Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914-1918

1917

Jegyzőkönyv, felvétetett a dunántúli ág. liitv. evang. egyházkerületi gyámintézetnek 1917. évi szeptember hó 25-ik napján Károlyi Endre gyámintézeti világi elnök és Pálmai Lajos gyámintézeti egyházi elnök einöklete alatt Sopronban tartott közgyűléséről. Miután az egyházmegyei gyámintézeteknek képviselői s az összesereglett érdeklődő hívek elénekelték a „Maradj meg kegyelmeddel“ c. egyházi éneket s Pálmai Lajos imádkozott, Károlyi Endre a következő beszéddel nyitja meg a közgyűlést : „Evangéliumi egyházunknak jubiláris éve 1917. Az egyházi élet minden szivdobbanását megérző és híven visszhangzó gyámintézetünk is jubilál, öröm­mel és hálával tekintve vissza a dicső múltra, melyből uj élet sugárzik felénk. A gondviselés támaszt egy az isteni ige által megvilágositott és megerősített lelkű férfiút, aki kezünkbe adja a bibliát. Ennek olvasása közben bizonyoso­dunk meg a felől, hogy a mennyei Atya magához emel bennünket a Krisztusi szeretet melegével és az ő véghetetlen kegyelme által. De nem' elég olvas­nunk a szentirást, kell, .hogy benső lelki szükséglet által indíttatva igyekez­zünk az evangéliom tanaihoz alkalmazni életünk folyását gondolatban, szóban és cselekedetben. így lesz méltó, és csak igy lesz méltó a mi jubilánsunk 1517 liez. A dunántúli evangélikus egyházkerület hívei tetteikkel írták fel gyámintézetünk ezidei évkönyvének lapjaira, hogy a reformáció 4-ik évszáza­dos fordulóján ihlet szállta meg a lelkeket és vett ott — reményem szerint — maradandó lakást. Én bízom a hivatottak, elsősorban a lelkész urak apostoli buzgóságának állandóságában és nincs okom, nincs jogom feltételezni a hivő sereg lelki fogékonyságának csökkenését. Ha ehhez hozzá veszem azon köny­­nyen bekövetkezhető eshetőséget, hogy összes egyházmegyéink lélekszám ará­nyuknak. megfelelően és vagyoni viszonyaikhoz mérten, nem mondom, utol­érik, de csak megközelítik is a soproni és vasi felső egyházmegyék eredmé­nyét, akkor egy olyan boldogító kilátáshoz jutunk, amely mérföldekkel viszi közelébb gyámintézetünket céljaihoz, A mindenható segítsen erre bennünket!“ 1., Károlyi Endre vil. elnök jelenti, hogy az egylik. gyámintézet egyházi elnöki állás betöltése végett a szavazásra jogosított egyházmegyei gyáminté­zetek szavazataikat beküldötték. Felolvastatja a szavazatbontó bizottság jegyző­könyvét, mely szerint a leadott 10 érvényes szavazat közül 7 Pálmai Lajos győri lelkészre, egylik. gyámintézeti jegyzőre, 2 Scholtz Ödön ágfalvai esperes­lelkészre, 1 Ziermann Lajos soproni lelkészre esett. Ezen jegyzőkönyv értel­mében kijelenti, hogy Pálmai Lajos győri lelkész az egyházkerületi pyáminté-

Next

/
Oldalképek
Tartalom