Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1933-1940
1938
23 nyugdíjintézeti hátralék törlesztésére fordíttassék. — Zoltai László és Trautmanri Anna h. tanárokat a nagybizottság 1938. szept. 1-i hatállyal helyettes tanári állásukban véglegesítette. — Tudomásul vette a nagybizottság, hogy a Hajek-féle ház bérlete 1939. aug. 1-ig meghosszabbítást nyert. — A leánygimnázium igazgatójának és tanári karának köszönetét és elismerését fejezte ki. Tudomásul szolgál. 20. Az iskolai nagybizottság tárgyalta Demiány Ervin bonyhádi gimnáziumi igazgató jelentését. Azt tudomásul vette, a nyugalomba vonult Hajas Béla igazgatónak elismerését fejezte ki, szeretettel köszöntötte Demiány Ervin újonnan megválasztott igazgatót s működésére Isten áldását kérte. Tudomásul szolgál. 21. Az iskolai nagybizottság tárgyalta Rozsondai Károly tanítóképző-intézeti igazgató jelentését s annak kapcsán tudomásul vette, hogy Dr. Deák István óraadó helyettes-tanár alapvizsgálatot tett a történelemből. A nagybizottság dr. Deák Istvánt helyettes-tanári állásában véglegesítette. A tanítóképző-intézet igazgatójának és tanári karának köszönetét és elismerését fejezte ki. Az egyházkerületi közgyűlés az egyházkerületi nagybizottság határozatát s abban dr. Deák István helyettes-tanárnak 1938. évi szeptember hó 1-i kezdettel helyettes-tanári állásában való véglegesítését tudomásul veszi. 22. Az iskolai nagybizottság örömmel vette tudomásul az egyetemes egyház és az egyházkerületek elnökségei 1938. június 22-iki értekezletének döntését, mely szerint az evangélikus egyháznak biztosított két tanítóképző akadémia közül az egyiket Sopronban kívánják elhelyezni. Tudomásul vette, hogy a líceum első osztálya f. év szeptemberében már megnyílt. Felkérte az egyházkerület elnökségét, hogy a tanítóképzőintézet építése ügyében bocsátkozzék tárgyalásba Sopron város vezetőségével. Az egyházkerületi közgyűlés az evangélikus tanítóképző Sopronban való felállítását annyival is inkább indokoltnak és szükségesnek tartja, mert Sopronban az erőteljes gyülekezeti élet, az egyházkerület tanintézetei, a hittudományi kar, a városnak kulturális élete egyaránt a legalkalmasabbá teszik e várost és egyházközséget az akadémia elhelyezésére. Megkéri az egyházkerületi elnökséget, hogy Sopron szab. kir. város vezetőségével bocsátkozzék tárgyalásokba a város erkölcsi és anyagi támogatásának megnyerése érdekében. Dr. Kiss Jenő hittudománykari dékánt megkéri, hogy a hittudományi fakultás tanári karával és a tanítóképzőintézet tanári karával tárgyalja meg, mimódon lehetne megvalósítani azt a tervet, hogy a tanítóképző akadémia tanulói a hittudományi karon bizonyos előadásokat hallgathassanak.