Kovács Sándor: A magyar evang. egyházi alkotmány jellegzetes vonásai (Budapest, 1937)

9 és a kereskedelmi összeköttetés révén korán megismerkedtek és megbarátkoztak a reformációval. A közöttük élő magyarok velük éreztek. Az alföldi magyarlakta városok, amikor az új evangeliumi szellem hullámverése elért hozzájuk, követték a felsőmagyarországi és erdélyi példát. Mivel a városok az ország gyűlésén nem érvényesíthették a bennük rejlő szellemi és anyagi tőkét (az összes városoknak együttvéve csak egyetlenegy szavazatuk volt, akárcsak a legkisebb vármegyéknek, Ugocsának, Tornának és Turócnak), erejüket belső életük kifejlesztésére fordították s felhasználták, mint a vitorláshajó a kedvező szelet, a protestantizmusban kínálkozó erőforrást. Itt nyíltak az első iskolák, sajtóműhelyek és megmaradtak a protestantizmus fellegvárainak minden üldözés és viszontagság közepette a teljes jogegyenlőség kivívásáig. A szabad királyi városokban a reformációhoz való csatlakozás a XVI. században csupán hitvallási és részben kultuszreform volt, a jogi szervezet és a helyzet a régi maradt. Városokban az egyházközség nem vált külön a politikai községtől ; a városi tanács egyszersmind presbyterium; a hívek, nem mint egyháztagok, hanem mint városi polgárok gyakorolták a kormányzati jogot a városi élet valamennyi ága, tehát a vallásügyek felett is. A parochialis jövedelmek változatlanul megmaradtak ; egyházközségi adó nem volt, mert a vallásügyi, iskolai és a kultusszal járó terheket a város viselte. Ez a viszony magmaradt jóidéig, az esetre is, hogyha több vallásfelekezethez tartoztak a város polgárai. Lassan azonban különvált a politikai és egyházi község, főképen a XVIII. században a kath. térítés céljait szolgáló állam követelésére ; sokhelyütt megszűnt a községi és állami segély is, míg az erdélyi szász, felsőmagyarországi és bányavárosokban, amelyek királyi kiváltságlevelekre hivatkozhattak, a segélyek megmaradtak. A szepesi városok vallási szabadságát az védte meg, hogy évszázadok előtt Lengyelország zálogos birtokaivá váltak, anélkül azonban, hogy a magyar koronától elszakadtak volna. A második typus a falusi jobbágyközség, — a polgári jog nélküli, sokszor földhöz kötött jobbágyok gyülekezete, mely földesurának korlátlan hatalma alatt állt, időnkint a szabad költözés jogától is megfosztva. A földesúr volt a gyülekezet patrónusa, viselte terheit, viszont gyakorolta jogait is. Amíg a földesúr evangelikus volt, vallási téren patriarchalis alapszínű