Evangélikus Élet - Baciu, 1941 (6. évfolyam, 1-22. szám)

1941-12-01 / 19-20. szám

6 evangélikus élet 1941 december 1 ITTHON — t Bikátiy József gond­nok. A simonyifalvai gyüleke­zetét szomorú veszteség érte, mert október hó 22-én, hosszas szenvedés után elhunyt 30 éven át volt gondnoka: Bikády József. Az ő nevéhez fűződik ennek a gyülekezetnek a fennmaradása és újjászervezése. Egyike volt azoknak az egyházi vezetőknek, kik rendíthetetlenül harcoltak a Krisztus egyházáért. Elmúlásában nemcsak egyházunk, de a helyi magyarság is egyik élharcosát vesztette el. Gyászolják: özvegye, gyermekei és kiterjedt rokonsága. — Feltámadunk! — Reformációi ünnepély a szakadáti gyülekezetben. Vasárnap, novem­ber hó 2-án, szépen sikerült vallásos-est keretében emlékezett meg a szakadáti kis magyar evangélikus gyülekezet a reformáció ünnepének boldog ajándékairól. A már kallódó gyülekezet tagjai, elfeledve minden régi pártoskodást, szép népviseletben és tömören összesorakozva zsúfo­lásig töltötték meg templomukat. Igét hirdetett Simon András tanitó lel­kész. Énekszámmal szerepelt az iskola énekkara. András Anna és Gergely János pedig szép szavalatokkal járultak hozzá a szép műsorhoz. — Egyházmegyei közgyűlés. A brassói magyar evangé­likus egyházmegye november hó 26 és 27-én tartja idei köz­gyűlését. A közgyűlés az esperesi és alesperesi jelentés kap­csán az egyházmegye legsürgősebb teendőit vitatja meg. A gyűlés lefolyásáról annak idejében részletes beszámolót közlünk. — A temesvári protestáns egyházak közöis reformációi ünnepélye A temesvári evangélikus és református egyházak igaz testvéri megértés­sel együttesen rendezett vallásosest keretében ünnepelték meg a refor­máció napját. A szépen sikerült program művészi ének és zeneszámok­ból, szavalatokból állott. Igét S c h e m m e 1 Viktor evangélikus lelkész hirdetett. — Templomi énekkarok szervezése. A vallásügyi mi­nisztérium rendeletet bocsátott ki, amely szerint minden isko­lában templomi énekkart kell szervezni, hogy azok éneklésük­kel hozzáruljanak az istentisztelet széppé tételéhez. Ahol több felekezet gyermekei járnak egy és ugyanazon iskolába, ott fe­lekezet szerint kell ezeket az énnekkarokat megszeivezni. — Vallásosest keretében ünnepelte meg a báesfalui gyülekezet a retormáció emlékünnepét. November hó 2-án tartott vallásosest kere­tében emlékeztünk meg a reformáció ünnepéről. A program igehirdetés­ből, gyülekezeti énekből, az iskolás gyermekek énnekkai ának kétszólamu énekéből, valamint szavalatokból állott. Szavaltak: Bálint Anna, Sára Anna, Veres János, Antal Róza, Borcsa Anna, Jakab Ilus, Balázs Gia Borúsa Ibi és Balázs Ida. — Példamutató a romáméi német népcsoport tár­sadalom-segélyezési munkája. A németországi mintá­ra beszervezett társadalom-segélyezési munka az elmúlt esz­tendőben igen jelentős eredményeket ért el. így a téli-segély cimén gyűjtött összeg 63.003.357 lej, ruha és egyéb természet­beni adományok értéke: 13,641.165 lej, vagyis összesen 76 mil­lió 644.522 lej. Hasonló életerős tevékenységre lenne szüksé­günk nekünk is, hogy gondoskodni tudjunk népünk szegényei­ről, hogy ne legyen közöttünk senki éhező és rongyos! Egy kis akarat, egy kis áldozatkészség s egymásért való felelősség­érzet s sikerülni fog. — Vallásosest az aradi gyülekezetben. Az aradi gyülekezet október hó 31-én tartott vallásos estét. Énekszámmal szerepelt Bakó Lászlóné. sza­vad Mitykó Zoltán középiskolai tanuló. Argay György vezető lelkész­szuperintendens pedig: Mire kötelez a refo. uáeió címmel tartott érté. kés előadást. A NAGYVILÁGBAN — f Reményik Sándor. Mélységes megdöbbenéssel fogadtuk halálának hírét. Elvesztése egy darab életünk­ből, mert bátor szava épugy mint tö­rékeny élete biztatás és reménység volt mindig, mindannyiunk számára. A legnehezebb időben Isten aján­déka volt az ő népe számára. Megtanított élni, Istent hinni és sorsot vállalni. Ez volt az ő páratlan szolgálata, mely emlékét felejthetetlenné teszi számunkra. Elvesztésében is az a vigasztalásunk, hogy csak a test tört össze és pihen a temetőben, lelke és szava ellenben töretlen erővel él tovább. Az evangélikus egyháznak nagy halottja ő. Temetése alkalmá­val a gyászszertartást Turóczy Zoltán tiszakerületi evangélikus püspök végezte. Nagy részvét mellett kisérték ki a kolozsvári házsongárdi teme­tőbe. Feltámadunk! — Németország. Október hó 7—12-ikén Berlinben nemzet­közi konferenciát tartottak a nőszövetségi munka vezetői. A konferencián 13 állam nöszövétségeinek vezetői vettek részt s arról tanácskoztak, hogy milyen feladatok hárulnak a nőkre az uj európai szellem szolgálatából. — Miért sir Sztálin ? Sztálin, a szovjet orosz állam véreskezü zsarnoka a bolseviki uralom 25 éves évfordulója alkalmából beszédet tartott. Be­szédében beismerte, hogy Szovjetoroszország helyzete tényleg válságos s ez azért, mert szövetségesei Ígéretük ellenére nem teremtettek második frontot nyugateurópában. A vörös hadsereg igy teljesen magára maradt s nem tudja visszaverni ellenfelét, mert annak több a tankja és repülő­gépe. Anglia nem küld hadianyagof, Amerikának pénzbeli segítség Ígérete pedig mitsem ér, mert a háborút nem arannyal, hanem fegyverekkel kell megvívni. — Zenés áhítatok. Egyházunkban igen elhanyagoltuk az egyházi zenét. Az utóbbi időben egyre többen voltak az evan­gélikus egyházban is, akik reámutattak ennek hátrányára. Né­metországban is, Magyarországon is erőteljes mozgalom indult meg az egyházi zene felkarolása érdekében. A magyar evan­gélikus egyházban igy az utóbbi esztendők során bevezették az u. n. zenés áhítatokat, melyeknek az a céljuk, hogy meg­ismertessék az egyházi zene szépségeit s a híveket ezek meg­becsülésére és helyes éneklésre szoktassák. Az eddigi ered­mény igen szép és biztató. — Gyakorlati lépés a lelkészhiány pótlására. Vásárhelyi János, az er­délyi református egyház püspöke, a lelkészhiány pótlása érdekében igen értékes gyakorlati intézkedéseket tett. Az egyházkerület magára vál­lalta 5 teológusnak ingyenes és 10 nek félingyenes neveltetését, ugyan­akkor pedig felszólitotta az esperességeket is, hogy közösen fizetelt járu­lékaikkal újabb 5 teológusnak ingyenes neveltetéséről gondoskodjanak. — Kőtelező bibliaterjesstés. Németországban az egyhá­zi főhatóság a lelkészi hivataloknak kötelességévé tette a bib­liaterjesztés munkáját. Minden gyülekezetben bibliaterjesztési alapot kell létesíteni, hogy abból Bibliákat szerezzenek be & tarthassanak raktáron. — Guszfár Atfolf-Egyesülét közgyűlése. Az egyesület központi szerve­zete szeptember hó 23, 24, 25-iki napjaiban tartotta közgyűlését a német- országi Lipcsében. A közgyűlés hálával emlékezett meg Hitler vezér és kancellárról, aki Európa népeit egyesítette a bolsevizmus elleni küzde­lemre. A jövő esztendőben a lotharingiai, a szófiai és a belgrádi evan­gélikus egyházak templomépitési munkáját fogják segélyezni. — Vallásosest Simonyifalván. Október 26-án d. u. 3 órai kezdettel tartotta a gyülekezet a reformáció-emlékünnepélyét. Az ünnepélyen Nagy István református lelkész lendületes be­szédben ismertette a reformáció jelentőségét, mig iskolás gyer­mekeink szép szavalatokkal és énekszámokkal gazdagították az ünnepély műsorát. Az oltári szolgálat keretében unát mon­dott Kogler Károly tanitó-lelkész. Az ünnepély az Erős vár a mi Istenünk éneklésével ért véget, melyet a templomot betöl­tő hívek serege áhítattal s fenállva énekelt. — Türkös. Az egyházközség temploma az elmúlt esztendei földrengés alkalmával nagyobb tárt szenvedett. A gyülekezet most kijavitatta ezt egyben pedig újból pléheztette a templom tornyát is. A javítási munká­latok kb. 160—180.0Ü0 lejbe fognak kerülni, amely összeget a gyülekezet adományokból kívánja fedezni. — Vallásos esték Háromfaluban. Pürkerecen no­vember hó 2-án, Tatrangon november hó 9-én, Zajzonban no- vemben hó 16-án rendeztek szépen sikerült vallásos-estélyt. A műsor gyülekezeti énekből, szavalatokból és igehirdetésből ál­lott. — Pürkerecen Mezei István tatrangi lelkész, Tatrangon Mátyás Béla pürkereci lelkész hirdette az igét. A zajzoni gyü­lekezet vallásos estélyén Dávid Károly helybeli lelkész tartott előadást, Mezei István tatrangi lelkész igét hirdetett s Mátyás Béla pürkereci lelkész szavalt. — Dr. Papp Béla orvos katonai szolgálatból visszatérve, ismét megnyitotta rendelőjét, Brassó, Str. Regele Mihai I. (Er­délyi Bank épülete). Rendelési idő: délelőtt 10—12-ig, d. u. 4—7-ig. Telefonszám: 38-24. — Luther városa. A német birodalmi kormány engedélyt adott, hogy Wittenberg, az a város, ahol egyházunk reformá­tora, Luther Márton életének legnagyobb részét töltötte, a Lu­ther városa elnevezést használja. — Uj egyházmegye. Október hó 19 én tartotta alakuló közgyűlését az erdélyi magyar evangélikus egyházmegye, Turóczy Zoltán tiszakerületi püspök elnökletével. Ugyancsak ez alkalommal iktatták be hivatalukba az uj egyházmegye vezetőit, Járosi Andor kolozsvári lelkészt, az uj egy­házmegye esperesét és Schneller Károly dr. egyetemi tanárt, az egyház­megye felügyelőjét. A közgyűlésen és beiktatási ünnepélyen résztvett báró Radvánszky Albert dr., az egyetemes evangélikus egyház felügye­lője is. — Katolikus egyházi lapszerkesztők konferenciá­ja. Rómában, október hó 4-én és 5-én tartottak közös értekez­letet a katolikus egyház lapszerkesztői, hogy munkájuk problé­máit megbeszéljék. A konferencia tagjait a pápa kihallgatá­son fogadta s megköszönte nekik az egyház érdekében vég­zett hasznos szolgálatukat. — Evangélikus egyházi h.Iyzet Horvátországban. Horvátországban csak kisszámú evangélikusság maradt. Ezek most püspökséget szervez­tek, amelyet a kormány is elismert. — Egyházi munka az orosz hadifoglyok között. A svédországi evangélikus egyház missziós körei hasznos mun­kát indítottak be az orosz hadifoglyok lelki gondozására. Egy­házi énekeskönyvet adtak ki s ugyancsak egy orosz nyelven megjelenő egyházi lapot is, amely jelenleg 7000 példányban jelenik meg. Inscris Tribunaluí Bn $ov sub Nr. 1038/1938 Tip. BODOR Bra$ov, Sir. Lunga 3. — Telefon 31-74 CFNZUBAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom