Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)

1949-12-25 / 51. szám

Taíay Sándor; A MINTA LÓ IvtlUgfélitfMS Elet I A szőlőhegy postásának nehéz a dolga. Sötétben^ sárban gobancol le a hajnali vonathoz és ismét sötét van, mire a szétszórt házakba el­hordja a postát. Tekints rá kará­csony este, mikor a laza, vizes hó­ban a legtávolabbi házhoz viszi az utolsó csomagot. Csizmája süpped a hóban s a hó alatt a sálban. Keresz­tül váig a szőlőkön, megbotlik a bak- hiátakotv s térdre esik egy-egy karó tövében. Így vitt a hóna alatt azon a kará­csony estén egy lobogó sörényű hin- talavat. Vitte a más fiának, pedig neki magának hat gyermeke várta otthon az ajándékozó Jézus érkez- tét. Hat gyermek, egyik kiesig másik pici. De lázadás nem volt a szivé­ben. Nem, mert a másik kezében egy üveg bort szorongatott. Kapta valaki jótét lélektől, hogy légyen neki is karácsonya. Csak ezt a bort akarta letenni, csak egy pillanatra akart betérni nyomorúságos kis szobájukba, mit most megszentelt a geredákról le­csüngő fenyőág és a lobogó gyertya­fény. Egyszerű kis ágacska volt s olcsó vásári holmik ékesítenék. De a gyerekek tekintete — megannyi imádság —• felmagasztosíloUa ... Ez a fenyőág volt minden. Honnan lett volna hat gyermek számára hatféle ajándék? Talán még annyi, hogy az asszony, mikor az ura belépett, fosz­lós kalácsot szegeit. Egyik kezében kalács, a másikban pohár — ült az ember a fenyőág alatt. Nem akart, csak egy percig ott maradni, csak a tekintetét akarta körülfuttatni a csa­ládján, de az ünneplő gyerekei a tér­vére s az ünnepi est a szeg'nv szf- • ere. Így történt, hogy megevett egy szélét kalácsot és megivott két po­hár bort és a két pohár bor után már könnyebb volt vétkezni- A vét­ke az volt, hogy ölében az apró gye­rekeivel ülve maradt egy kicsit to­vább, a hintaüó pedig küin.n állt az ajtó előtt az ádventi fodros szélben. Előtűnt künn a hold, megvilágí­totta a ház szegény udvarát és a hintáié fehéren tündökölt. A kutyák összesereglettek ennek a csodálatos néma és hideg állatnak a bámula­tára. Először csak szükölve körül­járták, aztán ugatni, vonítani kezd­tek, de hozzányúlni nem mert egy sem. A szél is erősödött és benn a szo­bában elhallgattak és felfigyeltek az éjszaka neszére. A postás már in­dult volna, de az asszony tekintete még marasztalta. Az asszony is evett a foszlós kalácsból és ivott a bor- bóű, olyan áhítattal, mintha úrvacso­rát vett volna s a szíve tán megsza­kadt volna, ha az ura otthagyja a családot ebben az áhitatos órában s a fenyőág alól1 kimegy a szeles éj­szakába. A kinti zaj azonban elviselhetet­lenné vált és a hatéves kis Teréz az ajtóhoz sakadt. Teréz rengeteg me­sét talált ki a fákról, a vonító ku­tyákról, a süvöltő, sötét éjszakáról. Felnyitotta az ajtót, de a következő piSlainatban visszatántorodott- Az aj- ajlót reszkető kézzel betette maga mögött s néhány pillanatig mozdu­latlanul állt, hang nem jött a torká­ból. Majd a szeme nagyra nyílt, az arca olyan lelt, mint egy mennyei hírt hozó angyaló. — ApámI Anyám! A Jézuska, a Jézuska idetette a hinta’jovat! Gondolatnyi csend lett, aztán a gyerekek egyszerre, mint az áradat indultak. Szél csapott a szobába és a hold fényénél látták: ott állt fehé­ren és fényesen a himtaló. Most, hogy az ajtó kitárult, menekültek a félelmes mozdulatlanságtól megúgé- zetí kutyák. Az apa felállott és kezét fenyege­tően a magasba emelte, de azlái egyszerre lehullott renyhén a keze. Bevonszolták a hintalovait s a szoba négy fala, a mennyezet fe­szült az áradó örömtől. Volt olyan, amelyik táncolt körülötte, volt, aki isókolgatta. Egy a farkába kapasz­kodott, egy a sörényét simogatta. A hároméves Andiris ült fel a hátára- A szülők már-már ütésre emel és a kezüket. Indultaik a gyerekek felé, de mint egy parancsszóra, mind a ketten egyszerre megállak. A tiltott örömnek, a szégyenkezésnek szánal­mas keveréke ült aiz arcukon, amint egymásra tekintettek, Leültek és et­tek egy falat kalácsot és ittak még egy pohárka bort. Néhány" perc múlva az asszony lopva mégegyszer az urára nézett, aztán ványadt, reszkeleg hangon énekelni kezdett a kiesi Andrásnak: „Hinta, palánta, Karácsonyi Katinka!“ Az ünnep aztán tartott tovább, kö­zei éjfélig. De olyan volt ez, mintha ílmukban történnék. Átszellemül­lek valamennyien. Mintha n szo­ba fakó színei is mind megélénkül- 'ek tolna. Az ébredés réme kívül maradt a küszöbön. A kivü.ről haili- gatózó éktelen zsivajt hallott volna, verekedő gyerekek neszét, de bent minden az álom puha kerekein for­gott . •. Csak éjfélkor hallottak mindnyájan egy nagy reccsenést. De ezt úgy hallották, mintha a ház te­tejét sodorta volna el a szél, pedig csak a hintaló gyenge lába törött el és megrepedt a ringótalp. Az a rém akkor lépett be az aj­tón. Az apa felugrott. A széket kapta és azzal rohant a gyereke, közé. A gyermekek, mintha hataiimas forgó erő dobta volna szét őket, a falak­hoz lapultak s az ember ott maradt a középen a széttépázott hintalóval. A lakkszerszám összeszakadt, a sö­rénye cafatokban lógott. Fé.oldalira dűlve állt a három épen maradt lá­bán, a repedezett talpfán. — Tönkretettétek! V égünk van mindnyájunknak! — s mint az alva­járó, ostoba, sutba mozdulatokkal in­dult. Kiment és becsapódott mögötte az ajtó. Soha ilyen szép karácsony-estje és soha ilyen szörnyű éjszakája nem volt a szegínv postásnak. Hóna a'alt a megrokkant hintalóval hajnalig botorkált a hófoüos hegyen. Haj-' maiban elrejtette egy szalma'kazalba, és innen indult a korai vonathoz. Csak miután a postát bevitte a hiva­talba, csak mikor egészen kivilá­gosodott és elsői harangoztak az istentiszteletre, akkor világosodott meg előtte, hogy tovább nem búj- kalhat, szembe kell nézni a bűne következményével. Elővette a hinta­lovat, hazavitte s a félszerben any- nyira-amennyire összetákolta. Szá­nalmasan festett fgy is, de a kis Andris, aki egyedül vo® otthon, a többiek mind a templomba mentek, boldogan nyúlt feléje... A meggyö­tört ember ekkor ráütött a kicsi fia kezére és szótlan megindult a hegy­nek. A gazdag ember házában hatal­mas karácsonyfa állt, a ház és a ház lakói ünnepi díszben. Vendégek han­goskodtak a festett falak között, de az Ür Jézus nem volt vendég a ház- _ ráüssön a gyermekre, mert az apára ban, mert a ház asszonya, mikor megjelent a lépcsőn és meglátta » postást a szánalmas hintalóval, olyan átkozódásba kezdett, hogy a harangzúgás hullámai megtorpantak ezekre a szavakra. Részegnek, gaz­embernek, rablónak, mindennek el­mondta a szegény postást, aki bű­neinek teljes tudatában úgyis roska­dozott. — Bocsánatot kérek, bocsánatot és megszolgálok ... — nyögte, de nem talált szavakat s most érezte, mennyivel könnyebb az Istenhez imádkozni bocsánatért, mint kö­nyörgő szavakat találni a felbőszült asszony tekintete előtt. Ügy volt, hogy az ember kínja s az átok ára­data tart, tán még a következő ha­rangszóig, de akkor egyszerre meg­jelent a két gyermek. Lélekszakadva jött Andris a hegy­re s leborult az apja előtt szégyen­kező tépett hintáiéra. Az apa már- már nyúlt, hogy durván ragadja el onnan, az asszony jött lefelé, hogy nem üthetett. Ekkor megjelent a felső lépcsőn a gazdag ember gyereke. Nem volt sokkal nagyobb Andrisnál, csak pi­rosabb. egészségesebb. — Ne bántsátok! — kiáltotta. — Ne bántsátok! Neki adom a hiinta- lovat. Vendégek léptek kil a házból s a karácsonyi harangszó előtt nem, de a vendégek előtt elnémult az asz- szony . . . — Milyen szép! — momdita egy a vendégek közül. — Miiven szén. — mondták aztán többen, akik ünnepi ruhában készültek a templomba. Az asszony pedig tehetetlenül, mozdu­latlan állt. A két gyermek egy darabig nézett egymás szemébe. Tekintetűknél!, mintha a felnőttek felett aránylód ívelt volna át. Majd Andris felemelte a lovat és nyögve a nagy súly alatt, megindult lefelé. És alázatosan köszönt és behúzott nyakkal, görnyedten megindult a nyomán a postás is . . , R r ■ oza nem I, aracsonya Az „EVANGÉLIKUS ELET“ kedves előfizetőinek és olvasóinak kellemes karácsonyi ünnepe kát és boldog újévet kíván dl „EVANGÉLIKUS ÉLEI“ szwefztffséne n kiadrhivata' Az udvarban, ahol Róza néni la­kott, négy darab egyszobakonyhás 'akás volt. Ahol Róza néni lakott, otl mindig ragvogotl az ablak, és nyá- on egy kétarasznyi kertben o van kövér nagyvirágú muskátlik virítot- ak. mint egy gyerekfej. A másik la­kásban egy rendőr lakott. Most hal! meg a felesege. A harmadikban Vi­rágék laktak. Esv kőmíves a felesé­gével és két kislányával. Az asszony mosni járt, mert az u a minden ke- resetét elilta. A negyedikben egy al­kalmi munkás négy gyerekkel. No. az rendes ember volt. de a felesége ál'andóan patvarkodott, úgy, hogy rettegtek tőle az udvarban. Az utca- szobában a háziúr lakolt. Egy mór* gós vén ember. Azt ugyan kár is volt említeni, mert semmi köze sem lesz a történethez. Róza néni lakott legköze'ebb a kapuhoz. Mindenkit látott, aki a ki- téglázott ereszalján elhaladt. Tudta, ki mikor megy el, és mikor jön haza. ö vo't az udvar tanácradója. kölcsönadója. Most télen, december 24-én a muskátli nem vi: flott az ajtaja előtt, sem a tiszta ablakok nem voltak nyitva, hogv beláthat­tunk volna n csinos, rendes szo­bácskába. Pedig ott Róza néni éppen egy fenyőágakból. összedrótozott ka- rácsonyfác'kát ültet egv virágcse répbe. Aztán feldíszíti szaloncukorral és régi időkből megmaradt kará­csonyfadíszekkel. A fácska alá tette eltávozott ked­veseinek fényképét. Há mat. Közben csendesen dudo gatta: Boldog öröm nap derült ránk... De hiába volt ez a nap boldog, Róza néninek a könv nve állandóan pergett a kötényére. Bizony, mert az elmúlt hangos, bot dog, gyermekkacagósos karácsony­esték jutottak az eszébe. Nem zugo ódott, panaszkodott. Sokkal hívőbb lélek volt. De ezen az estén különö sen hiányzik a család. És ez a hiányérzet meg az emlékek sajtolták ki szeméből a könnyeket. Készein van a fával. Most majd megy a konyhába, és megmelegíti a karácsonyesti vacso'át. Ilyet evett minden őse régi idők óla. Káposzta- levest kolbásszal, tormával, mákos gubolyát és gyümölcsöt. Persze az ünnepi mákos-, dióskalács sem hiányozhat. Ahogy bement a konyhába, hallja hogy valaki moszatol az ajtó előtt. Kinézett. A részeges kőmíves két kis- ánva állt ott megfésülve, megmos­datva, tiszta ruhában. Olyan 5-6 éves­félék lehettek. — No. mit akartok bogárkák? — kérdezte Róza néni, és közben talál­gatta. hogv vájjon mit akarhatnak kö'csönkérni? Annuska, a bátrabb nekifogott a beszédnek — Róza néninek a füg­gönye egv kicsit el van szakadva, és azon lá’tuk, hogv karácsonyfája van. \z|i jöttünk megnézni. — No, hát jöijetek. apróságok! Láhujjhegven. kíváncsian nézdeődve mentek he. Még a kezüket i« össze­kulcsolták a gyerekek, úcv bámulták nagyrakerekedett szemmel a kis fát. — Kik ezek? •— kérdezte Annuska ás egyenkint mutogatott a fényké­pekre. — Ez a férjem képe, ö már 20 éve meghalt... Ez itt a leányom. Ilonka. 18 éves volt, mikor ilthagvott. Ez pedig — és egv mé y sóhaj sza­kadt ki a kebléből, mikor a daliás fiatal fiúra mutatlak a gyerekek — a fiam, Laioska. Ő négy év előtt el­veszett a háborúban. Egy percre csend lett. A gyerekek is megil ctődve nézték a kedves ar­cokat. De aztán csak megint vissza­száll! tekintetük a fára. Bözsike meg­szólalt. Minek a néninek a karácsony­ba? Róza néni alig tudott hi: télén válaszo'ni. — Hát tudjátok, gyerekek, meg­szoktam, hogy minden esztendőben csinálok, mint azelőtt. Már ez úgy lesz, ameddig élek. De a karácsonyfa gyerekeknek való. nem öregeknek. Bökte ki Annuska. — És nektek nincs? — Nincs bizony, mert édesanyám egv hete nem keresett semmit. Azt mondta, hogy a kis Jézus ezidén nem jön el hozzánk. De jövőre eliön és kipótolja a mostanit is. Azért jöt­tünk, hogv legalább lássunk kará- c-onveslén karácsonyfát. Róza néni elgondolkozva nézeti a kis szőke, vágyószemű gyerekekre, áztán sóhajtott egv nagyot. Aztán a kész kis fát cserepestől belenyomta Annuska kezébe. Bözsinek meg egy rád mákos kalácsot adott. A gyce’-ek arcán tű.világi gyönyö­rűség sugárzott. — Jaj, jaj sikoltozott Annuska. Nekünk is lesz karácsonyunk Hoz­nánk is eljött a kis Jézus! Bözsike, köszönjük meg szépen! Róza néni a meghatottságtól alig tudott szólni. A kis Bözsinek hirtelen eszébe- iu'ott valami. Leté-de't a kis asztal c!é, ahol már csak a képek voltak. És elkezdett hangosan imádkozni. — Édes Jézusom, adjál valami szép ajándékot Róza néninek, amiért né- kiink adta a karácsonyfáját. Meg kalácsot is adott. Olyan valamit, aminek nagyon fog örülni. Ne fe­lejtsd el kis Jézusom! És apukának mondd meg, hogy ne igyon annyit, mert akkor meghal. És mi nagyon jók leszünk ezentúl... Egy darabig még várt, de nem jutóit egyéb az eszébe, hát bólintott egyet, és rá­mondta: Ámen. Ámen! Aztán mentek. Vájjon hogy fért ki az ajtón az a tenger boldogság, amit az a két gyermek vitt magával? Róza néni becsukta az ajtót utá­nuk, és bement a szobába. A kisasz­tal szinte kiáltott a fa után. annvira üres lett. Csak a három arc nézett rá úgy, mint régen. Egy szaloncukor le­esett a földre. Nem vették észre a gyerekek a nagy izgalomban. Föl­vette. Csodálkozott, hogy egyáltalában nem fáj neki, hogy üres a kisasztal. Olyan boldog békesség szállt a lel­kére, amilyet már évek óta nem ér zett ezen az estén. Most már köny- nyek né'kül énekelte: Boldog őröm nap derül! ránk ... Léptek hallatszottak a folyosón. Az ablak alatt elcsendesedtek. Az öreg asszony bosszúsan nézett a füg­gönyre. Most is leselkedik valaki a hasadékon. Ebben a percben meg­varrja, mert holnap nagy ünnep lesz, akkor nem szokott varrni. A lépések tovább haladtak, de az ajtó előtt megálltak. Ki lehet ez? Tű­nődött az öregasszony. Ha a rendőr, annak ad meleg vacsorát.. A napszá­mos gyorsabban jár. A kőmlves? Az nem jár még 6 órakor haza, talán még ma sem. Ha meg otthon van, akkor alszik. Kópogtak az ajtón. — Ki az? kér­dezte Róza néni szorongva. — A karácsonyi angyal, édes jó anyám, hangzóit kívülről egy remegő férfihang. Az öregasszony hirtelen fordított egyet a kulcson, aztán már csak akkor tért magához, mikor egy tor- zonborz katona a díványon ölelgette, simogatta. — Édesanyám, drága jó anyám, csak nem tetszett megijedni tőlem? Róza néni hirtelen felült, nagyon restelte, hogy olyan gyenge volt. Esz­tendők felgyülemlett csókja, ölelése zúdult a gyerekre. Egyetlenem, drágám, kis fiacskám, Lajoskám! Hát visszajöttél, semmi bajod? Nem volt rossz dolgod? Miért nem írtál? Sokáig utaztál? Egészsé­ges vagy? Ebes vagy? Akarsz mosa­kodni? Ne fűtsek be jobban? En nem tudom hogyan felelt meg Lajoska ezekre a kérdésekre. De be­lestem az elszakadt függönyön, és láttam, hogy Lajoska tetőtől talpig tiszta otthoni ruhában ült az asztal mellett úgy két óra múlva. Meg is norotválkozoll. Finom, szagos szap­pannal mosakodott. A szeme ragyo­gott, és boldogan nézett a fényképek­ről az édesanyjára. A kis Virág Bözsi imáját meghall­gatta a kis Jézus. De Róza néni elfelejtette megvarrni az elszakadt függönyt! Margócsy Emilné Megjelent a ,,Családi Haptác // Az „Evangélikus Élet“ kiadóhiva­tala már napok óta nagy csomagok­ban küldi vidékre az evangélikus , Családi Naptári“. A naptárt szép színes boritéklap díszíti, melyen a magyar család Kossuth Lajos evan­gélikus egyházunk hű fiának arcképe alatt olvassa az 1848-as történelmet. A három színnyomatú borítéklapot piros és fekete nyomású naptári rész követi. A protestáns naptár minden napjánál olt van az arra a napra szolgáló ige, pontosan közli a nap keltét és nyugtát, a hold járását és a. naptár oldalak alsó részén régi szép magyar versek köszöntik az esz­tendő különböző hónapjaid. Rcök Iván a magyar evangélikus egyház egyetemes felügyelője bekö­szöntőt írt a napiá hoz: „Ez a nap­tár nem közönséges naptár, írja a Családi Naptár­ról, nemcsak az idő múlásával nógat bennünket, — ez ke­resztyén naptár, Hónapok a szószéken címmel De- zséry László egyházi szempontból foglalkozik a különböző hónapok szimbolikus jelentőségével. A hetven év című cikkben a Csa­ládi Naptár Sztálinnak, a Szovjelúnió bölcs vezelőjének élete hetvenéves évfordulójáról emlékezik meg Luther Márton Erős Várunk evan­gélikus himnuszát József Attila fordí­tásában hozza a napiár. Van benne cikk az ötéves tervről, de a cikkek közül kiemelkedik Vető Lajos püspöknek a — Béke fehér galambjá-\ól szóló tanulmánya, és Groó Gyulának a Lánchídról szóló kitűnő cikke. A naptárban még a következő cik­kek olvashatók: Gyimessy Károly- nak Hit és babona című tanulmánya, Bácsi Sándornak remekbekészült no­vellája, a Köszörűs kutyája, H. Lá­nyi Piroska, Kovács István, Darvas József, Várady Lajos, szépirodalmi alkotásai, Zoli bácsinak Csodák nagy­mama körül kitűnő írása. Öröknap­tár Időjós, rengeteg vers, mese és sok más szórakoztató olvasmány. A naptárhoz névnapmutató, és 16 olda­las országos vásáii rendtartás sora­kozik. A C:a ádi Naptár iránt óriási ér­deklődés nyilvánul meg, és reméljük, hngy a naptár olvasóinak nagy örö­met szereztünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom