Evangélikus Élet - Baciu, 1940 (5. évfolyam, 1-20. szám)
1940-03-03 / 4. szám
Mnl-Postd 'Beímissiiéi. t4i»sacLatwvv &u£turátis í»wi£ágr>éísti ^eUSch/v. / u ÉVFOLYAM. * S le]. 1940. március 3. Autorlzat de Ministern! d« lnt»rrn> »ub. No. 14 ABO Anul 1838, 4 szám. ✓a, V Administratia Szerkesztőség és kiadóhivatal: Baciii, jud. Bra$ov. az Evangélikus Kiadja: Élet" Baráti Munkaközössége. Szerkeszti: GILLICH FÜLÖP. — Felelős kiadó: MÁTYÁS BÉLA. I Évi előfizetési dij 55 Lej. Postai szétküldéssel 60 „ ÍKüIföldön 3 Pengő Jöjjetek én hozzám! .Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztallak titeket.* Máté 11, 28. Mikor ezeket a sokat hallott igéket olvasod érzed-e testvérem, hogy milyen érthetetlenül nagy és mély szeretet ég az Ur Jézus szivében irántad ? Gyarló magamról tudom, hogy ezt a hivó szót: gyere hozzám gyermekeimnek akkor szoktam mondani mikor nagyon elárad szivemen szeretetem s emészt a vágy, hogy egészen közel legyenek hozzám, hogy öleljem, csókoljam és simogassam őket, akik az én legdrágább kincseim. Hidd el, valahogy igy van Jézusod szive is csordultig az irántad való atyai szeretettel mikor hiv, hogy menj közel hozzá. Sóvárog, hogy magához öleljen és te megérzed, hogy az Ö karjai között vagy a legjobb helyen a világon. Ez a szeretet hiv. Vájjon hallod-e a hívogató szót ? Indulsz e örömujjongva feléje ? Milyen sokszor történt meg v lem, hogy játszadozó kis fiamat hiába hívtam, kérleltem: gyere hozzám. Nem jött, mert egészen lekötötte játéka. S ha szeretetemben erőszakkal is ölembe ragadtam — kézzel — lekivánkozott onnan a földre. Nem tarthattam ott, mert játékai jobban érdekelték mint az én becéző édesapai szeretetem. Vájjon nem ilyen balga gyermek vagy te magad is? Nem tartod-e sokszor elöbbrevalónak a magad kicsiny játékait, dolgait, szórakozásait a Jézus hívásánál? Nem te vagy-e, aki nem tudsz lemondani mindezekről a Jézusért ? Vájjon nem te vagy-e az, akit az Atya néha épen azért foszt meg kenyeredtől, állásodtól, egészségedtől, szeretteidtől, mert erőszakkal is ölébe akar venni, hogy te nála, az Ö közelében, az Ö ölében találd meg boldogságodat s Benne lásd legdrá gább kincsedet ? S jaj nekünk, ha nem halljuk meg a Jézus hivó szavát s ő ezzel kell letegyen öléből: menj, ám te lássad 1 De hát ki az, aki hallja s örömmel siet Jézus ölelni vágyó karjai közé ? Sokszor állottunk már feleségemmel gyermekeink betegágya mellett remegő szívvel s hogy drága kis betegünk szomorú arcocskáját felderítsük hoztunk eléje játékot, cukrot, mindent amit addig szeretett. De nem kellett egy sem. Arca csak egyre derült ki, ha azt mondtam : jössz-e az ölembe kis fiam ? Most betegen érezte, hogy az az ölelő két kar többet ér mindennél a világon. Csak a megfáradtak és megterheltettek hallgatnak a Jézus hivó szavára. Jézus téged is hiv! „Jöj- jelek.,.“ ESSIG JÓZSEF. P E R S EL YKERÜLÖK. Fenti cim alatt egy igen keserű hangú .cikk jelent meg a Református Jövő című egyházi lapban. A cikkhez a lap a legutolsó számában Gavallér bajos református lelkipásztor szól hozzá. Időszerű gondolatokat tartalmazó cikkéből idézzük a következőket: Sajnos, ma még ott tartunk, hogy istentiszteletünk legellenszenvesebb része az adakozásra vt 16 felhívás és templomaink legkellemetlenebb berendezési tárgya a perzsely. De csak azok számára és csak azokban a gyülekezetekben, ahol bármit gondoljanak is magúkról a hívek, a valóságban semmi közük az Istenhez, s az egyház igazi lényegéről és céljáról, a keresztyén ember hálájáról sejtelmük sincs s lelki vonatkozásban nagyon elmaradottak... Gyülekezeteinknek sz Isten hitelképességében való olyan nagymérvű tapasztalatára volna szükség, amelynek alapján úgy az egyes hívőnek, mint gyülekezeteink összességének mélységes meggyőződésévé válna az a kétségbevonhatatlan igazság, l■yögij-kw/ösijíf «a* ieggyaojo csüzőhí) befektetés az, mit Isten céljai megvalósítására fordítunk vissza azokból a javakból, amit Tőle kaptunk. Arra volna szükség, hogy az Isten gondviselésének megérzése s ebből a megérzésből iránta fakadó hála olyan eleven és egész életünket átformáló erővé váljék bennünk, hogy a ma sokak számára kellemetlen szószéki felhívás nélkül is önként és örömmel adakozzanak a hívek.. Az üres perzselyek szomorú bizonyságtételek egy-egy gyülekezet ellen. Leverő látvány némely templom népe, amint fénylő arccal ünnepel s amikor elment, hátamögött a perzselyben koldus alamizsna jelzi, hogy amit tart Jézus ügye felől. Azonositja-e magát Jézus azzal az imádsággal, amelyben csak könyörögnek Isten országáért, de nem áldoznak érte ? Hiszen az egyházi adókivetés is csak azért lett szükségessé, mert elhomályosult a lelkekben az igazi keresztyén élet egyik legszebb és legjellemzőbb vonása: az Isten iránti hála, mely felhívás és kéré3 nélkül önként hoz elő a szívben élő hitből áldozatokat. Nehéz az élet. Nem telik. Ezek a leggyakoribb ürügyek, melyekkel hitetlenségünket palástolni akarjuk. Hányán mondták már: nem telik templomra, Bibliára, misszióra, szegény — özvegy, — árva és beteggondozásra, nem telik iskolára és egyházi tartozások becsületes megfizetésére. Isten azonban e- löbb-uióbb utánna néz ezeknek a számadásoknak: igaz- e, hogy nem telik ? S legtöbbször bebizonyítja, hogy telik. Sokkal többre, mint amennyit kíván tőlünk. S amit megtagadtam tőle és kivontam szolgálatából, abból telik sorozatos szerencsétlenségre, betegségre, operációra. Büntető angyala sokszorosan megveszi rajtunk, amit önként adhattunk volna. Hogy mire képes a hit szegénységben is, hadd idézzem erre a budapesti külső ferencvárosi gyülekezet gyönyörű példaadását. Ez a gyülekezet 1925-ben megfogadta, hogy farsang idején szigorú önmegtartóztatásával takarékoskodik a temp’omalap javára. Ez idő alatt szokatlan mértéket öltött az imádság és az adakozás a gyülekezet tagjai között. Mikor felbontották a per- zselyt a meglepetés ült ki az arcokra. Napi 800.000 korona volt a bevétel. A gyülekezet pedig legnagyobb részben baraktelepek és szükéglakástelepek lakó.ból tevődik össze. Az üres perzselyek némán, de nagyon keményen vádolnak... Jaj annak a gyülekezetnek, amelyben a lelkipásztor is hallgat a világi békesség kedvéért olyankor, mikor tudja hogy éppsn a gyülekezet lelki épsége, krisztusibb jövendője érdekében kemény igazságok kimondására kényszeríti őt az Isten. Mikor Jeremiás próféta sz I dán iránti engedetlenség miatt látta a Bábel felől dübörögve közeledő veszedelmet s fájdalmában felhördült s belesikoltotta királya és népe leikébe az igazságot, eszelősnek, gonosznak tartották. Kinevették és meggyalázták. Csak a templom és a város felgyujtása, a nép fogságra hurcolása után látták be, hogy ő volt az egyetlen, aki igazán szerette nópóG De már késő volt.
