Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-02-12 / 6. szám
XIV. évfolyam, 6. szám. Egyes szám ára \ forint. 1949 február 12. EVRNBELIKUS ELET AZ ORSZÁGOS LUTHER-SZÖVETSÉG LAPJA Politizáló papok A nagy per lezajlott. Az egész ország hallgatta szombaton este a nagy esemény rádióközvetítését s amit ott hallhatott az egész nemzet, az számára feledhetetlen és minden időkre tanulságos marad. A függöny legördülte után- felcsendültek Beethoven: Egmont nyitányának akkordjai. A nagy hallgatóságban a papok a rendkívüli zene tanító hatása alatt megkezdhették részben a vasárnapi meditációjukat, részben múltjukba és jövendőjükbe tekinthettek s önmaguk számára tisztázhatták azt, hogy hol követtek el hibát hallgatásukkal és beszédükkel s mikor volt igazuk kiállásukkal és bátor magatartásukkal. Mindennek úgy kellett történni a per folyamán, ahogy történt. Túl lesz a gyors forgatagban lassan mindenki azon, ami történt. Csak a papok számára lesz és marad örök memento. Nincs pap e hazában, aki ne gondolt volna arra, hogy kerülhetett volna eddigi cselekedetei miatt hasonló helyzetbe s a sötét csendben sokan hálálkodhattak Isten előtt azért, hogy politikai tetteiket eddig az isteni kegyelem nem akarta feltárni a világ előtt. Valamennyi pap számára való nagy memento a per amelynek bizonyára lesznek komoly és erős konzekvenciái. Szakítani fog minden pap azzal az önmaga által alakított, megkonstruált önhiedelemmel, hogy ő földi viszonylatban bűntethe- tetlen. Megváltja önmagának azt is, hogy szavaiért sokkal felelő- sebb, mint bárki ember ebben a hazában. Megrémül hivatásának rettentő terhétől: nem az egyházának árt-e azzal, hogy szeme és szája a politikára tekint. Nagyon öreg papok még emlékeznek a Tiszák korszakára. Fiatalok Bethlen és Teleki politikai iskoláinak nevelése mellett esz- mélkedtek örök magyar sorskérdésről.. Naiv kedélyű paptársaink, akik egyben tele voltak romantikus lelkesedéssel, nagyobbat is mertek lépni s merészebb politikai gondolataik is voltak. Mindig többirányú gondolkozás volt minden egyházban. Kor és faj, sőt táji származás érteti ezt meg. Ma elérkeztünk az élet kényszerítő parancsai folytán abba az időszakba, amikor véglegesen le kell zárni egy politikai gondolatsort. Mi, evangélikus papok, ne felejtsük el azt, hogy rosszul politizáltunk. Ábrándok után futott közülünk sok s önmagunkat összetévesztettük más emberek és férfiak elsőrendű foglalkozásával és hivatásával. Nem kell immár a politikai napilapok és az egyházi lapok rossz és jó vezércikkei Irta: Gaudy László alapján elkészíteni az igehirdetéseket s a pap maradjon és legyen végérvényesen pap: azaz igehirdető, vagy evangélizátor. Ezzel és így nem szűkül meg a lelkészi szolgálat. Sőt, tehertételeitől szabadul meg. Magában és egyházának, vagy írjuk így gyülekezetének él. Nem váratlan feladat, hiszen erre készíttettünk fel s csak ez és ilyen lehet a lelkészi szolgálat. A nagy mementó szemeink előtt állván, üzenünk sok testvérünknek: merjen velünk együtt revíziót és bünbánatot tartani egy elmúlt korszak politikája felett. Merjen velünk együtt alázatosan új útat keresni. Senkit sem utánozva, de őszintén igazságot keresni. Szeretve a népet, amelynek szolgálunk, s méltatva a nép mélyéről jövők igazság igényét. Legyünk alázatosak és együtt könyörögjünk új látásért. Aki pedig ebből a testvéri kérésből nem tisztázza helyzetét és nem áll le hibás gondolataival, az ezután történhető bajaiban csak magára vessen. Mert a nagy történet után bizonyára vége van a szelídségnek és a türelemnek. Egyházunk megértette és magáévá tette azt a gondolatot: Istennek akar csak élni s csak Isten népének szenteli életét. A lélektani rejtély Néhány lelkész és hívő világi ember a Mindszenty-ügy fejleményeiről beszélgetett egymással. Nem a közönséges bűncselekmények, a kémkedés, valutaüzérkedés és nem is legitimista-feudális politizálása foglalkoztatta őket, hanem az a lélektani rejtély, mely a tárgyalás folyamán kibontakozott. Az egyik jelenlévő így határozta ezt meg: teljesen megmagyarázhatatlan, hogy egy ember, aki éveken keresztül tudatosan készül a márliriumra, a döntő pillanatokban ilyen szánalmasan megfutamodjék. Végeredményben se felesége, se gyereke, a kenyere javát is megette már, semmiféle meglepetés sem érte, hiszen nyitott szemmel haladt afelé a tragikus összeütközés felé, melyet szánt- szándékkal maga idézett elő. És ebből a szempontból nézve teljesen másodrendű kérdés — fűzte hozzá a másik —•, hogy igaz ügyet vélt-e szolgálni. Kétségtelen, hogy meggyőződése és szenvedélyei vitték erre az útra. Gyűlölte ezt a rendszert, meg akarta dönteni és másikat akart a helyébe állítani. Hadvezérhez kell hasonlítani, aki évek tervszerű munkájával szervezi csapatait, haditervét, aki azután a döntő ütközet pillanatában gyáván megfutamodik, elárulva és cserbenhagyva mindenkit, akik benne bíztak és akiket ő lovait fel. De még Coriolánusnak sem tekinthetjük, akinek elhatározását asz- szonyi sírás lágyította meg. Testi vagy lelki kényszer sem magyarázhatna meg semmit, mert hangja, testi ereje, öntudatos fellépése minden ilyen behatást megcáfol. Nyugodtan ül, felkel, előrelép, szabadon beszél, a kérdéseket mérlegeli, megfontoltan válaszol, szóval testi-lelki erejének birtokában van. Teljesen világi szempontokból analizáljátok ezt a problémát — szólalt meg az eddig csendben figyelő idősebb lelkész —, holott ez nem embereknek, hanem Istennek a dolga. Persze nem a politikai hatalom megszerzésére (túlnyomórészt nemtelen eszközökkel) irányuló erőfeszítést értem most, hanem azt a döntő tényt, hogy Mindszenty kijelentette magáról már az első pásztorlevelében még 1945-ben, hogy mártiriumra kész. Holott mint teológusnak tudnia kellett volna, hogy az ember nem önmagát nevezi ki mártírnak, hanem Isten választja ki szuverén módon azt, akinek azután megadja mindazokat a szellemi erőket és képességeket, melyek ehhez a feladathoz szükségesek. Sok gyenge asszony, lány és gyermek, törődött agg és beteg férfi lett mártír Isten dicsőségére, Isten akaratából. Ezek mind elmondhatják Mária dicsőítő énekének szavaival: „Nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az ő nevel“ Egy történet jut eszembe — szólt a másik lelkész —-, mely minden okoskodásnál jobltan megvilágítja az emberi lélek rejtekében lezajló csodálatos történéseket. Az őskeresztyének nagy tisztelettel vették körül a hitvallókat. Azokat, akik kínzások közepette is hűek maradtak Krisztushoz. Egy ilyen hitvallóról jegyezték fel, hogy túlzott rajongással vették körül és ő mindjobban elfogadta az ünneplést és magatartást. De egyszerre új próbatétel szakadt rá. Elfogták s vesztőhelyre kísérték és ő a kínhaláltól csak Krisztus megtagadása árán menekülhetett volna meg. Fenkölt homlokkal, hittől és dicsőségtől sugárzó arccal lépdelt kísérői között megdicsőülése felé s a keresztyéned zsoltárokat énekelve, imádkozva kísérték útján. Egyszerre csak a tömegből eléberohant és a lábai elé roskadt egy megvetett ember, aki megtagadta a próbatétel idején Krisztust s ezért a gyülekezet kirekesztette magából. Mindenki megállt és megdöbbenve hallgatta ennek a megvetett embernek könnyes zokogását. Te nagy és szent ember, könyörülj rajtam — sírta. — Ne fordulj el tőlem, ne vess meg, mert gyenge és gyáva voltam, áldj meg, vegyelek vissza a közösségetekbe, hogy épülhessek a ti hiteteken ... Minden szem könnyes lett és várták, hogy az Ür Jézushoz hasonlóan hogyan hajol le a dicsőséges szent megvetett testvéréhez ... De nem ez történt! Mereven, némán állt, megvetően végignézte, majd gőgösen elfordult és ment tovább azon a mártírúton, melyet nem Istennek, hanem saját dicsőségének szentelt! De Isten elfordult tőle. Nem adta meg Szendéikének erejét, az emberi erők pedig nem voltak elégségesek. A nagy ember, akit százak és százak figyeltek és lestek, nyomorult féreggé zsugorodott, akinek erejéből csak árulásra, meghunyászkodásra tellett és megtagadva Krisztust, cserbenhagyva mindent, saját nyomorult életét mentette meg. (Figyelő) Á „vallásos" reakció a hitetlenség egyik formája ,i .... Az óbudai egyházközség ünnepélyes külsőségek között iktatta hivatalába Dezséry Lászlót. A beiktatást Kemény Lajos esperes végezte. Az istentiszteleten és a közgyűlésen résztvett Mihályfi Ernő az ország gyűlés alelnöke és Reök Iván országgyűlési képviselő, a Luther Szövetség elnöke, míg Ortutay Gyula kultuszminisztert dr. Gyalog Dezső min. tanácsos képviselte. Dezséry László Mk. 9:38—41 alapján prédikált, s a Jézus nevében való szolgálat kérdéseiről beszélt. Felvetette a kérdést a maga számára és az egész egyház számára: vájjon a lezajlott 12 évben, amelyben lelkipásztori munkát végzett, Jé^us nevében járt-e, s az ő nevében történt-e minden, amit tett ő maga és az egész egyház. Isten mai parancsát az egyházhoz az Ige alapján a következőkben jelölte meg: Leegyszerűsödni az evangéliumig, türelmes szeretetet mutatni a világgal szemben, kuni körülveszi az egyházat, s megkeresni áz egyház igazi magatartásának alapját a mindennapos engedelmességben, ami más mint poros elvek szolgálata. Ezzel kapcsolatban mondta: „Nem igaz, hogy atyáink tudhatták, hogy ma mit kell tennie az egyháznak. Sem könyvek, sem a vének beszédei ezt el nem mondhatják a ma egyházának. Senki sem tudhatta 12, vagy több éve, mi az egyház válasza a ma kérdéseire. Öregek és fiatalok egyaránt ma tudhatják meg azt, amit tennünk kell és csak a Szentírásból tudhatják meg. Ma kell keresni a feleletet a bibliából az életünk kérdéseire. Ma kell imádkozni Isten vezetéséért. Ma és mindig a mában. Az egyház nem elveket szolgál, hanem az élő Istent. Jézus Krisztus ma sem jönne zavarba, mert minden napján az Atyának való élő engedelmesség vezette. így kell élnie az egyháznak is, előítélet nélkül, mindig készen arra, hogy Isten vezethesse, amerre akarja.“ A beiktató közgyűlésen Dezséry Lászlót üdvözölték: a gyülekezet nevében Ocskay Frigyes felügyelő. Az Egyetemes Egyház nevében Kemény Lajos esperes. Az egyházkerület nevében Gaudy László vallástanítási igazgató. Az egyházmegye és a lelkészegyesület nevében Várcidi Lajos alesperes, a budai egyház neTe pedig azokat szóljad, amik az egészséges tudományhoz illenek. Hogy a vén emberek józanok legyenek, tisztességesek, mértékletesek, a hitben, szere- tetben, tűrésben épek. Hasonlóképen a vén asszonyok szentekhez illő magavise- letűek legyenek, nem patvarko- dók, nem sok borivás rabjai, jóra oktatók. Hogy megokosítsák az ifjú asszonyokat, hogy férjüket és magzataikat szeressék. Legyenek mértékletesek, tiszták, háziasak, jók, férjüknek engedelmesek, hogy az Isten beszéde ne káromoltassék. Az ifjakat hasonlóképen intsed, hogy legyenek mértékletesek. Mindenben tenmagad adván példaképül a jó cselekedetekben, a tudományban roinlatlan- ságot, méltóságot mutatván. Egészséges, feddhetetlen beszédet, hogy az ellenfél megszégyenüljön, semmi gonoszt nem tudván rólatok szólni. vében Sréter Ferenc, a református egyház nevében Incze Gábor dr., a római katolikus egyház nevében Latkovicz László plébános, a zsidó hitközség nevében dr. Neumann József főrabbi, Ortutay Gyula kultuszminiszter nevében dr. Gyalog Dezső min. tan. A kerület nevében Poló- nyi József elöljáró, a Függetlenségi Népfront nevében Batta István párttitkár, A Luther Szövetség nevében Gyimesi Károly dr. A Lutheránus Diákszövetség nevében Pásztor Emil, a Medikus Kör elnöke. A Protestáns Diákmenza nevében Rrgda Ferenc bh. adminisztrátor, az Egyetemi Leányotthon nevében Hölvényi Magda bölcsészhallgató. Az üdvözlésekre válaszolva Dezséry László többek között a következőket mondta: „A vallásos reakció a hitetlenség egyik formája. Meggyőződésem, hogy olyan kc- resztyénség, amely korváltozások ideién megijed az új társadalmi cs gazdasági rendtől, nem találja Irénné a helyét és azt hiszi, hogy útját kell állnia a változásnak, belső gyengeségét mutatja ki. Nem tud igazán hinni a rábízott evangélium erejében, nem tudja korszerűen megszólaltatni az egyház üzenetét. Én nem egy ilyen zavarodott, elszigetelődött, és világi ügyekben szárnyait megperzselt, egyházat akarok képviselni ebben a gyülekezetben. A magyar népi demokrácia mindinkább azzal a keresztyénséggcl fog találkozni a mi egyházunkban, amely örvendezve dicséri Istent és szolgálja az embert, mint maga Jézus Krisztus, aki elsősorban az elesettek pásztora volt. A mi gyülekezetünk nem bajt, hanem áldást akar hozni erre a hazára.“ Óbuda dolgozói azzal mutatták ki szeretetüket az új lelkész iránt, hogy kifestették a lelkészlakást, helyreállították a templomfűtést, vállalták a lelkész átköltöztetését és pénzsegélyt is adtak a gyülekezetnek. A négy üzem együttes adománya több mint 16.000 forintot tesz ki.
