Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-10-09 / 40. szám
mm AZ ORSZÁGOS LUTHER-SZŐ VÉTSÉG LAPJA EGY IGAZ EMBER Podmaniczky Pál Megnyitották a soproni evangélikus teológia 1949/50 tanévét Mire c sorok eljutnak az olvasóhoz, csendes sírhalom takarja már mindnyájunk drága Pali Bácsiját, dr. Podmaniczky Pál, teológiai tanárt: Legyen sírján egy szál szerény virág az a pár gondolat, ami iemlékeimből a fájó hírre felrajzolt. Professzor volt, a szó.eredeti értelmében: hitvalló. A hittudomány és bölcselet sok ágát művelte s mindet egész szívvel. Minden előadása igehirdetés volt s az igehirdetése mindig bizonyságtevés. Kevés embert ismertem, aki annyira reá- telte a hitére az életét, mint ahogy ő. A hite olyan volt, mint a gyermekeké és —- az egészen nagy embereké. Hiszen meg van írva: Ha olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek .. . Hit és tudás nem problémás ellentétben feszült nála, hanem tudása egészen feloldódott hitében. Pedig polihisztor volt a szó nemes értelmében s mint ilyen rilka jelenség korunkban. Szak- tudománya melletT otthon volt a hazai és külföldi irodalomban; ő hívta fel figyelmemet a francia katolikus írókra és a nagy oroszokra. S értett több mint féltucat európai nyelven. Próféta is volt, a látások embere. Nem fórumról, hangosan hirdette látásait, de néha rádöbbenek némelyik csendes beszélgetésben elejtett szavára: milyen igaza volt s milyen igaza lett. Például, amikor magától- értődően arról beszélt, hogy lesznek majd papok, akik a maguk kenyerét eszik, mint Pál apostol is...* Pásztor volt, papnövendékek pásztora. Talán ebben volt a legnagyobb* Könyvekkel zsúfolt dolgozó- szobájában megélt csendes esti bibliakörök örökre belém égtek. S ez a szoba mindig tárva volt a teológusok előtt. Hiányzott belőle minden professzori nagyképűség, nem tartott távolságot és tekintélyt, akkor sem, amikor még méltóságoz- táik a professzorokat. Talán ezért tudott hozzánk olyan közel kerülni s talán ezért nőtt meg alakja bennünk az idővel és a távolsággal olyan nagyon. Emléke még csak ezután kezd nőni és élni, ifjú szívekben és mindig tovább. A szív embere volt. Nagyon tudott szeretni, haragudni sohsem láttam. A kis felsőszeli gyülekezet szószékéről indult el az egyetemi katedrára s ott is mindig megmaradt az egyház egyszerű szolgájának. Bárónak született, de csak botor ember kereshette benne az arisztokratát. Ifjúkorában kitanulta az ásztalosmesterséget s ragyogó arccal beszélt a kétkézi munka áldásairól. Kevés igazabb demokratát és szociálisabb lelket ismertem nálánál. . Pár mondása bennem maradt egy életre. Mikor kedvenceit,, a misszió hőseit ismertette, életük munkáját mindig így foglalta össze: Hirdették az evangéliumot. S mikor e9g-effy életrajz utolsó vonását húzta meg, ezzel a mondattal tett pontot h misszió valamelyik munkásának életére: Hazament Urához. Most, amikor az ő életét kellene megrajzolni pár vázlatos vonással, "nem tudok inast tenni, mint azt mondani róla: egész életével, tollával, szavával mindig hirdette az evangéliumot, a Jézus Krisztusról szóló örömhírt. S ahogy utánanézek immár emlékké vált alakjának nagyon békés bizonyossággal tudom vallani: Hazament Urához. GROÓ GYULA A soproni teológiai fakultáson vasárnap tartották meg a tanévnyitó ünnepséget. Az ünnepség előtt az evangélikus templomban volt isten- tisztetek amelyen Kiss Jenő egyetemi tanár Lázár feltámadását aktualizálta olymódon, hogy kiemelte, hittel nézünk az új tanév elé is. A teológia nagytermét nemzetiszínű zászlókkal és különböző feliratokkal dekorálták. Békét akarunk! Kegyelem, szeretet: béke! Tanulás a béke. ereje! Egységbe ifjúság! feliratok voltak a falakon láthatók. Boros Béla dr. a péesi Rektor Msgnifikugz a megnyitó ünnepségen a többi között a következőket mondotta: Igaz örömmel és büszkeséggel veszünk részt a Pécsi Tud. Egyetem Ev. Hittud. Karának ünnepélyes tanévnyitásán.'Ünnep ez az anyaegyetemnek is. Köszöntjük a tanári kart, a Műegyetem bánya- és kohómérnöki karát képviselő dr. Széki Jánost, az egyházi ibs polgári^hatóságok képviseletét. Levélben küldték üdvözletüket és mentették ki magukat, köztük dr. Or- tutry Gyula V. K. M. úr, aki táviratban köszöntötte a hittudományi kart az évnyitó alkalmával és a demokratikus lelkésznevelés munkájához őszinte jókívánságát küldi. Hasonló módon levélben mentették kr távol- maradásukat az ev. püspökök, a budapesti ref. teol. igazgatója és sokan mások. Megköszönöm az ittlevőknek a jelenlétét. Együttes ünneplésünk az együttműködést fejezi ki és növeli a munkakedvet. A feudálkapitalizmus összeroskadásakor a népi demokrácia mellé állottak a haladó egyházak. Állásfoglalásuk és a soproni hittud. kar állásfoglalása kétségtelenné teszi viszonyukat a népi demokráciához. Dr. Jáncssy Lajos prodékán számolt be ezután az elmúlt tanév eredményeiről: A lelépő rektor Pécsett szepl. 19-én foglalkozott azokkal a hatalmas forradalmi átalakulásokkal, amelyek az univerzitást is érintették. — Kiemelkedő az 1948. dec. 18-án létrejött egyezmény az egyház és a magyar állam között. Jelentősege reánknézve a 6. rész D. pontjának második bekezdése szerint abban áll, hogy fakultásunk jogi helyzete változatlan. — A továbbiakban a múlt év eseményeit ismertetem. Átfogó, alapos tanulmányi reform szükséges! _ A rendszeres tanszék még mindig betöltetlen. — Egyre nagyobb jelentőséget nyert az ifjúság MEFESz kari szervezetének megalakulási ügye. Ez nem kis nyugtalanságot és békétlenséget okozott az ifjúság körében és nem kevés gondot szerzett a dékánnak. 1949. jan. 25-én végre az ev. egyház hivatalosan kijelentette, hogy nem emel kifogást az ellen, ha a hallgatók ' tanulmányi és diákjóléti érdekből belépnek a ME- EESz-be. Azonban az alakulóban levő MEFESz diákjóléti munkája mindez- ideig nem kezdődött meg. Br. Karner Károly >> soproni fakultás dékánja tartott ezután székfoglaló és avató beiktató beszédet: Hittudományi karunk ünnepélyes tanévmegnyitója egybeesik azzal a nappal, amikor a világ békeszerető népei mindenütt kifejezést adnak békevágyuknak, állást foglalva a háborús uszítással és más népek elnyomására törekvő imperializmussal szemben. A kereszténység eleilől fogva a békesség üzenetével jött, aminthogy mindenkor, minden esztendőben újra felcsendül templomainkban is a karácsonyi békeüzenet: „Békesség a földön!“ Ezért nekünk keresztyéneknek nincs hőbb óhajtásunk, mint hogy valóban megvalósuljon az angyali üzenet: „Békesség a földön!“ és elteljenek az egymásra ellenséges szemmel tekintő népek mind békevágy- gyal. De tadjuk azt is, hogy népünket története folyamán nem egyszer vitték háborúba és pusztulásba idegen érdekekért s emlékezetünkben van a szörnyű pusztulás is, amely népünket és hazánkat a második világháború során elárasztotta. Ebből a szörnyű pusztulásból a népi demokrácia vezetésével új országot épít munkateljesítményének a végsőkig való fokozásával dolgozó népünk. Ezért szívünk szerint vagyunk ott azoknak a táborában, akik a békéért dolgoznak. Hit- tudományi karunk minden munkája arra irányul, hogy olyan lelkészeket neveljen, akik a néppel a népért és ez azt jelenti: a békééit dolgoznak. Tesszük pedig mindezt annak a tudatában, hogy szolgálatunknak legmélységesebb értelme rejlik annak a. békességnek a hirdetésében, amelyről már a próféta is himnuszt énekel: „Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet!“ (És. 52, 7.). Ezek után dr. Karner Károly megtartotta dékáni székfoglaló előadását: „A keresztyénség a világvallások sorában a leghatalmasabb mozgalom, mely közel kétezer esztendős történe- vel az európai kultúra egyik legfontosabb tényezőjévé lett. A keresztyénség eredetének és kialakulásának, első elterjedésének a története éppen ezért nemcsak azok számára érdekes és izgalmas témakör, akik benne élnek a keresztyén hit világában, hanem egyike a legfontosabb kérdéseknek minden történet-kutató számára, aki az európai kultúra kialakulásának és összetevőjének a bonyodalmak kérdéseivel foglalkozik.“ —■ kezdte előadását dr. Karner Károly, majd a továbbiakban így folytatta: „Az utolsó másfél század folyamán különféle régi emlékek feltárása és ezeknek kapósán egyes leletek új világosságot árasztottak azokra a viszonyokra, melyek közt a keresztyénség világtöríéneti útjára elindult. Azok a leletek s új emlékek, melyekről most szó van méltán sorakoznak a legnagyobb jelentőségű emlékek mellé.“ * „Immár évtizedeken keresztül gya- rolt hagyomány szerint a hittudományi kar a tanévnyitó közgyűlésen szokta beiktatni újonnan felvett hallgatóit. Az új munkaév megindulásának mindig egyik kimagasló öröme, hogy új hallgatók indulnak el választott pályájukon, hogy tudományos munkával, fegyelmezett élettel készüljenek leendő szolgálatukra. Demokratikus berendezkedéseink karunk számára is új munkaformákat ég munkalehetőségeket biztosítanak Ilyen lélekkel induljanak el új hallgatóink az új tanévben s ilyenf**ért.e- lemben kérem őket, hogy ide járulva kézfogással egyetemünk hallgatói közé beiktathassam őket. A hittudományt kar új hallgatóinak nevében Vértesi Rezső beszélt: A Magyar Népköztársaság Alkotmánya és az állam anyagi támogatása tette lehetővé, hogy zavartalanul, nehézségek nélkül kezdhetjük munkánkat az egyetem újjáépített épületében. Dolgozó népünk a szocializmus útján haladva, teljes erejével készül az ötéves terv végrehajtására. Figyelmeztetés ez nekünk; vegyük komolyan azt a feladatot, amely legfontosabb most: a tanulást. Készüljünk, dolgozzunk lelkiismeretesen úgy az egyéni, mint a közösségi munkánkban. Jelentőségteljes számunkra az egyéni munkaverseny kérdése, és a munkiatervek elkészítése. Fokozottabb munkára késztet célunk is. Reiik Iván, az evangélikus egyetemes egyház felügyelője nagyhatású beszédében a többi között a következőket mondotta: Ez a hittudományi fakultás bele van ágyazva és bele van építve a tudományegyetembe. Megtisztelte ezt a fakultást a tudományegyetem minden egyes fakultásának dékánja, megtisztelte ezt a fakultást a tud. egy. rektora. Ahogy hallottuk és ahogy mondotta: az állam minden erejével anyagi és erkölcsi védelmével «mögött a fakultás mögött áll. Ha valaki valamit elfogad és elismer, akkor tisztesség és becsület kérdése, hogy ezeknek a. konzekvenciáit le is kell vonni. De nemcsak azt is kell tudnia itt mindenkinek, hogy ez a fakultás bele van ágyazva az egész magyar tudományos életbe, kultúrába és civilizációba, hanem minden lelkészjelöltnek itt tudnia kell azt is, hogy amikor kikerül a nép közé s amikor ennek a nyájnak pásztora lesz, akkor nem elég szolgálni az igével és szentségekkel, hanem a szeretetnek kapcsait is ki kell építenie és együtt kell örülnie .ennek a nyájnak minden egyes tagjával, át kell éreznie azoknak testi fájdalmát, lelki félelmeit! és» gondjait, a vigasztalás szavát kell nyújtania minden egyes helyzetben. És ebből következik, hogy nem közömbös, hogy a jelenvaló világban könnynek, átoknak keserű szava hangzik-e fel, mint ahogy meg van írva: Az árváknak és özvegyeknek jaja az égre kiált és az elfogott munkabérek az égre kiáltanak, hanem arra kell törekedni, hogy emberhez méltó élet legyen. Szép szimbólum ennek a hittudományi fakultásnak nagy terme homlokzatán a kereszt alatt az a felírás, hogy békét akarunk, alatta a magyar címer és alatta a hallgatóságnak a munkára való felhívása a tanulás és a bizonyságtevés ,a béke mellett. Úgyhogy én ezekkel a gondolatokkal fejezem be üdvözletemet. A szép ünnepély a Himnusz és a Köztársasági induló hangjai mellett, fejeződött be. Égi öröm hegedül... Mikor Csillagvilágok roppannak semmivé, s tejútrendszerek mállónak el, (mint verébtojás, ha loccsan a kőre) — akkor, Testvér, i (minden más mozdulat dóré!) minden jel a térdedre matat: „Jó dolog dicsérni az Urat!“ * Mikor munkáskéz nyomán gyárak pöfögnek, — s fényes eke harsog, — s hidak tündöklő íve villan, — s Galambot emel magasra Hazád, — sTestvérnekérzed Hitvesed s Apád,— s (csoda történt!) Testvér — a „barát“, — s Emberként emelhet szót a: egyszerű ember, — s fehér kenyerei majszol Gyermeked, gyöngyen-drága angyalszemmel, — akkor, Testvér, minden a térdremutaj: „Jó dolog dicsérni a: Urat!“ Mikor arculvered a legtisztább Orcát, — s el nem apad szádban a trágya-szín beszéd, — s undok köpéssel szennyezed Kezét,— s naponta keresztfa-szeggel állasz Elébe, — s Ö — cserébe! — emberivé simítja vadállat-arcod, s naponta megbocsát Szemével, s: „Jöjj, Gyermekem!“ emel fiává Szája, s En-kezével egyengeti a Mennybe útad: „Jó dolog dicsérni az Urat“ * ■ (S be áldott-jó, hogy Öt-dícsérve, sohsem vagyok én egyedül! — Drága Párom! mi zenél — ezer hegedűn — a szívühkben? Ügy-e: Égi öröm hegedüli!) Dér Endre
