Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1895-1900

1899

5

Mely alkalommal:

F. évi julius hó 1-én váratlanul elhunyt kerületi felügyelőnk szentmártoni Radó Kálmán v. b. 1.1. ő nagy méltóságának emlékezetére, délelőtt 9 órakor'á^tempíomban gyász-istenitiszteletet tartván Laucsek Jónás esperes az oltár előtt megható imát mondott és szent igéket olvasott, Horváth Sámuel egyházkerületi egyházi főjegyző pedig a szószéken Zsid. 13. rész 7. verse alapján emlékbeszédet tartott, felhiván az egyházkerületet ama vezérférfiu emlékének kegyeletes őrzésére, ki a mig élt az Isten beszédét szólta, hitét követésre méltóvá tette, s az egyház tekintélyét közhasznú tettei által nagyban emelte. Ezen gyász istenitiszteleten a kér. képviselőkön és a kőszegi híveken kívül Zsilinszky Mihály államtitkár, bányakerületi felügyelő, nemkülönben Vasvármegye küldöttsége Reiszig Ede főispán vezetése alatt szinte résztvettek.

1. A gyász-istenitisztelet végeztével '/* érái szünet után az egyházmegyék s tanintézetek képviselői ismét a templomba gyülekezvén főtisztelendő s méltóságos püspök ur, az itt következő nagyhatást keltett beszéddel nyitotta meg a közgyűlést :

„Testvéri érzülettel üdvözlöm az egyházmegyéknek s tanintézeteknek a f. évi egyházkerületi közgyűlésre összejött képviselőit.

Itt a két egyházi közigazgatási év határpontján ezúttal legelső tisztünk a kegyelet adójának meghozatala az elhunyt nagyszivü királyné emlékének, kiben a király és a nemzet pótolhatlan drága kincset vesztettek el.

Alig kezdtük meg ugyanis a most végződött közigazgatási évet midőn egy megrendítő eset gyászt borított a trónra és a hazára. A nagy csapás felséges királyasszonyunknak : Erzsébet királynénak gyászos halála volt, mely hegedni nem tudó sebet ejtett a magyar nemzet keblén.

Erzsébet királyné élete áldás volt a honra. Ama szomorú korszakban, midőn a magyar a balsors által letiporva néma fájdalommal gyászolt s mindenektől elhagyatva fásult lemondással gondolt a jövőre : az ifjú királyné volt a gondviseléstől küldött jó angyal, ki újra kelté nemzetülik haldokló reményét s milliók fájdalmát megérteni tudó fenkölt leike fáradhatlan egyengeté a szebb jövendő útját. Megosztotta hazánk örömét, bánatát. A nemzet óhajtásainak, kitűzött czéljainak hü pártolóját találta fel benne, ki magas példájával tanított tenni, hatni, imádkozni a hazáért. Ő a női méltóság, léleknemesség megszemélyesitője munkált a leghathatósban azon korszak felderítésén melyben szent István koronájának viselője bizalmát a nemzet ősi erényébe helyezi, a magyar pedig alkotmánya legfőbb őrét, legbölcsebb, legjobb fejedelmét szereti szívből fakadt ragaszkodásával a királyban.

Ev. egyházunk templomai, iskolái által híven ápolja tagjaiban a honszeretet erényeit s az alkotmányon alapuló trón iránti hűséget. Eleitől fogva együtt érzett a nemzettel.