Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1933-1940

1938

sokba távozó tanároktól, életükre Isten áldását kérve, búcsút vesz, az új tanárokat bizalommal köszönti. 13. Ugyancsak az iskolai nagybizottság jelenti, hogy D. Payr Sán­dor emlékét jegyzőkönyvében megörökítette. Tudomásul szolgál. 14. Az iskolai nagybizottság a soproni intézetek nevét így állapí­totta meg: az eddigi líceum a jövőben „líceum(gimnázium)“, tanítóképző­intézet pedig „líceum és tanítóképző-intézet“ nevet használja. Tudomásul szolgál. 15. Az iskolai nagybizottság tudomásul vette Németh Sámuel líceumi igazgató előterjesztése alapján, hogy a líceum az új állami tantervet elfő­­godta; ugyancsak elfogadta a leánygimnázium is. Tudomásul szolgál. 16. Az iskolai nagybizottság örömmel vette tudomásul püspök úr­nak azt a bejelentését, hogy a VKM. a tanítóképző-intézet új épületének építési költségeire 300.000 pengőt vett fel az állami költségvetésbe, mely összeg évi 100.000 pengős részletben három év alatt kerül folyósításra. Rozsondai Károly igazgatót püspök úr megbízta újabban épült tanító­képző-intézetek épületének tanulmányozásával. Tudomásul szolgál. 1T. Az iskolai nagybizottság tudomásul vette, hogy a kisbizottság a líceumhoz dr. Várhegyi Lajost, a tanítóképző-intézethez dr. Ziermann Páli választotta meg iskolaorvosnak. Tudomásul szolgál. 1®. Az iskolai naevbizottság tárgyalta Németh Sámuel líceumi igazgató jelentését az 1937/38. tanévről. Ennek kapcsán dr. Benkő Lászlót h. tanári állásában véglegesítette. A líceum igazgatójának és tanári kará­nak köszönetét és elismerését fejezte ki. Tudomásul szolgál. 16. Az iskolai nagybizottság Arató István kőszegi leánygimnáziumi igazgatónak az 1937/38. tanévről szóló jelentését tárgyalván, tudomásul vette Suhajda Margit, Hollós Erzsébet és dr. Bukovszky Ferenc rendes taná­rokká választását. Javadalmazásuk évi 236 P 64 f törzsfizetés, fizetéskiegé­szítő államsegély s állami rendszerű lakbér. Suhajda Margit és Hollós Erzsé­bet tartozik egyszersmind internátusi tanárnevelőnői teendőket is ellátni; ilyen jellegű szolgálatuk alatt lakbér helyett, mint természetbeni, lakást, egy bútorozott szobát kapnak és méltányos térítési díjért internátusi teljes elláj tásban részesülnek. Nevezett tanárokat a Vkm. 1938. szept. 1-től a rendes tanárok közé besorolta s megfelelő fizetéskiegészítő államsegélyt utalvá­nyozott. — A nagybizottság a kőszegi leánygimnáziumban az 1938/39. tan­évtől kezdve a mellékdíjak változatlan fenntartása mellett a tandíjat évi 100 pengőben állapította meg; jóváhagyta, hogy a püspök úr ezt a felemelt tandíjat érvénybe léptette s úgy rendelkezett, hogy a bevételi többlet a

Next

/
Oldalképek
Tartalom