Evangélikus Élet - Baciu, 1938 (3. évfolyam, 9-37. szám)
1938-05-29 / 22. szám
2. EVANGÉLIKUS ÉLET 1938. r Elmélyülő gondolatok. Az ember azt hinné, hogy ami gyakran ismétlődik meg az életében, az idővel elveszíti a varázsát; az egyforma külsőségek között felszolgált egyforma tartalom végül is megszokottá válik: hétköznapivá. Én meg nem győzök ámulni azon, hogy az Élet mégis milyen roppant gazdag: ugyanegy ritmusban ismétlődik minden évmilliárdok óta és mégis milyen egészen más minden perc! Ahogy haladok a korban és egyre nő vállamon az éveknek a száma, ahelyett, hogy közömbössé és megszokottá válna, amit minden évben újból és újból megtapasztaltam, az újság, a meglepetés, az édes öröm váratlan, eddig egészen ismeretlen ajándékával szakad rám. Amikor megindul a hópihék megfontolt, aztán egyre virgoncabb tánca, vagy amikor tavasszal megkezdődik a tyúkok asszonyosan elégedett, rangos és hetyke kodácsolása — hát nem kellene erről mindig új és új verset írni ?!... És lehetséges az, hogy a pálmaágas vagy füzfabarkás és hozsannás virág- vasárnaptól — akármilyen sokszor tettük is meg ezt az útat a Krisztussal — úgy járjuk megszokott léptekkel a Kálvária stációit, hogy ne egészen új és szivettépö fájdalom járja át szívünk az „Elvégeztetett“-ig ? ! Nekem bizony a húsvéti harangok kongása minden évben egészen új és határtalan, ujjongó hálaadásra késztető kinyilatkoztatás, noha a jól ismert, megszokott szavakat hozza: Krisztus feltámadt! Krisztus feltámadt! zeng bennem soká és cso- dáltatóan tovább, mikor a harangszó már régen szertefoszlott. Az ilyen hangulat olyan, mint a varázsvessző: akármihez nyúlnak vele, életre támad; szürkének tetsző, egyszerű bibliai sorok egyszerre tündökölni kezdenek tőle. Az idei husvétom termékeny és áldott fényében igy éledt föl Pál apostolnak egy kis mellékes, hangsúlyozattan megjegyzése. Az ő szivét is Jézus feltámadásán latos élménye töltötte be, mig ezt a levelet rótta tusiaknak, és a sok érv között, amelyet az örök let felsorakoztat, felemlíti, hogy különben miért keresztel- kednének meg az élők a holtakért? Ha a halottak nem támadnak fel ? (I. Kor. 15 : 29.) Megkeresztelkedtek a holtakért! Rég feledésbe ment, hiszen már tárgytalan szokás, de micsoda üde virága az első kereszténységnek! Mélységesen elszomorit, hogy milyen fakó, elkoptatott valami mellette a mi hitünk. Mennyivel tündöklöbb, felmérhetetlen kegyelmi ajándékot, boldogságot jelenthetett Krisztus azoknak, akik mint pogányok ismerkedtek meg Vele! Milyen lobogó bizonyosság lehetett a hitük! Nem bírták elviselni a gondolatot, hogy akiket annyira szerettek: az édesanyjuk, szerető élettársuk vagy féltett gyermekük elköltözött anélkül, hogy ebben a legfőbb jóban részesült volna. Ahogy pogány korukban obu- lust adtak vele, meg a legjobb falatjaikból vittek kedves halottjuknak, ahogy a mi vidékünk egyszerű falusi népe — mikor jön a tél — a legközelebbi átköltözöve! meleg subát küld neki, „ne fagyoskodjék a lelkem“, úgy akartak most, mint Krisztus hívei, juttatni nekik abból, ami életük legdrágább kincse: a keresztség áldása. Megkeresztelkedtek érte. Aki egész életét fenyves vidéken tölti, nem ismeri azt a megmagyarázhatatlan fizikai örömöt, amellyel a poros alföldről érkező szívja magába hosszú kortyokkal a fölsé- ges, balzsamos, taninos magaslati levegőt: az Életet. Tulajdonképpen úgy nem értékeljük mi sem igazán életünknek azt a nagy ajándékát, hogy születésünktől fogva Krisztushoz tartozunk, az Ö Lelke jár át, mos minden nap tisztára, táplál a maga légkörének ózonjával és hogy még a halál küszöbét is nyugodtan léphetjük majd át: Ő egyengette már előttünk az útat. Tauszlg Mária. Hallgass a harang szavára. E múló világnak zajos forgataga Mint könnyű pelyhet sodor Ide-oda, Azt sem tudod, hogy lesz élted határa, Azért hallgass mindig a harang szavára. Reggel ezt hirdeti: íme feljött a nap Ródd le Isten előtt reggeli Imádat Köszönd meg az éji csendes nyugodalmat, Atyai Jóságát áldjad magasztaljad. Verejtékes munkád fárasztó hevében A harang állít meg kis Időre délben, Hogy a mindennapi áldott kenyeredet Tested táplálékát Jóízűen egyed. Mikor az est beáll és a nap leszállott Küld a szürke égre szép bíbor palástot, A harang Int téged, hogy eljött az óra A munka utáni csendes nyugovóra. Vasárnap a hétnek az utolsó napja, E napot az Isten pihenésre adta, Akkor Is szól hozzád hívogató hangja, Hagyd félbe a munkát, sles a templomba. És ha majd bevégzed e földi életed A harang sirat meg leghívebben téged, Tudja, hogy akkor már nem hallgatsz szavára Azért osak szól búsan, — sirat utoljára. Baroaujfalu ERDŐ GYÖRGY földmlves. Az egyházi szertartásokkal kapcsolatos szokások a csángó népnél. Mint minden népnél, a hétfalusi csángó- Ságnál is az egyházi szertartásokat egész sereg szokás kiséri. Sajnos az uj idő sok igen szép régi szokást eltörölt úgy, hogy a csángó népi szokások ma koránt sem mutatnak olyan tarka, színes és műrészi képet, mint régen. Ez pedig annyira súlyos veszteség. gyermekeink soha sem fogják tudni apáik évszázados múltjának kincseit. A népi szokások általában kettős természetűek: jó és rossz oldaluak. Vannak szokások, amelyek nemcsak, hogy szépek, hanem hasznosak és áldásosak Í3. Sajnos, ezek pusztulnak a legjobban. A mai ifjúságnak nemcsak népművészi. hanem saját jövője szempontjából is érdeke, hogy ezeket a szokásokat visszaállítsa. Az egyházaknak is nagy súlyt kell erre helyezniük. Viszont vannak ártalmas kiveszett szokások, amelyeknek eltűnésén ördendeznünk kell, de vannak ártalmas szokások, amelyekhez még ma is görcsösen ragaszkodik a nép. Ezeket föltétlenül ki kell pusztítani. Csak igy lehet várni, hogy a csángó nép újabb életerőre kap, hasonlatosan a gyümölcsfához, amelynek ártalmas ágait levágják és nemes galyakat oltanak beléje. Ha népünk egy kis odaadással látná meg az igazságokat és az egyháztanácsok komolyan vennék munkájukat, hamar lehetne a bajokon segíteni, annál inkább, mert a csángó nép értelmesebbjei amúgy is látják a szokások előnyeit és hátrányait. a) A keresztelés, A keresztelési szertartásról mindenek előtt tudnunk kell, hogy az nem egy cere mónia, hanem egy rendkívüli komoly és egész életre kiható szertartás. A keresztelés nem csak arra való, hogy a gyermek „ne legyen pogány“ — ahogy mondani szokták, — nem is az egyházba való felvételi aktus csupán, hanem az Isten által rendelt szent cselekmény, amelyben igér és figyelmeztet. ígéri, hogy a gyermeket Magáénak vallja, bűneit a Krisztusért megbocsátja és az üdvösséget biztosítja. De ugyanakkor lelkére köti a szü löknek, hogy a gyermeket az Ő tanítványává kell tenniök, nevelniük, a szereztetési Ige (Máté 28, 19—20) értelmében. Krisztus úgy hogy okvetlenül le kell jegyeznünk az őre- ígéri a gyermekkel való léteiét, ha tanítják gek ajkáról a régi szokásokat, külömben őt, hogy megtartsa mindazt, amit ö, a Krisz-1 tus parancsol neki. Ez a tanítás a szülők és keresztszülők kötelessége. Ha ebből a szempontból nézzük a csángó nép szokását, mindjárt kezdetben egész sereg hibára bukkanunk. Már a komák kiválasztásánál ! Nem ezt választják a szülők ,koiná“-nak, aki lelkileg törődne a gyormek nevelésével, Krisztushoz való vezetésével, hanem aki jó ismerős, barát, esetleg van „valamije“, mert igy ajándékokra is van kilátás. Érdekes jelenség, hogy némely asszony valóságos virtust üz, hogy minél több gyerek keresztszülője legyen. Egyszer egy asszony azt mondta nekem: én már harminc .gyermeket tartottam keresztvíz alá! Mire azt föléltem neki: Inkább tartott volna egyet, de azt aztán keresztyénnek nevelte volna! Az asszony megsértődött, pedig ez az igazság! A legtöbb keresztszülő elintézi tisztségét azzal, hogy megjelenik a keresztelőn, részt vesz az ebéden- vagy vacsorán és néha napján juttat valamit a gyermeknek. Pedig Isten azt bízza rá, hogy keresztyén nevelője és mint ilyen példaadója legyen a gyermeknek ! Mert jaj valakinek, ha egy kis gyermeket megbotránkoztat! (Márk 9: 42). Ezért csak az a keresztszülő érdemli meg nevét, aki komolyan törődik a gyermek lelki nevelésével. Még súlyosabb hiba, ha a szülők egyáltalán nem jelennek meg, — kivéve, ha az asszony „kimegy*! Holott az igehirdetés és abban az Isten figyelmeztetése épen nekik szól elsősorban. Az apa soha sem megy a keresztelőre, el van foglalva az „asztalkészi- téssel.“ Vájjon az asztalkészités fontosabb, mint az Ige hallgatása ? Ki tudja hány gyermek élete vógződhetet szerencsétlenül azért, mert az apa nem hallotta, amit hallania kellett volna! Véssük ezeket a dolgokat szivünkbe és értékeljük másképen a keresztség szentségét. Kies Bóla.
