Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)

1949-04-16 / 15. szám

Evangélikus Elet.

(Folytatás az első oldalról)

én ezt áldott alkalomnak éreztem

arra, hogy itt is a békesség evangéliumát hirdessem!

Ma már feledésbe is ment talán, hogy a fasiszta téboly az orvosokat sem kímélte meg és sok olyan embernek a lelkében fogamzott meg a gyűlölet, akiknek pedig hivatása szerint a szeretet építőjének kellett volna lennie. És így következett be, hogy a halálos veszedelemből isteni kegyelem folytán megmaradt, de ezer sebből vérző nVigyar nép betegágya mellett, egy öimagával meg- hasonlott orvostársadalom állott. Én lettem Isten akaratából az a magyar orvos, aki legelőször és leghangosabban kiálthattam a magyar orvos- társadalom felé a belső megbékélés szükségességét és — semmiféle álszemérem nem tart vissza annak kimondásától-—, hogy az én orvospolitikai munkám eredményezte azt, hogy a magyar orvosi kar lett az értelmiség vezető élcsapata, melynek tagjai egymással megbékülve, a való helyzetet felismerve, a demokratikus és szociális fejlődést átértve, önmagukat teljes erejükkel hivatásuknak szentelve begyógyították a háborúütötte sebeket és letörölték a köny- nyeket!

Orvospolitikai munkám és eredményeim által jutottam szerephez az országos politikában, amit ismét áldott alkalomnak tartottam a szeretet evangéliumának kihirdetésére. Népgyűlések százain hirdettem a belső megbékélés, a nemzeti összefogás és az építő munka megkezdésének szükségességét, hogy kevesebb legyen a könny és sajgó fájdalom, hogy több legyen a kenyér és megvalósulhassanak az emberhez méltó életfeltételek.

így kerültem be a Parlamentbe és én voltam az első képviselő, aki parlamenti beszéde közben kivette a zsebéből a bibliát és Isten üzenetét olvasta fel a magyar törvényhozás házában.

De Isten akaratából tovább kellett mennem. Amikor a Mind- szenty-féle sérelmi politika és a köztársasággal, földreformmal szembeforduló pásztorlevelek következtében kirobbant a feszültség egyház és állam, vallás és demokrácia között, fel kellett emelnem szavamat és így leltem a protestáns egyházpolitika ■ egyik irányítójává. Parlamenti beszédemben Isten igéjének felolvasásával bizonyítottam be, hogy a keresztyén- ség és demokrácia nem ellentétes egymással, hanem a kiélesedett feszültség az emberi gyarlóságoknak, a bűnnek a következménye.

Ezeket azért kell itt és most elmondanom, hogy az a hivatástudat, mely engem eltölt és amely ennek a szolgálatnak emberfelettien nehéz útjára indít, nem egyedül a vocatio interna-ra hivatkozik. Sok embert tévesztett már meg a sokszor emlegetett belső hang, melyről azt hitte az illető, hogy Isten szava, holott csupán saját vágyának és nem ritkán a sátán kísértő szavának volt a csendülése. Én hiszem és vallom, hogy Isten nemcsak a lelkiismeret szaván keresztül szól hozzánk, hanem elsősorban és sokkal inkább szent Igéje által! És aki imádkozó lélekkel és alázatos bibliaolvasó szívvel vizsgálja életét, megtapasztalja, hogy Isten ennek a világnak is ura és külső körülményeinek alakulásából, sorsunk fordulásaiból is az ő akaratát olvashatjuk ki.

Tervek és szándékok

De szükséges volt ismertetnem azt az utat, melyen engem Isten ide vezetett, hogy elmondhassam és megindokolhassam a jövőre vonatkozó terveimet és szándékaimat is.

Előttünk, gyarló emberek előtt Isten elrejti a jövőt és azért mi, ha a felelőtlen és komolytalan jósolga- tástól megtartóztatjuk magunkat’ a múlt tapasztalaira kell, hogy építsük jövőbeni magatartásunkat.

Ezért én most itt ünnepélyesen kijelentem, hogy tisztában vagyok azokkal a jogokkal, amelyek engem megilletnek, ugyanúgy mint ahogy tisztán látom azokat a kötelességeket és feladatokat, melyeket vállalnom kell.

Egyházi törvényeink és alkotmányunk szerint: az egyházegyetem egyházi és iskolai felügyelője kormányozza és képviseli az evangélikus egyházat.

Olyan jogok és kötelességek ezek, olyan roppant felelősség ez, hogy gyarló embernek, ha megérti és átéli ezeket, össze kell roppanni alattuk. Én mégsem roppanok ösz- sze, sőt szívesen és öntudatosan vállalok mindent. Elsősorban azért, mert tudóin és az elmondottak alapján tisztelt hallgatóim is tudhatják, hogy nem a Saját akaratomból, nem embernek, barátok, érdekcsoportok szívességéből és nem is a világi hatalom kegyeiből kerültem ide, hanem Isten akaratából. Isten pedig nemcsak feladatokat bíz az emberre, hanem erőt is ad annak elvégzésére. Pál apostollal hangsúlyozom és magamra vonatkoztatom tehát: „Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégzi a Krisztus Jézusnak napjáig.“ (Filip. 1:6.)

Másodsorban megkönnyíti sorsomat az a tudat, hogy Isten sohasem küldi egyedül megbízottait, hanem társakat rendel melléjük és közösséget készít a számukra. Mert írva van: elküldé az ő tanítvá nyait, ezek után pedig rendele másokat is és rnondá nékik: Az aratni valók sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.“ (Lk. 10.) Én pedig tudom és megvallom, hogy aki kér, az kap!

Most tehát arról kell szólnom, hogy miképpen gondolom elvégezni azt a jó dolgot, amit Isten bízott rám és amit most kezdek el.

Hitvallásos alapon

Mindenekelőtt kiemelem, hogy hitvallási irataink alapján állok és azok megvilágításában látom a jelenvaló helyzetet és a jövendő feladatokat.

Ágostai hitvallásunk VII. cikkelye szerint:

Az egyház a szentek gyülekezete, melyben az evangélium tisztán hirdettetik s a szentségek helyesen szolgáltatnak ki.

Ez a meghatározás magától értetődő módon nemcsak állapotot jelent, hanem kijelöli az egyház kötelességeit és feladatait.

Az egyház megfellebbezhetetlen kötelessége tehát az Evangélium hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása.

Aki parancsot kap, mielőtt hozzáfog feladatának végzéséhez körülnéz és megkérdi: mikor és hol? örök és elmellőzhetetlen emberi kérdések ezek, hiszen minden emberi tevékenység térben és időben zajlik le.

Az egyháznak feladatát most, a mindenkori jelenben, ahogy az Írás mondja „alkalmas és alkalmatlan

civilizációs feladatok elrendezését és megoldását az államra bízta.

De ugyanakkor, amikor ezt a látásomat szóban, írásban és cselekedetben kifejtettem és kifejtem, mindig tudom és kiemelem azt is, hogy ez nemcsak az én egyéni meggyőződésemnek, hitemnek, biblia-tanulmányozásomnak az eredménye, hanem ezen az úton járva Isten akaratából visszatértem a reformáció döntéséhez és Luther Mártonnak az álláspontját képviselem itt és ma ebben a jelenvaló vüágban és az adott politikai helyzetben. Éppen ezért saját elgondolásaim helyett Ágostai hitvallásunk idevonatkozó megállapításait olvasom fel, kérve az igen tisztelt jelenlévőket, hogy ne sajnálják a reformációnak a jelenre való üzenetét komolyan mérlegelni és megfogadni.

XXVII. cikkely az egyházi hatalomról szól és a következőket állapítja meg:

Nagy viták folytak hajdan a püspöki hatalomról. Egyesek az egyházi és világi hatalmat helytelenül' összezavarták. Ezen összezavarásból a félelmes háborúk s a legnagyobb zavargások támadtak s közben a főpapok a kulcsok hatalmára támaszkodva nemcsak új Istentiszteleti módokat honosítottak meg, s egyes esetek döntő jogának fenntartásával s erőszakos kiátkozásokkal rettegtették a lelki- ismeretet, hanem birodalmak átruházását, fejedelmeknek az uralomtól való megfosztását is megpróbálták. A kegyes és művelt emberek cgyházszerte helytelenítették ezeket a vétkeket. A mi tanítóink, hogy a lelkiismeretet megnyugtassák, kénytelenek voltak rámutatni az egyházi és a világi hutalom különbségére s azt tanították, hogy Isten rendeléséből mindkettőt szentül megbecsülni és tisztelni kell úgy, mint Istennek legnar gyobb földi jótéteményeit.

Aként vélekednek, hogy a kulcsok hatalma, vagyis a püspöki hatalom, evangélium szerint az evangélium hirdetésére, a bűnök meg vagy meg nem bocsátására s a szentségek kiszolgáltatására rendelt Isteni hatalom és megbízás. Mert Krisztus ezen megbízással küldötte ki az Apostolokat: „Miképpen elküldött engemet az Atya, én is aképpen küldetek el titeket. Vegyetek Szent Lelket; akiknek megboesájtjátok bűneiket, megbocsáttatnak nékik; akiknek megtartjátok, megtartatnak. (Ján. 20., 21. skv.) Elmenvén mind e széles világra, hirdessétek az evangyélio- mot minden teremtménynek. (Márk. 16., 15.)

időkben“ kell végeznie, és mindig itt, ebben a jelenvaló világban. A világról pedig azt kell tudnunk, hogy Isten az ember számára teremtette. „Töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá és uralkod jatok ...“ olvashatjuk Isten felha. talmazó parancsát a bibliából.

De azt is tudnunk kell, hogy ezt a világot berendező, formáló és alakító hatalmat Isten nem az egyház ra bízta. Az egyházi és világi hatalomnak az összezavarása, az egyház és állam feladatainak összekeverése idézte elő azt a feszültséget és azt a zavart, ami ma már határokon belül és határokon kívül rengeteg félreértég, nyugtalanság és keserűség forrása lett. Egyházpolitikai munkámnak az volt a múltban és az lesz a törekvése a jövőben, hogy itt — legalább is az evangélikus egyház részéről — tiszta helyzetet teremtsek. Hiszem és vallom, hogy Isten a lelkek békéjét, az emberek üdvösségét bízta az egyházra, de az emberek együttélésének szabályozását, gazdasági társadalmi, politikai, szociális, kulturális és az összes egyéb

E hatalom esupán tanítás vagy igehirdetés s a Szentségeknek többek vagy egyesek részére való kiszolgáltatása által gyakorolható, mivel nem testi, hanem szellemi dolgok, az örök-üdvösség, a Szentlélek, az örök élet bízattak reá. Ezekhez nem lehet eljutni máskép esupán az ígéret és a szentségnek szolgálata által; amint Pál mondja, hogy az evangyéliom Isten ereje ereje minden hívőnek üdvözítésére (Hóm. 1„ 1G.) Mivel tehát az egyházi hatalom örök javakat közvetít és esak igehirdetés által gyakorolható: semmi köze sincs a politikai kormányzathoz, amint az énekművészetnek sincs semmi köze a politikai kormányzathoz. A politikai kormánynak más a hatásköre, mint az evangyélionmak; a világi felsőbbség nem a lelket, hanem a testet s a testi javakat oltalmazza az ellenséges megtámadás ellenében s fegyverrel és testi fenyítékekkel szoktatja az embereket a polgári tisztesség és béke megtartására.

Nem kell tehát az egyházi és világi hatalmat összekeverni. Az egyháznak az a hivatása, hogy az ovangyéliomot hirdesse s a szentségeket kiszolgáltassa. Idegen hatáskörbe ne avatkozzék; birodalmakat átruházni, a világi felsőség törvényeit eltörölni, a köteles engedelmesség alól felmentést adni nincs joga; ne akadályozzon semmiféle polgári rendtartásra vagy szerződésre vonatkozó bíráskodást; ne rendeljen a világi fel- sőbbségnek szabályokat az ország igazgatására. Krisztus azt mondja: az én országom nem e világból való (János 18., 36.) S is mét: Ki tett engemet köztelek bíróvá vagy osztóvá? (Luk. 12., 14.) Pál is így szól: ami hazánk a mennyekben van. (Filip. 3., 20.) Vitézkedésiink fegyverei nem testiek, hanem Isten ereje által hatalmasak erősségek lerontására, (II. Kor. 10„ 4.) — Ily módon választják el a mieink a két hatalom hatáskörét és azt parancsolják, hogy mind a kettőt tisztelettel övezzük és hódoljunk néki, mert mindkettő Isten ajándéka s jótéteménye.“

Egyházpolitikai magatartásomnak és ténykedésemnek ez a summája: az egyház szentelje magát Istentől ráruházott feladatainak végzésére és vegye tudomásul, hogy az emberi közösségnek, államnak, társadalomnak Istentől kapott joga és hatalma van szociális, civilizációs és kulturális feladatoknak tetszése szerinti megoldására.

Feladatunk nem változik

Vagyis, amikor gondosan és lelki- ismeretesen elválasztják a két hatalom hatáskörét egymástól, azt is kiemeljük, hogy az egyházat az állandóság, a világít a változás, vagyis a haladás, a fejlődés lendülete jellemzi.

Istenben nincs semmi változás és Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökre ugyanaz, tehát az egyháznak az örök és változatlan evangéliumot kell hirdetnie I Az ember viszont és minden dolga változik, alakul, módosul. Királyok, császárok, diktátorok, köztársasági elnökök felbukkannak és azután letűnnek a történelem színpadán, termelési, társadalmi rendszerek változnak, fejlődnek, az egyház nem kapcsolhatja a sorsát egyikhez sémi

Akár császárság, akár köztársaság, akár kapitalizmus, akár kommunizmus, az egyháznak hirdetnie kell az evangéliumot!

Az tehát a helyes egyházpolitka, amelyik egyrészt magától értetődőnek tartja a világ és az emberi rendszerek fejlődését, de másrészt azzal az elhallgalhatatlan kívánsággal lép a világ elé, hogy hirdetni akarja az evangéliumot, az ember megjobbítására.

Evangélikus egyházunk tehát nyíltan és félelem nélkül felveti a kérdést és mindent a kérdésre adott választól tesz függővé. Szabad-e, lehet-e nékünk itt és most ebben a népi demokratikus magyar köztársaságban tisztán és elegyítetlenül hirdetni a Jézus Krisztus evangéliumát

és lehet-e, szabad -e nékünk Krisztus rendelése szerint kiszolgáltatni a

szentségeket.

Becsület és tisztesség kérdése a nyílt, őszinte és határozott válasz. Én itt az egyetemes közgyűlésünk színe előtt jelentem ki, minden magyar ember számára és szeretném, ha ez a kijelentésem az ország határain túl eljuthatna a világ többi protestánsaihoz is: a magyar evangélikus egyház szabadon és háborítatlanul végzi Istentől rendelt feladatát. Templomaink kitárt kapukkal várják az igére szomjazó és a szentségekre sóvárgó hittestvéreinket.

És ezen túlmenőleg megállapítjuk, hogy törvényeink biztosítják a szabad vaüásgyakorlatot, az államhatalom védelmezi egyházi intézményeinket és hivatalainkat, lelkészeink és világi vezetőink társadalmi megbecsülést élveznek és köztársaságunknak azt az elvi magatartását kiegészíti az a hatalmas anyagi támogatás ,ami a törvényhozás megállapította költségvetés keretén belül rendelkezésünkre áll.

Ez a valóságos helyzet tette lehetővé és egyben szükségessé, hogy egyházunk a többi protestáns egyházhoz hasonlóan megegyezést kössön az állammal és ennek alapján híveinktől megkívánjuk, hogy már idézett hitvallásunk megállapítása szerint ilyen módon válasszák el a két hatalom hatáskörét és azt parancsoljuk, hogy mind a kettőt tisztelettel övezzék és hódoljanak neki,

mert mindkettő Isten ajándéké s jótéteménye. (Ágostai Hitvallás 28. cikkelye.)

Az állammal kötött megegyezésünk nemcsak barátságos egymás- mellettiséget tesz lehetővé, hanem bizonyos együttműködést, egymás kölcsönös támogatását is.

Méltányolva az állam erkölcsi védelmét és anyagi támogatását, jóindulattal figyeljük azon ténykedését, melyben az evangélium szociális parancsainak megvalósítását állapíthatjuk meg és melyek az emberi méltóság védelmét és kifejlesztését célozzák. És az ige azon parancsa szerint, hogy áron is megvegyétek az alkalmakat, ezt a jó viszonyt tovább fejleszteni kívánjuk .hogy az állam tulajdonát és jogkörét képező eszközöket és lehetőségeket is felhasználhassuk Istentől rendelt szolgálatunkra: hirdessük az Igét a rádión keresztül, kiépíthessük egyházi sajtónkat, teológiai és hitmélyítő irodalmunkat.

Hívők világi foglalkozásokban

És hogy ha mint egyház nem is keveredünk a mai politikába, betartva pontosan körvonalazott egyház- politikánk irányelveit, híveinket nem tiltjuk el attól! Hitvallásunk XVI. cikkelye szerint a világi dolgokról azt tanítjuk:

„Hogy a törvényes polgári intézmények az Isten jótéteményei s a keresztyéneknek szabadságukban áll világi állami bírói tisztséget viselni, a fejedelmi s már érvényben lévő törvény szerint ítélkezni, törvényen alapuló büntetéseket kiszabni, jogos háborúkat viselni, katonáskodni, törvényes szerződéseket kötni, vagyonnal bírni, a felsőség rendeletére esküt tenni, nősülni és férjhez- menni.

Ehelyett szintén kárhoztatjuk azokat, akik az ilyen vüági foglalkozástól eltiltják a keresztyéneket; kárhoztatjuk azokat is, akik a keresztyén tökéletességet nem az Istenfélelemben s a hitben, hanem a polgári foglalkozások kertt- rülésében látják, holott az evangélium a szív örök igazságáról beszél. Emellett nem forgatja fel az államot, vagy a polgári rendet, sőt azokat mint Isteni rendelést fenntartani kívánja, hogy ki-ki ezek keretében gyakorolja a felebaráti szeretetek Épp azért szükséges, hogy a keresztyének a felsőbb- ségnek és a törvénynek engedelmesek legyenek, kivéve, lia bűnös dolgokat parancsolnának, mely esetben „inkább kell engedelmeskedni Istennek, mintsem az embereknek.“ (Csel. 5„ 29.)

Ezek azok az irányelvek, melyeket magam követni és másokkal is megtartatni kívánok. Ennek az egyházpolitikának meggyőződésem szerint az lesz az eredménye, hogy helyreáll a békesség és bekövetkezik az a jó rend, melyre egyházunknak szüksége van, hogy belső feladatait szervezeti befolyástól mentesen megoldhassa.

Egyházi munkásainkat, lelkészeket és világiakat a hit mérlegére kell tenni. Csak az, aki hiszi és nyíltan niegvallja, hogy a Názáreti Jézus, a Krisztus (legyen munkatársunk és ebben az esetben őszintén szeretett és igazán megbecsült testvérünk.

A képmutatás nélküli szeretet lesz képes valóban demokratizálni egyházunkat, hogy kiseprüzze belőle a cím- és rangkórságot, hyerarhikus nagyképű gőgöt, személyi kultuszt, elévült és nevetségessé vált bárok cicomákat és cirádákat. A nép egyháza akarunk lenni.

Tudatában vagyok természetesen annak, hogy emberi erőfeszítések bármennyire jószándékúak legyenek is, nem újíthatják meg egyházunkat. Ezt Isten Szent Lelke végzi el, ki nem érdemelhető módon mint üdvösségünket sola fide, egyedül a hit által. Ezért tehát imádkoznunk kell, de amazt sem szabad azért elhanyagolni.

Emberi munkával rendbehozott és Isteni kegyelemmel megújított egyházunk elfoglalhatja megillető helyét a többi protestáns egyház körében. Szeretettel figyeljük cts szívesen épülünk az ébredés hatalmas jelein, nemcsak református testvéreinknél, hanem a szabad egyházaknál is. ök is, mi is hisszük és valljuk az örök