Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)

1949-05-28 / 21. szám

XIV. évfolyam 21. szám. 1949 május 28. AZ ORSZÁGOS LUTHER-SZÖVETSÉG LAPJA Tapasztalatok a Szentiélekről Amikor testvérek találkoznak Megkezdtem új munkámat az egyetemi újságnál. Egy kis szobában laktam akkor, a Nassau-Club leg­felső emeletén s minden nap, reggeli «lőtt olvasgattam az Üjtestámentom- ból Jézus életét. Érettségimre, négy évvel ezelőtt a lelkészemtől új for­dítású bibliát kaptam, mégis mind- ezideig elzárt maradt előttem. Ezen újrarendezett reggeli könyörgéseim­ben Máté evangéliumát igyekeztem olvasgatni. Aztán — engedve egy jó tanácsnak —, áttértem a Márk evan­géliumára. Rendszeresen olvastam, mégis mindig kétkedőbb lettem, úgy gondoltam, hogy az embernek meg­győződést kell szereznie Jézus Krisz­tus személyéről magáról — mit csi­nált, ki volt ő —, mégpedig saját megtapasztalás útján s nem más köz­vetítésével. Így fenntartottam kriti­kus beállítottságomat, „Olvasni“ — magyarázgattam magamnak —, „ép­pen úgy, mintha Napóleonnak vagy bárki történelmi személyiségnek tör­ténetét vizsgálnám.“ Lelki értelemben véve éppen ak­koriban születtem, de még nagyon csecsemő voltam. Születtem, vagy újjászülettem, amint mondom, de az életem forradalmi élménye éppen most következik. Váratlanul adódott, hogy egy szombat délután, egy hó­nappal ezelőtt, a döntő érintés el­ért abban, hogy a következő napon bizonyságot kell tennem háromszáz férfi és fiú előtt abban a táborban, amelyben mint tanácsadó tevékeny­kedtem. Engem választottak ki arra, hogy a vasárnapi istentiszteleten be­széljék, mert a kijelölt prédikátor beteg lett. És amint ennek ideje kö- zelgetett, a dolog mind sürgetőbb és mindinkább aggasztó lelt számomra. Ott az erdőben, ahol készülgettem s amely közel volt a helyhez, ahol a holnapi „istenítélet“ le fog folyni, hirtelen elhatároztam, hogy abba­hagyom a lázadást s abbahagyom a menekülést attól a látástól, ami egy nagvobbárá határozott keresztyén szolgálat felől kísértett. Éppen az a beszed hívott engem, amit tanulgat­tam, hogy mondjak igent Istennek, aki arra hívott, hogy sokkal enge­delmesebb legyek neki, mint eddig. Néztem egész délután felfelé a fenyőfák között s figyeltem a fehér felhőket, amik a nyári égboltot ro­hamozták s elkezdtem imádkozni. És ebben az imádságban történt valami. Valami, ami felszabadulás volt, a szabadság egy fajtája. Valami, ami engem vasárnap reggel szent öröm­mel telve vitt ki a félelmes dobo­góra, tudván, hogy éppen megtalál­tam valamit, amit mások ebből a tömegből már előttem boldog öröm­ben találtak meg. Ez volt az első eset, hogv megértettem, hogyan „fú a Szentlélek“. Ettől kezdve az ablakban, amely­ből a toronyra nézek, naponta olvas­tam Jézus életének és korának meg­döbbentő jeleneteit. Sok közülük a vasárnapi iskolába vezetett vissza en­gem, ahol egykor jártam, más pe­dig mint egészen valószínűtlen hatott rám. De ezek a történetek, ellentétben korosságukkal, hihetetlen frisseknek tűntek. Milyen figyelemreméltó, gon­doltam magamban, hogy ezek a dol­gok érvényesek kétezer év után is és mennyi hálát kell adnia az ember­nek a modern fordítás szavaiért és fordulataiért! Egy reggel sem teltei, hogy ne találtam volna igéket, ami­ket elfelejtettem s általában bizonyos közvetlen személyes segítséget is kaptam bennük. Ami legérzékenyebben érintett, az Jélzus tökéletessége volt. Az ő töké­letes bűntelensége és teljes önzetlen­sége. Magatartása a vámszedövel szemben, válaszai a kritikusainak, a kegyesekhez intézett felhívása s kü­lönösen fejezetek, melyek a gyógyí­tásairól szóltak, meggyőztek engem afelől, hogy egy olyan életet látok, amit nekem is élnem kell. Ezek a történetek olyanok voltak, mint tiszta tükrök, amelyekben meg­láttam saját tökéletlenségemet. Ez­előtt a tökéletesség előtt megismer­tem magamat, amint vagyok s azt, hogy mennyire rá vagyok szorulva a bűnbocsánatra. Felfedeztem a téve­déseimet, hibáimat — bűneimet, ahogy azokat ma már tekintem. Az­tán, egy reggelen, egyszerűen letér­deltem az asztalom előtt az ablak mellett s kiáltottam Istenhez, adjon még égy lehetőséget a számomra! Én Uram! Micsoda segítség! A lelkiismeretfurdalás helyett elöntött a reménység és az öröm áradatai Jézus Krisztus Istene szeret engem! A bűn­bocsánat valóság! A Szentlélek lehel- lete érintett meg újra, hatalomban, hogy felemeljen, megtisztítson s ve­zessen engem! Kicsivel ezután a harmadik tapasz­talatom született a Szentlélekről. Tudjátok, a Krisztuskövetés olyanná lett a számomra, mintha egy hegyi vasúton haladnék. A táborban fel­fedeztem az ösvényt. A diákotthon szobájában elkezdtem menni felfelé a hegyen. Mind több és tágabb kilá­tás nyílott előttem, s mind újabb lát­határ alakult ki a szemem előtt. A következő lépést az imádságban kel­lett megtennem. A reggeli könyör­géseim gyümölcsöt teremtek, de még nem voltak többek, mint Isten segít­ségének kérései. Istendícséret, önfel­áldozás, csendesség, meditáció, mind­ezek távol voltak tőlem. Most Lukácsot olvastam. A hato­dik fejezetben azt fedeztem fel, hogy mielőtt ő a tanítványait kiválasz­totta, egész éjjelen át imádkozott. És itt vagyok én, aki követni aka­rom őt és szolgálni neki s mégis csak időm töredékeit áldozom neki. Ezen a délután kimentem vidékre s egy erdőben egy órát töltöttem „egyedül“. Hosszú időnek tűnt, míg valamit megismertein abból, mi az: egészen csendesen várni Istenre, de mielőtt visszatértem, bizonyos vol­tam, hogy nem voltam egyedül. És aztán folytattam ezt a gyakorlatot s a következő napokon ingyen aján­dékként megkaptam Istentől az el- hivatásoin és életmunkám világos tervét. Szokatlan tervet s valamit, amit azelőtt drágának tartottam volna, annyira, hogy nem tudott volna megnyerni semmiképpen. És . ezen az úton visszatértek hozzám újra a többi ajándékok, a Szentlé­lek hatalma és öröme. De néhány hónapig a vallásom borzasztóan egyéni maradt még. Olgán voltam•, mint egy magányos farkas. Meggyőződéseimet magamban tartottam s legalább háromfélekép­pen viselkedtem az emberek között. Otthon egészen óvatos voltam.' Né­hány barátommal szemben annál könnyebben éreztem magamat, de „nehéz dió“-kortársakkal szemben mégis szörnyen tartózkodó voltam. De aztán, néhány nem tartózkodó keresztyén emberen keresztül fel­fedeztem, hogy „együtt kell laknom“ az emberekkel, szorosan olyanokkal, akik szintén azon vannak, hogy kö­vessék Jézust. Részt keli vennem a gyülekezet életében, összejövetelein s meg keli tanulnom, hogyan keli el­vinnem a hitemet olyanokhoz, akik­nek nincs ilyenük. At közösségi élet leleplezett engem. Rejtegetett önzé­semet. Azt, hogy Vagyonos vagyok pénzben és időben s szeretem a sajá­tomat, arra költeni, amire akarom. De látván Krisztus követőit s együtt­élve emberekkel, akik néki élnek, megtanultam feladni magamhoz való jogaimat és hálásnak lenni az aka­dályoztatásért és a közösségért. Másokat is lelkileg segítve meg­találtam újra a jelenlévő Szentlelket, különösen mikor megtanultam, hogy legyek őszinte saját magamhoz. Ahe­lyett, hogy jótanácsokat osztogattam volna, beláttam, hogy arról kell be­szélnem, amit én tapasztaltam^ s be­szélnem kell becstelenségemről, amit Isten megbocsátott nekem s amit én igyekszem jóvátenni. Ez hatott! A Szentlélek lángnagyujtott más szíve­ket s aztán ismét másokat általam, mihelyt a bűnbocsánat hatalmáról beszéltem. Üj hatalom s vele együtt a szabadság egy fajtája társult meg­győződésemhez: „Semmit sem kell rejtegetnem“. Amikor egy gyermek megszületik, az egész család örül, de az édesanya azonnal hozzáfog táplálni és őriz­getni a gyermeket. A lelki születés is nagy örömet okoz, de ' azonnal hozzá kell látni a tápláláshoz. Kap­jon lelki eledelt, levegőt és gyakor­latot. Kapja Isten igéjét, alkalmat az imádságra, s kapjon társakat a hité­ben. A Szentlélek az, aki növekedést ad. Mily szerencsések vagyunk, hogy bírhatjuk őt, aki tovább működik bennünk. Pedig ő a Szentháromság „ismeretlen“ tagja! (A „The Evangel“ 1949 májusi számából.) PÁLYÁZAT Lapunk pályázatot hirdet olyan beszámoló megírására, mely egyik evangélikus gyüle­kezetünk életének, gondjainak, örömeinek valószerű leírását adja. Pályázhatnak lel­készek és világiak egyaránt. A cikk terjedelme nem lehet több, mint két gépelt oldal. A cikk vesse fel egyházunk mai kérdéseit a helyi valóság alap­ján, s tükröztesse azt a látást, amit írója hordoz egyházunk mai kérdéseinek megoldására nézve. A legjobb beszámolókat kö­zöljük, s díjazzuk. A pályázat nyertese egy évig díjmentesen kapja az Evangélikus Életet és 200.— forint jutalomban része­sül. Beküldési határidő 1949 júl, 15. Az addig beérkezett művek legjobbjait már a pá­lyázat lejárta előtt közölni fog­juk. Jeligével is lehet pályázni. Szerkesztőség Dr. Reök Iván egyetemes fel­ügyelő hivatalos látogatást tett a Református Egyetemes Konvent el­nökségénél. A Konvent éppen ülé­sezett, az összes püspökök és fel­ügyelők ünnepélyesen fogadták az egyetemes felügyelőt, aki közvetlen, meleg szavakkal üdvözölte a test­véregyházat mint erősebb testvért, akinek magatartása különösen az utóbbi hónapokban példamutatás és biztatás volt a számunkra. Dr. Révész Imre nagyon mélyről jövő meleg szavakkal köszöntötte Reök Ivánt. „Az volt a baj, hogy eddig gyakran mindketten komolyan eí- hiítiik, hogy mr vagyunk az erő­sebbek. Nagyon szorosan meg kell fognunk egymás kezét és egynek O v t u t a y Gyula vallás- és köz- oktrtatásiígyi miniszter az óraadó hit­oktatók óratöliblcti díjainak kifizeté­sével kapcsolatban 56.700/1949/11. alatt rendeletét adott ki. A rendelet 1949 január t-től rendezi az óraadó hitoktatók őratöbbleti díjait. Erre vonatkozólag a miniszter rendeletét a „Köznevelés“ és a „Református Egyház“ című lapok június 1-i szá­maikban teljes terjedelemben közük. Felele Jézus és monda néki: -Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát. Monda néki Nikodémus: Mi­módon születhetik az ember, ha vént Vájjon bemehet-é az ö any­jának méhébe másodszor és szü- Icthetik-ét Felel Jézus: Bizony, bizony mondom' néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek A SZÉL FŰ, AHOVÁ AKAR ÉS ANNAK ZÚGÁSÁT HALLOD, DE NEM TUDOD, HONNAN JŐ ÉS HOVÁ MEGY: ÍGY VAN MINDENKI, AKI LÉLEKTÖL SZÜLETETT. Felele Nikodémus és monda néki: Mi módon lehetnek ezek? Felele Jézus és monda néki: Te Izrael tanítója vagy és nem tudod ezeket? Ha a földiekről szóltam néktek és nem hiszitek, mi módon hisz­tek, ha a mennyiekről szólok néktekl És senki satu ment fel a mennybe, hanem ha az, aki a mennyből szállott alá, az ember­nek Éia, aki a mennyben van. És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltet­nie. Hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök életé le­gyen. Mert úgy szerette Isten e vi­lágot, hogy az ö egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ö ben­ne, cl ne vesszen, hanem örök élete legyen. lenni Abban, Aki egységünk egyet­len alapja és lehetségesítője. Na­gyon régi és nagyon meleg szálak fűznek az evangélikus egyházhoiz. Evangélikus iskolába jártam és előbb tanultam az evangélikus ko­ráit, mint a református zsoltárt. Egyébként egy sírhalom s három drága unoka is köt az evangélikus egyházhoz. Nagyon sok alázattal és nagyon erős hittel kell szeretnünk egymást, hogy versenyezhessünk a szolgálatban közös Urunk színe előtt.“ A két megújuló egyház hűséges és erős támaszra talált egymásban a közös nehéz feladatok elvégzé­sére. A rendelettel kapcsolatban az óra­díjas bitoktatóknak óratöbblcti ki­mutatást kell készíteniük, amelyet az iskola igazgatója igazol. Az óratöbb- ieti kimutatást csak azoknak az ön­álló hitoktatóknak kell kiállítaniok, akiknek a kötelező óraszámon felüli őratöbbleti díjra van igényük. A ki­mutatást 1949 június 15-ig kell fel­terjeszteni. (JjäbSs református missziói vállalkozások Illetékes jelentések szerint nagy lépést tett mind a négy1 református egyházkerület evangélizációs munkája. Eiőljár a tiszáninneni egyházkerület szervezett, céltudatos, buzgó munkája. A gyermekek közötti evangelizációs munka nagy előrehaladást tett. Az ifjúsági munkában legjelentősebb a vezetőképzés sikere. Hét tizennégy- napos bibliaiskolát tartottak. A mun­kát egyházmegyénként szervezték meg, s a bibliaiskolai munkaforma igen jól bevált. A női munkaágban a régi „egyház­társadalmi“ elgondolásnak véget ve­tetlek, országos csúcsszervét lebontot­ták, a munkát mindenütt betagolíák a missziói munkaközösség munká­jába. Üj diakonissza-szabályzatot fogad­tak el, ami egységesíti és a mai vi­szonyoknak megfelelően szabályozza az anyaházak életét. Elfogadták a hajdúböszörményi külmissziói iskola és középfokú bib- liaiskola létesítésére vonatkozó javas­latot is. Az intézet a debreceni teoló­giai fakultás felügyelete alatt fog mű­ködni. A diakóniai munka fokozása érde­kében minden egyházmegye nagy hatáskörrel rendelkező missziói elő­adót kapott. !l!!ll!ll!l!ll!lll!l!l!!!!l!l!l!!!!!!!l:l!l!lilii'li!:!;ii!!l!l!l!liiillll!!lílil!!lll!!n Az Evangélikus Lelkészképző In­tézet soproni helyi bizottsága fel­hívja a most érettségiző evangé­likus ifjakat, akik a lelkészi pá­lyára lépni szándékoznak, ebbeli szándékukat közöljék legkésőbb június 30-óiig az Intézet igazgatójá­val, Sopron, József Attila-út 42. Miniszteri rendelet az óraadó hitoktatók óratöbbleti díjairól

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom