Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-07-23 / 29. szám
XIV. évfolyam 29. szám 1949. július 23. AZ ORSZÁGOS LUTHER-SZÖVETSÉG LAPJA PETŐFI A közeli napokban vége lesz annak a centenáriumnak, amelyet Petőfi születésének százados évfordulóján kezdett ünnepelni a nemzet és halálának százados évfordulóján fejez be. A két időpont olyan közel esik egymáshoz, olyan rövid volt az az értékes élet, amely 1823 és 1849 között folyt le, hogy azok, akik már 1923-ban ünnepelhettek szinte ámulattal gondolnak újra meg újra a legnagyobb költő tüneményes pályafutására. Pedig az ünenplő emlékezés két időpontja között mi minden történt ezen a világon s mi minden történt a Duna-Tisza táján! Megváltozott a világ arculatja egészen, s más szemek tekintenek az ismeretlen sírba hanyatló költőre, mint amilyenek a kiskőrösi bölcsőben ringó gyermeket nézték. Petőfi értékelése ma, halálának századik évfordulóján sokkal teljesebb és sokkal tökéletesebb, de az igazságnak is sokkal megfelelőbb, mint eddig volt. Eddig minden időszakában eltakarta vagy szántszándékkal letagadtak valamit a költő életéből és nagy müvéből. Nem kellett, mert nem tetszett a teljes Petőfi. Igyekeztek őt nyesegetni, töviseitől megfosztották, ősereiét gyengítették, mennydörgő viharzásait csendesítették, lelke hatalmas lángolását ic-lefojtották csak azért, hogy — szalónképessé tegyék. A forradalmár, a szabadságért, hazájáért, nemzetéért küzdő és meghaló költő igen sokszor a háttér homályába szorult és csak arról az oldalról világítottak rá, amelyik kinek-kinek a tetszését megnyerte. Tehették, hiszen a költői kincsek olyan gazdagságában válogathattak, amilyent még eddig nem látott a világ! Balgaság volt és az is lenne nem úgy fogadni el ezt az ajándékot, amilyennek kigondolta s megalkotta a Teremtő. Hiszen amikor az isteni gondviselés kiválaszt egy- egv emberi lelket, hogy a többinél na'gyobb, fénylőbb és gazdagabb legyen, hogy óriás legyen, bizony azért teszi, hogv ezen a felmagasztosult lelken keresztül szória széliéi a maga égi áldásait más emberlelkek millióira. Milyen bizonvosan tudta és vallotta ezt Petőfi, Vahotta és nem engedett belőle pgv parányit sem. Meg is énekelte, hogv tudatára adja a kételkedőknek: Tiszta e kebelnek mélye, fiai lény lehelt beléje Lányokat, fis e lányok ki nem érinek Szent oltárán az erénynek Mey nem romlott szív alatt. Ez prófétai önvallomás, a szónak egy csöppet sem átvitt értelmében. Ez nyílt és határozott megvallása annak, hogy a költő lelkének minden lángolása az Is: lenből ered, és egyben megvallása annak is, hogv nem szégvenll hivatását, nem akar Jónás módjára ellenállni az elhívó Isten akaratának. Büszkén hivatkozik isteni rendeltetésére, és ez a büszkesége mindvégig megmarad az emberekkel szemben, de sohasem, a nagy költői mű egyetlen sorában, a tündöklő költői élet egyetlen pillanatában sem fordul az Istennel szembe. Ezek a sorok azt mutatják, hogy Petőfi Sándor, akit ember alázatosnak sohasem látott. Alkotójához való viszonyában alázatos maradt. Ez tette őt igazán naggyá. Ez tette megállóvá, ez ma- gosította kőszirtté, ez adta villámait, de ez termelte virágait is. Petőfi nem „vallásos“ költő. Aki azzá akarná tenni, az csak hiába erőszakoskodnék ebbeli szándékával. De méginkább hiábavalóan törekszenek és igyekszenek azok, akik őt Isten nélkül próbálják elképzelni. Pedig milyen sokszor találkozhatunk ilyenféle megítélésével. Senkit se tévesszen meg az, hogy sokszor enyhe gúnnyal, sokszor maró szatírával szól a papokról. Az őszinteség költője nem írhatott másként, mint ahogyan érzett. Amit mások csak gondolnak, azt ő meg is írja. De amikor a sokszor méltatlan szolgák felett ítéletet mond, távolról sem gondol ezeknek a szolgáknak Urára. Inkább azt mondhatjuk, hogy nem egyszer csupán azért szólaltatja meg a gúny és a szatíra hangját, mert bántja őt a méltatlanság, amit itt is ott is látni kényszeredett. Olyan írására senki sem tud rámutatni, amiben például a keresztyénség lényegéhez tartozókkal szemben lenne csak a legkisebb mértékben is elítélő, vagy éppen gúnyolódó. A papok, bizony, nyíltan kimondhatjuk, ha méltatlanok szent hivatásukhoz, nem tarthatnak számot sérthetetlenségre. Erre azért mutassunk rá, mert ez is szükséges ahhoz, hogy Petőfit a maga teljességében és valóságában lássuk meg. Mi evangélikusok, büszkén valljuk, ilyen minőségében is mienknek a 100 éve meghalt költőt. Szinte csodálatos a lelki szerkezetnek olvan megegyezése, amilyent Petőfi és Luther lelke között láthatunk. Gondoljunk csak Luther rendíthetetlen megállására, a wormsi birodalmi gyűlésen . s máskor is mulatott magatartására. ..Másként nem tehetek.“ Ezt Lutheron kjviil más ember ajkán nem is tudjuk úgy elképzelni, mint éppen Petőfién. Egész életharca, a magyarságért, az egész világ minden' népének szabadságáért áldozott életének minden pillanata azt juttatja eszünkbe, hogv „Másként nem tehetek.“ Annak, hogv Petőfi hitélete éppen az evangélium fényében nem kristályosait ki, több oka van. Először is a kor hibás, amelyben nevelkedett. Ez a kor keresztyén szempontból meglehetősen sivárnak mondható. Az egyház akkor átmeneti időszakot élt, mély evangéliumi keresztyénséget még az egyház legbelsőbb köreiben is alig találhatunk. De az okok között nem utolsó az sem, hogy Petőfi ifjúságának virágában érkezett meg a halált tartogató segesvári csatatérre. Élete véget ért akkor, amikor mások, még a világ legnagyobb keresztyén lelkei is, még nairvon-n agyon távol voltak az evangélium világosságától. 27 éves sem volt, amikor meghalt. Ilyen korban a keresztyén hősök sem értek még el valóban hősi életük legalsó lépcsőfokáig sem. Ha „vallásos“ költőről beszélnek, Aranyt szokták példaképül felhozni. Adassék tisztelet Arany János mélyen érző vallásos lelkének, de az összehasonlításból ne vetődjék árnyék Petőfire. Mert ő egyik költőnk mögé sem állítható ebből a szempontból sem. még Az emberiség első vitája az almafa alatt folyt le. A vita tárgya az volt: Istennek legyenek-e engedelmesek, vagy a saját vágyaik után menjenek? Kívántak enni abból a gyümölcsből, amiből Isten azt mondta, ne egyenek. Ebben a vitában megegyezésre jutott az emberiség. Isten törvényét ellökték maguktól, s elindultak a maguk feje és kívánságai után. Az emberiség minden vitája mögött ez az első vita áll, amiben megegyezésre jutottak! Ez a megegyezés abban, hogy nein lesznek engedelmesek Istennek, a nyitánya a többi vitának, amiknek nincs soha vége, s amikben többé mát- nines megegyezés. A következő vita afelől folyt, ki a felelős a bünéril Már ebben sem volt megegyezés az emberek között. Egymásra hárították a felelősséget a számonkérés idején, s holott Isten az első bűneset minden szereplőjét megbüntette, s egyformán felelősnek találta, ők egymásközött sohasem nyugodtak bele abba, hogy nem a másik a hibás. Az emberiség vitáinak tehát vallásos megalapozása van. Mindennek alján az a kérdés áll: Istennel hogy ált az ember? Az emberiség vitái nem nyíltan vallásosak. Olyan dolgokról van szó, amikről sokszor alig látszik, hogy közük van a valláshoz. De mögöttük valamiféleképen a Törvény kérdése áll. Ügy, amint Isten mondta: „Ha jó! cselekszel, emelt fővel járhatsz, ha pedig nem jól cselekszel, a hűn az ajtó előtt leselkedik és reád van vágyódása. De te uralkodjál rajta.“ Az emberiség sokszor nem érti, hogv Istenről van szó, de azt mindig érti, a vallástalan is érti, hogy a jóról és a rosszról van szó. A Törvényről, ami a kötáblára és a szívünkbe íródott. És a kőtábla törvénye is, a szívünkbe írt törvény is Isten kinyilatkoztatásán alapszik. Az emberiség következő vitája már a paradicsomon kívül folyt le, s az azótai viták mind itt folynak. Kain és Abel már a paradicsomon kívül választanak foglalkozást. Ketten kétfélét. És az egyiknek jól megy a sora, a másiknak rosszabbul. A köztük felmerült kérdés gazdasági de érzik mögötte a „vallásos“ kérdést, persze félreértve a vallásos kérdés lényegét. Ábel szerencsésebb előmenetelét így fejezik ki: Isten az ö áldozatára tekintett, a Káinéra nem. i Ady mögé sem, noha az igazán nagyok közül az utóbbi ért le leginkább az evangéliumi mélységekig. Petőfit a maga teljességében kell megbecsülnünk. Ma, amikor minden eddigi kornál inkább megvan erre a hajlandóság, ne felejtsük el egy pillanatra sem, hogy prófétai lélek volt a legnemesebb értelepiben. Az égi lángok égtek, égettek és tündököltek henne. És ezek a lángok lohadtak le hirtelen a segesvári csatatéren 1849 július 31-én. Sötétség szállt alá azután. De csak azért, hogy száz év és majd századok után annál világosabban ragyogjanak fel az egész világ előtt, hiszen ott- hatatlanok, mert az égből, az Istentől szálltak le a legnagyobb költő leikébe. Kuttkay Mikiién Gyula Ez a fogalmazás azonban Káintól származik. Az ő szivében indult a vita Ábel ellen, s a Szentírás az ő szívének indulatját keresi, mikor ezt mondja. Kain ugyanis a bűnbe keveredett ember, az indulataitól és önző vágyaitól elragadott ember gondolkodásmódját örök időkre jellemzően alakítja ki. A gondolatai körülijeiül ilyenek: Én áldozok Istennek, hogy segítségét megnyerjem. Ila elvégzem a köteles áldozatot, Isten köteles engem éppenúgy segíteni, mint a másikat.* Ábel azért kap többet az élettől, mert Isten vele kivételez. Isten igazságtalanul ítél meg minket, vagyis igazságtalan az a gazdasági különbség, ami köztünk van. Ábel mind erre nem gondol. Ö él és dolgozik, egyszerűen, s áldoz Istennek, mert tudja, hogy tőle jön az áldás. De Káinra nem gondol. Sem arra. hogy Káinnak rosszabbul megy, s illenék felvenni az ő gondját, sem arra nem gondol, mi megy végbe Kain szívében. Nem érdeklik Kain gondolatai. Kain irigy és önző Ábellel szemben. Ábel azonban ügyet sem vet Kain belső állapotára, az ő önzése abban tűnik ki, hogy a maga előmenetelét természetesnek tartja, s Kain érzéseire ügyet sem vet. Any- nyira nem, hogy a végén orvul; lehet őt megölni. Biztosan értetlenül csodálkozott, amikor az első hunkóütés! megkapta. Miéri? Mert a dolog így szokott lenni. Akinek rosszabbul megy, az ahhoz méri magát, akinek jobban megy. Akinek pedig jobban megy, az arra gondol, hogy ez természetes. Vagy semmire sem gondol. Csak természetesnek tartja. S az is így szokott lenni, hogy mindketten Istennek tulajdonítják azt, ami van. A gazdag megnyugszik, hogy Isten így akarja: neki több legyen. Mert ő ügyesebb, vagy mert ö szintén jó Istenhez. A szegény pedig Istent átkozza a gazdag mellett. „Pedig ő is vallásos“. A vita után, ami. köztük lefolyt, Kain gyilkossá lett. Mert őt fogta el az a két bűnös alapérzés, ami gazdagsági helyzetéből következett: harag a másik iránt, s csüggedés, hogy nem érdemes élni és dolgozni. Nincs igazság a földön. A gyilkosság azonban öt nem szabadítja meg a régi bajoktól. Sem a gazdaságiaktól, sem a lelkiektől. Gyilkossággal nem lehet igazságot lenni. Kain bujdosóvá lesz a földön, egész életén hordozza a testvér vér kiáltását az égre, x olyan védtelensé- get érez, mint az áldozatáé volt akkor, amikor felemelte ellene a halálos szerszámot. ..Akárki ialá! reám, megöl engem““. Isten pedig tanítja Káinon keresztül az egész emberiséget a föld felől, amin élnünk kell: „Átkozott légy e földön, mely megnyitotta a száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét a te kezedből“. Ábel sírja körül vasttírvények születnek. A föld, ami áldott paradicsom volt az emberek számára, átkozott emberek köves világává tett. Mert átkozott az emberiség, amely nem tud osztozkodni a földön. Az önzés a gyilkosságig vezet, a gyilkos támadás visszaüt. Az ember testvér kiöntött vére visszaírni! a támadó fejére. A támadás, a gyilkosság véiKeleuuc teszi azt is, aki támadott és gyilkolt. Bárki éppígy feltámadhat ellene. Az önzés, a hatalomvágy imperializmusa egyént és nemzetet is védtelenné tesz ugyanilyen támadás ellen. Hasonló „jog“ alapján. Az emberiség vitáit az ember ié- ielemérzcse, kiszolgátatottság-tudata, átkozottsági érzése kíséri. Vagyis az embert a Iclkilsmeretfurdalás kínozza Kain óta, amióla a kaini jog uralkodik. És az emberiség minden nyomorúsága a kaini indulat és jog miatt van. az ember minden kultárténye, minden szellemi és anyagi győzelme, minden boldogsága abból a lelkiis- meretfudalásból származik, mely a Törvényi szeretné megvalósítani. Van Törvény és van Igazság. És van az emberéi! való Felelősségérzet, amit Isten bekövefel rajtunk. Az emberiség vitatkozik, s a részletvitákban nincs egység és megnyugtató egyezmény. A dolgok végére kell járnunk. Teljesen kilátástalan volna az ei> beriség sorsa, ha Isten nem küldte volna az egyszülött Fiát, aki a rész- Ietvitákon magasan felette állt, Vér és Arany nem befolyásolták, s a részletviták mögött álíó nagy alapvitát kezdte el újra. Felvetette újra az Istennek való engedelmesség kérdését. () maga tökéletesen engedelmes volt, s hívta ebbe az Isten országába, az Istennek való engedelmesség megtérésébe az embereket. Abban az első vitában keil más egyezmény! kötnünk, ami az ainiafa aiai: foiyt le. Ahol megtörik az ember szolidaritása a bűn ügyében, s emberek szembefordulnak a bűnnel, oti kezdődik újra a Paradicsom, S a többi részlelvifa is itt nyer megoldást. Aki szabad a bűntől, a bűnbocsá- nat és a bűnnel való szembefordulás, az önmaga megtagadása szabadságában. az tud megegyezni az emberekkel a földön való osztozás, az ember- testvériség és a béke ügyében is 1>. Egyházak egyííttműkíjifése Romániában Bukarestből jelentik: A baptista, adventista, szabad-keresztyén és a pünkösdista felekezetek közös szövetséget alakítottak, amelynek 187.000 tagja van. Ennek a felét baptisták teszik ki. A szövetséghez tartozó gyülekezetek megtartják a maguk sajátos hitvallását. Ugyanakkor a többi egyházak — köztük Justinián pálriárcha vezetése alatt a görögkeleti egyház — közös konferenciát tartottak Bukarestben. Resztvettek a református, lutheránus, unitárius, örmény és óli- povai szertartási! keresztyén egyházak, továbbá a zsidó és a mohamedán felekezetek kiküldöttei. Az emberiség vitái
