Evangélikus Élet, 1948 (13. évfolyam, 1-3. szám)

1948-12-18 / 3. szám

2

Evangélikus Elet

Egyetemes — egyetemes püspök

A magyarországi evangélikus egyháznak (éppeni úgy, mint a magyar államnak) úgynevezett „Történelmi alkotmány“-a van, nem pedig „Papiros alkotmány“-a.

Fontosnak tartom ennek az előrebocsátását most, amikor magyar evangélikus egyházunk az 1934—37. évi zsinatán megalkotott törvényeit revízió alá veszi.

Az állam és az egyház közötti viszony rendezése s iskoláink államosítása kérdésében megkötés elölt álló „Egyezség“ tervezete maga is rámutat arra, hogy tanügyi törvényünk (E. A. V. t.-c.j újjáalkotamdó. De -—- szerintem — gyökeres revízió alá kell vennünk jelenlegi tiz törvénycikkből álló egyházi alkotmányunknak — az iskolák államosítása folytán közvetve érintett legnagyobb részét is, így elsősorban az alkotmányi, a háztartási és a törvénykezésről szóló törvénycikkeinket is. Ez alkalommal fog előreláthatólag újból felvetődni az egyetemes felügyelő és az egyetemes püspök kormányzati és közigazgatási hatáskörének újra szabályozása. Ezt azonban nemcsak a fentebb említett külső körülmények hozták magukkal. Már a tizenkét év előtti zsinatunkon is erős hullámverést váltott ki a probléma, majd pár évre rá az egyetemes közgyűlés új ügyrendjének megalkotására tett kísérlet alkalmával. És nem ok nélkül.

Legmagasabb egyházkormányzati és közigazgatási hatóságunknál egyrészt még ma is olyan hiányok mutatkoznak, másrészt elodázhatatlanul reformra szoruló olyan intézményt látunk, amelyek az evangélium szellemétől áthatott „zsinat-presbiteri“ kormányzati rendszer és a „paritás“ elvével nem egyeztethetők össze.

Minthogy egyházi alkotmányunk s az egyházi szervezet fokozatos kifejlődésének ismerete ad|hat csak biztos útmutatást a jelenben kopogtató reformok időszerűségének és irányának elbírálásánál, ennélfogva vázlatosan rá kell mutatnunk a három alsó tagozat keletkezésére, szervezetének jellemzésére is. Viszont a negyedik tagozat keletkezésének és fejlődésének történetével bővebben szükséges foglalkoznom, hogy „de lege ferenda“ elhangzó gondolataimat kellően alátámasszam.

Általánosságban megállapítom, hogy a prot. egyházak keletkezése a vallási reformációval nem egyidejű volt. Különösképpen pedig a magyar evangélikus egyház önállósulása, szervezetének kiépítése, alkotmánya alapcl- veinek és intézményeinek kikristályosodása és megszilárdulása a „vallási reformatio“ korszakától messzire eltolódott. Egy bizonyos csupán, hogy mi, magyarok, a különféle európai protestáns egyházkormányzati rendszerek között elég korán —- eleinte talán tudatalattian. később egyre tudatosabban — a zsinat-presbiteri rendszernél kötöttünk ki, két nagy elvet tartva szem előtt:

1. az egyházhatalom az egyház- községből ered, 2. a „paritás“ elvét. Ez az utóbbi szenvedett mind e mai napig némi törésL Ennek megszüntetése lenne a zsinatnak egyik alkotmánytörténeti jelentőségű feladata.

Azt lehet mondani, hogy hazánkban az evangélikussá lett egyházközségek a 16-ik sz. első felében még a róm. kát. hierarchia fennhatósága alatt maradtak, de lelkészeik — hitelvi kérdésekben — nem követték utasításaikat. Jogi vonatkozású szervezkedésük — tekintettel az akkori rendi viszonyokra — másként indult meg a sz. kir. városokban, fnint a jobbágyközségekben. Átmenetileg az egyházkormányzatban a hierarchikus elv érvényesült. A lelkész sok helyen tiltakozott a gyülekezet egyházkormányzati illetékessége ellen, akárcsak mint plébános korában.

Az átmeneti idő letelte után városi gyülekezetekben a városi tanács, jobbágyközségekben a főldesúr — mint patronus :— jelentkezik az egyház- kormányzat terén. A hívek autonóm részvétele az egyházközség kormányzatában legfeljebb ai sz. kir. városokban, s ott is csak közvetve, a városi tanács útján érvényesül. Mai értelemben vett felügyelő tehát még nem volt. Némi befolyásihoz jut helyenként a mai értelemben vett Gondnok.

A 16. sz. második felében „fraternitások“ (a • mai esperesség, egyházmegye őse) egyházkormányzati tekintetben már jelentőségei bírnak; viszont éppen ebben az időszakban valóságos papi hierarchia alakul ki. Nagy tekintélyre emelkedik a frater- nitas seniora. A világiak azonban az esperesség kormányzatában még nem vesznek részt.

Az egyházalkotmány terén mutatkozott 16. sz.-beli zűrzavart és vajúdást a bécsi, majd a linzi békekötések zárják le annyiban, amennyiben végre tisztázzák a magyar evang. egyháznak államjogi és felekezetközi helyzetéi.

Belső vonatkozásban ugyan a hierarchikus rendszer még jó ideig küzd hatalmáért, de a 17. sz. második felében az üldöztetésekből levont tanulság hovatovább a helyes irányba tereli az egyház alkotmányának és kormányzatának további fejlődését. Érvényesülni kezd a gyülekezeti alap- elv, a világiak befolyása az egyház igazgatásában. A század végén lelkészeink és espereseink belátják mind a három fokozaton a paritás elvének helyességét, áldásos voltát és súlyt helyezve a 16. sz.-ban még ismeretlen felügyelői intézményre.

A 18. sz. egyházalkotmányunk — a század derekától kezdődően — az egyetemes egyházi gyűlések kialakulásával s végül is az egyetemes felügyelői hivatalnak megszervezésével nyer betetőződést. Ezzel a magyar evang. egyháznak országosan egyetemes szervezete, vagyis a zsinati elvnek teljes érvényesülése vált valóra. Egyelőre azonban a presbiteriális elv, valamint a paritás elve még jóidéig nem terelődött helyes mederbe. Hierarchikus és küriarchtkus összecsapások dúlták az egyház békéjét, úgyhogy emiatt is azí 1791-iki pesti zsinatunkon hozott törvényeink nem nyerték el a királyi jóváhagyást. Az 1891. évi budapesti és az 1934—37. évi zsinat 6em oldotta meg teljesen a paritás problémáját. Most vár ez a feladat legközelebb tartandó zsinatunkra.

III. Károly és Mária Terézia uralkodása alatt az államhatalom részéről nyiltay nem történt olyan intézményes rendelkezés, mely a Károly- féle rend-letek által teremtett jog- állapotomi egyházunk előnyére vagy hátrányára változtatott volna. Másrészt azonban a klérus befolyása alatt álló kormány egyes esetekben alattomosan mindent elkövetett arra, hogy a protestánsok mondhatni állandó sérelmeik orvoslásával s panaszaikkal ügyüket az udvar előtt lejárassák. Némileg kedvező fordulat akkor kezdett mutatkozni, amidőn a felvilágosodott József 1765-től kezdve Mária Terézia politikájára s a kormányhatóságok működésére jelentékeny befolyást gyakorol.

Az egykorú okmányok „congres- sus“-oknak nevezik. Már 1721-ben szerepel az első. Jó ideig sem hatáskörük, sem szervezetükre nézve egyházkormányzati hatóságoknak nem nevezhetők. Merőben inciden.taliter, a felmerült veszedlelmek hatása alatt, tisztán önvédelemből hívta össze azokat egyik-másik előkelő evang. világi férfiú. Superintendenseink sem vettek részt még jó ideig azokon. Mégis az egyház hallgatagon jóváhagyta, sőt hálával fogadta tevékenységüket. Ezek közül a 18. sz.-beli congressusok közül kiemelkedik az 1758-iki pesti, ahol az elnököt, br. Zay Péter kér. felügyelőt már generális inspector-nak tekintik. Az egyetemes egyházi és iskolai felügyelői hivatal keletkezése kétségtelenül ide vezethető vissza. Százéves fordulóját egyházunk 1858-ban meg is ünnepelte. Ez a gyűlés kerületi felügyelőket is választott; a régebben' választottakat pedig megerősítette s utasította őket, hogy a superintendensek- kel együtt a tanárok és tanítók választására, erkölcsi életére szigorúan felügyeljenek. Nemcsak arról tanácskoznak tehát, hogy a szorongatott egyház érdekében milyen lépéseket tegyenek a kir. udvarnál, hanem az egyház beléletébe is mélyen belevágó

Irta : dr Mikler Károly

kormányzati jogokat gyakoroltak és pedig az egyházi elemnek teljes ki- zárásával.

A congressusok történetében döntő fordulat állott be 1774-ben. Gróf De- leznay Miklós tábornok, ref. főúr a királynőnél 1773-ban kieszközölte a jóváhagyást arra nézve, hogy a ref. egyházkerületek évenként gyülekezzenek s innen együtt terjesszék fel az összegezett panaszokat. Nyomban utána gyűlést is tartottak s megalakították négy püspök s ugyanannyi felügyelőjükből az ú. n. generale consistoriumot, mint az országos ref. egyház állandóan működő főszervét. Eljárásuk a királyi jóváhagyást elnyervén, az evangélikusok is hasonló lépések megtételére határozták el ma» gukat. Kérelmük már 1774 március 6-án teljesedett és királyi jóváhagyást nyert az az indítványuk, hogy ai négy kerület ezentúl évenként egyetemes gyűlést tarthasson. így jött létre a — most már királyi engedély mellett tartott — első egyetemes gyűlés Pesten, 1774 ápr. 20-án br. Zay Péter elnöklete alatt. Ezen a gyűlésen is csak világiak voltak jelen, pedig most már egyháziak is meghív- hatók lettek volna, mert nem volt tilos. Viszont határozatba ment, hogy a jövőben az egyetemes felügyelő és alfelügyelő a superintendentiák szavazata alapján nyeri hivatalát. Itt már tehát a zsinat-presbiteri rendszer érvényesülését látjuk. Viszont az eddigi függetlenségükben korlátozott alsóbb fokozatú egyházi testületek némelyike (hat sz. kir. városi, soproni és pozsonyi esperességek) kifogásolták a gyűlésen hozott határozatokat azon az alapon is, hogy a királyi engedély a hatáskörök megállapítására és egyházi hivatalok szervezésére a congressus-nak felhatalmazást nem adott. Ezek szerint tehát az egyházi hatalom gyakorlásának egyetemes iráhyban való szabályozása még mindpg a vajúdás stádiumában maradt. A közös védelem szüksége pedig csak fokozódott az 1776-ban kiadott Systema studiorum képében, amely iskoláinkat a róm. kát. kir. iskolai felügyelők alá helyezni, az iskolai számadásokat és tanrendszert felülbírálni rendelte, össze is ült 1778-ban az egyetemes közgyűlés, de még mindig a püspökök nélkül, jóllehet ezt a jogot nekik az 1774-iki congressus már megadta. — Ilyen rendezetlen állapotban találta egyházunkat II. József türelmi rendelete 1781-ben.

A harmadik egyetemes közgyűlésünket 1781-ben a reformátusokkal közösen tartottuk. 1782-ben zsinat tartását 'határozták el s az előmunkálatok elkészítésére Prórtay Gábor elnöklete alatt bizottságot küldtek ki. Az 1790. évi egyetemes gyűlés azért nevezetes, mert ez volt az első eset, hogy nem közfelkiáltással választottak egyetemes felügyelőt, hanem az egyházközségek szavazatai alapján; először volt képviselve néhány taggal a lelkészi kar is; itt jelentették be a zsinat engedélyezését, s megállapították tagjainak számát, még pedig: egyetemes felügyelő, kerületi felügyelők és superintendensek, továbbá 48 választott tag (kerületenként 6—6 világi és egyházi). Ez volt az első alkotmányos eljárás egyházi törvényhozásunk történetében, másrészt az előbbi zsolnai, szepesváral- jai és rózsahegyi zsinatok különben is csak partikuláris zsinatok voltak.

Az 1791-ben Pesten megtartott zsinat kánonait ai király nem erősítette meg, de ami bennük jó volt, azt az egyházkerületi és egyetemes gyűlések léptették életbe, úgyhogy a kerületek, esperességek és egyházközségek szervezésének betetőzése nagyobb nehézség nélkül végbe mehetett. A zsinatnak csak világi elnöke volt.

A pesti zsinat utáií hosszú ideig nem tartottak egyetemes gyűlést. 1797-ben azonban — 6 innen kezdve mintegy két évtizeden át — a nyolc protestáns kerület csaknem évenként — szervezetlenül — ülésezett, e mellett azonban úgy az evangélikusok, mint a reformátusok külön is tartanak egyetemes gyűléseket. 1812—1825-ig nem

volt országgyűlés; egyetemes gyűléseink főként a törvénytelen és sérelmes helytartótanácsi rendeletek orvosolta- tására fordítják különös figyelmüket, s egyetemes egyházszervezetünk további kiépítésére közreműködni nem képesek. A bécsi udvari kancelláriának azt az 1829. évi kísérletezését, illetve ajánlatát, hogy a pesti zsinati kánonok királyi megerősítésének elmaradására való tekintettel — a németországi evangélikus egyház con- sistoriális szerkezetét fogadnák el: elutasították.

A korszakos jelentőségű 1848 : XX. t. c. nem érintette egyházi alkotmányunknak ilyen vagy amolyan irányban való fejlesztését, hiszen teljes mértékben respektálta autonómiánkat, sőt felekezetközi vonatkozásban a tökéletes egyenlőséget és viszonosságot iktatta törvénybe.

Az abszolutizmus 'korszaka nagy megpróbáltatásokat hozott ránk. Az 1850-ben kelt, s egyházunkra vonatkozó Hagnau-féle — ostromállapotot teremtő —- rendeletet Albrecht főherceg, hazánk katonai és polgári főkormányzója, 1854-ben megszüntette ugyan, de törvényes jogainkat nem nyertük vissza, hanem jött a hírhedt „Pátens“, mely a szűkebb értelemben vett szabad vallásgyakorlatot érintetlenül hagyta: ugyan, de önkormányzati szabadságunkat hosszú időre megbénította, s azt a maga egészében csak 1867-ben kaptuk vissza;. Most már azután hozzáfoghattunk egyházi alkotmányunknak zisinat-presbiteri élveken nyugvó teljes felépítéséhez. Ez a nagy feladat az 1891—93. évi zsinatra várt, amely azt — egy lényeges hiányt, illetve ellenmondást leszámítva — derekasan meg is oldotta;

1934—37-i zsinatunk pedig főként a presbitérium Intézményének a felsőbb közig, fokozatokon is megtörtént rendszeresítésével még tovább tökéletesítette, de az említett ellentmondást, illetve hiányt nem küszöbölte ki. Röviden; ez az ellentmondás, Illetve hiány az egyetemes elnökség intézményénél mutatkozik s komoly, elvi jelentősége van.

Az ellentmondás abban van, hogy egyházegyetemünk élén — az egyetemes közigazgatás vezetésénél, a paritás elve nem érvényesül, szemben a három alsó közigazgatási tagozattal. Az évközi egyetemes közigazgatásnál egyáltalán nem: a közgyűlésen és az egyetemes presbitériumnál pedig csak vérszegény formában, amennyiben ugyanis a közgyűlés és az egyetemes presbitérium ülésének megnyitása, a tanácskozás vezetése, a kérdés feltevése, a szavazás elrendelése, a határozat kimondása, a rendfenntartás joga stb., az egyetemes felügyelőt illeti. A jelenlegi egyeteme* ügyrend nem szabatos kifejezése alapján még az is vitatható,

vájjon a felügyelő huzamos, vagy pillanatnyi akadályoztatása esetén püspök-elnöktársa gyakorolja-e ezeket a jogokat, avagy a jelenlévő és szolgálatára nézve legrégibb egyházkerület! felügyelő.

Mindez azonban kevésbbé jelentős kérdés a paritás szempontjából és esetleg ügyrendi szabályozásra is utalható. Ellenben az évközi egyetemes kormányzás és közigazgatás terén való teljes egyenlőségük kimondása már elvi jelentőségű s feltétlenül törvényhozási útra tartozik.

Ezzel egyházi alkotmányunknak zsinat-presbiteri jellegét — négyszázéves történeti fejlődés után — kidomborítanánk a legfelső fokozaton is.

Szándékosan foglalkoztam részletesen alkotmányunk történetével, hogy a zsinat-presbiteri irányban való törekvésnek mindenkor mutatkozott jeleit összehordjam.

Ez a rendszer ugyanis abból a népi elgondolásból indul ki, hogy a hatalom forrása — a szentírás, a szimbolikus könyvek és reform át őri iratok szellemének megfelelően — az egyházközség (presbitérium). Ez adja meg egyházi alkotmányunknak a népies jelleget. Északi hittestvéreinknél szokásos magát az egyházközséget presbitériumnak

mondani. Másrészt az egység és a hathatós védekezés céljából az egyházközségeket magasabb fokozatú kormányzati, törvényhozási, közigazgatási és egyházfegyelmi bíráskodás céljából, fel egészen a zsinatig, lehetőleg országos szervezetbe tömöríti, szigorúan képviseleti úton, valamint a szentírás és hitvallásunk szellemének megfelelően paritá- 1 sós alapon, minden néven nevezendő „rendiségi“ gondolat kiküszöbölésével.

A római egyháztól történt elszakadás után Európaszerte sziikségképen megindult a protestánsoknak egyházi szervezkedése. A róm. kát. egyház szervezetét — egészben — nem vehették át, mert az nem felelt meg a tiszta evangélium szellemének.

így születtek meg a különböző egyházkormányzati főbb rendszerek:

1. a püspöki (episcopalis) rendszer, amely szerint, minthogy az 1555, évi augsburgi birodalmi béke a róm. kát. püspököknek! a protestánsok feletti joghatóságát felfüggesztette, az egyházi hatalom visszaszállott (devolution a fejedelmekre, de nem rendi értelemben. E rendszer keretében a lelkészeknek a tan tisztasága feletti őrködésre, az igehirdetésre s a szentségek kiszolgáltatására vonatkozó jogköre továbbra is fennmaradhatott. A nép azonban tényleg nem vehetett részt az egyházi hatalom gyakorlásában.

2. A territoriális rendszer. Ennek lényege aiz, hogy a fejedelem nem devolutio alapján, hanem világi szu- verénitásából kifolyólag gyakorolja az egyházi hatalmat, még ha) nem keresztyén is. Az egyházhatalom gyakorlásából szintén kizárja a népet, viszont a vallásos élet lelkiismereti vidékére elvileg nem terjed ki. A gyakorlatban azonban gyakran odavezetett, hogy a fejedelem a belső egyházi ügyekbe is beleavatkozott, hirdetve azt is, hogy az egyházi kormányzásnak nem az a feladata, hogy a tan tisztasága felett őrködjék, hanem, hogy teológiai viták a békét meg ne zavarják. Az alattvalók, pedig, ha a fejedelem parancsának engedelmeskedni nem tudnak, válasszanak a mártírhalál, vagy a kivándorlás között. Vészthozó bb lett ai legszélsőbb papi uralomnál, különösen amikor a földesúri jogokkal is kapcsolatba hozták.

3. A colleyiális rendszer szerint az egyház ai hívek szabad akaratából, önkéntes szerződés által jött létre, következésképen önmaga bírja az egyházi hatalom teljességét, de azt célszerűségi szempontból az államfőre is átruházhatja).

4. A tiszta presbiteri szervezet a gyülekezetek között semmi jogi kapcsolatot nem fogad el. Minden gyülekezet önmagában bevégzett önálló egyház.

5. Az angol püspöki szervezetben az ottani állami alkotmánynak és a reformáció különleges történetének hatása alatt Kálvin alapelvei nagyrészt módosulást szenvedtek. A papok között a rendi fokozat fennmaradt, úgyszintén a püspöki rendi előjogok is. A „látható“ egyház feje a király, illetve az angol parlament.

A zsindt-presbiteri rendszer lényegéről már fentebb szólottám. Svájcból indult ki, s kettős elágazása van: a Kálviné és a Zwinglié. Kálvin nagyobb súlyt helyez az egyháznak, mint az államtól különböző önálló szervezetnek saját hatalmi körére.

Nem áll módomban idevonatkozó- tag közvetlenül a zsinat elé konkrét indítványt vagy javaslatot terjeszteni.

Ezen az úton közlöm tehát hittestvéreimmel igénytelen elgondolásomat.

1. Iktassuk törvénybe az „egyetemes püspök“ intézményét teljesen azzal a jogkörrel, amint azt eddigi alkotmányunk az egyetemes egyházi és iskolai felügyelői hivatalnál rendeli.

2. Választása is ugyanúgy történjék, azzal a változtatással, hogy csak a püspökök közül választható.

3. A társkormányzói és clnöklési jogok konkrét esetekben való gyakorlása közben, a dualizmusból netán előálló ellentét kiküszöbölése módjainak szabályozása ügyrendi, illetve szabályrendelet! útra utaltassák.