Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-11-19 / 47. szám

Evangélikus Élet Iji missziói Központ Dunántúl Sokféle mosoly ran, de akiknek szivét békesség tölti el, mintha más­ként mosolyognának, mint a többiek. Ezt mutatja a diakonisszák arca is. Ahol csak találkozunk Telük, derűt árasztanak és szelíd erőt. Pedig sok­szor a legnehezebb munkát végzik, emberi erőn felettit, gyakran utat vágnak a bizonytalanban és ismeret­lenben. Erre kell gondolnom, amikor néhai Pálmát Lajos, volt győri lelkész kis füzetét olvasom: „A gyári evangélikus szeretdhát története“ címmel. A mustármag története ez, amely 1883 októberében kezdődött. A győri gyü­lekezet Kartag Sándor dunántúli püspök felszólítására elhatározta, hogy szegény- és árvaalapot létesít s ehhez az első összeg egy 187 forintos templomi offertórium volt. Gppennegvven esztendei« annak, hogy a kis Szeretetház veze­tésére a pozsonyi diakonisszaanya- ház elküldött« néhai Hubert Etelka és Frühwirt Auguszta nővéreket. Ez 1910 februárjában történt... Azóta a kis Szeretetház hatalmas Intézménnyé erősödött s magával ra­gadta a diakonissza szolgálatot is: 1926-ban hat jelentkezővel elkezdő­dött az evangélikus diakonisszakép­zés ... Ez alatt a majdnem negyedszázad alatt pedig •.. De erről beszéljen inkább dr. Nagy Gyula teológiai rendkívüli tanár, a győri Dlakoniaszaanyahá* igazgat ó- lekésze... — áfa már ötvenhat nővér szol­gálja az Urat — így kezdi el — s a jelöltek száma ebben az évben tizen­három. A nővérek közül 27—28-an Győrött szolgálnak, nagyrészt az Anyaházban, a többiek pedig Bör- esön, Sopronban, Mosonmagyaróvá­ron, Kőszegen, Szombathelyen, Rép­celakon, Celldömölkön, Mezőlakon, Téten, Veszprémvarsányon, Bakony- szombathelyen, Magyarkeresztúron, Gyenesdiáson, Iharosberényben és Pécsett. Négy nővér egyházmegyék kenetében az ébredést munkálja kon­ferenciákon és evangélizációkon. A gyülekezeti életben állók kántori és gyermekmissziói munkát végeznek, egyesek intézmények háztartását ve­zetik, mások pedig a szeretetszolgá­latot gyakorolják öregek és betegek között. i I,' — Intézményünk feni.tartása — folytatja az tgazgató-lclkésa — szinte csodálat««. Az állami tá­mogatás komoly összege mellett főképpen a gyülekezetek segít­sége Jelentős. A jelöltek száma a szokottnál na­gyobb. Megkérdezem a főnöknőt, But hi Ella nővért, ml ennek a ma­gyarázata? Ezt válaszolja: — Az evangét’zártáit ti korferen­ciák egyik áldott hatása jelentkezik ilt. A szülők készséges örömmel en­gedik gyermeküket Isten szolgála­tába. Elmondhatom azt la, hogy a nővérek bizonyságtevően állják meg sokszor nehéz helyüket s örömmel járják útjukat. .. Az új Misszió! Intézet munkájáról is hallhatunk adatokat dr. Nagy Gyulától. — Dunántúl két missziói köz­pontja, Gyenesdiás és Répcelak mel­lett, mint harmadik kelt létre az Északdunántúli Missziói Intézet. A diakonisszaanyaház nagybizottsága úgy határozott, hogy a szeretetszolgálat mellett helyet ad Intézményeiben az Igeszolgá­latnak! Megláttuk tehát azt, hogy Isten bezár kapókat és ki­nyit újakat.., Ma még nem lehet tisztán látni a jövendő eredményeit, de az eddigiek biztatóak. Még 60-—60 kilométeres körzetből Is jönnek gyülekezeti ta­gok konferenciákra, főleg onnan, ahol diakonisszanővérek szolgálnak. Végül a munkatársakról nyilatko­zik dr. Nagy Gyula: — A Diakonissza Anyaház ügyei­ben, a nagybizottság mellett, három­tagú klsbizottság Intézkedik, amely­nek tagjai — rajtam kívül — Buthi Ella föröknő és dr. Vidonyi Sándor egyházmegyei felügyelő. A Missziói Intézet életének sodrában lelkészek segítenek és természetesen n nővérek.“ A régiek nem gondolták volna, hogy a győriek nagy áldozatát hir­dető Intézmények nem kőépületek­kel növekednek, hanem a lelki ház­zal, amely nem hull szét, mint por- sátorunk, s hogy a diakonisszanővé­rek szelíd mosolya arcról-arcra száll, mint a békesség fehér ga­lambja, szájában olajáagal,.. Várady Lajos „ÉLŐ QYÜLEKEZETBEN ÉLÖHITO EMBEREK..." November hő 12-én, vasárnap d. e. a 11 ónál Istentisztelet keretében Ik­tatta be a pesti egyházközség új tisz­tikarát, presbitériumát és képviselő- testületét. Nemcsak a pesti egyház- község. hanem az egész ország evan- gélikussága figyelemmel kíséri ezt az eseményt. Az ország legnagyobb gyü­lekezetének megújulása játszódik le szemeink előtt. Szorongó szivve] te­kinthetünk csak vissza a közelmúltba, azokra az eseményekre, amelyek megrázták a gyülekezetét s sok gyengehitű, kétkedő, bizalmatlan test­vér hátat fordított egyházának. A gyülekezetben most új élet indult meg. Valamennyiünk szíve együtt könyörgöit Dczséry László püspök imádságával a pesti egyházközség új történelmi útszakasza kezdetén: „Uram, add, hogy legyen itt élő gyülekezet s élő gyülekezetben élő- hitü emberek.“ Az igehirdetést Dezséry László püs­pök tartotta I. Thess. 5:12—25 alap­ján. „A pesti egyházközség vezetőit iktatja ma, ezen az ünnepi istentisz­teleten azokat a férfiakat, akikre hallgat majd az egyház, ha 6k Is­tenre hallgatnak. Megkülönböztetett szereiéiben kell őket tartani a gyüle­kezetben“ — mondotta többek között a püspök. Beszédében intette az új egyháztanácsosokat a Krisztus akarata szerint való magatartásra. „Legyen bennetek elsősorban hálaadás Isten iránt. Vegyelek Isten kezéből hála­adással a nyitott templomokat, a lel- készi szolgálatot. Legyelek örvendő keresztyének. Lássók meg örömölök odakint a polgári életben is népetek iránti szerelmetekben, abban, hogy vele együtt tudtok mindenkin örven­dezni. Bjzakodó, reményteljes embe­reket akar .iézus Krisztus, azért pa­rancsolja nékünk az örvendezést. A megkeseredett ember nem lehet áldás a földön.“ Szólott még a püspök a* ige alap­ján a prófélálás leikéről. „A prófé­táiéi — mondotta — az egyháznak az a képessége, hogy láthat előre az úton. A prófétalelkü emberek az egyh'riian azok, akik mernek a kes­keny ülőn járni, akármilyen veszé­lyesen keskeny is ez az út. Kövessé­tek ezeket, nehogy megrekedjünk.“ Az utolsó oltári szolgálat keretében Kemény Lajos esperes iktatta be az új vezetőket lisztségükbe. Ezután az eskütétel következeit, Elsőnek az új egyházközségi fel­ügyelő: dr. Fekete Zoltán és másod- felügyelő: dr. Renner János tették le Kemény esperes kezébe az esküt. Utá­nuk Possevitz Kornél másodgond­nok, Sülé Károly főjegyző. A tiszti­kar tagjainak eskütétele után a pres­bitérium és képviselőtestület közös eskütétele következett. A hatalmas templom meglelt az esküttevő férfiak hangjával. A felemelő jelenet után az új tisztségviselők az Or asztalához járultak. A templomban tartott közgyűlésen felszólalt az új felügyelő, dr. Fekete Zoltán. Elmondotta, Ihogv az egyház Programm ja az, amit Máté evangé­liuma az elején és a végén mond. Az evangélium felhívással kezdődik: „ tér­jetek meg“ és egy másik felhívással végződik: „tegyetek tanítványokká minden népeket“. Ezt a két paran­csot kell követnünk. Istenhez kell lér­nünk és másokat is hozzá kell vezet­nünk. „Ezt a programmot követni az én szándékom is ebben az egyház- községben.“ Dr. Fekete Zoltán felügyelő kérdé­sünkre csak ennyit válaszol: „Meg akarom ismerni előbb kívül és belül pontosan az egyházközség életét, az egyes íelkészköröket külön-kiilön. Ez a legelső tervem. Ennek alapján dol­gozhatom csak tovább.“ Dr. II. Gaudy László igazgató lel­kész az új presbitériummal kapcsolat­ban ezeket mondotta: „Mint a pesti egyházközség egyik legrégibb alkal­mazottja, már öt ciklusban figyelhet­tem meg tisztújítást, de sohasem éreztem olyan belső lelki örömöt, mint a mai ünnepen. Láttam azt, hogy micsoda szolgálatkészséggel vál­lalkoztak a testvérek erre a tisztségre, munkások és értelmiség emberei egy­aránt. Ez az ige járt mindig eszem­ben: ,.Legyetek férfiak“ Üj. hivő fér­fiakat kap iil ma az egyházközség ve re Ő1--1. Ilis-cm. hogy mindannyi V m -„'árják h-Vd Mun ez Frigyes BOKÁT JANCMi Gyerek az országúton Hirtelen ellenáll hatatlan vágyat éreztem, hogy viszontlássam nágrád- megyet kis falunkat, ahonnan ivek előtt elkerültem. Ez az első világhá­ború után történt. Pár holmit dobtam « kézitáskámba » mdr Indultam is. Este indultam es cj',ei érkeztem meg az álmos egyked­vűséggel döcögő kis vicinális vasúton. A törpe állomásépület egy pillanatra fel pialant ott sárga petróleumlámpásá- val, hogy aztán rögtön megint be­hunyja szemét és jól beburkolódzzék a sötétbe. Koromsötét lett körülöttem mazaulatlan sötét, csak a távolodó mozdony lihegett még az élettelen csöndben. Mintha kihalt volna az egész világ. Kimentem az útra is kö­rülnéztem. A szürke párába süppedi, elszunnyadt földeket fehér vonalként hasította végig a nyílegyenes ország­Kegyetlenül hideg volt. Elindultam mérfőldnyí utómra, a falu felé, mely belesüppedt az éjszakába. Az ország­út két oldalán, az alvó rétek fölött emelkedett-süllyedt a kődtakaró, mint­ha egy hatalmas mell ritmikus mozgását követné, más semmi sent mozdult. Akkora volt a csend, hogy minden kis nesz életre kelt; zizzenés a nádasban, göröngy moccanása. A távoli kutyaugatás is szolgálta a csendet. Egy felszökő füttyjel úgy hasított az éjszakán keresztül, mint az ürességbe kilőtt nyíl. Ügy éreztem, mintha egyedül jár­nék a halott földtekén, mely némán forog a világűrben. Lépéseim zaja borzongást keltett bennem. Gyorsabban kezdtem járni. A falu már nem volt messze, csak pár lépésnyire. Görnyedt háttal jár­tam a csend súlya alatt. De hirtelen megálltam: furcsa, nye- kergö hangot hallottam. Álltam, figyeltem. „Eleven“ hang volt, nem tartozott a csend kórusához. Megint!... Közel lehetett hozzám, kőhajttásnyira tőlem. Szemem előre meredt; ott az út vakító fehérségén egy mozgó sö­tét pont. Lehajoltam hozzá. Aprócska kisfiú, lehetett úgy egy­éves. Négykézláb mászott, csupasz kis fenekét az égnek fordítva és sírt. Hátulnyílós vékonyka ing volt rajta, semmi egyéb. Gyorsan felkaptam, ki­bújtam a kabátomból, köréje csavar­tam és kopasz fejére borítottam ka­lapomat, mely elnyelte az egész em­berkét. Aztán futni kezdtem a falu felé. A falu ts aludt már. Hálósapkás kunyhók szunyókáltak az út mentén, apróra gubbaszkodva. Csak a kutyák csaholtak vadul, magukat bátorítva. Csapatba verődtek s úgy ódalogtak körülöttem. De aztán megláthatták, mj van a karomban, mert egyszerre mind elhallgattak. Egyik-másik • meg­szagolta a nadrágom szárát. Az első ház kapuja tárva-nyitva volt. Bementem. — Hé, emberekI — Semmi válasz. Sötétség és csend. Gyu­fát gyújtottam. Tányérosfalú szobák, dunyhákkal magasan megrakott ágyak, de se lééi egy „teremtett lélek. Egyik sarokban egy bölcső. De miért üres a házf Szorongó ér- zés fogott el. Kirohantam a szabadba és nyomomban a falu egész elnémult kuvaszhadával átszaladtam a szom­széd udvarba. Berontottam a házba, az ajtó itt is nyitva. Kurjantottam, kiabáltam, üres szobák itt is, átsza ladtam rajtuk, míg végre az utolsó­ban belebotlottam valamilyen eleven tárgyba. — Szent Isteni — tikok ott valaki a sötétben. Gyufát gyújtottam: halálravált vén- asszony kuporgott a földre vetett pár­nákon. Eléje tartottam a gyereket. — Nézze meg ezt a fiúcskát. Is­merik Hová valót Kinek a porontyot — Uram, Teremtőml A Szabadó sék fiacskája. Itt laknak a szomszéd­ban ... Lakzira mentek. Alighanem kimászott az ajtón ... Adta kis kölykel Különös érzések motoszkáltak ben nem, amikor átadtam a gyereket az öregasszonynak, hogy melengesse fel a testén, nagy pokróca alatt. Most már tudtam, miért kellett ma ide utaznom, ahol semmi elintéznivaló dolgom sem volt. , , ,, t # És mindez azért jutott ma eszembe, három embertelenül hosszú évtized után, mert a minap megint levetőd­tem kedves, régi falumba, ahol min­dig megrohannak fiatalkorom emlé­kei. Ahogy ballagok az országúton, szembejön velem egy hatalmas nagy ember, közel kétméteres óriás, vizs­gálódva nézeget, aztán megkérdezi, ki vagyok, hogy én vagyok-e én. Ami­kor bólintok, hogy igen, kinyújtja fe­lém karját, jól megszorongatja keze­met és arcára meleg mosoly fut. Nem illett volna, hogy csak úgy Jakab levele az egyházhoz Egymásért „Atyámfiát, ha közietek valaki letért az igazság út­járól és egyiktek visszafor­dítja az illetőt, tudja meg. hogy aki bűnöst térit visz- sia tévelygő útjáról, meg­menti saját lelkét a halál­tól és így sok vétkét jóvá­írsz!.“ (5. 19:20.) Jakab apostol végére ért a levelé­nek. S ahogy letette a tollat és elgon­dolkozott, hirtelen eszébe jutott va­lami. Újra tollat ragad és sietve ir még néhány sort, mint aki elfelejtett valamit, • most utóiratban veti levele végére, hogy valahogy ki ne marad­jon belőle. Mi ez a pár tor? Mi az. amit Ja­kab még egyszer felmarkol és felmu­tat. amit Olvasóinak, az egyház népé­nek végül is utoljára leikére akar kötni? Hiszen befejezte már levelét, utolsó intelme az imádságra való buzdítás volt (16—18). Talán valami újat akar mondani, valami mást, mint amiről eddig szó volt? Nem, éppen nem, Sőt inkább azt akarja megerősíteni, amit eddig is sok vál­tozatban ebben a levélben az egyház­nak üzen, ami ezt a levelét voltakép­pen megiratta, ami tollat adott a ke­zébe, ami nem hagyta nyugodni, mert a lelkét égette és a szívét eltöltöíle: a felebarát ügyét. A felebarát alakja le­begett szeme előtt mindig, amíg irt, a másik ember, a kenyérre, jó szóra, szeretetre éhes, a fázó testű és di­dergő lelkű atyánkfia, akit Isten mel­lénk adott, akivel sorsunkat életre- halálra összekapcsolta, akit az utunkba vetett, mint a sebesültet az irgalmas samarilánus elé, akiben ma­ga Jézus akar találkozni, vagy csak aki felől ma jd egykor számot kell ad­nunk, aki nélkül nem üdvözölhetünk. A felebarát szolgálata az a nagy ügy, amit Jakab levelében az egyház szívére akar helyezni. Most. utolsó mozdulatával is a felebarát felé mu­tat, akár Mestere: „Éheztem és nem adtatok ennem. .., szomjaztam és nem adtatok innom .. /, beteg voltam és nem látogattatok meg engem .. .* S amikor a felebarát szolgálatát még egyszer marokra fogja, a leg- fontosabbat is szivünkre köti. Mi ez a szolgálat végül is? Mit adhatunk mi a másik embernek? Nyilván mindent, amire éppen szüksége van, tehát ke­nyeret is, tehát pénzt is, az időt és a türelmet, a slmogatást és a meleg kéz- szorítást. De mégis mindezekben nem aranyat és ezüstöt, nem magunkat és nem a magunkét, hanem az egy szük­séges dolgot: Jézus Krisztust. Jézus­hoz vezessétek egymást! — kiáltja az apostol. Hiszen ö az igazság, őhozzá kell mindnyájunknak megtérnünk, mert mindnyájan tévelygő juhok és el­veszett bűnösök vagyunk, világtalanók. vak vezetői, akik a sötétben bolyon­gunk addig, amíg meg nem nyílik szemünk é3 meg nem látjuk a nap- támadatot a magasságból. És akkor el kell indulnunk feléje, de nem egye­dül, hanem egymást kézen fogva és vezetve. S akkor észrevesszük, hogy (gy, csak így, egymást vezetve és gyá- molítva érkezünk meg, hogy így gyó­gyítva gyógyulunk s amit a másiknak adnánk, azt ezerszer kapjuk mi ma­gunk vissza. Csak vigasztalva lehet vigasztalódni, s a hit csak a szeretet szüntelen szolgálatában él. Ez Jakab üzenete az egyháznak. Amit kaptunk, nem lehet megtartani egy pillanatig sem, nem lehet kapzsin szorongatni, hanem szórni kell, tovább adni. Ugyanazt mondja más szavakkal, mint a másik apostol: „Egymás ter­hét hordozzátok“. Egymásért éljetek, így lesztek Krisztus népe. Groá Gyula. sző nélkül elmenjek valaki mellet1., akinek az életemet köszönhetem — mondja vidáman. — Mert (a rogyni, jj > ám, kérem o Szalu­! :s .' ' i a'il j J II tetteit ! i o; i ! 1 JllMlúcíV, cv elült 1 BIBLIA-OLVASÓ November 19. Vasárnap. Zsolt. 1*5:3; Ján 10:29. Jel. 4:1—11. Ex a szakasz arról »zó 1, hogy Urunkat az egész terem­tett világmindenség dicséri. As itt szereplő bibliai alakokat idők folyamán sokféleképpen próbálták magyarázni. A négy lelkes állat­ról mondják, hogy a négy evangélistát jelképezi. Mások bennük lát­ják megszemélyesítve az élő teremtett világot. A 24 vén a 12 izraeli törzset s a 12 apostolt jelképezi s így ezeknek az összessége Isten gyermekeinek, a hívők mindenkori nagy közösségének a képe. Most azonban ne ezek kössék le a figyelmedet. Töltse be most füle­det és szívedet az a hatalmas, egy hangon zengő dicséret, ahogy mindezek szünet nélkül kiáltják: szent az Úri Kérdezd meg magadtól, hogy te is ott állasz-e azok között, akiknek! szüntelenül egy a mondanivalójuk: Szent az Ür! Jel. 11:15—19. November 20. Hétfő, Jónás 4:4; Rám. 1*:10. Máté 24:1—14. Nem kiméit# Jézus a templomot. Kimondotta róla a próféciát: kő kövön nem marad. Ahol meghidegül Isten igé­jének térítő, eleven hirdetése, ahol emberek nem újulnak meg a hir­detett ige nyomán, ott hiába áll a templom kőfala. Nem ígért híveinek kényelmes ételét. Krisztus követése megpróbál­tatások között visz el, különösen, ha közeledik az ő eljövetele. De azt ígérte, hogy az evangélium minden lélekhez eljut. Boldog, aki megáll az evangélium melletti Jel. 12:7—12. November 21. Kedd. . , »T;, i I. Móz. 28:15; I. Thess. 5:28. Máté 24:15—28. Hirtelen jön el Krisztus ítélni. Nem lesz időd hazafutni, szádon megdermed az utolsó szó, agyadban megrögződik az utolsó gondolat, s abban ítéltetsz meg. Készen vagy-e szüntelenül erre? N# tévelyegj hamis Krisztusok után. Hozzád az igében világosan szól az Ur s templomodban tisztán hirdettetik az ige. Nincs szüksé­ged másra. Jel. 13:1—18. November 22. Szerda. Zsolt. 1*7:11; I. Ján. 1:9. Luk. 13:1—9. Mindennél fontosabb kérdés számodra a megtérés. Ni emberekkel hasonlltgasd össze magad. Mérd életedet Isten szavához, ő ezt mondja: térj meg. Mindennél sürgősebb is a megtérés. Ne halogasd, mert a fejsze az életfád gyökerére vettetett. Mire vársz? Kegyelmi időben élünkl Jel, 14:6—20. November 28. Csütörtök. Es. 49:13; Jak. 5:11. Jel. 2:1—7. Isten iránti első meleg felbuzdulásod és odaadásod füzét keresi nálad is az ige. Tudja jól, hogy kiestél belőle ’’cm isinrrel'en és sötét utat kíván tőled most, amikor arra int: léi j meg. Jel. 19:1—10. November 24. Péntek. Jer. sir. 3:26; I. Thess. 1:2—3. I. Pét. 4:12—19. Megmelegfti szivemet az az atyai hang, ahogyan a megpróbáltatások tüzéről szól. Nem szabad félnem a megpróbáltatá­soktól. Figyelmeztet a kétféle szenvedésre. Más az, amikor bűneim miatt' szenvedek s más, amikor hitemért szenvedek. Ne tévesszem a ket­tőt ősszel 1 Aki úgy telve vagy sopánkodással az egyház dolgai felöl, mondd; észrdjfctted-c, hogy nem „üldöztetiink". hanem „elkezdődött az ítélet az Istennek házán“? De ne félj. A Teremtő hűséges. Az övéi számára az Ítéletből is csak jő fakad. \ Jel, 19:11—21. J '...U . ..........«ypjgknr': No vember 25. Szombat. i . ’ónál 2:7; II. Pét. 3:15. Máté 24:43—51. Isten nem tétlenkedést és biiszkélLcdést vár az övéi- löl. Nem tűri az önlelt, hamis nyugalmat. Szünle'enül folyó mun* i íl V ra int. Dolgozni, dolgozni az ö liázanépe közötti /áh 11:1 5: .1 I. 20:1 10. w „ _ Koren Emil

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom