Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-07-31 / 30. szám
2 _____________________ Be számoló a pilisligeti leikészkonferenciáról II. ■ Evangélikus irt Készülnek a vallásiam tankönyvek Idő, történet, Istenországa címmel (O. Cullmann, bascli teol. tanár Christus und die Zeit c. 1946-ban megjelent könyve alapján) Dr. Karner Károly tartott előadást. Problémafelvetésével Cullmann nem a kinyilatkoztatás történetének, hanem a kinyilatkoztatás. „időben lefolyt“, időhöz kötött, „temporális jellegének“ vizsgálatát célozza. Vizsgálódása kiindulópontjául a keresztyén időszámításnak Jézussal való kezdetét veszi. Ez az 1-es szám, illetve az „idődnek a testté lett Istenre, Jézus Krisztusra való vonatkozása az „idő'“ egyetlen kritériuma. Innen kiindulva az „idö-vonal‘ mindkét irányban végtelen, vagyis a végtelen idői lét Istennek tőle elválaszhatatlan határoz- mánya. Két kérdést vetett fel az előadó: a) A Szentírás azt mondja, hogy az Egyház: Krisztus teste; vagyis a földi Egyházban a Krisztus lelki teste (soma pneumatikon) valósul meg. Vájjon nem lett-e ez a tény számunkra egy puszta formáváf b) Mit jelent vájjon Krisztusnak az Egyházban való jelenléte? Mit jelent az ö valóságos testének és vérének vételei — Égető kérdések, melyek nem csupán az „idő“ problémájának Isten Országa megvalósulásával, történeti értelemben vett eljövetelével való ösz- szefüggését, tehát a Cullmann által felvetett egész problematika aktuális jellegét, de egyben azt is jelzik, hogy ez a probléma nem valami elvont, idealisztikus spekuláció eredménye- képen, hanem a keresztyén (bibliai) realizmus talaján: az Egyház nagy nyomorúsága, de élő reménysége közepette született meg. A keresztyénség kérdései a világhoz címmel Benczúr László H. Thie- lick: Fragen des Christentums an die moderne Welt c., 1945-ben megjelent könyvének alapgondolatait fejtette ki: A szekularizáció ama folyamatának megértésére és leírására, ami a „nyugati ember“' életében végbement, sem a lélektani, sem a kultúrtörténeti, sem njás szaktudományos módszerek nem . vezetnek eredményre ftElvilágiasodott embertípusról“ theo- lógiai alapon beszélhetünk csupán. Ennek a modern embertípusnak nincsenek vallási kérdései. Ezért az Egyház felelete sem érdekli. Vallási kérdések számára nincs „antennája“'. A „végső kérdéseket“ sötétnek, a cselekvés szempontjából akadályozó jellegűnek látja. Tekintete a közvetlenül előtte valóra irányul, néhány méterre van „beállítva“ csupán. Magát a modern realizmus hívének tartja. A világnézet területén ezt az embertípust az igazság utáni kérdések „kiesése““ jellemzi. Álláspontja: igazság nincsen, csak valóság. Mintegy szemellenzővel: egy irányba néz, Az erkölcsi élet területén állandóan olyan magatartást erőszakol magára, aminek alapja nincsen. Merő formák között él. Míg a bibliai embernek van valakije, aki „tartja“, a modern embernek még erkölcsi állásfoglalása. „kiállása“, öröme is „önmagáért való", alap- és forrásnélküli megnyilatkozás). A vallási élet területén önmagát éli meg. Imádsága: tulajdon énjével folytatott párbeszéd. Ha szól is az Istenről, életének csak bizonyos területére bocsátja be és saját igényeinek kiszolgálására használja fel öt. Vallásossága (mint Rosenberg „Mythos“-a tipikus példát nyújt erre) a politika eszközévé válik. Illúziókban él: a lelki-szellemi űrt cinizmus és nihilizmus tölti ki. Végső kérdése az Isten kiküszöbölésére irányul. Fél a csendtől; ideje nincsen. Nem valami „új pogányság“ ez, hanem a sötétbe menekülő ember félelme. — A bibliai realir.mus álmodozónak nevezi az ilyen embert... De mit' Jelent a modern ember képének ezen, teológiai szempontból való megrajzolása az Egyház igehirdetésére nézve? Alapvető követelmény, hogy az igehirdetés sohase induljon ki a modern ember „lényéből". A kívülről jövő problémafelvetés, a vele való vitatkozás, az apologetikus erőfeszítés sem használ semmit. Ha vannak kérdései, azokra nem szabad „közvetlen feleletet" adni. Ugyanis a modern embernek tulajdonképen nem problémái, hanem „bilincsei“ vannak, amiktől sem önerejéből, sem mások segítségével meg nem szabadulhat. A világban felvetődött kérdéseket az Egyház ezért „csak önmagával beszélje meg“! A modern ember felé ne tegyen mást, mint hogy az Isten szavát, Igéjét hirdesse neki. Végezzen evangétizációt a modern ember felé! ;— De hogyan hirdesse az Igét? Hirdesse a teljes Igét: Isten törvényét és evangéliomát egyaránt; az emberi élet és az egész történelem chaosza ezáltal nyer alakot csupán. Értelmet az életnek Isten Igéje ad. — Legyen az Ige hirdetése „pro- fétikus igehirdetés“'! Ez két dolgot jelent: először azt, hogy legyen valóban lelkipásztori jellegű. Tehát ne propagandisztikus szólamokat mondjon az igehirdető a gyülekezetnek, amivel nem azonosítja magát hanem azt mondja, amit személyesen megtapasztalt, átélt az Isten közelségéből, igazságából, békességéből, de szentségéből is! Ily értelemben vállaljon szolidaritást a modern emberrel, annak bűnével, nyomorúságával! A profétikus igehirdetés azt is jelenti, hogy az igehirdetés legyen történeti jellegű. Ez a követelmény nem azt mondja, hogy az igehirdető szóljon arról az úgynevezett „isteni kinyilatkoztatásról“, ami a történelem folyamából, a történelem eseményeiben kibontakoznék. Ez ismét csak illúziókba való menekülés volna: hiszen a történelem Istennek az „álarcát“ mutatja; való lénye mögötte rejtőzik“. — Sőt inkább leplezze le az igehirdető a modern embernek (a modern igehirdetőnek is!) állandó menekülési kísérletét. Lássa meg, hogy ő maga is —- akár az általános kitételeknek, elveknek, elvont dogmáknak, akár a „magánélet“ vallásosságának, az egyéni „bensőségességnek“ veszélytelen zónáiba húzódjék is vissza igehirdetésével — csak: menekül. Menekül a tulajdonképeni. a keresztyén történetiség elől. Menekül az ítélet és kegyelem kettőssége által érintett, fe>- sziiltségbe jutott, megítélt és megkegyelmezett emberrel való szolidaritásvállalás, a feléje való testvéri közeledés elől. Éppen ezáltal: menekül magának az élő Istennek szent színe elől. — Mit tehet hát akkor a „modern“ igehirdető? Semmi mást, mint hogy — a modern emberhez való „igazodás“ nélkül — hirdeti konkrét emberekből álló konkrét gyülekezet felé (a „követnek“ hűségével és határozottságával s a „bizonyságtevőnek“ személyes átélésével és testvéri szolidaritásvállalásával) Istennek az ö ítélő és kegyelmes szeretctéről szóló örömüzenetét. A hamis történetiség veszélyeit így küzdheti le s így teljesíti profétikus küldetését a modern, szekuláris ember felé. A „mai teológiai kérdéseink“ e. sorozat utolsó előadását Veöreös Imre tartotta. Legégetőbb szociáletikai problémáink címmel Emil Brunner zürichi theologiai professzornak egyik munkáját (Gerechtigkeit, 1943.) ismertette: A szociáletikai kérdés felvetésekor világosan kell látnunk, hogy a teológus ezzel a kérdéssel a Bibliának a „peremén“ s a teológiának a „határterületén“ mozog. A centrális kérdés: Isten igazsága. A szociális igazságosság relatív fogalom. Hogy hol ennek a relativ igazságosságnak a mértéke, alapelve, a mai protestantizmus — Brunner szerint — nem tudja. Ez a kérdés, szerinte is, a szellemi életnek oly sávjába tartozik, ahol a teológiai tudomány „teológián túli“ tényezők, ill. szaktudományok (történelem, filozófiai etika, antropológia, társadalomtudomány stb,) bevonására kényszerül. A teológia ezt a kérdést nem a Krisztus keresztje, a „megváltás“ felöl, hanem csupán a „teremtés* (az „első hitágazat“) felől közelítheti meg. (Vagyis a „theologia naturális“-! juttatja szóhoz!) Itt csak a „józan ész“ látásával lehet elindulni, csak „csökkentett követeléseket“ és relatív mértéket lehet felállítani. — Mily mértékei vannak egy relative igazságos társadalmi rendnek. — teszi fel a kérdést Brunner. A választ az egyén és a közösség jogainak poláris látásával igyekszik megkeresni. Vizsgálódásában a következő tételekhez jut el: 1. A szociáletikai igazság a közösség és az egyén jogának „egyensúlyán“ fordul meg. 2. Az össziiangbahozatal követelménye nem csupán kvantitav értelemben vett igazságosságot (minden ember egyenlőségének elvét), hanem a kvalitatív értelemben felfogott igazságosságot is (az emberek egymástól való különbözőségének elvét) magában foglalja. 3. Á földi igazságosság az isteni igazságosság és az emberi törvények közötti mindenkori feszültséget fejezi ki. Hogy mi az „igazságos“, erre feleletet csak úgy kapnak az emberek, ha hisznek annak az „íratlan törvénynek“, amit minden földi törvény — öntudatlanul is — másolni igyekszik. A földi (szociális) igazságosság azért lehet csupán relativ, mert a) abszolút igazság egyedül Istennél van, s b) mert a szociális igazságossás, mindig ai adott helyzettől függő, tehát történeti értelemben is relatív igazságosság. 4. bár a „mindenkinek megadni, ami neki jár“ elve (Suum cuique) a Biblia talaján kívül született meg, a Biblia is alkalmazza s annak érvényességét (v. ö. ihn. 13. 1—7. stb.) hangsúlyozza is. Ettől az igazságosságtól lényegileg különböző és teljesen független az a „több“, az a krisztusi igazság, ami a Hegyi Beszédben hirdettetik. Mit jelent ez a kettősség problémánk számára? Azt, hogy amíg a társadalmi igazságosságra való tekintettel a „suum cuique“ elve a legmagasabb mérték és a legfőbb követelmény, — Isten Országa igazságosságának „mértéke“, a felebarát iránti „odaadó“ szeretet. Az egyik igazságosság a „iustitia ci- viiis“, a másik a „iustitia Christiana“. Egyik fajta igazságosság sem vethető el; mindkettő szükséges és valóságos. Szükségességüket nem emberek elgondolása, érdeke, hanem az élő Isten akarata, parancsa alapozza meg. A konferencia befejező előadásait, Huszonöt év egyháztörténete címmel Dr, Sólyom Jenő tartotta. Mint viszonylagos történelmi egységet, az 1920—1944-es időszakot vizsgálta. Előadásában általános egyháztörténelmet nyújtott. A vizsgált korban a hazai evangélikus egyház történetét a „népegyház“ létéért való küzdelem jellemezte s ez a küzdelem (sajnos) az „egyháztársadalmi' munka jegyében“ állott. Második előadásában teológiaitörténetet adott. Harmadik előadásában a lelkész! munka történetét három vonal meghúzásával mutatta be: a fővonal ismét az „egyháztársadalmi munka“ volt: az ébresztés - evangélizáció - gyülekezeti közösségépítés és a gyülekezeti evan- géliornhirdetésre való törekvés (sajnos!) csak mellékvonalak voltak. Az elhangzott előadásokat hozzászólások, élénk eszmecserék követték. A múlt bűnei, mulasztásai is komoly beszélgetések és önvizsgálat tárgyát képezték. Az egész konferencia bizonyság volt arról, hogy Isten Lelke Egyházunk megújhodását munkálja. * Dr. Lehel László Önkéntes laikusképző tanfolyam Az Egyetemes Egyház megbízásából a pesti egyházmegye rendezi meg az egyetemes egyház II. önkéntes laikusképző tanfolyamát az egyetemes egyház missziói intézetében (Budapest, VIII., Ullői-út 24) 1949 augusztus 10—31-ig. Jelentkezni lehet Muncz Frigyes vallástanító lelkésznél, Bpest, VIII., Múzeum-kőrút 27. szám alatt, levélben megjelölve az illetékes gyülekezetét, az egyházi munkaágat, amiben a jelentkező működött vagy jelentkezni szeretne s mellékelve rövid életrajzot és a gyülekezet lelkészének ajánlását. A tanfolyam programja: Aug. 10—16 délelőtt: Bibliaismeret. Délután: Bibliai fogalmak magyarázata. Aug. 17—23 délelőtt: Hittan. Délután: Az egyház kérdései. Aug. 24—31 délelőtt: Vallástanílás elvi, délután Vallástanítás gyakorlati szempontból. A kurzus első hetén es- ténkint Koren Emil evangélizál. Előadók: Benczúr László, Dezséry László, Groó Gyula, dr. Lehel László, Gádor András, Muncz Frigyes. A tanfolyam költsége: 110 Ft, teljes ellátással. Ágyneműt hozni kell. Ezenkívül teljes bibliát, jegyzetfüzetet kell hozni. A jelentkezéseket sürgősen kérik. Ez év tavaszán vált ismeretessé a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeleté, mely szerint az 1949—50. tanévben új tunkönyvek alapján kell az evangélikus vallástant tanítani az iskolákban. A rendelet az evangélikus egyház szempontjából a legjobb időben jelent meg. Mert az egyetemes egyház ugyancsak tavasszal kezdte el a val- láspcdagógiai ankétek rendezését s komolyabban vette immár a tankönyvek kérdését is. Az általános iskolák részére elkészült tanterv, már az elmúlt tanév elejére életbelépett (de még új tankönyvek nélkül) s az egyetemes egyház szakbizottságai szorgalmasan tanácskoztak a gimnáziumi új tanterv elkészítésén. két szervezet úgy a nyomdai előállítás, mint a könyvterjesztés kérdésében százaTékos megegyezést tudott létrehozni. Ha ez a szövetség a vallásiam könyvek kérdésében az előbb említettek szellemében jár el, egyformán biztosítottnak lehet venni a könyvek kinyoniatását és terjesztését is. Ha az ezután következő, a tanítás kezdetéig aránylag rövid időt jól ki lehet használni, remélni lehet azt, hogy a tanév első heteire a tankönyvek nagy- része készen lesz a vallástanítás céljára. H. L. a szinte permanens ülésezésnek hamarosan meg is lett az eredménye. Az általános iskolai új tanterv figyelembevételével elkészült az új gimnáziumi tanterv, amelyet az egyetemes egyház elfogadott. Az új tanterv elfogadása percében azonnal megindult a tankönyvírás nehéz és fáradságos munkája. Az általános iskolai tankönyvek készítői egy egész éven át dolgozhattak kéziratukon. A gimnáziumi tankönyvek készítőinek úgy szólván csak hetek álltak rendelkezésükre. Július 15-én ült össze utolsó ü'é- sére a kibővített vallástanítási, jellegénél fogva ezúttal, mint tankönyv- bíráló bizottság. Ez a bizottság egy évig dolgozott már a közben elkészült kéziratok felülbírálásával. Több ízben is napokon át dolgozott a bizottság. Minden kéziratot jóformán az egész bizottság megismert és elolvasott. Megméretett minden mondat éppen úgy, - mint minden teológiai irányzat. Ezúttal bizonyosodott be igazán az, hogy tankönyvet minden teológus írhat, de bírálatot az ilyen munkálat fölött csak tapasztalt, tanult és gondolkodó valláspedagógus tud nyújtani. A benyújtott kéziratok mindegyikén sok és lényeges változtatást kellett javasolni. A pályázók végrehajtották a javításokat s július 15-én este 10 óra után, miután egész nap dolgozott a bizottság, kihirdethető volt a határozat: Minden álltalános iskolai osztályra kész és elfogadott kézirat áll rendelkezésre s a második gimnáziumi osztályt (egyháztörténelem) kivéve, a középiskolák számára is megvannak a javított és elfogadott kéziratok. Csak az idő rövidségével lehet megmagyarázni azt a hiányt, hogy mindegyik osztályra csak egy kézirat áll rendelkezésre. A bíráló-bizottság munkálatai kezdetén abban a jó reménységben élt, hogy mindegyik osztály számára egy második vagy harmadik szerző kész kézirata áll rendelkezésre. Kétségtelen^ az, hogy az egyetemes egyháznak óriási anyagi áldozatokat kellett előlegezni az eddigi előkészületi munkálatokért is. A tankönyvpályázók közül azok, akik aktív vallástanárok, nemcsak felmentést kaptak munkálataik idejére a szolgálat alól, hanem elhelyezést kaptak Ka- pernaumban is, ahol mindennapi gondjaiktól mentesítve, egészen munkájuknak élhettek. Az egyetemes egyház eme nagylelkűsége jegyeztessék fel a nyilvánosság számára is. Mikor és hogyan les* tankönyv az elfogadott kéziratokból? Az egyetemes egyház tanügyi hatósága felterjeszti a kéziratokat a VKM-hez. Várható gyors engedélyezés után jön a nehezebb része a dolognak. Tizenkét kötet könyvet kell szeptember elejére kinyomatni g minden gyülekezet közelébe eljuttatni. Ennek a gyors kinyomatásnak lesznek dologi és anyagi nehézségei. Több nyomdát kell foglalkoztatni. Pénzt kell előteremteni erre a célra. Hozzávetőlegesen 100.000 Ft-nyi tőkét két! belefektetni ebbe a vállalkozásba. Nagyon kedvező jelnek kell ítélni ezt a megegyezést, amely az egyetemes egyház égisze alatt é Luther- társaság és a Harangszó könyvkiadó között létrejött. Ennek értelmében a A Maiikén kiközösíti a kommunistákat, azok segítőit, s akik forradalmi könyveket olvasnak. A Vatikán és a pápa maguk leplezik le tehát azt, amit néhány katolikus még most sem hisz, hogy a pápa politikai kérdésekbe avatkozik, téved és a lelkiismereti terror legközépkoribb eszközeit alkalmazza hatalmi érdekei megvédésére. Legalább mindig szélesebb körben fogják felismerni az emberek milliói, amit a protestantizmus Luther óta tud. Azt, hogy a pápa nem csalhatatlan, azt, hogy a szegények elnyomója, s azt, hogy világi hatalom a vágya a földön. Megtanulja azt, hogy a Vatikánban nincs lelkipásztor... Itt minálunk még a legrosszabban emlékező emberke is észreveszi, hogy a kiközösítés nem járt Hitlernek, Tisónak, Mussolini- nek, Francónak, csak azoknak, akik a fasizmust leverték. Milyen jó, hogy a protestantizmus számára mindez már nem meglepetés. Mi már négy- százötven éve felszabadultunk ebből a szellemi sötétségből és rabságból. A pápaságról „A pápa a hit útjába áll, azt mondván, hogy csak az iidvözUl, aki néki engedelmeskedik. Nohát ezt ugyan nem tesszük, mégha meg kéne is halnunk az Isten nevében.“ (Scliinalkaldiii cikkek II. rész 4. cikk.) „Lehetetlen helybenhagynunk, hogy az egyház ők volnának, mert bizony nem azok. Fel sem is vesz- Szük, amit ők az egyház nevében parancsolnak vagy tiltanak. Hisz, Istennek hála, a hétéves gyermek is tudja, mi az egyház, tudniillik a szent hívők és juhok, akik az ő Pásztoruknak hangját hallják.“ (Schmalkalden! cikkek II. rész 12. cikk.) „A kegyes emberek vegyék fontolóra a pápa tévelygéseit és az ő zsarnokságát és mindenek előtt jegyezzék meg, hogy az ily tévelygéseket kerülniük s az igaz tanhoz Isten dicsősége és a lelkek üdvössége végett ragaszkodniuk kell.“ Ily körülmények közt minden keresztyénnek ugyancsak óvakodnia kell, hogy ezekben részes legyen, hanem szakítson a pápával mint az Antikrisz- tus országával és kárhoztassa azt, amint Krisztus parancsolta: őrizkedjetek a hamis prófétáktól.“ (Melanch- ton értekezése: A pópa hatalmáról és felsőbbségéről.) Éppen arra gondolt... Éppen arra gondolt, hogy segíteni kellene a szomszédján — amikor az meghalt. Éppen arra gondolt, hogy abba hagyja az ivást s a dohányzást — máj zsugorodással kórházba vitték. Éppen arra gondolt, hogy a felesége számára valami segítség után kellene nézni — amikor ágynak dőlt, munkától kimerülve. Éppen arra gondolt, hogy adakozni kellene Isten dicsőségére — amikor elvesztette vagyonát. Éppen arra gondolt, hiogy törődni kellene az örökkévaló dolgokkal — amikor így szólt hozzá az Ér: bolond, még az éjjel elkérik a te lelkedet.
