Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-09-11 / 36. szám
AZ ORSZÁGOS LUTHER-SZOVETSEG LAPJA Csak oda küld áldást az Ur Barth az egyház próíétai szolgálatáról a humánumról és a pietistákről — Egy késői beszámoló — Közeledik a tanév megnyitása és elérkezett az ideje az intenzív egyházi munkának is. Mivel indokoljuk gyermekeink és az evangélikus szülők számára a hitoktatás döntő fontosságát és mivel ösztönözzük vallás tanítóinkat a meg nem lankadó nehézségektől meg nem torpanó lelkes munkára? Az egyházi munkákkal kapcsolatban mindig szembe kell néznünk nehézségekkel és feszültségekkel. Egyházi munkásaink és vezetőink nem ítélik meg egyképpen a jelenvaló világot, benne egyházunk helyzetét és nincsenek egységes elgondolásaik és terveik a jövőre nézve. A különböző vélekedések nyomán feszültségek támadnak. Nincs okunk elhallgatni és lekicsinyelni ezeket a feszültségeket, amelyek a különböző látások nyomán támadnak. Az Ige nemcsak ezt ismeri el, mint általános emberi jellegzetességet, hanem meg is indokolja ezeknek létrejöttét. A Ko- rinthusbeliekhez írott I. levelében írja Pál apostol, hogy rész szerint van bennünk az ismeret és mintegy tükör által homályosan látunk. A szeretet az egyetlen híd, amelyik át tudja ívelni a különböző csoportokba, frakciókba tömörült lelkek közölt tátongó szakadékokat. A felebaráti szeretet tudja egyedül legyőzni az intoleranciát, azonban az egyházi munka közös végzését még nem teszi lehetővé. Nem elegendő az, hogy eltérő véleményeink és meggyőződéseink ellenére szerelni tudjuk egymást és el tudjuk hordozni természetbeli és meggyőződésbeli különbségeinket, hanem ennél még többre is szükség van. A közös munka együttes elvégzését is lehetővé kell tennünk. Ennek egyetlen módja az, hogy ha az em- berszereteten túl fel tudjuk tételezni egymásról az egyházszeretetet is. Csak akkor, ha belső meggyőződésünket átitatja az a megrendlíthetetlen bizonyosság, hogy a másik táborba tartozó, a másik csoport tagja, aki egyházát más látások szerbit, más irányba akarja vezetni, cselekedetei indítékául szívében egy' mély, őszinte, igaz egyházszeretetet hordoz. És ezt nemcsak lelkünk mélyén kellene feltételezni tudni a másik hitlestvérről, hanem ennek a meggyőződésünknek nyíltan hangot is kellene adni. Alapjában véve ennek nem is szabadna nehéznek lennie. Hiszen miért is szolgálná másért egyházát, mint szeretetből? Az egyház szolgálata soha és semmikor sem adott díszt, vagyont, hatalmat, különösebb elismerést, vagy méltánylást, az egyház szolgálata mindig szolgálat volt a szó legnemesebb értelmében, áldozatos, fáradságos munka, meg nem értés és semmi előny, hanem inkább áldozat, teherhordozás, időnek, anyagiaknak, lelki, szellemi erőnek a szüntelen ajándékozása. Tételezzük fel tehát minden hátsó gondolat nélkül egymásról, hogy- a más látás szerint cselekvőt is őszinte, mély cgyházszere- tet vezérli és ennek a tisztelt és megbecsült emberszeretelnek az alapján a kölcsönös felebaráti szeretetnek a melegében hamarabb és köny- nyebben találjuk meg a megértés és együttmunkálkodás útját. Az egyházszeretetet azonban nemcsak egymásról kell feltételeznünk és nem elég ezt a szívünkben érezni, hanem ezt egyúttal minél jobban megvalósílandó és kiteljesítendő örökös feladatnak kell tekintenünk. Vagyis mindannyiunk számál a, akik egyházunk munkásai vagyunk, az egyházszeretet sohasem jelenthet állapotot, hanem feladatot. Mert ennek a szeretetnek mindig növekednie kell, mindig melegebbé és intenzívebbé kell válnia. És ebben a pillanatban már el is hagytuk az emberi magatartás kitaposott ösvényét és a természetfölötti világ küszöbéhez ériünk. Mert amikor az Ür Jézus Krisztust egyik tanítványa megkérdezte arra vonatkozólag, hogy mi az oka annak, hogy az Űr magát nem a világ előtt nyilatkoztatja ki, hanem a tanítványok szűk kis köre előtt, az Úr ekképpen felelt: „Ha valaki szeret engem, megtartja az .én beszédemet...“ (János, 14:23.) Az Úrnak ez a kijelentése elénk tárja a szeretetnek azt az irracionális és természetfölötti jellegét, mely az egyházi munka helyes és lehetséges végzésének egyetlen módja. Nem kevesebbről van itt ugyanis szó, mint hogy Isten, aki maga a szeretet, csak azok előtt nyilatkoztatja ki magát, akik őt szeretik. Isten és ember között nem lehet sem a racionalitásnak, sem az akaratnak a hidjai kiépíteni, mert Isién egyedül csak a szeretet útján lép kapcsolatba az emberrel. Az eget másként ostromló erőfeszítések hibábavaló- ságát- cél- és reményt-léveszlettsé- gét egv egyszerű kis fizikai példával szemléllethetjük A hangvilla egy bizonyos hang számára készült és így minden zajjal, zörejjel, zenével szemben, mely ezt a hangot nem tartalmazza, süket és néma marad, de abban a pillanatban, ha akármilyen halkan is, de felcsendül az az egyetlen hang, mely lényegét képezi, teljes egészében megszólal és szinte mindenestől cseng és bong. Isten is, aki maga a szeretet, néma maradt minden emberi erőlködéssel szemben, de ott, ahol az emberi szívben kivirágzik a szeretet, megszólal Krisztus: „Neki sok bűne bocsáttatott meg, mert szeretett; akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevósbbé szeret.“ (Lukács 7:47.) Isten megismerésének, a kinyilatkoztatást megragadó tudásnak egyetlen útja tehát a szeretet és ez nemcsak a találkozást jelenti, nemcsak a léleknek a kitárását az isteni kegyelem előtt, hanem jelenti a természetfölötti adományok bőségét is. Mert Isten azokat ajándékozza meg a Szentlélek ajándékaival, akik őt szeretik. János evangélista, a szeretet apostola, fejezte ki a legvilágosabban és legegyszerűbben a szeretet gyakorlati megvalósulásának útját, amikor azt mondotta, hogy: „Aki nem szereti a maga atyafiát, aki lát, hogyan szeretheti az Istent, aki tnenjl lát?“ (I. János 4:20.) Mi, egyházi munkások, ezt a gondolatot tovább kell hogy folytassuk és azt kell mondanunk, hogy aki az Istent szereti, annak nemcsak a felebarátját kell szeretnie, hanem szeretnie kell az egyházat. Az egyházat, melyet Isten akarata hívott éleire, amit Isten tart fenn és ami az Űr Jézus Krisztusnak a teste, s amely testben eltöröltetik még az ellenségeskedés is; úgy, mint azt az Ige mondja az efezusi levélben, a 2. rész 15 _ és 16. verseiben foglaltakban: „Az ellenségeskedést az Ö testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse ö magában, békességet szerezvén. És hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt egy testben a keresztfa által, megölvén ez az ellenségeskedést.“ Éppen ezért nem félelemmel és nem aggodalommal nézek az iskolaév kezdete és az intenzív egyházi munka megindulása elé. Nem aggasztanak a különböző egyházközségi, egyházkerületi stb. közgyűlések elé kerülő problémák, tárgyalások, feladatok és nem fájnak a különböző látásokból adódó feszültségek sem. Mert meg vagyok győződve arról, hogy egyházunkat azok szolgálják, akik szerelik az egyházat. És ez az egyházszeretet nemcsak hidat épít az emberi szívek között, áthidalva a vélekedések és látásbeli különbségek által kiásott szakadékokat, hanem ez az egyházszeretet kitárja a szíveket a Szentlélek adományai előtt is és akik Szentleiket kapnak, azok nem a saját gyarlóságukkal, tévedéseikkel, részismeretükkel és tükör által való homályos látásukkal szolgálják az Ür egyházát, meri elvégeztetelt, hogy az Ur ereje a mi gyengeségünkön kérésziül mutatkozik meg. dr. Reök Iván íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiaki Mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely ílefoly köntöse prémjére. Mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sión hegyeire. Csak oda küld áldást az Ur és életet örökké! Értesítés a vallástanítási tankönyvek ügyében Az Egyetemes Egyház által engedélyezett tankönyvek kéziratai a mai napig még nem állnak rendelkezésre. Megjelenésük a tanév kezdetére nem történhetik meg. Remény van azonban arra, hogy még szeptember hónapban, vagy október elején készen lesznek. Hogy a vallástanítás megkezdése emiatt késedelmet ne szenvedjen, az egyetemes tanügyi bizottság a tanterének megfelelő anyagot és órabeosztást a valláslanítással foglalkozó hivatásos és önkéntes munkások részére a jövő héten rendelkezésre bocsátja. Budapest, 1949 szeptember 5. A tanügyi bizottság megbízásából Kemény Lajos s. k., a t. ü. bizottság elnöke. Az alább közölt beszélgetés 1947. március 9-én, egy kils svájci városka, a Genfi-tó partján fekvő Morges, gyülekezeti termében folyt le. A Morges-i gyülekezet jubileumi ünnepséget rendezett és ebből az alkalomból előadásra kérték fel Ifarth professzort. A Bossey-i ökumenikus Intézet közel esik Morges-hoz, természetes, hogy felhasználtuk a kínálkozó alkalmat és valamennyien átmentünk az előadás meghallgatására. A templom előadás után az intézet hallgatói és a környékbeli lelkészek beszélgetésre ülték össze. A meglehetősen fáradt professzorra a kérdések özöne várt. Szellemi frissesége mindnyájunkat meglepett. Jó volt Játni egy embert, akinek van mondanivalója és ezért nem tér ki a kérdések elől. Minden megszólalót komoly odaadással hallgatott meg. Olyan kíváncsi érdeklődéssel figyelte, mint e,gy gyermek, hogy mit kérdezünk, mi foglalkoztat bennünket. Fel, alá járkált. Csavargatta ezüst ceruzáját. Minden válaszából kicsillant az ő aranyos, keresztyén humora. Annakidején nem tettem közzé a beszélgetésről készített feljegyzéseimet. Megkésett beszámolóm, azért mégis időszerű. A mondanivaló teszi azzá. Közlésére még az is késztet, hogy a nyár folyamán egy előadásom kapcsán felmerült az egyház prófétai szolgálatának kérdése. 1. Mi az egyház prófétai szolgálata. A próféía szó olyan átütő erejű szó, amely felfedi a helyzetet úg}', hogy azután abból következményeket lehet levonni. Mi volt a helyzet 19301—39 közölt, mikor a nemzeli szocializmus kérdése került szőnyegre? Az egyházi emberek vakarták a fejüket és azt mondták: veszélyes és kényes kérdés. Jobb nem hozzá szólni. Nem volt tiszta lát As- Senki sem volt képes úgy az emberi lelkiismerethez szólni, hogy ezzel egyben egész Európának szólt volna. A svájci egyházi hatóságok nem mertek szólni. Azt mondták, hogy a Szentlélek nem szólt nekik. Sokan nem tudták mit mondjanak. — Arra van szükség, hogy a jövőben pró- fétaiabbak legyünk. Nézzünk bele a világ dolgaiba, és szóljunk érthetően'. 2. Szólhat-e a protestáns egyház tekintéllyel politikai és szociális kérdésekben? Nekünk nincs formális tekintélyünk, ahonnan „ex cathedra“ lehetne szólni. De kimondhatjuk az igazságot. Ha hűségesen tolmácsoljuk Isten szavát, ugyanolyan tekintélyünk lesz, sőt nagyobb, mint azoknak, akiknek formális tekintélyük van. Nem szabad mindig arra várni, iiogy ki hatalmaz fel szólásra. Ez formális gondolkozás. Maga a keresztyéni exisztencia a felhatalmazás. Meg kell találni a bátorságot ahhoz, hogy szóljunk, úgy, amint a reformátorok megtalálták. Nem bizottságok határozzák meg az egyház prófétai szolgálatát. Mindenkinek élnie kell vele. Személyessé teli lenni. 3. A liarmeni Hitvallás prófétai szó volt-c? Barmen csak prófétai pillanat volt. A prófétai szó már Dahlemben elful- ladf. Ebben a prófétai pillanatban is csak az egyházon belüli kérdésekről hangzott el a bizonyságtétel. Ez is valami, de nem elég. — Hollandiában is hangzott el prófétai szó, de a megszólalások nem voltak elég következetesek és állandóak. Valamennyire mindenütt hangzott el prófétai szó, de inkább csak halk pro- testációk, melyek nem érték el a lehetőség határát. 4. Peldá-e a Hitvalló Egyház más egyházak számára? Nem! A katasztrófa bekövetkezte után az ú. n. „Bekennende Kirche“ sokat veszített crélyéből. Kompromisszumot kötött a régi egyházi vezetőséggel. Sok össze nem egyeztethető dolog vegyült össze, s a lendület megtört. 5. Egyik jelenlevő csodálkozással hallja, hogy olyan elismeréssel szól az emberi kultúráról, civilizációról. Erre a következőket válaszolja: Soha nem tagadtam az emberi érlékeket. Harminc éve kell küzdenem a félreértések elleni. Igaz, hogy nincs olyan emberi érték, ami üdvözítene. Azért mégis szép dolog embernek lenni. Sok olyan részt mutathatnék könyveimből, ami mind azt bizonyítja, hogy nem vetettem el a teremtést, az embert. Csak azt írtam, hogy mindez nem igazol Isten előtt. Az emberi, a horizontális sík. Az üdvösség felülről lefelé, a vertikálisban keresendő. Ha az üdvösség kérdéséről akarok beszélni, akkor Jézus Krisztusról kell szólni és nem muzsikálni kell. De ami igaz, az igaz. Embernek lenni szép dolog. Nem vagyok barbár. 6. Mint vélekedik Oroszországról? Oroszországban hatalmas kísérlet megy végbe. Veszélyes kísérlet egy olyan kérdés megoldására, amit ilt Európában eddig még nem sikerült megoldani. — Sok minden volt lehetséges Oroszországban, amire mi nem is gondoltunk. 7. Miért nein szeretik a piétisták? Kénytelen voltam egy bizonyos fajta pietizmussal szembeszállani, nehogy néhány ember magánügyének letszék a keresztyénség. Az egyéni üdvözülésben az „én“-nek túlságos hangsúlyt adnak sokszor. Ez ellen kellett szót emelni. Nem az a fontos, hogy meg vagyok mentve, hanem hogy van Megváltónk. Jézus meghalt. Az egész emberiségért halt meg. Tehát értem is. Ez a dialektikus teológia lényege. Ha így értjük, talán nem is olyan rettenetes. B. Ősszel megjelenik a Luther-naptár 1
