Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-10-08 / 41. szám

1950 október szám ára 1 forint XV. évfolyam, 41. izdjg AZ ORSZÁGOS IUTHER-SZOVSYSEG LAPJA Az egyetemes közgyűlés Nagy napjai Toltak az elmúlt hé­ten a Magyarországi Evangélikus Egyházegyetemnek. A magyarországi Evangélikus Egyházegyetem rendet évi közgyűlését 1950. szeptember 29-re hívták egybe. Az ezt megelőző két napon keresztül különféle bi­zottságok és a presbitérium készí­tették elő a közgyűlés nagyjelentősé­gű tárgysorozatát. A közgyűlésnek két rendkívül nagyjelentőségű tárgya az evangélikus egyház Teológiai Akadé­miájának átvétele és újjászervezése, valamint az evangélikus egyház sajtó­szolgálatának átszervezése Tolt. A közgyűlést Tnróczg Zoltán egyházi elnök igeolvasása és imája vezette be, majd áttértek Reók Iván egyete­mes felügyelő évi jelentésének is­mertetésére: Részletek Reök Iván egyetemes felfigyelő jelentéséből „Egyházunk a világban él —mon­dotta.— Ez a világ a mi számunkra a Magyar Népköztársaságot jelenti. A Magyar Népköztársaság államával egyházunk megegyezett. Ennek az egyezménynek az útján járunk és napról-napra tapasztaljuk, hogy egy­házunk vezetősége bölcsen járt el, amikor ezt az egyezményt megkö­tötte. Minden azóta bekövetkezett esemény, s nem utolsó sorban a ró­mai katólikus egyház közelmúltban megkötött hasonló egyezménye, iga­zolta azt, hogy egyházunk helyesen járt el akkor, amikor ezt az egyez­ményt megkötötte“. Ismertette ezután a jelentés a kor­mány segítökészségének látható je­leit, valamint az új Alkotmánynak £4. §-át, amely biztosítja a magyar állampolgárok lelkiismereti szabad­ságát és a vallás szabad gyakorlá­sának jogát. „Az 1949. gzept. ft-án kiadott 5. számú törvényerejű rendelet beve­zette a Magyar Népköztársaságban a fakultatfv vallástanítást. Az álta­lánosan kötelező vallástanítás rend­szerének feladása az általános lelki- ismereti- és vallásszabadság, vala­mint az egyház és állam szétválásá­nak elvéből logikusan következik. Magától értetődő, hogy élő hitű szü­lők gondoskodni kívánnak gyerme­keik evangélikus hitben való neve­léséről. Éppen ezért a fakultatív vallástanítás rendszere az evangéli­kus család hitének próbája. Az evangélikus hívők nagy többsége megkapó bizonyságot tett egyház- hűségéről* Rámutatott a felügyelői jelentés ezután a kormánnyal az egyházi tu­lajdonban lévő mezőgazdasági ingat­lanok tárgyában megkötött szerző­désre. Ismertette az egyház és az állam szétválasztásának terén az evangélikus hittudományi karnak a pécsi egyetemről való leválasztásá­nak kérdését. Bejelentette, hogy a vallástanítási tankönyveinkre az en­gedélyt megkaptuk, általában meg­kapta az egyház azokat az engedé­lyeket, amelyek egyházi sajtónk fenntartásához, egyházi kiadványaink megjelentetéséhez szükségesek. Beszédének rendkívül érdekes rész­lete volt egyházunknak az Egyházak Világtanácsának kapcsolatairól szóló jelentése. Ismertette azokat a tárgyalá­sokat, amelyeket 1949 nyarán Vető La­jos társaságában a genfi Lutheránus Világszövetséggel folytatott. Rámu­tatott arra a tárgyalások eredménye­képpen, hogy elhibázott dolog volt az evangélikus egyház ökumenikus kapcsolatait egészen a Lutheránus Világszövetség vonalára terelni; Reök Iván azután hangsúlyozta, hogy az ökumenét, vagyis az egyházak kö­zösségét elsősorban és főképpen itt­hon kfll gyakorolnunk. Az utóbbi évek egyik alapvető meglátása volt, hogy a magyar protestantizmus kö­zös útja nem csupán a történeti múlt hagyománya, hanem a jelen pa­rancsoló szükségszerűsége. A teológiai eszméié* a református és evangé­likus egyházat egyként a reformáció közös forrásai felé terelte és a re­formációt Isten igéjének kegyelmes ítélete alá állította. Beszámolt a felügyelői jelentés a református egyházzal, valamint a más egyházakkal való együttműködésről, majd a következőket mondotta: „Rajiunk kívülálló okoknál fogva nem lehetett eddig szorosabb kap­csolatunk a római katolikus egyház­zal. Annál nagyobb örömmel üdvö­zöljük most a római katolikus egy­ház megállapodását az állammal és jó reménységgel vagyunk abban a tekintetben is, hogy a jövőben vi­szonyunk közvetlenebbé és mele­gebbé válhat. Ezért szeretettel nyújt­juk ki kezünket a hivő katolikus nép felé és hívjuk a szolgálat útjára magyar népünk között“ Ismertette ezután a felügyelői je­lentés az egyetemes törvényszék mű­ködését, azután rátért az egyház­kormányzat és az egyházközigazga­tás munkájának ismertetésére. Az egyetemes felügyelő évi jelentését Groó Gyula egyetemes főtitkár ol­vasta fel, amelyet a közgyűlés egy­hangúlag tudomásul vett. Tűróczy Zoltán püspök jelentésében többek közt a következőket mondta: „A bibliai. „Útmutató“ ma reggeli igéje Prédikátor könyve 12. részé­nek 15. verse: „A dolgoknak sum­mája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ö parancsolatait megtartsad: mert ez az embernek födolgal“ Az egyház számára vannak sum- mázási idők. Ilyen volt például a reformáció. Lehetetlen fel nem is­merni a reformáció munkájában az ismereti rostálást, azt a törekvést, mellyel az egyház le akarja hántani a keresztyén tanításról mindazt, mit évszázadok reáraktak akár porréteg­ben, akár pedig cicomákban. Mind­ezek alatt keresi az egyház a ke- resztyénség lényegét s boldogan uj­jong fel, mikor megtalálja a kereszt evangéliumában, a hit álltai való megigazulásban. Ilyen summázási idő volt az egy­ház számára az ellenreformáció ideje is. Abban az időben feszült egymásnak a reformáció egyháza és a sokszor az egyház köntöséhen tet- .szelgő világ. Az élet-summázás ideje volt ez, melyen az egyháznak majd­nem r.apról-napra kellett újra el­döntenie azt a kérdést, hogy mi az egyház életében a fődolog, ami nél­kül nem lehet élni s mik azok a mellékkörülmények, amik nélkül még mindig egyház az egyház. Az az idő, amelyben ma élünk, szintén a summázás ideje. Az ideológiai helyzettel való kény­szerű számolás az egyházat rákény­szeríti bizonyos ismeret-rostálásra. Feszültségek között, vívódó lelkek vetik fel a kérdést, hogy mi a bib­liában a kortörténeti ruha és mi maga a kijelentés. Teológusaink és hivő egyháztagjaink előtt egyszerre Izgalmasan Időszerű kérdés lett az írás és a kijelentés egymás­hoz való viszonya. Jaj nekünk, ha ez a summázási művelet egy­házunkban vagy híveinkben az írás hitelének meggyengülését eredményezné, de akkor Is jaj nékunk, ha a suinmázástöl hú­zódó, önálló gondolkodásra kép­telen és vívódásokra kényelmes emberek a mellékkérdéseket tar­tanák szentnek és sérthetetlen­nek s azokhoz való bigott ra­gaszkodásukban kiesnék kezük­ből a keresztyénség summája: a fődolog. Az a nagy társadalmi átalakulás pedig, melyben élünk, életsummá- zásra kényszeríti egyházunkat. Az új társadalmi berendezkedés újra, meg újra felveti előttünk azt a kér­dést, hogy mi az egyház életében a periférikns és mi a lényeg, mi az, ami nélkül még mindig egyház az egyház éa mi az, ami nélkül nem egyház többé az egyház, mi az, amiből lehet és mi az, amiből nem lehet engedni. latén parancsai nem aznbjektfv rá­galmakban, hanem az objektiv igé­ben vannak. Mária és Márta törté­netében ezért 'mondja Jézus Mártá­nak egy summázás idején, hogy egy a szükséges dolog és ez az ö beszé­dének hallgatása (Luk. 10:38—42). Amikor Jézus a Kísértő első táma­dását visszaveri, ezt mondja: „Nem­csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, mely Istennek szájá­ból származik* (Máté 4:4). Ezzel az igével kapcsolatos magatartása azt mutatja hogy szerinte enni nem fon­tos, de az igével élni igen. S ha vá­lasztani kell, az ige hallgatása fon­tosabb, mint az élet. Az apostolok ezt még azzal egészítik ki, hogy az ige hirdetése fontosabb, mint az élet (Csel. 5:28—29). • Az egyház számadása mindig csak bűnbánattal zárulhat. Ha mindeneket megcselekedtünk, ak­kor is azt kell mondanunk, val­lanunk és érezniink is, hogy ha­szontalan szolgák voltunk és vagyunk. (Lukács 17:10.)*. Groó Gyula főtitkár ismertette a Luther-szobor ügyét, valamint a Hittudományi Kar zárójelentését. Németh Károly egyházi főjegyző ez­után a Teológiai Akadémia meg­alakulását jelentette be, valamint a& állammal e tárgyban- kötött' pótegyez- Tríényt. Azután áttértek ugyancsak Németh Károly jm^ntptésében a Teológiai Akadémiádzánalyzatának a letárgyalására, mely tárgysorozati pontokat a közgyűlés elfogadta. Fel­olvasták ezután a Lelkésznevelö Ott­hon jelentését, Veöreös Imrét meg­erősítették a Lelkésznevelő Otlhon igazgatói állásában, elfogadták az új lelkészképző szabályrendeletet, jelen­tést tettek a lelkészvizsgálatokról, a lelkészszentelésekről és tudomásul vették a zsinat világi elnökének: Mády Zoltánnak a lemondását. Ezután Reök Iván egyetemes felügyelő meleg szavakkal üdvözölte Groó Gyulát, az állásában megerősített főtitkárt. Ez­után sor került a megüresedett tisztségek betöltésére. A megválasz­tottak közül a következők tettek esküt: dr. Gyalog Dezső egyetemes törvényszéki aljegyző, Sikter András egyetemes törvényszéki bfró, Gyön­gyösi Vilmos egyetemes egyházi al­jegyző. Ezután rátértek a tárgysorozat többi pontjainak letárgyalására és a tárgy- sorozat 58 pontját, amelyek között a Fébé új szabályzata, a Luther Szövet­ségi offertóriumnak a két evangélikus középiskola részére való engedélye­zése, a MELE, ENOSZ és KIÉ fel­oszlása szerepelt. Elfogadták az egye­temes számvevőszék és számvizsgáló­bizottságok jelentését és az 1951. évi költségelőirányzatot is. Ez Isten igéje „Ama beszédeket, amelyeket nékem adtál, őnékik adtam." János Evany. 17:8. „Az egyháznak nincs más ren­deltetése és dolga, mint Isten Igé­jének hirdetése. Ha nem ezt teszi, nem egyház — legfeljebb néide- ges. Nem az Ige van az egyházért, hanem az egyház van az Igéért. Nem azért van az Ige, hogy az egyház megszólalhasson, hanem azért van egyház, hogy az Ige megszólalhasson. Nem az egyház teremt Igéi, hanem az Ige te­remti az egyházat. Az igazi egyház legbiztosabb is­mertetője az Isten Igéje. Ahol Isten Igéjét hirdetik és hallgat- ják, ott az egyház. Az Ige hirdetése és a Szentlé­lek bizonyságtétele nélkül honnan is tudhatnánk, hogy hol van az- egyházi* __ Luther Az újjáalakult Teológia Ax egyetemes közgyűlés tárgysoro­zatán olyan pont is volt, amely tör­ténelmi jelentőségű. A nyolcadik pontnak ez volt a címe: ^A Teológiai Akadémia megalakulása ...“ A rövid cím mögött hosszú tárgyalások és megbeszélések húzódnak meg s azt jelenti, hogy a Hittudományi Kar 27 évi működés után megszűnt s utódja a magyarországi Evan­gélikus Egyház Teológiai Aka­démiája lett! Köztudomású, hogy az állam a lelkészképzés feladatát egyházunk ke­zébe adta 1950. éri szeptember hó l-é!ől. A soproni gyönyörű épületet egyházunknak bérbeaóta, tulajdonába az értékes, korszerű könyvtárat, a kápolna berendezését és ezenkívül pótegyezményben évi 300.000 forintot folyósít 5 éven­kénti 25%-os csökkenéssel, bogy ezzel Is lehetőséget adjon egy­házunknak a teológiai Aka­démia teljes anyagi átvételére való felkészüléshez! Az egyetemes közgyűlés jóváhagyla az újonnan készült akadémiai sza­bályzatot és előkészítette a szükséges más jellegű szabályzatok elkészítését is. Döntött a személyi kérdések te­kintetében. Nyolc tanszéket és egy előadói tisztséget szervezett, amelye­ket be is töltött. A közgyűlés egy­hangúlag megválasztotta az ótesta- mentumi tanszékre rendes tanárnak dr. Pál fi Miklóst. Az egyik újtesta- mentumi tanszékre rendes tanárnak dr. Kiss Jenőt. A másik újteslamen- tumi tanszékre rendes tanárnak lie. dr. Karner Károlyt. Az egyetemes egyháztörténetire rendes tanárnak dr. Viczián Dezsőd. A magyar protestáns egyháztörténet és egyházjogi tan­székre rendes tanárnak dr. Sólyom Jenőt. Az általános vallástörténetire rendkívüli tanárnak dr. Ferdinánd Ist­vánt. Szavazás útján 38:23 arányban ifi. Pröhle Károllyal szemben meg­választotta a rendszeres tanszékre rendkívüli tanárnak dr. Nagy Gyulát. A gyakorlati tanszékre 32:31 arányban Veöreös Imrével szemben rendes ta­nárnak dr. Jánossy Lajost. Végül a dékáni hivatal adminisztratív veze­tőjévé előadóként dr. Ottlyk Ernőt. A tanszemélyzethez tartozik Veöreös Imre is, mint a Lelkésznevelő Inté­zet igazgatója. Dr. Karner Károly, a Hittudományi Kar utolsó dékánja, egyben az Aka­démia első dékánja meghatott sza­vakkal értékelte a Kar eddigi mű­ködését, megköszönte megválasztásu­kat és hitet tett szolgálatuk felelős­ségéről. — Egész életünk, szívünk vére van ebben a szolgálatban — mon­dotta többek között. — Még inkább el kell mélyítenünk a tudományos képzést t arra törekszünk, hogy * hallgatók lelki életükkel bekapcso­lódjanak az egyház életébe. Az Aka­démia is az egyháznak él. még ha attól különélőnek is látszik. A tanári kar felismeri a felelősséget az egy­ház és népünk tekintetében abban a forradalmi változásban, amely nem­csak új társadalmi rendet, de né­pünknek is új lelkiséget adott. Az Akadémia megalakulásával kap­csolatban beszélgetést folytatott mun­katársunk egyik tanárral a történelmi fordulat jelentőségéről. — Egyházunk helyzete — mon­dotta — eddig igen kényelmes volt, hiszen az állam teljes mértékben gondoskodott a hittudományi kar fenntartásáról. Ennek következtében azonban a közegvháznak alig volt beleszólása olyan kérdésekbe, #me- lyek pedig lényegbevágóak. Nem cso­dálkozhatunk tehát azon sem, ha evangélikus népünk és a hittudo­mányi kar között nem keletkezett olyan egészséges lelki kapcsolat, amilyennek lennie kell az egyház és egy fontos egyházi intézmény kö­zött ... Ez a helyzet gyökerese^ megváltozott! A* egyetemes közgyűlés elé ke­rül minden kérdés, amely a Teológiai Akadémiával kapcso­latos, kezdve a tanárok és a személyzet megválasztásától azokig a szabályzatokig, ame­lyek alapjan az Akadémia mű­ködik. — A mostani kedvező helyzetben egyházunknak már magáévá kelt tennie a lelkészképzés ügyét, mert elűbb-uióbb önállóvá kell lennie. Egyebekben már készül az a tanul­mányi rend. amelynek célja, hogy a lelkészek a népért a néppel dolgoz­zanak s levonják a társadalmi át­alakulás következményeit az egyház számára... — Hány évig tartó lasz az aka­démiai lelkészképzés? — A mostani tanévtől kezdődően 5 éves a lelkészképzés. Más egyház­nál is ennyi időt látnak szükséges­nek. Ettől függetlenül vigyáznunk kell arra, hogy a „lelkészek verse­nyében" képzettség tekintetében le ne maradjunk. A mai idők is foko­zott követelményeket támasztanak mind tudományos, mind gyakorlati szempontból. Ebben a kérdésben azonban még nincs végleges döntés éppen az új helyzetre való tekintet­tel, ezért készítünk egy négyévee és egy ötéves tanulmányi rendet terve­zetképen. — Mennyi a hallgatók száma? — Majdnem elértük a százat — válaszolja. — Az elsőévesek között három nőhallgató is lesz. Egyébként a felvételnél erős bírálat alá vettünk minden jelentkezőt és ebbe a mun­kába az ifjúságot is bevontuk. v. u ft mifftiói fzolgátat dicfSféqe (Emlékezés Podmaniczky Pálra, halála évfordulóján.) Podmaniczky Pál a missziói mun­kát mindig úgy állította elénk, hogy az dicsőséges, de nehéz szolgálat. A missziói munka dicsősége sohasem emberek, közösségek, egyházak ér­deme, hanem a kereszt dicsősége. Ezt kell ragyogtatnia a missziónak az egész pogány világ felé. De ugyanez a tanítás a mi számunkra is. Podma­niczky Pál igen jól tudta ezt be­mutatni. Akik részt vehettek évtize­deken át tartott bibliaóráin, azok látták, szinte a szeaieik előtt a fel­olvasott ige fejtegetéseiben belefont missziói életrajzot, missziói munka­mezőt, az eleven missziói életet. Misz- sziói cikkeiben és előadásaiban is nagyon életszerűen jelennek meg a misszió eseményei és problémái. Mindenütt embereket látunk, akik sokszor igen gyenge felkészültséggel, testi-lelki adottságokkal indulnak el. De Istennek úgy tetszik, hogy esz­közökül elfogadja őket. Podmaniczky Pál szerelettel, de mindig tárgyilagosan foglalkozott a misszióval. Alapos tudományos fel­készültséggel, történeti, földrajzi, val­lástörténeti, valláslélcktani kutatással tárta fel a missziói munka eredmé­Í nyelt, a ha kellett, hiányosságait Most elsősorban azokra a nehézsé­gekre gondolunk, amelyeket a misz- szióban résztvevők okoztak. Ezek okai közt a legsúlyosabb mindig az volt, amikor a misszió céljától el­tértek. Előfordult ugyanis többször, hogy a gyarmatosítás eszközéül hasz­nálták. Megtörtént az is (napjaink­ban isi), hogy magukat keresztények­nek nevezett országok ellenkező „munkát* fejtenek ki. mint a misz- szionáriusok. A nem keresztény né­pekkel szembeni bánásmód, a ré­szükre kiadott törvények, rende­letek sokszor meghazudtolják az úgynevezett keresztény felsőbbséget. De Istent sohasem lehetett büntet­lenül megcsúfolni. Nem engedi önző célok előfulárjának használni keresz­ten nyújtott drága ajándékát. Mindig hatalmasan megbosszulta magát a misszió igaz ügyével szembeni hűt­lenség. Sokszor igen nagy véráldo­zatába került a kereszténységnek, hogy ezt megtanulja. Amikor Pod­maniczky Pál a keresztel a misszió kizárólagos központjába állította, ak­kor nekünk is szolgált. Arra tan", minket, hogy életünknek, egyházunk­nak a keresztet kell dicsőíteni. Ez szolgálat lesz rajtunk keresz'iil má­soknak is. Hulcj Alfréd

Next

/
Oldalképek
Tartalom