Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)

1949-07-31 / 30. szám

XIV. évfolyam 30. szám,

l§4t. július 31

Egyes szám ára 60 fillér

EIHWBELIKIIS

AZ ORSZÁGOS LUTHER-SZÖVETSÉG LAPJA

Hazaérkeztek Svájcból az egyház kiküldöttei

Dr. Reök Iván egyetemes felügyelő és dr. Vető Lajos püspök hazaérkeztek svájci útjukról és nyilatkoztak lapunknak útjuk eredményeiről. Az egyetemes felügyelő beszámolója feltárja azt a mondanivalót, amit

a protestáns világszervezetekkel folytatott tárgyalás közben feltárt egyházunk helyzetéről és egyházpolitikánk irányáról, Vető Lajos püspök is beszámolt útjuk eredményéről. A nyilatkozatokat itt közöljük.

Reök Iván egyetemes felügyelő beszámolója

Külföldi utam előtt is, mint mindig, mikor erőimet és képességeimet meghaladó feladat elé kerülök, Luther jólismert imádsága tért minduntalan vissza gondolataimba: Istenem, ha csak saját képességeimre támaszkodhatom, akkor mindent elrontok... De élt és él bennem a bizonyosság, hogy a „jó dolgot“ Isten kezdte el bennem és Ő is fogja ezt elvégezni.

Nem önmagámban, hanem Ő benne bizakodva, félelem és aggodalom nélkül fogtam hozzá az elém kerülő feladatok megoldásához és most visszatekintve, nyugodtan állíthatom Pál apostol szavaival, hogy az Ö ereje mutatkozott meg munkámban és eredményeimben. És ez a bizakodás nemcsak a siker szempontjából volt döntő, hanem kijelölte a helyes munkamódszert is. Mert mindig az egy szükséges dolog lebegett szemeink előtt. Nem az anyagi támogatás, nem az erkölcsi siker, nem a kapcsolatok újrafelvétele és kiépítése a fontos, hanem az, hogy Isten gyermekei széles e világon szeressék egymást és egymást megbecsülve és tisztelve, együtt keressék Isten akaratát!

Ennek a szellemnek fénye és melege hatotta át minden együttlétün- ket. Már az első találkozásnál, amikor komolyan és várakozásteljesen nyújtották ki felénk kezeiket, erre gondoltunk és mindig ehhez az egy szükséges dologhoz tértünk vissza. Szinte elszánt konoksággal ismételtem meg mindúntalan, hogy az egyháznak ebben a jelenvaló világban kell elvégezni a feladatait. Isten erre ad nékünk erőt, képességeket és lehetőségeket, viszont a világ feletti hatalmat nem nékünk adta és ezért nem a mi dolgunk azt formálni és alakítani!

Szükséges volt tehát, hogy először is egyetértsünk az egyház feladataira vonatkozólag. Ez az Igehirdetés, a Szentségek kiszolgáltatása és a sze- retetmunka, mely mint tértől és időtől független Isteni rendelés, a világ minden protestáns egyházát kötelezi. Ebben egyformán buzgónak, hűségesnek kell lenni keleten és nyugaton, délen és északon. És hogy ezt a munkát a világ minden protestáns egyháza egymással versenyezve minél jobban végezze, ehhez kell kiépíteni és elmélyíteni az országhatárok és világtájak felett átvonuló kapcsolatokat. És emberi mivoltunkból fakadóan ennek hármas kötélnek kell lennie. Szellemi szálnak, hogy egymás hitén épüljünk, erősödjünk; lelkinek, hogy tapasztalatainkat kicserélhessük, tudásunkat gazdagítsuk, módszereinket tökéletesítsük; anyaginak, hogy egymás terhét hordozzuk.

Az Űr Jézus Krisztusnak, mindannyiunk Urának szolgálata azonban a jelenvaló világban történik. Erről pedig két dolgot kell tudnunk. Először is azt, hogy a felette való

hatalmat az Űr nem az egyháznak adta!

Másodszor tudnunk kell azt is, hogy a világ sokrétű és összetett. Minden egyes egyház számára a „jelenvaló világ“, amelyben feladatait végezni kell, teljesen más és ennek a ténynek a fel nem ismerése kibogozhatatlan zavarok és félreértések forrásává válik.

Amennyire egyek vagyunk és kell is, hogy mindörökre egyek legyünk, az Űr Jézus Krisztus szeretetében és szolgálatában, annyira tudatában kell lennünk annak, hogy egyházaink teljesen más világban élnek. Ez a belátás türelemre, tiszteletre és igen nagy szeretetre kötelez bennünket. Türelemre és ezzel együtt nagyfokú önmérsékletre, mert nem tukmálhatjuk egymásra módszereinket. Minden helyzetben neki megfelelő magatartást kell kialakítani.

De tisztelnünk kell egymást, a különböző országokban élő és dolgozó egyházi vezető embereket, lelkészeket és világiakat egyaránt, mert csak a kölcsönös tisztelet képesít bennünket annak a feltételezésére, hogy az illetők hitük és a nekik adott világosság szerint járnak és Isten nekik megadja azt a bölcsességet és a Szent Léleknek azokat az adományait, amelyek szükségesek ahhoz, hogy jó pásztorok, becsületes őrállók és józan vezetők legyenek.

Mindenekfelett pedig szerelnünk kell egymást, mert egyedül a szeretet képes áthidalni azokat a szakadékokat és válaszfalakat, melyeket a bűn vont emberek és embercsoportok közé és egyedül a szeretet képes legyőzni azt az intoleranciát, amely a különböző látásoik nyomán támad.

A felsoroltakban való teljes megegyezés az előfeltétele annak, hogy a dolgainkról egyáltalán beszélhessünk. Mert amennyire szükséges a kölcsönös segités és becsületes kapcsolatok létesítése érdekében az, hogy megismerjük egymás egyházainak helyzetét, annyira elmellőzhetet- !en, hogy egymás helyzetének megismeréséhez és a sajátunk bemutatásához csak ennek a lelkűidnek kialakítása után fogjunk hozzá.

Én is így cselekedtem. És így vált mindjárt nyilvánvalóvá, hogy külföldi protestáns testvéreinkben hamis kép gyökeredzett meg a magyar evangélikus egyház helyzetéről. Ez az oka annak pl., hogy nem tudják kellőleg értékelni azokat az eddig elhangzott hivatalos nyilatkozatokat, melyek az itthon élvezett vallásszabadságról szólnak. Hiányzik ennek a megértéséhez szükséges történelmi perspektíva.

Ezért éreztem én legfontosabb kötelességemnek azt (és ezt kötöm a lelkére minden külföldi kapcsolattal rendelkező hittestvéremnek is), hogy emlékeztesse a nyugati protestantizmust a magyarországi ellenreformációra, amikor tűzzel, vassal, gályarabsággal, kínpiiddal irtották: és gyötörték elődeinket és Kolonich érsek történelmi fontosságú kijelentésére, mely a Habsburg-dinasztia kormányzati elvévé vált, hogy Magyar- országot előbb koldussá és azután katolikussá kell tenni.

Ezek a módszerek és ez a gyakorlat eredményezte azt a katolikus fölényt, mely olyan mérhetetlen súllyal nehezedett az evangélikus egyházra, hogy a múltban minden megnyilatkozása a mártirium, vagy kompromisszum szűk kis ösvényén mozoghatott.

A felszabadulás óta egyházunk tényleg és valóban felszabadult a katolikus nyomás alól és ezért az egyetlen helyes egyházpolitika csak az lehetett, amely 1, szembefordul a Mindszenty biborosérsek által kezdeményezett és irányított sérelml politikával és amely 2. méltányolja népi demokráciánknak nemcsak az egyházak iránti magatartását, hanem az általános életszínvonal emelése és az ország újjáépítése érdekében végzett erőfeszítéseit.

A leghatározottabban kiemeltem és be is bizonyítottam, hogy a katolikus egyházpolitika: sérelmi politika.

A magyar protestantizmus nem követheti ezt a sérelmi és hatalomra- törekvő politikát. A sérelmit nem, mert nincsenek sérelmeink, hanem előnyeink. Nem kell többé pirulnunk pl. a baptisták, metodisták, szabad- egyházak a nálunkénál is nagyobb elnyomásán és azon a szégyenteljes törvényen, mely rangsorolta az egyházakat, a bevett és elismert felekezetek után a többieket csupán csak megtürteknek jelentvén ki. És nem törekszünk világi hatalomra sem, ismerve Pál apostol Római levelének tanítását. De legfőképpen nem helyeselhetjük a katolicizmus hatalmi törekvését, jól tudván, hogy annak kiteljesedésénél éppen úgy, mint kezdeti fénykoránál máglyák lobognak.

Mégis meg kellett vallanom őszintén, hogy egyházunk vezetői nem látták be a katolikus egyházpolitikával való teljes szembefordulás szükségességét!

Nem látták be — mert nem akarták. Meg kellett mondani nyíltan és itthon sem lenne szabad elfelejteni, hogy az evangélikus egyház világi vezetőit sem a monarchiában, sem a Horthy-rendszer alatt nem egyházunk élőhitű bizonyságtevői közül, nem a laikus evangelizátorok közül választoták ki, hanem ezeket a tisztségeket a világi előkelőségeknek kínálták fel. Érthető pedig, hogy a fel- szabadulás az ő számukra nem több szabadságot hozott, hanem sérelmet: kastélyok, nagybirtokok, hatalmi pozíciók elvesztését. Emberileg érthető, ha az evangélium mérlegére egyáltalán nem is tehető — az a magatartásuk, mely nem az egyház javát nézte, hanem saját sérelmüket érezte és fájlalta.

Így alakult ki Magyarországon az a paradox helyzet, hogy az evangélikus egyház vezetői az egyház kárára és veszélyére katolikus egyház- politikát folytattak: ellenségesen állottak szemben a rendszerrel, annak bukását várták, még egy újabb világháború árán is. És itt meg kellett

mondanom azt is, hogy ennek az öngyilkos egyházpolitikának kialakulásában nagy szerepe volt néhány általuk is ismert egyházi vezetőnknek is. Az ő állásfoglalásuk erősítette tneg pozíciójukban azokat, akiknek pedig menni kellett volna.

Közvetlenül a felszabadulás után tartott első lelkészgyűlésen a haladó papság képviselői megállapították, hogy elérkezett az ú. n. őrségváltás ideje. Mindazok, akik, mint a múlt rendszer nagyjai jutottak vezető egyházi tisztséghez, akkor szolgálnak igazán egyházunknak, ha félreállanak. Ennek megkönnyítésére Dezséry László azt a javaslatot tette, hogy az arra illetékes egyházi testület mondja ki az összes világi tisztségek (felügyelői, presbiteri stb.) megszűnését és rendeljen el új választást! Ezzel ellenkezőleg, megerősödött az egyházi reakció és elindította azt az egyházpolitikát, mely Mindszentyt tartotta — ha nyíltan be-nem-vallottan is — szellemi vezérének és így az állammal feszültséget szítva, az egyház helyzetét kockáztatva, fordulatra, sőt új világháborúra spekulált.

A helyes magyar evangélikus egyházpolitikának, mely az evangéliumra és a Luther által annyira kiemelt józan észre támaszkodik, szembe kell fordulnia a katolikus hatalmi és sérelmi politikával. Annál inkább is, mivel áthidalhatatlan dogmatikai és hitvallási ellentétek gyökerében különböző teológiai látás választanak el bennünket egymástól. De nemcsak itt Magyar- országon! Hiszem és remélem, hogy az egész világ protestáns egyházainak vezetői mielőbb belátják, hogy Urával és önmagával, legszentebb meggyőződésével kerül ellentétbe az, aki bárminő érdek vagy taktika kedvéért is, katolikus járószalagra kerül. És ez az elkülönülés az első lépés a protestáns egység felé, az igazi ökuméné!

Éppen ezért döntő bizonyíték volt egyházpolitikánk helyessége számára az a nyilvánvaló tény, hogy a katolicizmustól való elkülönülésünkkel egyidőben izmosodott meg hazánkban a protestáns összefogás! Nemcsak a református konvent, Be- reczky püspök és munkatársai vallják ugyanezeket az elveket, hanem baptista, methodista és szabadegyházi testvéreink is. Mély benyomást keltett éppen az ökuméne emberei előtt, hogy az evangélikus egyház nemcsak elméletben és elvben találkozik a tcstvéregyházakkal, hanem ennek az összefogásnak már gyakorlati gyümölcsei is vannak, mint pl. a most megalakult Bibliatanács.

Magától értetődő, hogy szánalmas és gyatra vergődés az az egyház- polilika, amely csupán csak a negatívumból áll. Az egyház az a hegyen épült város, mely nem rejtőzhet el. Megmondottuk tehát és kötelességünk volt nyíltan megmondani, hogy nyitott szemmel nézünk körül hazánkban, úgy, mint ahogy a feladatát végezni akaró körültekint .munkahelyén.

Tapasztalatunk, mely a kipróbálás által meggyőződésünkké vált, hogy az új magyar állam nem akadályozza, de engedi, sőt támogatja munkánkat. Templomaink nyitva, istentiszteleteink szabudok, bibliaköreink élénkek, lelkes missziói munka, élő hitű evangélizáció folyik szerte az országban. Különösen mély benyomást kellettek egyházi lapjaink, iratterjesztésünk gyümölcseinek bemutatása, rádiós istentiszteleteink. Nyugati viszonylatokban meglepő és ismeretlen az a hatalmas

(Folytatása a 3. oldalon.)

Egy felügyelő

azt a felfogást képviseli, hogy az egyházi sajtónak nem kell közegyházi támogatást nyújtani. Felfogása az, hogy amely egyházi újság nem tudja fenntartani magát, az nem életképes, tehát szűnjön meg. Felifogását enyhén szólva hibásnak tartjuk és pedig a következő okokból. Az egyházi újság nem lukrativ vállalkozás, annak nem szabad nyereséggel dolgoznia. Mint az egyház igehirdetésére, s egyéb tanítói szolgálatra, úgy kell reá áldozni egyéni és közösségi módon adományokkal, csakhogy a legszegényebb híveknek is eljuttatható legyen, ha kell ingyen. A kórházak és a szórványok elvárják tőlünk ugyanezt. Egyházunk népessége olyan kicsiny, hogy ebben a legjobban megszervezett sajtóérdeklődés mellett sem lehet fenntartani üzleti biztonsággal megélő újságokat. Aki sajtókérdésekben tájékozott, az tudja, milyen példányszámra van szükség stabil költségvetéshez, s tudja, hogy az újság közönségének számító népesség milyen százalékára lehet számítania egy újságnak. Normális időkben. És most nincsenek normális idők, mert az egyház is érzi a háború következményeit. Az evangélikus egyház hibás szociológiai felépítettsége éppen azokat a rétegeket nem szoktatta rá az újságok olvasására, amelyek most megtehetnék, hogy egyházi újságot olvassanak, ezek számára pedig ma az újság a misszió eszköze, s ezen a téren sem lehetünk szűkmarkúak. De hibás a felfogása azért is, mert ha tegyük fel az egyes ember az egyházban nem is képes fenntartani az újságot, s az egyháznak mégis módja van az írott betűn keresztül hallatnia szavát (szélsőségesen élezve ki a dolgot), s van olyan közpénze, amivel ezt megtegye, meg kell tennie. Ha a felügyelőnek igaza volna, akkor már egyetlen újságunk sem volna. Ha a véleményét mindig így érvényesítette volna, akkor az egész egyházi sajtó halálos ítéletét készítette volna el. Köztudomású ugyanis, hogy az elmúlt esztendőben mftiden egyházi újságunk rá volt szorulva a közegyházi segélyre' s a Harangszó és az Evangélikus Evangélizáció sajtómunkája nyolcvan, százezer forintos közegyházi segélyből vált lehetővé és továbbfolytathatóvá. Az Evangélikus Élet még nem élvezte az ilyen egyházi segélyeket, de el tudja képzelni, hogy egy újságnak szüksége lehet közegyházi áldozatra. Mi eddig még csak három- százegynéhány forintocskát kaptunk az egyetemes sajtóoffertóri- umból, de ezt is csak azért említjük meg, mert éppen az egyetemes egyházi határozattal elrendelt sajtóoffertórium kötelező mivolta bizonyítja, hogy az egyház tárgyilagos és hozzáértő vezetői évtizedek óta tudják, hogy az egyházi sajtó miből tarthatja fenn imagát... No de feltehető, hogy a felügyelő nem minden egyházi újságtól sajnálná ilyen elvileg a közegyházi segítséget...