Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-09-11 / 36. szám
Bvqnqélikus Elet B tiszai egyházkerület közgyűlése Szeptember 1. és 2-án gyűlt egybe a tiszai egyházkerület közgyűlésének népe Arnóton, az egykori artikulá- ris gyülekezetben, ahol az egyszerű dolgozó nép fiai nagy vendégszeretettel és ugyanakkor nagy egyházszeretettel fogadlak a kerület és az egyetemes egyház kiküldötteit A kerületi közgyűlés kiemelkedő eseményeit azok a nagyfonlosságú beszédek jelentették, amelyek országos jelentőségűek. A közgyűlés népes seregének az élén ott volt vendégként dr. Reök Iván egyetemes felügyelő dr. Gyimesi Károly kíséretében, valamint dr. Gyalog Dezső és dr. Tarr Kálmán miniszteri tanácsosok. Felügyelői megnyitó. Margócsy Emil egyházkerületi felügyelő Petőfi Sándor halálának 10ü-ik évfordulójára való emlékezéssel kezdte beszédét. A mag, amit ő vetett el — mondotta —, csak később szökött kalászba. Szabadság- egyenlőség-testvériség gyümölcsét nem élvezhette.* Egyházkerületünk nevében meghajtjuk előtte megemlékezésünk és hódolatunk zászlaját, köszönjük az Úrnak, hogy Hazánknak és Egyházunknak adta ötl Majd arról szólt, hogy amilyen gyors ütemben folyik országunk újjáépítése, aminek egyik minket érintő része a bámulatos gyorsasággal felépített öt tokaji híd, amely most már lehetővé teszi a gyors összeköttetést a két egyházmegye között, olyan nagy lendülettel folyik lelki téren is az újjáépítés, melyet Isten szent Lelke végez az egyházkerületben. A lelki ébredés áldásának ki- szélesiilését kívánta egész kerületének. Az egyetemes felügyelő egyházuuk mai magatartásáról. Dr. Reök Iván egyetemes felügyelő szólalt fel ezután, akinek a beszédét mindvégig lelkes tetszésnyilvánítások között nagy figyelemmel hallgatta a közgyűlés népe. Beszédében a következőket mondotta: — Hálásan köszönöm azt a szeretetek amely a meleg üdvözlésekből felém áradt, s megvallom, szükségem van erre a szeretetre, mert az egyháznak szüksége van az egymái közötti testvérszeretetre. Csak a szeretet tesz képessé bennünket arra, hogy az egyházat vezessük. Különösen ma van szükségünk egymás megértésére, amikor nagy feszültségek között élünk. Ezt a feszültséget az okozza, hogy nekünk az őrölt evangéliumot kell egy változó világban hirdetnünk. Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz, de az a világ, amelyben őt hirdetni akarjuk, gyökeres változáson megy át. Mi nem húzódhatunk vissza valami kolostoréletbe, hanem ebben a jelenvaló világban kell hirdetnünk a Jézus Krisztust. Tisztáznunk kell a világhoz való viszonyukat, hogy világosan láthassuk egyházunk feladatát. Lutherrel valljuk, ho"" ebben a világban bűnös emberek élnek, akiket csak a világi felsőbbség tarthat féken. Az egyetemes elromloltság átka borzalmasan kiteljesedne, ha csak rövid időre is megszűnnék a világi felsőbbség hatalma s azt mondaná, hogy mindenki azt tehet, amit akar. Biztos vagyok benne, hogy akkor az embernek még az állat elölt is szégyelnie kellene magát, oly vadállattá torzulna. Ebben a világi fel- sőbbségben, amelynek tiszteletét a Szentírásból és hitvallási iratainkból tanuljuk, állandó változások mennek végbe. A gazdasági, termelési, politikai rendszerek változásainak megítélése nem az egyház dolga, mi ezeket csak tudomásul vesszük, de nem irányíthatjuk. Nem sajnálhatjuk. hogy királyságból köztársaság lettünk, a régi termelési rendszer liclvett újra rendezkedünk be, a régi politikai rendszer helyeit más alakul ki. Nekünk ebben a változó világban kell hűségesnek lennünk a Jézus ^Krisztushoz. Ha ebben egyet értünk, és józanul tudjuk látni egyházunk helyzetét a világban, akkor ez a nyugalom képessé tesz arra, hogy a világot és az egyházat helyesen különböztessük meg egymástól. Számunkra ma az a legfontosabb, hogy szabad hirdetnünk az evangéliumot és ez úgy lesz áldássá számunkra, ha ez nemcsak szó lesz, hanem ha az evangélium életünkben cselekedetté és valósággá válik. Egyházunk mai helyzetét csak úgy láthatjuk világosan, ha ezt beleállítjuk egyházunk eddigi történelmének az összefüggéseibe. A magyar evangélikus egyház története három korszakra osztható. Az első a reformációtól a szabadságharcig terjed, ez a kisebb-nagyobb üldöztetések, a létért való küzdelem korszaka. A második korszak 1848-tól az állami támogatás és a népegyház kialakulásának a korszaka, amelyben azonban elhalkult az evangélium szava és a racionális közönyösség lett úrrá a gyülekezetek életében. Ez a papi- roskeresztyénség keresztlevelekben nyilvánul meg, amellyel a nem zsidó származást lehetett bizonyítani, de ennek hitbeli tartalma vajmi csekély volt. A harmadik korszakban az állam nem üldözi és nem fogja üldözni az egyházat, de nem is támogatja, a végrehajtó nem hajtja be az egyházi adót, csendőrrel nem lehet az egyház hatalmi törekvéseit érvényesíteni, s a hívek seregéből mindannak nem lesz érdemes evangélikusnak lennie, akit nem érdekel Jézus Krisztus. Evangélikusnak lenni többé nem jelent rangot, dicsőséget, hanem szolgálatot. A Krisztusnak átadott életi egy szükséges dolga lesz az egyháznak legfőbb feladata s azok, akik hasonlóan hisznek Jézus Krisztusban, fogják alkotni az evangélikus egyházat. Ennek a hitből élő egyháznak a felelős őrállói ti vagytok, és rátok vonatkozik a felelősség, amelyet Isten igéje így fogalmaz meg: — véréi a te kezedből kívánom megl — Saját életet is rossz tönkretenni, de százakat elveszíteni még sakkal gonoszabb. Ti vagytok a hegyen épü tett város és. nem rejtőzhettek el. Titeket néznek az emberek és ha az Úrban éltek, világító fáklyák vagytok, gyengeségeiteken keresztül Jézus Krisztus ereje mutatkozik meg. Szeressétek öt, mert akkor szeretitek egymást és egyházunkat is! Püspöki jelentés. Dr. Vető Lajos olvasta fel ezután püspöki jelentését, amelynek nagy- jelentőségű gondolatai a következők voltak: Ha az emberiséget mint egészet vesszük Szemügyre, feltűnő, hogy két táborra oszlik. Mihdenki előtt nyilvánvaló, hogy az egyik tábor a nyugati, a másik pedig a keleti. Azt is gondolná az ember, hogy a meg- hasonlottság pusztán csak az egyházon kívüli emberiségnek a jellemző sajátsága. Azonban régi dolog, hogy nemcsak nyugati és keleti keresz- tyénségre bomlott az egyház, hanem a nyugatiban is ott áll egymással szemben két főtábor: a római katolicizmus és a protestantizmus. Ha közelebb jövünk önmagunkhoz, a magyar evangélikus egyházon belül is megtaláljuk a meghasonlús jellemző sajátságait. Egymással szemben állnak itt is mindenekelőtt azok, akiknek a politikai látása különbözik egymástól („ellenállók —- kollaboránsok“). De egyre erőteljesebben jelentkezik egy másik fajta meghasonlás is: ott vannak azok, akik tartják magukat az evangélikus egyház régi tradícióihoz és ellenszenvvel látják az „adventista“ és „methodista“ szellem térhódílását az egyházban. Amikor arra a kérdésre akarunk felelni, hogy mi ennek a meghason- lásnak az oka. nem tehetünk mást, minthogy megállapítjuk: a világnézetek és a vallási élet eddigi irányzatai azokat a különbségeket hangsúlyozták ki, amelyek ember és ember, irányzat és irányzat között fennállottak A római katolikus egyház felfogása szerint rajta kívül nincs üdvösség, de a protestantizmusban is találunk ilyen kizárólagossági hitelűiket. Nemkülönben a szektáknál is. Érzésem szerint az a hiba, hogy a világnézeti és vallási irányzatok különbségei helyett az ökumenikus mozgalom egységesítő törekvésének jött el az ideje, amely Isten Igéjéből nem a szétválasztó, differenciáló, hanem az egybefűző, integráló elemeket hangsúlyozza ki. Az írás a szeretelet tartja a legfontosabbnak. Laikusok evangélikus egyházunkban ma is sokszor hangoztatják, hogy az evangélikus vallás a szeretet vallása, azonban csakhamar megleckéztetik az ilyeneket azok, akik nem a szeretetben akarják megjelölni vallásunk lényegét. Miért áll ilyen rosszul a szeretet ügye? A helyes felelet valószínűleg az a lélektani igazság lesz, hogy a szeretet evangéliumával nem lehet izgatni, nem lehet tömegeket mozgatni, nem lehet egyéni vagy osztályuralmi célokat követni. Ebből is látszik, hogy a sokféleség mögött mennyire a bűn, az önzés, a hatalomvágy húzódik meg. Ez lényegileg aligha nevezhető másnak, mint bigottsúgra, türelmetlenségre és sze- retetlenségre nevelésnek. Mi a feladata ebben a helyzetben az egyháznak? Evangélikus egyházunknak az Isten, és emberszeretet evangéliumának az alapján kell állania. Első és fő kötelességének a nagy parancsolat, a szeretetrene- velés szolgálatát kell tartania. Ez legyen egyházunk ismertető jele befelé és kifelé egyaránt. Az egyház és az állam. A Magyar Népköztársasággal szemben evangélikus egyházunk a szeretetnek és a megértésnek az útjait keresi. Ezt annál is inkább teheti, mert noha a marxista alapon álló államhatalom az egyház földi húsába is belevágó reformokat visz keresztül nemzetközi programja alapján, ugyancsak marxista alapon biztosítja minden állampolgára számára a korlátlan lelkiismereti és vallásszabadságot. A megértésnek és a szeretetnek a szelleme vezette egyetemes egyházunk legfőbb testületét akkor, amidőn hosszas és körültekintő tárgyalások után 1948 december 14-én megkötötte az állammal az egyezményt. Az egyezményből világos, hogy mint szerte a világon, elsősorban a nyugati protestáns államok, ban, úgy nálunk is bekövetkezik az egyház és az állam tökéletes kettéválasztása. Az új alkotmány ezt is kimondta. Az egyház és állam különválasztásának komoly anyagi következményei is vannak, mivel az eddigi államsegélyek fokozatosan el fognak maradni. Amiképen azonban a nyugati államokban, Amerikában és a Szovjetúnióban is, az egyházak anyagilag is fent tudják magukat tartani, nem kétséges, hogy az egyház életében sem jelenthet katasztrófát az államsegélynek a kikapcsolódása. Az olyan egyház, amelyet hívei nem tudnak fenntartani, nem méltó annak az egyháznak a nevére, amelyen „a poklok kapui sem vehetnek diadalt“ — Krisztus Urunk ígérete szerint. Természetes, hogy az új helyzet komoly próbára fogja tenni elké- nyelmesedett és egyházunkért áldozatot alig hozó hittestvéreinket. Ez a próba el fogja végezni a nagy rostálást: ki evangélikus igazán és ki nem, hogy egyházunk igazán egy- ház-e? Evangélikus egyházunknak a szeretet evangéliumát kell hirdetnie a világban. Remélhetjük, hogy -egyházunknak a demokratikus Népköz- társasággal nemcsak, hogy nem lesz baja, hanem ellenkezőleg, az eddigieknél is nagyobb lehetőség fog nyílni számára. Egyházunknak az államhoz való viszonyánál illendő megemlékezni airról, hogy ez idő szerint a magyarországi evangélikus egyház évente több, mint 4 millió forint államsegélyben részesült. Ebben az évben külön rendkívüli újjáépítési segélyt is folyósított az állam 750 - ezer forint összegben. Ez utóbbi összegből egyházkerületünk az egyetemes segélyosztó lyizotlságt javaslata alapján több mint 110 ezer forint segélyben részesült. Az alkolmány törvénybeiktatásának napján, augusztus 19-én, ebben a kérdésben tárgyaltunk Rákosi Mátyás miniszterelnö*helyettessel, a Függetlenségi Népfront Főtitkárával, aki ezzel kapcsoalban a következőket jelentette ki: 1. A mult dec. 14-én megkötötl egyezményt a Magyar Népköztársaság továbbra is érvénybenlévőnek fogja tekinteni. 2. Az alkotmányból a vallástanításra nézve a fakultatív hitokotatás következik a gyakorlatban. Ez egyfelől azt jelenti, hogy nem lehet kényszeríteni senkit sem arra, hogy leilkiismeretével ellenkezően hittanórát látogasson. De másfelől azt is jelenti, hogy ha a szülők gyermekeiket vallástanításban óhajtják részesíteni, ez elé a Népköztársaság semmiféle akadályt gördíteni nem fog, hiszen ezzel saját alkotmányával kerülne ellenkezésbe. Az állami hitoktatók illetményeit az állam továbbra is kiutalja. Felekezetközi helyzet. A református egyházzal való viszonyunk az elmúlt hónapokban különösképen testvériessé vált. Attól fogva, hogy nyilvánvalóvá lelt, miszerint evangélikus egyházunk nem járhat karöltve a politikai katolicizmussal, a református egyházzal való kapcsolatunk az évszázados testvériség jó viszonyának a szellemében erősödött meg. Kifogástalanul jó a viszonyunk az unitáriusakkal ós a szabad egyházakkal is. Egyházegyetem. Országos egyházunk legmagasabb vezetésében radikális változások mentek végbe. Az a régi vezetőség, amely a megelőző rezsim és politikai rendszer tehertételével próbálta a második világháború után továbbvezetem egyházunk hajóját, helyét új, a jelen viszonyokkal együtt lia- ladni tudó embereknek adta át. Az első lépés ebben az irányban Turó- czy Zoltán püspökünknek győri püspökké választása volt, aki az új idők szellemének jelentőségét átérezve, egyházunk iránti odaadó szeretettől áthatva, bölcs körültekintéssel végzi munkáját. Egyetemes egyházunk felügyelője dr. Reök Iván sebész-főorvos, a kitűnő egyházi író és evangélizátor lett. Reök Iván eddigi egyházi működésében megvan a garancia arra, hogy benne a megfelelő ember jutott az egyetemes felügyelői székbe. Örömmel kell megemlítenünk, hogy egyetemes főtitkárhelyettes Groó Gyula győri v. t.-lelkész lett, «ki kiváló képzettségénél és demokratikus beállítottságánál fogva bizonyára meg tud felelni fontos tisztségének. Az egyetemes egyház eseményei között kíván említést az a körülmény, hogy a köztársasági elnök a Soltész Elemér püspök lemondásával megüresedett tábori püspöki tisztségre az egyetemes prespitérium és a református egyház hozzájárulásával dr. Szimo- nidesz Lajost nevezte ki, aki hazánk történetében az első evangélikus val- lású protestáns tábori püspök. A dunántúli egyházkerület felügyelőjévé dr. Welsz Aladárt választotta, akii nek kipróbált személyisége egyházunk vezető emberei előtt közismert. A Luther-Társaság élére elnöki minőségben Darvas Jóizsef miniszter- testvérünk került, aki nagy tudásával, szociális érzékével, kiváló irodalmi talentumaival egyházunk számára nagy ígéretet jelent.- Egyetemes egyházi életünk örvendetes eseményei közé tartozik, hogy a háború befejezése után néhány évig szüneielt Evangélikus Élet az Orsz. Luther-Szövetség kiadásában ismét megindult. Külföldi út. Az 1949. év első felében két külföldi utat kellett megtennem. Április közepén, mint a párizsi békekongresz- szusra küldött nyolctagú magyar delegáció egyik tagja, résztvettem a párizsi békekongresszuson. Párizsi tartózkodásom idején kaptam meghívást a Lutheránus Világszövetség genfi vezetőségétől arra, hogy a külföldi egyházi segélyek megindítása érdekében megbeszéléseket tartsak. Ennek eleget is tettem és dr. Reök Iván egyetemes felügyelővel együtt Svájcban a Lutheránus Világszövetség és az ökumené Genfben székelő vezetőségével eredményes tárgyalásokat folytattunk. A külföldi segélyek folvósítását a Lutheránus Világszövetség kilátásba helyezte s bízom benne, hogy még az idén egyházunk tekintélyes külföldi segélyhez fog jutni.. Utána az egyházkerületi közgyűlés a folyó ügyeket tárgyalta. Dr. Oltlyk Ernő. Történet a „süllyedő hajódról A kis hajó vidáman szelte a tenger vizét. Sokan üldögéltek a fedélzetén s élvezték az ég és víz kétféle kékségét. Azt mondták, hogy nincs ennél szebb és jobb, mint békességben haladni a csodás végtelenségben a mindenkire váró új part felé. De kitört a vihar! Még nem hallott zúgás csapott fel a mélyből s az égből is villámok sesteregtek. Akik még nem éltek át tengeri vihart, először kétségbeesve menekültek a hajó belsejébe, de nyugtalanul futkostak erre is, arra is. Mindenki a maga életére és vagyónára gondolt. Az egyik felkiáltott: — Mi lesz velünk, ha elsüllyed a hajónk? Többen kétségbeesve jajgattak fel: — lletörnek ide a hullámok s megfulladunk! Erre mind felfelé futottak s ott tolongtak a fedélzeti kijárónál. A hullámok néha átcsaptak az árbocokon is. A félelemtől remegök csak a tenger vadságára figyeltek. Amikor a hajó féloldalra dőlt, az egyik ismét felkiáltott: — Jaj nekünk, talán már süllyedünk isi A többiek erre így feleltek: —- Ugorjunk a vízbe, mert a hajón végünk van, de akkor talán megmenekülünk s vagyonunk is megmaradt Egyik a másik után átvetette magát a korlátokon . .. A hullámok mind elragadták .. • De akik a kormányos' szavát figyelték, azok a hajón megmenekültek ... Mert a hajót csak a vihar dobálta, de nem süllyedt el... II. A. KÖNYVISMERTETÉS Karácsony Sándor: Úrnak szolgái mindnyájan. Exodus kiadás. — Ára 2.50 Ft. Egyfelvonásos színjáték. Falusi ref. parókián játszódik le három lelkész beszélgetésében. Az esemény egy bolond embernek kiszolgáltatandó Úrvacsora körül forog. Húrom lelkészt típus rajzolódik ki: a multszázadi, törvénytisztelő esperes, a fiatal, tu- dóskodó, d|e hitetlen hivatalnok- segédlelkész s a Lélek szolgálatát hittel végző fiatal lelkész. Nem új darab. Karácsony Sándor még hetedikes gimnazista korában írta. Szerző előszavából idézzük az alábbiakat: „A belmissziós műkedvelő színpadnak meg kell szabadulnia végre vala- hára a kongón szavaló, d|s illúziót kelteni képtelen dilettáns fércművektől. Ez pedig csupán egyféleképpen lehetséges. Ha a helyükbe tóduló s őket kiszorítani akaró másfajta munkák szerzői halálos komolysággal, életükkel is szavatolón azt írják meg őszintén, „amit láttak“ — ami a lelkűkben elevenen él, mert — élmény. Az ú. n. építő irodalom általában- véve is, akárcsak a belmissziós színpadon, csupán abban az esetben lesz misszionáló erővel teljes, ha azok írják, akiknek Isten adta kezükbe a tollat és ha csak azt írják, amit a lélek diktált nekik.“ Á farizeus imádsága — ma. „Istenem, hálát adok neked, hogy egy barátom felvilágosított arról, hogy bűnösség nincs is, a bűn csak múló hiba s hogy Te, mennyei Atyám csak a freudi apa-komplexus kivetítődése vagy. Hálát adok, hogy nem vagyok olyan, mint mások, mint a rossz emberek, olyan, mint az a keresztyén is ott a templom sarkában, aki azon rágódik, hogy bűnös és kegyelemre szorul. Szegény, tévelygő lélek. Örülök, hogy bennem legfeljebb komplexus lehet, de a bűnt nem ismerem.“ Lengyelül tudó hittestvért keresünk, aki lengyel evangélikus egyházi lapokat olvasni tudna, s annak jelentősebb közleményeit lapunk számára le tudná fordítani. Jelentkezést szerkesztőségünkbe ké- rii nk.
