A „Glosius Sámuel és Dániel és Glosius-Artner Karolina egyesített alapítvány” alapító-levele. Budapest 1941.

— 26 — örökösödési-rend szerint, mint amelyet Szentkirályi Móric utódaira vonatkozólag meghatároztam; és ha úgy Szentkirályi Móric, mint László fiú utódai kihalnának, úgy akkor sem a női utódok között osztassék fel, hanem hogy az továbbra is min­dig csak a két Szentkirályi, Móric és László testvér női utódainak legidősebbike, mint oszthatatlan hitbizományt kapjon haszonélvezetre. 18-szor. Ezen végrendeletemben eddig csak vagyonom 19 huszadáról ren­delkeztem és végrendelkeztem és fenntartom magamnak, hogy fiókvégrendeletben vagyonomnak huszadik huszadáról is rendelkezzem vagy arról ajándékozási okmá­nyokat vagy utalványokat kiállítsak és hátrahagyjak; azon esetre azonban, ha sem fiókvégrendeletben vagy más valamilyen okmányokkal vagy utalványokkal arról nem rendelkeznék, úgy ezennel elrendelem és akarom, hogy ezen fent említett egy­huszada összes vagyonomnak az én feleségem halála után három egyenlő részre osztassék és ennek egyharmada, azaz összes vagyonom huszadának harmadrészét három unokaöcsém, Gamauf Vilmos, Frigyes és Henrik és utódai, egyharmadát ösz­szes vagyonom huszadának azonban, Sztanislaides nagynéném két leánya, vagyis Sarolta és Lujza utódaik kapják és hogy örökösödési rendre közöttük ezen vagyo­nomnál is az veendő tekintetbe, amit azon hagyományoknál, amelyeket két nagy­néném itt említett gyermekei és utódaikra vonatkozólag ezen végrendeletem 7-ik és 8-ik pontjában az örökösödési rendre vonatkozólag, már kifejezetten meghatároztam. Most marad még egyharmada összes vagyonom ezen huszadának, ezt a soproni evangélikus-lutheránus iskolának hagyományozom és elrendelem, hogy ezen hagyományom kamatai egyes-egyedül új vagy régibb hasznos könyvekre is for­díttassák, hogy könyvgyűjteményem, amelyet már ezen végrendeletem 11. pontjá­ban olyan feltétellel, hogy az mindig nevem után neveztessék, a fent említett sop­roni evangélikus-lutheránus iskolának hagyományoztam, jó könyvek mindig folyta­tólagos vételével évről-évre nagyobbítva és tovább, mindig hasznosabban rendelte­tésének megfelelőbb legyen; és ezen könyvek a katalógusban a nevem után meg­nevezendő könyvtárban bevezettessék. 19-szer. Ezen végrendeletem végrehajtásával, amelynek mint már elrendel­tem, csak feleségem halála után történhet és kell megtörténnie, a már erre meg­keresett és felkért urakat, Dubraviczky Simont a tekintetes Pest vármegye alispán­ját és Schedius Lajos, a pesti kir. "egyetem tanárát és több vármegye ülnökét és mindegyikének ezen végrendeleti végrehajtó uraknak az én és feleségem halála után, ezen végrendeletem végrehajtása után egy arany ismétlő órát és 25 dukát ara­nyat készpénzben kifizetni rendelek. 20-szor. Miután már voltak esetek, hogy végrendeletek némelykor elvesztek, én azonban ilyen bajnak elejét akarom venni, úgy kijelentem, hogy ezen végren­deletemet három teljes egybehangzó példányban akarom kiállítani és egy példányt a tekintetes Pest vármegye irattárában, egy példányt a tekintetes Sopron vármegye vagy a soproni evangélikus konvent irattárának akarom átadni és megőrzésre le­tétbe helyezni, egy példányt azonban magamnál akarom tartani és hogy teljes jog­érvényesség érdekében mind a három teljesen egybehangzó és általam sajátkezűleg aláírt és pecséttel megerősített végrendeletemet egyenlő és ugyanazon időben és összes megnevezett tanúk jelenlétében utolsó akaratomnak, végrendeletemnek ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom