létszámaíkétszázon felül volt. Felkérés a lelkészt hivatalokhoz Az elmúlt évben minden lelkészi hi­vatalnak megküldöttük „Gondolatok a seelisbergi konferencia pontjaihoz az evangélikus felfogás tükrében“ című füzeiét. ~~ Arra kérjük a lelkészi hivatalokat és mindazokat, akikhez a füzet elju­tott, vagy azt olvasták, hogy a füzet­ben foglaltakkal kapcsolatban fe'me- rült gondolataikat lapunk szerkesztő ségével közölni szíveskedjenek. Tés November 2—7-ig evangélizáció v«', , a gyülekezetben, melynek szolgá i , Ságiig Jenő lelkész és Schotter Jn t néha diakonissza nővér végezték. Esperes-Iktatás ■ pesti alsó egyház­megyében A pestmegyei alsó evangélikus egy­házmegye október 19-én Soltpadker- ten rendkívüli közgyűlést tartott, melynek keretében tisztségébe iktatta egyhangúan megválasztott esperesét, Sikter András soltvadkerti lelkészt, ál- esperesét, Ruttkay Miklián Géza gyóni lelkészt, másodfelügyelőjét, Fichó Lajost és egyházi főjegyzőjét, Poni- csán Imre kiskőrösi lelkészt. A be­iktatási szertartást Bakay Péter tb esperes végezte Bakay Zoltán duna- egyházai lelkész és Kemény Gá­bor bajai lelkész tb. esperesek közreműködésével. A templomot zsúfolásig meglökő hívok serege elöli Máté ev. 5:16. verse alapján szóit a beiklatandókhoz: „Úgy fénytjék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeíeiteket és di- csőilsék a ti mennyei Atváiokat.“ Min­den munkátokban egyedül Isién di­csőségét keressétek. Á beiktatás meg­történte után Sikter András esperes a Csel, 20:24. verse alapján tarlói:« meg székfoglalóját, melyet így fejezett be: „Köszönöm az egyházmegye gyüieke- z.etoinek bizalmát. A megoldandó és állandóan felmerülő kérdések már most látom, hogy erőmön felüliek. Ha magamra hagyatkozom, bizony könnyen mindent elrontok. De bízom abban, hogy aki eddig velem volt és sok gyarlóságomat elfedezte, erőtlen­ségemet erővé változtatta, ezután sem hagy magamra és az ö kegyelme ne­kem elég. Vele akarok járni és róla akarok bizonyságot tenni, «mikor ki­sebb és nagyobb gyülekezetekben fo­gok járni gyermekek, ifjak, nők Ä« férfiak közösségében. Az ő segítségét kérem, hogy Szentleikének munkája nyomén legyen a magam, lelkészein): és gyülekezeteink életében igazi ébre­dés.“ A bányai egyházkerület, a pest­megyei alsó ev. egyházmegye, a helyi kér. egyházközségek, állami tantestület üdvözlése után saját gyülekezete kö­szöntötte esperesi beiktatása és húsz éves lelkipásztori jubileuma alkalmá­ból. A rendkívüli közgyűlés bezárása után a beiktatott új esperes kérésére az egész gyülekezet kivonult lelkészi és efipere-si elődje, megboldogult Krüllschnitt Antal sírjához, ahová el­helyezte az oltár fehér virágait, mi­után a gyülekezet elmondta az Apos­toli Hitvallást és elénekelte a „Krisz­tus. te vagy életem“ énekünket. Az egyházmegye gyülekezeteinek kikül­dötteit a soHvadkerli gyülekezet as­szonyai látták vendégül a lelkészlaká­son. Az etekl lelkész kérelme Egy egyház ereje mindig a közös­ség erejéből nő ki Az eleki egyház hazánk felszabadulása utáni egyház­történetünk szülöttje, öt éve alakult, mikor az odakerült telepesek kimon- doliák, hogy egyházzá tömörülnek. Is­ten kezét megfogva jár ez az egyház- ötvenkét adófizető tartja fenn, mind­egyike szegény, sokgyermekes egyház­tag. Most felsóhajtanak, mert ima­házukat nem tudják teljesen felszerel­ni és lelkészlakuk továbbépítése is megakadt. Az egyház lelkésze úgy szeretne segíteni e nehéz helyzeten, hogy a nagyobb gyülekezetekben evangélizációs hetet, tartana és annak perscíypénzét vagy csak egy részét kérné e nemes célra. Egyéb adomá­nyokat is bálával fogadnak és remélik, hogy ezzel lehetővé teszik imaházuk és lelkészlaktik építésének befejezését. Az eleki egyház húsvéti hittel várja ezt. Az eleki egyházközség a református testvérekkel karöltve október 31-én ünnepélyt tartott a gályarabságra hurcolt evangélikus és református vér- lanúk emlékére. A gazdag műsort: estély szereplői voltak: Machán Er­zsébet, Bányay Hona, Nagy Mária, Csapó Teréz, Vida Erzsébet, Kremmer Olga, Machán Magyika, Csapó Elek. Az ifjak szavalatokkal és énekszámok­kal gazdagították a műsort. Előadást tartottak Rátkai és Zemann Zoltán lel­készek. Az estélyen befolyt tekintélyes adományt a szegények felsegélyezésére foiditja az egyházközség. Figyelmeztetés! Dányádi Islvánné különféle egyházi pénzgyüjtési akciókkal az egész or­szág területén szélhámosságokat követ el. Figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy legyenek vele szemben óvatosak. Fel. lépései alkalmával többször változ­tatja a nevét is. A legridegebben el kell utasítani, mert igazolásai hami­sak. Kecskemét A szokásos havi szeretelvendégségen Rcnzing István monori II. felügyelő tartolt előadást, színvonalas műsor keretében. Budapest-Józsefváro« Folyó hó 12-én « Józsefvárost gyü­lekezetben ízeretetvzndégaég volt. Elő­adást tartott Virág Jenő vallástanár. Szerepeltek még Falvay Éva és Dombi Márta szavalatokkal. A szeretetvendég- séget Marcsek János dr., a presbité­rium elnöke nyitotta meg és Grün- vahzky Károly lelkész igemagyarizata zárta be. Olt Vilmos Bndzás-ottlakán Olt Vilmos, az egyetemes egyhá* „Jó Pásztor“ szolgálatának vezetője egyhetes igehlrdető-sorozatot tartói* • Bodzás-otflakal gyülekezetben. Evangélizáció Tótkomlóson Tótkomlóson Gubcsó András megy- gyesegyházi lelkész tartott egyhetes igchirdető sorozatot magyar nyelven, Matthaeidesz Gyula pitvarost lelkész pedig szlovák nyelven. A kétnyelvű evangélizáció nagy örömet okozott a gyülekezetben. Ifjúsági evangélizáció a fasori tem­plomban A múlt héten folyt le gazdag áldás­sal a fasori templomban az az evan­gélizáció, melyet főkép a budapesti ifjúság látogatott. Az evangélizáeión az esti igehirdető-sorozatot Csepregi Béla, egyházkerületi missziói lelkész végezte, igehirdetésein kívül még egy- egy prédikáció volt naponta. Evangélizáció a buda-liegyvldékt gyű- lekezetben November 13—19-ig tartotta a buda-hegyvidéki gyülekezet Böször­ményi-úti imaházában gyülekezeti evangélizációját, Józsa Márton lelkész szolgálatával. Az evangélizáció össze­foglaló címe ez volt: „Isten intései“, D. Kapi Béta ny. püspök prédikált a Budapest-zuglói templom­ban a délelőtti főistentiszteleten, majd utána « délutáni gyülekezeti »zereletvendégségen tartott előadást. Pályázat A „Protestáns Menrrf protestáns vallású felszolgálót keres. Fizetés havi 300 forint és ellátás. örimagyarosd A nagy szórványteriüetű 1100 lel­kes gyülekezetben október 23—29-ig veit az első evangélizáció. Az össze­jövetelek végig nagyon látogatottak voltak. A rendkívül rossz idő sokakat megakadályozott, hogy résztvegyenek, de nagyon sokan nem törődlek ezzel sem. A szomszédos Szöcérői rendkívül rossz időben, rossz úton Is átjártak. A szolgálatot végzők négy fiókgyüleke­zetben is szolgáltak az igével, így vol­tak Szővén, Viszdkon, Szalcnyéron, liegyhátszentjakabon, Űrvacsorát vei. lek 75-en, A szolgálatot végezték: Má- tis István lelkész, Malaga Elza diako­nissza nővér és Sátory Tilda. Sopronnémct! Sopronnémetiben november 20—23 között Ságiig Jenő magyarfalvai lel­kész szolgálatával evangélizáció lesz. Bach-emlékünnepélyek A satgótarjánt evangélikus tem­plomban november 22-én; a csorvásl templomban pedig december 13-án lesz Bach-emlékiinnepély. Mind a két helyen Dá'.nok Lajos orgonaművész szolgálatával. Evangélizációs naptár: Bánhidán Kajos János nov. 12— 19-én; Gádoroson Marschalkó Gyűl* nov. 12—19-én; Kikfaludon Kovács Géza nov. 12—19-én: Budoheyyvidé- ken Józsa Márton nov. 12—19-én; Gyomán Győri János nov. 13—15-én; Arnóton Sréter /Ferenc nov. :3— 19-én; Rákospnlotán Ponicsán Imre és Sátori/ Tilda nov. 13—19-én; Ma- gyarbániicgyesen Győri János nov. 16—18-án; Pilisen dr. Deák János nov. 19—26-án; Bükkön Sréler Fe­renc nov, 28—30-án; Kemenesmaga- síben Túróczy Zoltán dec. 17—23-án: Kötsén D. Kapy Béla nov. 23— 29-én. A következmények Egy asszony mondotta nekem: — „Ha valaki nemi kicsapongásban él, az egész rendben lévő dolog, fel­téve, hogy el tudja kerülni az azzal járó bajokat.“ Ezt válaszoltam: — „Csakhogy ez egy túl nagy „fel­tételmert azokat senki sem kerül­heti el. A következmények önben egész nyilvánvalókká lesznek. Kiáltani fognak a szeméből, az arcáról. Min­denkinek saját magával kell élnie. S az a pokol, hogy valaki romlott, igen rossz pokol.“ „II ol ond ok fenyítése bo­londsága k." Péld. 16,22. LOBEN, BUBI átlátszó- vihar- És esőkabát MARTON és SZÁSZ V.. TEIEKI P .4 L-UTC A HÁROM (szakadt illőn- ús Zsadányi ESOKÖPENYKÉSZITÖ nyemtaütmuS caegSavítla tIío"wMíj?'m‘ átlátszó kabátját

Next

/
Oldalképek
Tartalom