Evangélikus Élet, 1948 (13. évfolyam, 1-3. szám)
1948-12-18 / 3. szám
Evangélikus Élet A hét érdekes embere Vallomás a Losungról Beszélgetés a jubiláló Kemény Lajossal a zsinat előadójával Az egyház csendes, okos embere. A legtapasztaltabb tárgyaló, akinek diplomáciai művészetére harminc éve sokszor \volt szükség. Nyugodt cigarettázó, megfontoltan dönt, sohasem heves, s meg szokta találni a szavait. Az egyházi törvény és az egyházi szokásjog a vérében van, jó emberismerő, s ennek ellenére olyan principális, aki minden káplánját gálánsán elhelyezte. Nyaralása időit arra szokta használni, hogy végigolvassa a bibliáját, s a következő esztendőben ebben a csendességben gyűjtött jegyzeteiből szolgál. Azok közé a papok közé tartozik, aki beleillik a templomába. A Fasor és Kemény Lajos összetartozó fogalmak. — Esperes úr, a jubileuma előestéjén jövök, beszéljen az életéről. — Negyven éve vagvok lelkész, ezt a negyven évet itt töltöttem a Fasorban. Egy évig káplán voltam itt, tizennégy évig vallástanár, s huszonöt éve paróchus. Ennek lesz most karácsonykor jubileuma. Csendes ünnep lesz. szerete»vendégség . .. (A szeretetvendégség a fasori gimnázium dísztermében lesz. Nem tudok szabadulni a szimbólumtól. Ez az iskola maradt az állammal való megegyezés alapián az egyház kezében. A zsinat előadójának és egyik legfontosabb disnutálójának' templomához illeszkedik). — Hogy került esperes úr n fasori gyülekezetbe? — A gyermekek gyülekezetében, a Vállúsórákon értem meg arra, hogy a felnőttek gyülekezetének papja le.-^Tiessek. Ezt általában jó iskolának tartom. Mindig úgy érzem, hogy a felnőttek gyülekezete is gyermekgyülekezet, Isten rossz gyermekeié, akikért féltő gonddal kell imádkozni, hogy gvermeki gvermekségiik legyen. Szörnyű romlások és próbák után megmaradt gyülekezeteinket elsősorban a gyermeki bizodalomra kell tanítani. — Mire emlékezik kimagasló közegyházi szolgálatai közül? — Nem akarok emlékezni semmire. A paróchus legfőbb dolga, igazi dolga a gyülekezet lelkipásztorolása. Életem üzenete minden pályatársam felé valahogy úgy foglalható össze: A nagyvárosi sokágú tevékenykedés életveszéluesen támadja meg a lelkipásztorkodást. Elvon az igazi lelkészi munkától. — Mi a legkedvesebb szolgálata a gyülekezetben? — Gondolkodás nélkül mondom: a konfirmációi oktatás. Csodálatos, mennyi jó tapasztalatom van felőle. Élefreszóló mély nyomokat hagy. Persze, fontos az is. milyen a család és a család kegyessége a konfirmandus mögött . .. Lehet-e most Ls fgy számitanunk a családok keresztyén hatására? Ezt ma még nem látjuk tisztán. Mindenesetre nagyon fontos lenne, de az az érzésem, hogy elégtelen a szülők felelősségérzése gyermekeik iránt, s elégtelen volna maga a régi fajtájú családi vallásosság akkor is, ha megvolna. Ennek a háborúnak lelki nyomait nehezen lehet kitörölni a gyermeki lelkekből. — Milyen irányban kellene a nagyvárosi gyülekezeti munkát erősíteni? — Azt hiszem, csak kísérletezünk. Az egyesületi 'egyháziaskodás mindenesetre elavult. A csoportos lelkipásztorolás házi áhítatokon, s hasonló alkalmakon még csak kísérlet. Az evangélizációt inkább a gyülekezeti munka belső formájának ismerem fel. Missziói ereje csak a személyes pásztorolásnak van. A laikusok beállítása, segítséeiilhívása és kiképzése létkérdés. Oda kell fordulnunk a munkásság felé. — Ebben a tekintetben mi a látása? — A dolgozók lelkipásztorolása útjából először ris el kell hárítani azt az akadálvt, amit a bizalmatlanság jelent. Egész egyházunk közéleti magatartásával kell bebizonyítanunk, hogy az államnak vagy a társadalmi szerveknek nem kell gyanakodniok, ha szóbaállunk a dolgozókkal. Nincsenek hátsó gondolataink egyházi munka közben. Egyházunk régebben legfeljebb valami balul sikerült „keresztyén-szocializmussal“ kísérletezett. Engem 15 évvel ezelőtt egy hasonló próbálkozásom közben kinevettek. Akkor még nem lehetett többet mondani, mint „keresztényszocializmust“ és számunkra még ez is komplikált volt. El kellett magunkat választanunk a katolikus néppárti vonaltól. Ennyi tilalomfa, vagy kísértés között nem tudtunk határozott hangot adni. Én már lelkészi diplomával a zsebemben egy évig gyárimunkásként dolgoztam. Ebből a korszakomból máig tartó gyönyörű barátságaim vannak munkásokkal. . . Ügy tekintem a munkásságot, mint akik éppen olyan „jövevények és vándorok“ az életben, mint mi. Együtt kell vándorolnunk. — Esperes úr az 1934—37-es zsinat gazdája volt. Hogy emlékszik erre vissza? — Az a zsinat törvényeink elavultsága miatt lett esedékessé. Negyvenvagy százéves törvényeket kellett megújítani. Az a zsinat mégis alig talált eleven kanesolónontot a konkrét élettel, s főleg semmit a jövő társadalmi átalakulásával, ami pedig már előrevetette az ámvékát. Érdekes. bO"v a második világháború előestéjén milyen szeparáltan tudtuk nézni az egyház minden iiffvét. Mintha semmi sem , forrott volna a lábunk alatt. A mai zsinat korunk sürgető szükségleteivel áll szemben. A társadalmi átalakulás, amiben élünk, óriási aráo'Tú, s nem is lezárt. Ez a zsinat legfőbb mozgatója. ugyanis ebben kell megtalálnunk az egyház helyét, s eevhen ez a zsinat legnagyobb kérdőjele is, mert egv le nem zárt folvamat kellős közepén kell helves irányt vennie. Az általános iránvzat azonban máris érezhető. Kollektív, szocialista, munkás világban kell elhelyeznünk az e*»vház szervezetét és munkáját. Tudatában vagyok annak, boav vl- lágviszonvlathan is e*»vháztörténelmi ieVntőségű az a munka, amit a magvar nroie«tantizmus most el fog végezni. A keresztvén-szoeia'lzmns dlszkreditálva van. He hitem szerint a bibliai kereszfvénség és a szocializmus meg kell férjenek egymás melleit. — Mi a véleménve a mostani első zsinati ciklus lefolyásáról? — Azt hiszem, hogy igen alaposan dolgoztunk. Egyházunkban úgvlát- szik. valóban lefolvt az a meggyőző munka, mely az állammal való megegyezési lehetővé tette. A zsinat döntését megnyugvás és bizalom légköre vette körül. A zsinat egésze megértette, hogy az egyház és állam helyes és békességes viszonyát nem egyszerűen az egyház anyagi szempontjainak, hanem az egyház Istentől vett szolgálatának szempontjából kell értelmezni. A vallás szabad gyakorlata az evangélikus egyház Számára valóban megvan, s az első zsinati ciklus jelentősége nem is az állammal való megegyezésben van, hanem abban, hogy ez a zsinat a maga munkáját a magyar köztársaságban akadályoztatás nélkül biztosítva látja, s teljes bizalommal el akarja végezni. A zsinat mai grémiuma használható munkaközösség, persze még ki kell egészíteni szakértőkkel. — Mi az fizeneie az egyház, s a fasori gyülekezet számára? Negyvenévi szolgálat után sok mulasztásra és sok rosszul elvégzett munkára kell visszagondolnom és bőségesen van szégyelnivalóm. De ha Isten egy áldott éjszakán a testben és lélekben megtört szolgáját újjá tudta szülni, akkor bizonyosan tartogat olyan munkát és szolgálatot, amikben még valamit jóvá lehet tennem, vagy ki lehet igazítanom. Hálát adok Istennek, hogy egv újjáépülő országban és lelkiébredést mutató egyházban végezhetem hátralévő szolgálatomat, s ezért biztos vagyok abban, hoffy népünkkel és egyházunkkal még van Istennek célja. — A fasori gyülekezetnek pedig Fii. 1:3—7-fel üzenek. ..Hálát adok az én Istenemnek minden tirólatok való emlékezésemben. Mindenkor, minden én könyörgésemben mindenünkért nagy örömmel könyörögvén. Mivelhogy részt- vettetek az evangélium ügyében az első naptól fogva mind ez ideig. Meg lévén gvőződve arról. hogy. aki elkezdte bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus naniáig. Amint hogy méltó, hogv én ilven értelemben legyek mindenitek felől, azért, mert én szivemben hordalak titeket, mint akik mind az én fogságomban, mind az evangéliumnak oltalmazásában és megbizonvífásában mindenben részestársaim vagytok a nékem adott kegyelemben .. .“ Becsukia. a bibliáját, feláll, jellegzetes mozdulattal begombelia a kabátját. s átül a nagy fotelbe, hogy egv öregember nyugodtan kipanasz- kodhassa magát pásztorának ... D. ,,,.. . „-vt" ---rr-rrxrA Vasárnapi Iskolai mozgalom munkaközössége nagy buzgalommal látja el irodalommal egyházunk kis gvermekeit és a köztük szolgáló egyházi munkásokat. Karácsonyra kis meséskönwet jelentetett meg „Két gyermek karácsonyi álma“ címen. Koren Emilné meséje, Schulek Ti- borné szép képei. A művészi kiadványt, melv 2 forintos árban kapható az egyházi könyvkereskedésekben. iratteriesztésekben és Benczúr I.ászló vallástanárnál ÍRudapest XI., Ponskai-u. 56). szeretette] ajánljuk egyházunk minden hívének. Gyermekeiknek gyönyörűsége lesz ez a kis könyv. És lön azokban a napokban. Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összcirattassék. Ez az összeírás először akkor történt, amikor Siriában Czirénius volt a helyiartó. Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába. Felméne pedig József is Galiieából, Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt. Hogy beirattassék Máriával, a ki neki jegyeztetett feleségül, és várandós vala. És lön, hogy mikor ott valának, heteiének az ő szülésének napjai. És szüié az ő elsőszülött fiát, és bepólyálá őt és helyezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nekik helyük a vendégfogadó háznál. Valának pedig pásztorok azon a vidéken, a kik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett. És ímé az Ürnak angyala hozzátok jőve és az Ürnak dicsősége körül- vevé őket: és nagy félelemmel megféíemlének. És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert imé hirdetek néktek nagy Örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Űr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyáiva feküdni a jászolban. és hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, a kik az Istent dicsérik és ezt mondják vala: Dicsőség a maaasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség és az emberekhez jó akarat! Kis könyv fekszik előtteip: Útmutató a Biblia rendszeres olvasásához. Nem tudom, mit vallanak erről a könyvecskéről azok, akik számon tartják a világirodalmat és statisztikát készítenek a legjobban elterjedt könyvekről. Meg vagyok győződve arról, hogy az elsők között All, talán nem sokkal a Biblia mögött. Szerte a világon keresztyének ezrei és tízezrei olvassák ennek útmutatása nyomán az igét. A Herrnhuti Testvérközösség magvetésének csodálatosan áldott gyümölcse ez. 1831-ben jelent meg először a herrnhuti „Losungbueh“. Abban a kegyességben indult meg tehát, amelyik a múlt század lelki megmozdulásai között, az ébredési mozgalmak között az egyik legeredményesebb és leghatározottabb színt képviseli. A Testvérközösség megalapítója, Zinzendorf gróf adott ezzel fegyvert és erőt Herrnhut lakóinak a hit naponkénti harcára. Azóta évről-évre újult és terjedt. 1949-ben a 219-ik kiadása kerül a hívek kezébe. Tulajdonképpen nein más ez a könyvecske, mint bibliai igék sorozata, amit napról-napra olvashatunk. Minden napra négy bibliai rész. Nem közömbös, hogy mi módon válogatták ezeket össze. A magyar kiadás előszava felvilágosít erről. „Az eisö bibliai verset, a tulajdonképpeni Losung-ot, mindig nagyszámú ószövetségi mondás közül húzzák ki. A másodikat az újszövetségből választják hozzá.“ Minden napra tehát két rövid versszak. Ehhez reggelre külön jelöl egy hosszabb részt az egyházi esztendő szerint s egyet estére, egy-egy könyv folytatólagos olvasásaként. Lelkészi és hívő körökben egyaránt sokszor emlegetett kérdés a Losung. Sokan vannak, akik alázattal vallják magukat Losung szerinti bibliaolvasóknak s nem kicsi a tábora azoknak sem, akik öntudatos merevséggel vagy nemtörődöm legyintéssel zárkóznak el előle. A legtöbben a hívek közül persze nem is ismerik s — ha már a végletekben tallózunk — a legkevesebbnek mondható azoknak a száma, akik „keresztyén álmoskönyvnek“ gúnyolva, megmosolyogják. Emlékeim között kutatok, amikor ezzel a könyvecskével való találkozásomról volnék szólandó. Soproni teológus-éveim egyik feszülten nehéz napja ereszkedik mellém. Tanulmányi félévre készültem s az út járatlan volt még. Arról volt szó, hogy Kolozsváron hallgassak fél évet a református teológián. Minden ellene szólt. Csak a kedv és a vágy volt meg. Bizonytalan volt, hogy beszámítják-e a kint töltendő félévemet. Szüleim ellenezték a bizonytalan, határon túli hónapokat. Ezen a feszülten nehéz napon döntött a Kari Ülés arról, hogy mehetek-e. Nem biztattak előtte. Ott álltam hónapos diákszobám ablakánál s elmerengtem a Hunyadi János-utca kövezetét nézve. Vaktában kézbe vettem a Losungot s megnéztem az aznapi igét. Ez volt: „nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten . “ (II. T m. 1:7.) Talán mondanom sem kell, hogy az engedélyt megkaptam, szüleim beleegyezése is megjött s életem egyik legáldottabb félévét töltöttem Kolozsvárt. Ez volt az első nagy, belső’ találkozásom ezzel a könyvecskével. Ettől kezdve felfigyeltem rá s hol gyengülő, hol erősödő tartóssággal eszerint olvastam a Bibliát. Nem voltam a Losung rendszeres haszná'ója, de Isten továbbra is gondoskodott megrendítő eseményekről. Életem sok döntő fordulóján szólalt meg ezen keresztül megdöbbentő pontossággal és találón Isten. Lehetetlen vo’t észre nem vennem: ez a könyvecske az ö eszköze. Á'.ltam vizsga előtti szorongásban és félelemben, amikor így tetszett néki nyilatkozni a Losung vezetésével: „légy bátor és erős és-kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj, mert az Űr Isten, az én Istenem veled lészen, téged el nem hagy.“ (I. Krón. 28:20.) Amikor ezzel fejbe vágott engem, vizsgától rettegőt az ige, akkor magyarázhatta volna bármely bölcsszavú írástudó, hogy ez Dávid szájából Salamonnak, szóló biztatás. Ez akkor nekem szólt. Álltam százados tölgyeket sodró történelmi viharban, amikor a nyugatra menekülés láza a tömegbetegség ragály-pszichózisával sodort el mellőlem barátokat és rokonokat s szólt az ige a Losungon át valami lélekzetállíló világossággal éls időszerűséggel: „aki hisz, az nem fut.“ (Es. 28:16.) Álltam a hatvani állomás emlékezetes nagy bombázása után egy nappal, a még égő romhalmaz közelébe* s a Losungon át ezt a ngyvanezteiő szót mondta ki Isten: „elmúlik e világ ábrázatja.“ (I. Kor. 7:31.) 1944 őszén egyhetes házasokként mentünk feleségemmel akkori gyülekezetem felé, vidéki városi paro- chiára. Alig 40 km-re voltunk az otthonunktól, amikor reggel felébredve a vonalon, vettük észre, hogy már csak katonai közlekedés van. Át kell szállnunk katonai szerelvényre, ha haza akarunk jutni. Feleségem sohasem járt arra, még békében sem. Mi sem természetesebb, m nthogy összeszorult a szíve a félelemtől. Ha nem ilyen körülmények közölt szól hozzánk aznap az ige, ma sem érteném azt a verset. De akkor lehetetlen volt meg nem értenünk. Ez volt: „a város neve ama naptól fogva: ott lakik az Úr“. (Ez. 48:35.) Folytassam? Bizonyságoknak fellege vesz körül Isten szavának realitásáról a Losungon át. Itt mellém léphetnének azok a testvéreim, akiknek hasonló tapasztalataik vannak s tudom, százával írhatnánk az eseteket^^ Ú. ncj^H Losungot mindenek fölé állító di^Wet ez. De az ember még öreg 'korában is szeretettel őrizgeti azt a kis ezüstpoharat, amiből kisgyermek korában az édesanyja itatta. Véletlenek —r- mondhatja bárki az itt felsorolt eseteket olvasva. Valóban úgy tűnik fel. De hadd mondom el döntő találkozásomat a Losunggal. Könyvespolcomon elöltem van egy kis kerek doboz. Cigarettához hasonló pici papírtekercsek állnak ki belőle. 30 darab. Mindegyiken egy dátum s egy bibliai vers. A dátumokra tekintve visszalépek a négy év előtti múltba. Arra az időre jói tudok emlékezni. A fejünk felett tomboló történelmi vihar akkor zúgta a fortissimót. Én akkor éltem házasságom első hónapját. Mindé eseményre élesen emlékszem. Ezek a kis tekercsek a dátumokkal s igékkel megrendítő emlékeim, mert akkor napról-napra hihetetlenül éles realitással szólt az ige. A kis tekercseket házasságom első hónapjának Losung-igéiből állítottam össze. Annak a hónapnak az emlékéből tudom, hogv a Losung nem álmoskönyv, hanem útmutatás arra, hogy az igével naponként kell élni s bizonyságot tehetek a Losung előszavának erről a mondatáról én is: „évek hosszú során át gyakorta megtapasztaltuk mi is, hogy Isten mindig azt nyújtotta igéjéből harcainkban és küzdelmeinkben e kis könvv útmutatása mellett, amire éppen szükségünk volt“. Nem állítom, hogy ez az egyedüli út a bibliaolvasáshoz. Azt sem állítom, hogy Isten megszakítás nélkül ezzel a megdöbbentő időszerűséggel szól a Losung igéin át. De valamit tudok. Reggelenként másfél éves kicsi fiam csodálkozásra nyílt szemmel nézi, hogy apja-anvja mit néz mindig azon a könyvön, mielőtt neki reggelit adna. Csodálkozásában imára kulcsolja kicsi kezét mert így látja szüleit is. Mi pedig rámo- solygunk — s elolvassuk a Losungot. Igen, valamit tudok. Azt, hogv az így kezdett napom mindig csodálatos békességgelt telt. Koren Emil Kérjük a lelkészi hivatalokat lapunk terjesztésére. (Ha a címzett nem olvassa el lapunkat, adja át újságolvasó hittestvé- rénck.)
