Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-12-25 / 51. szám
Evangélikus Elet A legújabb missziói terület Jézus előtt mindenkinek meg kell hajolnia A Megváltó születésének éjszakáján a felcsendülő angyali énekek hangjai közé vegyültek a pásztorok Istent dicsőítő himnuszai és ezek a dalok a századokon át évről-évre tovább zengenek Jézus születésénél! emléknapján a világ minden keresztény népének ajkán, melynek világossága. napja, mindent átfogó sze- retete Krisztus. Ö a mi világosságunk, ő a mi ál- dástliozó napunkl Már Ésaiás próféta szavaiban felvillant a népek világosságát hordozó nagy fényesség ígérete: „A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük!“ (Ésaiás 9:2.) Felkelt a mi napunk és az egész világot beragyogta éltető sugaraival Felkelt, hogy soha többé le ne nyugodjék! Amikor a nap felkel, aranysu- garaival elűzi a sötétséget. Amikor a mi napunk, Krisztus megszületett egy sötét istállóban, nemcsak ezt az istállót ragyogta be örök dicsőséggel, hanem az egész föld siralmas, félelmetes sötétségét besugározta véget nem érő világossága és szcrctcite. A fény behatolt az ember kusza, homályos gondolatvilágába, világossá lette a kutató elme problémáit, megoldódott az élet és a halál ősidőktől fogva titokzatos talánya, melynek rejtélyes megfcjthetellensé- ge állandóan izgatta az ember képzeletét: a felkelő nap, a mi megszületett Jézusunk mindent beragyogott, egyszerre minden érthetővé vált, minden értelmet nyert, az ember élete megtelt szeretettel, örökkévalósággal. Mióta ember él a földön és öntudatával magára döbbent, azon töprengett, hogy véges-t az élete, van-e élet és test halálán túl és ha van, mi vár az emberre a halál után? Megfeszül az elme, hogy a halál titkáról lerántsa a leplet, de csakhamar kimerül meddő igyekezetében. A küzdelem során kérdések újabb özöne zúdul a titokra: Vájjon minden gondolatom, vágyam, indulatom, mindaz, ami bennem öntudatos, testi halálommal örökre megsemmisül? Miért igyekszik az _emhcr egész életén át értelmével minél többet felfogni, minél nagyobb tudást szerezni, miért ragaszkodik embertársaihoz, miért keres barátokat áldozatok árán is, miért szeret önzetlenül, mindent átfogó szeretettel? — Vájjon ézért, hogy mindez könyörtelenül elmúljék mindörökre? Miért van heholtva a létfenntartási ösztön, az élet szeretelének ösztöne, az örö1 élet vágya? Vájjon ez az ösztönünk egyedül hamis, akkor, amikor minden más ösztönünk — éhség, szomjúság stb. — javunkra szolgál? A természet az ösztönös vágyhoz a kielégülést is megadta; az éhséghez az ételi, a szomjúsághoz az italt stb. — és vájjon csak az örök élet vágy nem nyer kielégülést? Ha ezekre a kérdésekre tagadó választ kapnánk, milyen sötétség borítana el bennünket újra. Csak ez a tagadó álláspont vezethette a költőt oda, hogy így kiáltson fel: „Fagyos tekintettel kutatva léted, Hiú, sőt buta tréfa az egész“. Krisztus megszületett, önzetlen szerethet hozott e rideg világba és közülünk már senki sem néz körül „fagyos tekintettel“, hanem mindent átmelcgítő szeretettel! És a költő is csak kétségbeesése pillanatában mondhatta ezeket a keserű szavakat, mert amikor a szent öröm jutott túlsúlyba, melyet a hit adott neki, akkor az ima és a hit boldogságáról már fgy csendült fel dala: „Hittem s szemem örömkönnyekben úszott, És minden olyan könnyű lett és szép .. (Lermontov) Az élet és a halál titkát, melynek kutatásában belefáradt az emberi elme, megvilágította a megszületett Krisztus, a sötétséget elűző nap. Milyen mennyei zeneként, milyen fenséges hangon csendülnek fel az isteni világosság szavai: „Aki hisz a Fiúban, „örök élete van annak.“ (János 3:36.) És most, amikor szemünk előtt feltárult az örök. élet titka, amikor az ember megtudta, hogy a krisztusi álon haladva, az örök boldogság és egy megdicsőült élet áll előttünk, — milyen magasztos eszmével telítődött meg egész földi létünk! Felragyogott egy cél, felcsillant egy gondolat, amely minden! megtöltött érlelőmmel; milyen felmérhetetlen boldogság ez az emberiségnek! Földi életünk átmenet csupán, azaz előkészület ideje. Isten igéjének sugara, mely eloszlatta a sötétséget és fel- lárta a halál titkát, megcsillogtatta előttünk azon végtelen örömöket is. amelyek reánk várnak a földreszü- lelett Megváltónk országában, ott, ahol az örök szépség és a soha el nem múló ragyogás veszi körül mindazokat, akik itt a földön a nagy Mester életét követik. Minden hívő lélek tudja, hogy az örök élet öröme és a mi Urunkkal való örök közösség nemcsak egy eljövendő ábránd, hanem már itt a földön elkezdődik a hívő, szerető szívekben. Mert akik Krisztuséi, azok Isten gyermekei, azok már a mennyei boldogság részesei! Ö az út, az örök élet, az örök viAzt mondta nekem egy rosszkedvű barátom, hogy ebben az esztendőben ne beszéljünk neki angyalokról, pásztorokról, Betlehemről, jászolbölcsőről, csak a Gyermekről, aki nem magáért lett emberré, hanem érettünk. Azt feleltem neki, hogy karácsonyt nem igazgathatjuk a magunk kedve szerint, hanem nekünk kell hozzá igazodni. Nem elegendő az sem, ha a saját otthonunkba tekintünk és mosolyogni szeretnénk látni azokat, akik hozzánk tartoznak. Messzebbre is kell tekintenünk, vándorlársak és jövevények felé: vájjon hogyan ünnepelnek, milyen az életük a földön, milyen az összeköttetésük az éggel, liallanak-e angyali szót, látnak-e mennyei seregeket, dobog-e a szívükben az imádság, és van-e valami remény arra, hogy fö di ajándékokon túl mennyei ajándékokat is kapnak? Meg kell próbálnunk arra az egész karácsonyra gondolni, amelyik ebben az évben a föld lakóinak, nekünk mindnyájunknak jut. Igazságtalanság volna csak az árnyékokat látni. Csak arról beszélni, hogy két nagy háború után még mindig sok a gyógyítani-való, az építeni-való és a vigasztalni-való, és hogy annyi szív zavarodod össze és rettent meg, hogy még sok idő fog eltelni, amíg karácsony békessége megint eláiad az emberek között. Éppenfgy igazságtalanság volna lekicsinyelni azt, hogy a kis gyermekek ma is gond nélkül tpdnak örvendezni, a felnőttek ma is boldog jutalomnak érzik, ha. gyermekeiket a karácsonyfa alatt magukhoz ölelhetik, és hogy sokan vannak, akik megzavarhatatlan békességgel és örvendező imádságokkal élnek embertársaik között. Karácsonyt ne méregessük se az egyik, se a másik oldal szerint. Karácsony jelentősége ne abban legyen, hogy vidám vagy csendes, békés vagy szomorú szentesténk van-e, — megengedi-e Isten kegyelme, hogy együtt legyünk szeretteinkkel, vagy sokfelé kell gondolnunk, hogy szétszóródott kedveseinket földön és égben összekeresgéljük — messzebbről jön felénk az igazi karácsony, messzebbre akar elvinni, csak éppen úgy nem akar hagyni minket, ahogy vagyunk és ahogy magunktól változatlanul maradnánk. Karácsony a testet öltött Ige ünnepe. Ne törjed a fejedet a szeplőtelen fogantatáson, az angyali jelenéseken, a bölcseket vezető csillagon és a lágosság útja, a tisztaság, az alázat, a szeretet, a hit útja. A földön testetöltött Ige, az Isten Fia, betekintést engedett Isten terveibe. — Mennyire szeret Isten ben. nünket! Szenvedésünk értelmet kapott ebben az isteni világosságban. És ime, az isteni szövélnek fényénél milliók hajtanak térdet, hogy dicsőítsék a szegénységben megszületett Istent, aki földi kincsek nélkül indult1 megváltói küldetésére* hogy megmutassa az emberiség fel* szabadulásának útját, a boldogságot, az örömet, melyben minden tiszta- szívű részesedni fog! A napkeleti bölcsek és a szegény pásztorok hódolása a jászolban fekvő isteni gyermek előtt — jelképe annak, hogy a názáreti Jézus nagysága előtt a legegyszerűbb embertől a iegLölcscbbig mindenkinek meg kell hajolnia, mert az isteni bölcsesség az ő egyszerűségében mindenki számára lát- nató, világos és örökkévaló. Boruljunk le mi is a betlehemi kisded előtt, a napkeleti bölcsekkel és a pásztorokkal együtt, őrizzük meg bensőnkben ezt a megszületett, nagy szeieletet, vessük Belé minden uizodalmunkat, kövessük Öt életünk minden napjaiban, hogy amiként (3 diadalmaskodott a világ sötétsége felett, úgy mi is győzelmesen menjünk be az Ö örök dicsőségének fényébe! Nikoláj metropolisa (Fordította: Csorba Laos) betlehemi vendégfogadó ház istállójának a jászolbölcsőjén — nagyobb csoda van itt: az a kinyilatkoztatás, hogy az örökkévaló Isten egyszülött Fia személyesen belep a földi világ életébe, mégpedig nem egyszer, hanem egyszersmindenkoria. Lbben az az örömhír van, hogy ezen a karácsonyon a mi é.etünkbe is és majd utánunk az utánunk élők életébe is jött — tehát nem történhetik soha többé az, hogy emberek közül csak egy is elvesszen, aki hisz ebben a kezdetben való Igében. A világnak az életébe és az erőiden, bűnös emberek életébe nem egy ha.lgató, hanem egy beszélő Isten jött el: Ige, Ige — vagyis beszéd, a legnagyobb dolgokról való beszéd. így is mondhatnánk: megjelent egy véget nem érő prédikáció az Isten kegyelméről, a bűnösök megtéréséről, újjászü.eté- séről, a hitetlenek hitre-ébredéséről, csodák soráról, melyek elkezdődnek minden bölcsőnél és nem végződnek a koporsóknál, hanem tovább tartanak az örökkévalóságban. Ez csakugyan örökkévaló prédikáció, méh -szünet nélkül mondja a hegyi beszédet, a tékozló fiú és a nagy vacsora példázatát, a főpapi imádságot, a Krisztust üldöző Sault megállító szavakat és a Tamásoknak szóló figyelmeztetést: Ne légy hiteken, hanem hivő ... Karácsonykor azt az örökkévaló karácsonyt kell megköszönni, hogy az Ige testté lett és ezzel új teremtés kezdődött. Ez a testet öltött Ige, János evangélium 1:12 szerint hatalmat ad azoknak, akik az Ő nevében hisznek, hogy Isten fiaivá legyenek. Ez az onnan felülről való tökéletes karácsonyi ajándék. Senkit, aki az ö nevére megkeresztelkedett, nem akar elengedni a földi életből anélkül, hogy Isten gyermekévé való születésére ne serkentse, bűneiből való szabadulásra ne segítse. Ezért van karácsony, és minden, ami karácsony után következik: evangélium, Golgotha, húsvét, mennybemenetel, Szentlélek kitöltése. Te, rosszkedvű keresztyén embertestvérem, ha ezt megérted, gyermekszívet fogsz tudni megnyitni angyalok, pásztorok, Betlehem, jászolbölcső és a Gyermek előtt, aki nem magáért lett emberré, hanem érettünk ... Kemény Lajos Nagy. írók tollára kívánkozik az a sok jószándékú vállalkozás mely karácsony előtt eltölti a gyüle kezetek vezetőit. Ajándékozni aka mindegyik gyülekezet. Nyilvántartja szegényeit valamennyi lelkész. S bál emelkedett az életszínvonal, azt tartja természetesnek majdnem minden ember, hogy megajándékoz- lassék. Szegények a mai gyülekezetek. Szegény lesz sok karácsonyfa a legsze- retőbb szívű családoknál is. A szegény ember karácsony idején is szegénynek érzi magát. Nincs annyi gazdagság s nincs annyi ajándék, mely aiapérzését megváltoz- tatná. De a szegény ember ebben a leplezett és leplezhető szegénységében is különösen rátarti. Nagymértékben ilyen a magyar ember. Még a ma gyár keresztyén ember is. Ezért olyan szokatlan a keresztyén magyar ember szemének olyan ötle les, de fura sorok olvasása, amelyek napjainkban külföldi egyházi lapok ban jelennek meg — majdnem rólunk. Ugyanis azt írja az egyik egyházi tudósító, hogy a kétfélre osztott európai keresztyénség milyen más két lelket reprezentál. A nyugati siegyensú yozott, megelégedett s reménységekkel telített. A keleti félre szorult pedig szegénységében, elkülönített érzésében nagy mértékben borúlátó. A szerkesztő úr, nyitván kényelmes központi fűtéses lakásában zes amerikai dohány szívása közben agya Ja ki azt az ötletét: legyen új missziói terület Kelet-Európa. A mondat jóindulatú, de lekicsinylő. A' gondolat, ha az idézett mondat gondolatnak minősíthető, egyáltalán nem új. Az első világháború után külföldi kegyes mozgalmak s hazai rajongó csoportmozgal- mak emberei váltig hangoztatták, íogy a keiesztyénség visszafejlődésének egyenes következménye nem lellet más: feketék és színesek lépnek surópa földjére s megmisszionálják íz elpogányosodott Európát. Akkoriban ez a nagyon is propagandaízű mondat tenyészett, sokszorozódott. S valóban üdvözölhetett ebben az időben a nagyon is szegény magyar protestáns keresztyénség gyülekezeteiben szines és fekete misszionáriusokat. Az a nyugateurópai ember, aki missziói területnek minősíti Kelet- Európát, nagy lépést tett mégis. A magunk részéről a tervet helyesnek ártjuk, hogy a féktelen kolonizáció után végre észreveszik azt, hogy általában az európai ember is megérdemli a misszió figyelmét. A világ keresztyénségének figyelmét. Annak nem örülne viszont egyetlen keleteurópai ember, ha azzal a lélekkel kezeltetnének a keleteurópai emberek, mint az Eurázia, vagy Euafrika távoli vidékeinek néptörzsei. Azok a hihetetlen nagy gondok, ímelyek ma a keleteu ópai emberek lelkét nyomják, elsősorban nem anyagi természetűek. Ez a keresz- yénség abban a politikai atmoszfé rában, amelyben él, nem látja etzárt- uak magát az élő Istentől. Merész dolog volna azt vélelmezni, hogy a keleti keresztyénség része, vagy égé ■ze távolabb állna és élne lstentő! raint a magát boldognak minősítő nyugatosabb kereszténység. A missziói ajándékozásban és ■íven jellegű jócselekedetekben mindig van valami farizeus vonás. Az a derék norvég halász ember, aki a jó halászat után a tizenegyedik hering- hordóját missziói célokra adja, vájjon két hordójából odaadná-e az egvet? S az a milliomos, aki jó (?) valutáinak tömegét némi le’.kiisme- retfurdalással őrizteti széfekben a személyes szolgálatára fizetett rendőrség által, vájjon olyan égrekiáltó s őrökre feljegyzendő nagy gesztust adott-e a nyilvánosságnak néhány ezres a jándékozásával valamelyik lepra- kórház számára? A keleteurópai ember karácsonyfája szerény lesz, de ennek a fács! á- nak vékony gyertyái, ha csonkig égnek is, de nagyon sokáig égnek. S nagyon sok magyar család ebben az ünnepi hétben, esténként, ha pár percre kifújja petróleumlámpáját s leoltja elegáns csillárait, a világosság pislákoló fényében látja az angyalokat, hallja éneküket, Isten Fia gyermekének akarja magát nevezni * meditál azon, hogy mi neki ez az ünnep? Meditálásában senki meg nem zavarja s protestáns neveltetése folytán reádöbben arra, hogy a csonkig égett gyertyák fénye nemcsak soká g, hanem örökké világosságot adott számára. Ez az igazi örök világosság. Nincs szívében harag. A békességért imádkozik. Azt tartja és vállalja. Nemhogy ellensége, még ellenfele sincs, csak testvére. S mediíálása hitbeli cselekedet: dicsőséget ad Istennek. Kívülről nézve avatatlan szemek csak azt állapíthatják meg, hogy töltőtollunk tintája nem elég jó, ruhánk kopott, komolyabbak vagyunk talán minden más népeknél, de a szívet csak Isten látja s jó, hogy ő tudja, ismeri annak tartalmát. Nincs oka rekrinrnálni a keleti ke- resztyénségnek sorsáéit. Amiben él, az nem isten tudta és akarata nélkül történt vele. József és Mária engedelmessége a világ számára leirhatatlan, érthetetlen nagy ajándékot szerzett. Ki merészeli a nyugati féltekén azt állítani, hogy a sok vajúdó korpro- biéma és világok harcának enyhülő fázisai idejére elérkezve, nem erről a földrajzi területről szökken-e magasba olyan hitbeli igazság, amely nem esz sem dogma, talun kérész, yén tanításnak sem lesz minősíthető, de egyszerű igazsága, mivel nagy próbákban edződött meg s hosszú vajúdás után született a világra, megrázza a világot s egyenlősíti azt. Szomorú az, hogy az egész világ nem egyszerre ünnepli és tartja karácsony ünnepét. Az is baj, hogy az ünnepnek sokféle színezete van világszerte. Nagyobb súlyt és jelentőséget tulajdonítanak benne és rajta a külső jelenségeknek. Kis körre méretezik a szeretet hatásait. Csak a család ünnepe karácsony. Sohasem egy gyülekezeté. Magáé a népé! Isten pedig úgy tervezte Krisztus e világra bocsátását, hogy az egész világé legyen, mindenkié, minden időkre vonatkozóan. A legnaivabb misszionárius-újságíró azon lelkendezik néhány héttel előbb írt egyik jelentésében, hogy a négerek templomában az angyal alakja: hófehér. Ezen a meglepetésén Írásában megrökönyödik önmaga is. De nem meri leírni azt, amit sorai még is sejtetnének: mégsem olyan feketék a négerek. Nem olyan rosszak az emberek! Maga a világ sem olyan rossz, amint azt épen az egyházi emberek közül sokan és köreiben állítják, A karácsonyi világosságban megfürdik minden lélek s bármennyire blaszfé- mia is ez, mindenki jobbnak és jónak látja magát Keleten és Nyugaton egyaránt, még a misszionálandó területek tömegei is. S bizonyos az is, hogy ez a karácsony sok lelket egyenesen el is kötelez arra, hogy a gyertyafénynél érzett önmaga jóságát megőrizze és megtartsa. Érzésünk szerint nálunk nagyon sokan lesznek ilyenek! Bár a túlsó oldalon is követnének minket ebben a tekintetben. H. L. Mi az ériéke? Mi az értéke a repülőgépnek, ha nincs üzemianyaga; mi a motornak’ ha nincs gyújtás? Mi az értéke a szemnek, ha nincs látás; mi a fülnek, ha nincs hallás? Mi az értéke a lámpának, ha nincs fénye; mi a forrásnak, ha kiszáradt? Mi az értéke a testnek, ha az élet lelke hiányzik be’őle; mi a lettnek, ha nincs mögötte az eredmény reménye? Mi az értéke az életnek, ha hiányzik Isten és embertársaink szeretete; mi remény lehet a halálban, ha nincs Krisztus? Az „Evangélikus Élet“ szerkesztősége a lapot minden keddeu délelőtt 11 órakor zárjai MESSZEBBRŐL JÖN...
