Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)
1938-03-13 / 11. szám
2 1938. márc EVANGÉLIKUS ÉLET Énekeljünk. Meglepetéssel tapasztaltam a nyáron, egyik faluban temetés alkalmával a hangtalan menet csendben megy a temető felé. Nem tudtam miért, hiszen azelőtt az uceáa mig végig haladt egy-fgy temetési menet, halotti énekeinkből énekeltek. Meglepetésem csak nőtt, amikor megtudtam, hogy a halottnál való virrasztáskor sem hangzanak többé a vigasztaló énekek. O .t is néma mindenki. Arról is hallottam, hogy a karácsonyesti gyermekénekek is nagyon megritkultak, sőt a családokban sem igen veszik elő az énekeskönyvet. Vájjon miért, miért hallgat el ajkunkon az ének? Talán ósdi szokásnak tartják az éneklést, amit a haladó világnak ki kell küszöbölni ? Vagy szégyelni valónak ? Nem találok sem megvetni, sem lekicsinylőm valót abban, ha a vigasztalást kereső lelkeket a koporsók mellett énekkel próbáljuk erősíteni, vagy abban sem, ha az uccán mindenki füle hallatára teszünk bizonyságot arról, hogy .Krisztus az én életem, nyereség halálom.“ Hogy a virrasztás alkalmával torozás jött szokásba — az hitelveink szerint valéban elitélendő — de ennék kizárása nem szabad magával hozza egyházi énekeink elhallgattatását. És miért nem énekelnek gyermekeink, miért nem sietnek házról-házra megvinni az örömhírt „Boldog öröm nap derült ránk“, „Krisztus Urunknak áldott születésén, Vigadjunk testben lett megjelenésén“. Még nem is olyan régen a gyermekek legnagyobb boldogsága volt, ha karácsonykor énekelni járhattak. Sőt a nagyok is örömmel fogadták az énekeseket. Ma már a legtöbb kapu zárva van a szent estén. Ez alkalmak pedig igen sok emberrel ismertették meg egyházi énekeinket, sok gyermek tanult meg énekelni csak azért, hogy a társai ki ne zárják maguk közül. Sok családban az édesapa együtt énekelt fiával, hogy az valamiképen szégyent ne valljon társai között. S ha már egyszer elővették az énekeskönyvet, az eset máskor is megismétlődött. Énekeink 50 gyönyörű uj énekkel szaporodtak, amelyeknek éneklése és hallgatása sok gyönyörűséget szerezhet mindenkinek. Énekeljünk hát ahol csak alkalom nyílik arra. Ne kárhoztassuk némaságra magunkat, közös énekünk szálljon a magasságok felé s hirdesse, hogy élünk, nemcsak testben, hanem lélekben is. Azért „énekeljünk.“ Sípos András egyházsegédkező. Szórványszervezés. A bánsági egyházmegye vezetősége lelkes munkával igyekszik megszervezni szórványait. Elkallódó szórványokból e muDka hatása aiatt reményre jogosító szórványgyülekezetek alakulnak s a további munka eredményeként, majd missziói körlelkészségeb. Mutatja ezt a pankotai szórványgyüíekezet templomépitőse az elmúlt esztendőben. Ugyanilyen nagyjelentőségűvé lesz majd rövid időn belül hatásában az a szép ünnepély, amely február hó 6.-án volt a si- monyifalvai szórványban, s amely felrázta ottani magyar evangélikus híveinket. A szórványgyülekezet ez alkalommal műsoros teaestélyt rendezett s arra meghivta Argay György esperest is. A műsort, a nemzeti himnusz eléneklése után, dr. Margocsy Géza ügyvéd, az egyház lelkes és áldozatos felügyelője nyitotta meg — rámutatván az estélyt rendezésének céljára: — testvéri közösségbe hozni a magára hagyatott, szőthullt evangőlikusságot s megerősileni a gyengülő evangélikus öntudatot. Tolmácsolta az egyház köszönetét mindaroknak, akik munkájukkal és áldozataikkal az estély megrendezését lehetővé tették. Ezután Argay György esperes mondott lelkes beszédet. Fájó szomorúsággal állapította meg, hogy ez a valamikor szép számú gyülekezet a múltak súlyos mulasztásai folytán erőtlen, gyenge, kis „maradék“ egyházzá lett. Isten különös csodája, hogy egészen el nem pusztult. Kézdődjéb meg a feleszmélés időszaka, amikor pásztor és nyáj egyformán meghallja az istent parancs szavát: „Gyűjtsétek össze a maradékot!“ Istennek ez a kicsiny maradék nép is kedves. Nem mondott és nem mond le róla. Azt akarja, hogy ezután a simonyifalvai kicsiny, maradék evangélikusságból egy se vesszen el, hanem megmaradjanak, sőt erősödjön és újabb fellendülés felé haladjon ez a mi kis magyar evangélikus egyházunk. Az első lépés ehhez csak az lehet, ha a hivek buzgó áldozatkészséggel valóra váltják régi kedves álmukat — az evangélikus templom felépítését! A műsor további számai voltak még: Essig József varsándi lelkésznek felolvasása, Essig Józsefné énekszámai, valamint négy kisleánynak: Horváth Irén, Hoffmann Juliska, Verasztó Katica és Korompáki Juliskának szavalatai. Az estélyen több mint 200 an vettek részt. Az est jövedelme, a tombolával együtt, 4500 lej volt. A rendezést a gyülekezet tagjai végezték. Essig József NÉPÜNK EREDETE. (Folytatás) Lovon járó eleinknek olyan ruhadarab kellett, amely a szabad mozgást nem akadályozza, de azért mégis kényelmesen le lehet vetni és ismét felöiteni. így keletkezett a begombolható zeke (zakó) és fölötte a mente. mente, németül „Mantel“,franciául „manteau“. A mente sűrű zsinórzása nemcsupán dísz volt, hanem kitűnő védelmi eszköz is. Nincsen a világon az a kard, amely az erős zsinórzást át tudná vágni. A magyar huszár egyenruha nemcsak szépségével hódított (Na- 'poleon udvara, a német halálfejes huszárok, a szerb testőrség stb.), hanem célszerűsége is hozzájárult ahhoz, hogy egész Európa szinte versenyre kelve utánozza. Őseink ajándékozták meg a Nyugatot a nemzetkalap, [a süveg és csizma viseletével- De még arra is van adat, hogy a most már a műveltség fokmérőjével lett fehérneműt is mi hoztuk be. Már Herodotos megemlíti, hogy a skythák kenderből készítik a vászonszövetet s hogy a kender feléjük vadon is terem. A Nyugat csak a kétkerekű taligát hasz nálta. A négykerekű lőcsös 'kocsival is mi ismertettük meg. így lett a magyar kocsiból a német „Kutsche“, a francia „coche“ és az angol „ coach“. Még számos példát lehelne felhozni, da talán a felemlítettek is elégségesek annak be bizonybására, hogy őseinknek megvolt a maguk sajátos ősi műveltségük, amelyből legalább annyit adtak a Nyugatnak, mint amennyit érte cserébe kaptak. Most hallgassuk meg, mit is mondanak rólunk a kínai források. Kínában a régi könyvek alapján azt tanítják az iskolában, hogy a kínai birodalmat régen öt népcsoport lakta. Ezek: a han, a tulajdonképpeni kínai, a man, a mandzsu, a mon, a mongol, a hu, huan vagy hiung-nu-k, vagyis a húnok és végül a fa-csoport, amely alatt a délkinai ősnépeket értették. Kr. e. 700 ban még nemcsak a hűn és a kínai nép írása volt azonos, de nyelvükben is sok közös vonás volt. A magyar nyelv egyik sajátosságát a hangzó- illeszkedést a mandzsu nyelvbsn ma is megtaláljuk. A szigorú logika szabályait követve a kínai, de még a japán is előre teszi a fontosabb családnevet és csak mögibe a megkülönböztető keresztnevet. Magukból a kínai forrásokbó’ kitűnik, hogy a húnok nemcsak testileg, de szellemileg is fölötte állottak a kínaiaknak. A Kínában megtelepedett húnok mindig előkelő szerephez jutottak. Az évkönyvek, megemlékeznek egy hűn vezér fiáról, akinek csodálatosan éles esze bámulatba ejtett mindenkit. Történt egyszer, hogy a birodalom hatalmas császárja tudni akarta, hogyktdvenc elefántjának milyen súlyai lehet. Ezt azonban sem az udvar emberei, ssm pedig a tudósok nem tudták megállapítani, mert olyan óriási mérlegük nem volt, amelyben az állatott lemérhették volna. A hűn vezér fia is tudomást szerzett a császár kívánságáról. Erre azt tanácsolta, hogy üres dereglyébe állítsák bele az elefántot és jelöljék meg a hsjón, hogy meddig sülyei be az elefánt súlya alatt. Azután vezessék ki az elefántot és az üres dereglyébe hordjanak annyi súlyt, míg a jelig alámerül. S a gyermek mindössze hat éves volt. (Hu-Dzin-Ya előadása). Egyes használati eszközök is mutatják, hogy a kínaiak közeli érintkezésben voltak a hunokkal. A kulacsnak most is „hűn ivóedény“ a neve s alakja is teljesen megegyezik a mienkével. A tulajdonomban levő rekeszzománc kulacs is teljesen mértékben megerősíti ezt a tényt. Hogy a széles, egyenes utcákat „hu-tung“, hűn csapásnak hívják, azt már említettem. Érdekes, hogy a Magyar Alföld jellegzetes gémes kútját Kínában, de mindenfele Mandzsúriában is viszontláthatjuk. Cholnoky Jenő írja, hogy a mongol pusztákon a sátrakban piros, a mi túli- pántos ládáinkra emlékeztető szekrényeket látott, amelyeken a fényes sárgaréz vasalás a mi díszkötéseinkre emlékeztetett. A kíaai zene is, éppen úgy, mint a magyar ötfokú hangsoron (pentaton) épül fel. > A kínai és hűn nép közti barátságos viszony később megromlik. Edenük épül föl a világ legnagyobb építménye, a Kínai Nagyfal. Utóbb azonban a hunok egymásközt is háborúskodnak s így lassan felmorzsolódik erejük. Megindul vándorlásuk nyugat felé. Két nagy bún törzset ismerünk: a fehér vagy keleti és a fekete vagy nyugati húno kát. A fehér és fekete elnevezést ruházatuk után kapták. Erdélyben a Hétfaluban a csángók három faluban fekete zekét, négyben pedig fehéret viseltek. A fehér húnok lemennek Indiába, hatalmas birodalmat alapítanak, mely majdaem egész Észak-Ind-ára kiterjedt. (Folytatjuk). dr. Keöpe Viktor. hmoll
