Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)

1938-05-29 / 22. szám

OLYAM! ÍJetmissiiów. tái'Södatm.vlwfíi rátis íjwiSágnéídi &ett£o>jv. ^írnr^' Administratia Szerkesztőség és kiadóhivatal: Baciu, jud. Bra$ov. Gillich Fülöp. főszerkesztő. Szerkesztőbizottság: Nikodemusz Károly elnök Kiss Béla. Raduch György. Mátyás Béla. felelős kiadó. Évi előfizetési díj 50 Lej. Postaiszétküldéssel 60 „ Külföldön 3 Pengő. Ölhetett kezekkel. »És amint szemeiket az égre függesztették, mikor Ő elméne, ime két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában. Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állótok nézve a mennybe ? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, aképpen jő el, amiképen láttátok őt fölmenni a mennybe.* Ap. csel. 1, 10-11. Az angyalok szavában: . . . . „mit álltok nézve a mennybe“ — lehetetlen észre nem venni b feddő Ítéletet. Krisztus búcsút vett tanítványaitól. Utolsó szava, végrendelete ez a parancs volt: „Flmenvén azért, teqyetek tanítvány okká minden népeket.. . .“ Most pedig . szemük láttára vitetett fel tőlük a mennybe, ölhetett kezekkel, csodálkozó nézéssel tekintenek a távozó Után. Megmon­dotta nekik, hogy csak egy kis ideig lesz még velük, s azután elmegy az Atyához. Mégis egészen tehetetlenné válnak, amikor látják őt eltávozni. Lehetetlennek gondolják, hogy el tudják végezni tőle kapott megbízatásukat. Hogyan, ha Ö nincs itt? így találja őket az angyalok feddő kérdése — miért álltok itt tétlen nézéssel. Evangéliumi keresztyénségünk soha nem látott keresz­tyén életideált — a mindig tétlen, a csak szemlélődő magatartásban. Nekünk nincsenek négy fal közé zárt kolos­tori szentjeink. A mi eszménk az aktiv, a cselekvő, az Istennek engedelmeskedő szolgálatos keresztyén élet. Egyházunk azt az evangéliumi felfogást vallja, hogy — aki meglátta Isten dicsőségét az nem lesz annak elvarázsolt tétlen rabja, hanem valami szent indulatot érez magában arra, hogy hirdetője, bizonyságtevője legyen ennek a meg­látott, ennek a megismert dicsőségnek és életnek, Hitünk egyházunkat s bennünket is oda állít a Krisztus után néző tanítványok mellé. Meg kell bizonyo­sodunk felőle, hogy ő felemeltetett az égbe s hogy ural­kodik s egykor eljő Ítéletre. S ha igy, vájjon nem szól-e nekünk is az angyalok feddő kérdése „ ... miért állótok nézve a mennybe?* Miért állunk ölhetett kezekkel? Vagy cselekvő és bizonyságtevő e keresztyénségünk ? Olyan, amely a csodálkozás hegyéről indult ? Vagy ölhetett kezű keresztyének vagyunk? Vagy ennél is rosszabb: sem sze­münk, sem időnk Krisztus számára. Dicsősége meglátására sem. Érezzük hát magunkon az angyalok szemrehányó te­kintetét, nekünk szólónak feddő szavukat. . . S feleljünk reá egy Istennek adott egész élettel. Úgy miként az apos­tolok tették, akik attól a perctől kezdve életük célját és rendeltetését látták abban, hogy fáradságot nem ismerve szolgálják a Krisztus evangéliumát. — Legyen a mi fele­letünk is egy ilyen aktiv keresztyénség, odaadó szolgálat- Pünkösd ünnepe nekünk is Szentlélek eljövetelét ígéri. Várjuk bünbánattal és kérő imádsággal, hogy ölhetett kezű keresztyénekből Istent szolgáló keresztyének legyünk. Gillich F. A bukaresii gyülekezet ünnepe. Bukaresti gyülekezetünk évről-évre nagy ünnepség keretében ünnepli még fennállásának évfordulóját. Ez évben immár öt éves fennállásának ünnepét ülte a gyülekezet. Erdei ünnepségünk kivá­lóan alkalmas volt arra, hogy a világ előtt demonstráljunk evan­gélikus hitünk mellett mintegy 5-6 ezer résztvevő jelenlétében. Az ünnep sikerére mindenki fel kell figyeljen arra a hősies küzde­lemre, amelyet a fiatal egyház áldozatkész tagjai létükért és fenn­maradásukért folytatnak magyar evangélikus egyházunknak e leg­keletibb végvárán. A végvárakon sziklaszilárd jellemekre van szükség, kiket sem ígéretekkel, sem rászedéssel, sem megvesztegetéssel nem lehet el­tántorítani drága hitüktől és.anyanyelvűktől. A végvárak erőpróbáját mutatják a hit ellenálló képességének. Ennél az erőpróbánál a lelkek kisértésének oly veszedelmes harca folyik, hogy fájdalommal láttuk a harcban elesetteket, s csak akkor kapunk riadtan a fejünkhöz, amikor az elesettek sorában édes testvérünket vagy éppen gyerme­künket ismerjük fel. Jól esett látni azt a sok; hitéért, fajáért, egyházáért, áldozni s dolgozni tudó testvérünket, akik erdei ünnepségünk megrendezé­sében tevékenyen résztvettek. Ök azok a végvári szilárd jellemű katonák, akik egyházunk lélekmentő hídjának tartó pillérei. Harcosok, akik nem elismerésre várnak és nem jutalmat kérnek, hanem tud­ják, hogy minden elismerésnél méltóbb jutalom h Ikiismeretüknek az a tudata, hogy szent ügyért folytatott harcban hűségesen és evangélikus becsületességgel mindvégig szilárdan megállották. Cse­kélységnek látszik ez a munka ahhoz a nagy feladathoz képest, amelyet egyházunknak kell elvégeznie itt a fővárosban az evangé­lium diadalmas eszméinek hordozása érdekében. De erőszámbavétel is volt, hogy kik azok, akikre biztosan számíthat evangélikus hitünk öt esztendő elteltével, a harc továbbfolytatásánál. Sorolhatnánk most itt egymásután neveket, de úgy érezzük, hogy méltatlanságot követnénk el Istennel szemben, ha az egyház- alapitó lelkes munkásokat névszerint kezdenénk dicsérni, amire önzetlen munkások igényt sem tartanak. Elégedjünk meg az örven­dező hálaadással, amellyel imára kulcsolt kézzel mondunk' köszö­netét a megsegítő Istennek. Azok az áldozatos szivü munkások pedig, akiket Isten eszközül használt fel s akiket az egyház alapítás dicsőségére méltatott, mindig csak előre nézzenek, az el nem végzett munkára. Küzdjenek fajun­kért és drága egyházunkért, hitünk ki nem alvó szent lángjával. Sexty Zoltán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom