Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)
1938-03-13 / 11. szám
VTOLYAM 1938. március 13. 11. szám. Qevmissiicw, íiiiSiu itis ésviíógnéiéU ^eUEayv. Administratia Szerkesztőség és kiadóhivatal: Oillich Fülöp. Szerkesztőbizottság: NiJcodemusz Károly Mátyás Béla.; felelős kiadó. ^ Évi előfizetési dij 50 Lej. Postaiszétküldéssel 60 „ Baciu, jud. Bra$ov. főszerkesztő. Kiss Béla. Raduch György. Külföldön 3 Pengő. Krisztussal vagy Krisztus ellen ? »Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol.* Máté : 12. 30. Szomorú hírek keringenek szórványaink és szórvánnyá sülyedt gyülekezeteink egyházi életéről. Arnig egyes falvakban, mint felvillanó fénysugár, kezd éledezni, új erőre kapni a lelkek mélyén szunnyadó vallásosság, addig más helyeken a Krisztushoz való ragaszkodás, az Istenbe vetett hit mindinkább ingadozóbbá és reménytelenebbé válik. Az ősök hite megrendült az utókor lelkében. A penészes-falu börtönök kinzőkamráit megsinylö s a gályarabságot elszenvedő atyáink méltatlan utódokra hagyták szent örökségüket. Elfeledtük mindnyájan ama krisztusi jelszót: „Én vagyok az ut, igazság és élet, senki sem mehet az Atyához, hanem ha énáltalam.“ Elvakultságunkban nem akarjuk érezni kicsinységünket, gyöngeségünket és elhagya- tottságunkat. Nem látjuk az idő romboló munkáját, nemzeti kincsünknek: drága anyanyelvűnknek nap- ról-napra való sorvadását és fajunk végvonaglásait. Gyermekeink, — eme szent örökség, — kiket Isten reánk bizott, vájjon milyen lelki fegyverzettel fognak kiröppeni családi hajlékukból a bizonytalanságok küzdőterére, ha mi magunk is, kik hivatva volnánk őket felruházni szent hittel, erős és kitartó vallásossággal, rendíthetetlen akarattal és odaadással egyházi közösségünk iránt, — nem a krisztusi igazságok diadaláért, Isten földi országának az „egyháznak“ a fennmaradásáért szádunk síkra, hanem személyi érdekek és egyéni tervek diadalrajuttatásáért. Nem Krisztussal vagyunk, hanem éppen Ö ellene foglalunk állást. 'Lehet-e így élnünk magyar evangélikus testvéreim? Várhatunk-e ott életerős, tettrekész magyar evangélikus nemzedéket, hol a jelen ily szomorúnak mutatkozik? Lehet-e testvéri szeretetről és közösségről szó, amikor mi nem gyűjtünk, hanem — tékozolunk. Tékozoijuk apáinktól reánk maradt lelki kincseinket: szent hitünket és anyanyelvűnket, ahelyett, hogy gyarapitanánk azokat. Ideje, hogy világosság derengjen lelkűnkben 1 Ideje, hogy új életet kezdjünk 1 Az Ur Jézus hív, Ö szól mihozzánk : új utakra akarja vezérelni elhagyatott népét. Azt akarja, hogy vele legyünk, vele szolgáljunk az Atyának ; gyűjtsük a lelki javakat, melyeket a rozsda és a moly meg nem emészthet. Aki Vele nem gyűjt: az tékozol! Kogler Károly tanító. SZERESSÜK A MAGUNKÉT! Ma szent kötelesség, szeretni a magunkét és görcsösen ragaszkodni ahhoz, ami a miénk. Ma ez történik mindenütt a világon. Minden nép és minden közösség igyekszik magából kivetni azt, ami idegen és ápolni, erősíteni, ami az ő sajátos tulajdona és egyéni java. Mindenütt ráébredtek az emberek arra, hogy csak igy maradhatnak meg annak, aminek az Isten teremtette őket. Nekünk maroknyi evangélikusoknak százszor inkább kell ezt tennünk, mert keveser. vagyunk, erőtlenek és szétszórtak. Féltékeny szeretettel kell ragaszkodjunk ahhoz, ami evangélikus és magyar, ami a miénk. Ha az talán gyengébb, "**gényesabb is, nekünk úgy- in nzéfraék, jónak Cs drágának kell lennie, mert a mi érdekeinket szolgálja. Ha mi magunk megvetjük a magunkét ki becsülje meg? Ki istápolja, hogy növekedjék és fejlődjön s majd egykor érték legyen a mások szemében is. Ha magunk elhanyagoljuk, természetes, hogy csak mindig szegényebbek, elesettebbek és elmaradottabbak leszünk. Megmaradtak volna felekezeti iskoláink is, ha szerettük volna a magunkét. Most már mindenki tudja, hogy mit jelentettek nekünk ezek az iskolák. És igy veszett el sok értékünk, aminek most szomorú sorsunkban nagy hasznát vehetnék. De épen azért halálos bűn volna, ha ezt a könnyelműséget tovább is tűrnénk ős nem törődve semmivel, összetett kézzel néznénk, hogy sorvadnak el egymásután életfenntartó értékeink. Sok minden más dolgunk mellett ilyen bűnös közönnyel és meg nem bocsátható nemtörődömséggel viseltetünk a mi magyar evangélikus sajtónk, evangélikus lapunk és naptárunk iránt is. Nem volna szabad ennek a két saj ó terméknek egyetlen egy evangélikus házból sem hiányoznia, mert ezek tartanak minket össze, visznek hirt rólunk és erősítenek evangélikus öntudatunkban. É* mégis megtörtént most is, hogy az egyik brassó-megyei evang, egyházunkban a baptisták eladtak 190 naptárt, mig a mi evangélikus naptárunkból mindössze 10 drb. fogyott el. Az embernek megáll az esze, hogyan lehetséges ez ? Ha nem olvasnám nyomtatott jelentésben, el sem hinném. Hát ennyivel jobb a baptisták naptára, hogy abból szinte huzszor annyit lehetett eladni, mint a mi evangélikus naptárunkból? Nem kergeti e ez a tény a szőgyenpirt minden öntudatos evangélikus ember arcába? Vájjon hány baptista van, aki evangélikus naptárt vett? Ennyire silány lenne az, amit mi csinálunk, hogy azt nem érdemes megvenni, idegen írást, vele idegen szellemet veszek családom számára ? Biztos, hogy nem. Kétségkívül, hogy ennek az egyháznak a népe és vezetősége súlyos hibát, egyenesen árulást követett el evangélikus népünkkel szemben, amikor ennyire megvetette az evangélikus tulajdont. Mi annyi vért veszítettünk már, hogy nem tűrhetjük tovább az ilyen erőtékozlást. Miért más erősödjék a mi pénzünkön és miért nevelődjék a mi népünk idegon szellemi törmelékeken? így nem élhetünk tovább, mert szétesünk teljesen és elpusztulunk. Ma nem bitangol hatunk tovább, ahogy nekünk tetszik, hanem együtt kell haladnunk. Ez ma a legfőbb egyházi és népi érdek és a felelősek ezt az érdeket meg kell védjék minden áron és mindenkivel szemben! Hinni akarom, hogy ezt meg is teszik. De hozzátok is fordulok evangélikus testvéreim, kik széles e hazában szétszórtan éltek és kérlek, szeressétek a magatokét! Szeressétek, ami a miénk: fajtánkat, nyelvünket, szokásainkat, viseletűnket, irodalmunkat, egyházunkat, hitünket, iskoláinkat, újságunkat és naptárunkat, mert ezek által élünk, Istent szeretjük és szolgáljuk 1 Argay György.
