Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1843-1879

1879

20 készséget, 14 biztositó ügynökséget. A tanfelügyelő meglátogatott 59 iskolát. A polgári közegek törvényes segédletért megkerestettek 17 helyen, 8 helyütt eredménynyel, 9 helyen eredmény nélkül. Mindezen kimutatások a kerület népnevelési tanügyének nyilvántartása czéljából jegyzőkönyvbe vétetnek. d) Ugyanazon népiskolai bizottmány jelentése IY-ik pontja szerint a múlt évi kerületi gyűlésnek bemutatott „a tanítói értekezletek története“ czimü dolgozat folytatásául az értekezletek alapszabályai beterjesztetvén, a népiskolai bizottmány ezekből azon meggyőződésre jutott, miszerint ezen alapszabályok a tanítói értekezletek czéljának meg nem felelők és egymástól nagyon eltérők, mire nézve kívánatos volna, hogy egyöntetű alapszabály tervezet készíttetnék. Ezen alapszabályok tervezetének kidolgozására a népiskolai bizottmány utasittatván, munkálata a jövő évi kerületi gyűlésre ide beváratik. e) Ugyanazon jelentés Y-ik pontja szerint a múlt évi kerületi gyűlés 64-ik pontja alatt a dunántúli h. h. egyházkerület által ajánlott irkapéldányok véleményezés végett a népiskolai bizottsághoz lévén kiadatva, ezen irkák, mint a tanítás mai kívánalmának meg nem felelők, népiskoláinkban leendő használat végett nem ajánltatnak. Tudomásul vétetik. f) Ugyanazon jelentés Yl-ik pontja szerint a népiskolai bizottmány a tavali kerületi gyűlés 67-ik jegyzőkönyv pontja mellett azon megbízást nyervén, hogy az ajánlandó népiskolai tankönyvek jegyzékét a jelen kerületi gyűléshez beterjessze, a népiskolai bizottmány az ez érdekekben bekivánt tankönyvek roppant nagy számánál fogva azon meggyőződésre jutott, miszerint az eziránt való felada­tának csak úgy felelhet meg, ha az egyházmegyék neki segédkezet nyújtanak, olyképen, hogy ezek a kebelükben alkalmazásba vett tankönyveket bírálat alá vevén, a használhatókul elismert tankönyvek közül a legjobbak és legczélszerüebbeket véleményezésük mellett a népiskolai bizottságnak beterjesztenék. Elfogadtatik. g) Ugyanazon népiskolai bizottsági jelentés VII-ik pontja szerint a Légrády testvérek által ajánlatba hozott tankönyvek közül: 1. Az A. B. C. és olvasókönyv (szerkesztik Lakits, Luttenberger, Péterfy és Sretvitzer), úgy béltartalmánál és szerkezeténél fogva, mint árát tekintve (25 kr), nem ajánltatik. 2. A „nyelvtani példatár“ (a népiskola 3-ik osztálya számára, szerkesztik Péterfy és Yajdafy G.), azon oknál fogva, mert csupán a 3-ik osztály számára kijelölt tananyaggal foglalkozik és ennek túl­ságos részletezésébe bocsátkozik, a népiskola számára alkalmasnak nem találtatott. Tudomásul szolgál. h) Ugyanazon népiskolai bizottság jelentése VlII-ik pontja szerint a kerületi iskolai nagy­bizottmány folyó évi gyűlésének jegyzőkönyv 9-ik b) pontjával hozzá áttett azon indítványát, mely szerint a képezde népiskoláinkkal szorosabb összeköttetésbe hozatnék — miután ezen tárgy előleges tárgyalását a kerület külön megbízása nélkül a népiskolai bizottmánynak egyházi rendszerünkben formulázott hatáskörén kívül esőnek találta, továbbá intézkedés végett a kerületi gyűlés elé terjeszti. Ezen ügy a jelen kerületi gyűlésnek az iskolai nagybizottmány 38. 5. ez. pontjá­hoz hozott határozatával már el van intézve, különben pedig a népiskolai bizottmánynak eziránt követett eljárása helyeslőleg fogadtatott. i) Ugyanazon népiskolai bizottság jelentése IX-ik pontjával ez évi költségeit 83 frt 53 krban kimutatván, ennek kiutalását kéri. » Az egyházkerületi gyűlés az ő népiskolai bizottmányának ezen gondos és kimerítő jelentése iránt ezennel is teljes elismerését nyilvánítja, és a kimutatott költségeket ezen végzésével megszavazza. 43. Felvétetett az egyházkerület pénzügyi bizottsága, illetőleg gyámoldai igazgatósága, folyó év július 29-én Sopronban tartott gyűlésének jegyzőkönyve, melynek a) 3-ik pontjában előadatván, hogy a bekebelezett magánkötvények biztossága azon körül­ménynél fogva, minthogy a vonatkozó telekkönyvi évek eddig rendszerint be nem követel tettek, több­nyire meg nem Ítélhető, már azért sem, mivel azon követeléseknél, melyek nem első helyre adattak ki, nem tudható meg, hogy mily összegek előzik meg ezeket, azoknál pedig, melyek első helyen vannak betáblázva, nem ismeretes a birtok, mely jelzálogul szolgál; miután továbbá az előbb magasabb értékű birtokok a mostoha nemzetgazdászati viszonyoknál fogva értékükben általában alább szállanak, meg­történhetnék, hogy az előbbi birtokárak szerint jól elhelyezett követelések, ha a biztosításukra szolgáló fedezet értéke folyton szem előtt nem tartható, kétesekké válnak, — mire nézve a pénzügyi bizottmány határozatba hozza, hogy ezentúl a kölcsönök kiutalványozása csak a bekeblezés eszközlése után, és a bekeblezést már tanúsító telekkönyvi kivonat bemutatása mellett történjék; a már kiadott jelzálogos

Next

/
Oldalképek
Tartalom