Kovács Sándor: A magyar evang. egyházi alkotmány jellegzetes vonásai (Budapest, 1937)

10 harmónia jellemezte viszonyukat. A földesúr a hitvallási közösségen kívül már rendi érdekből is ápolta a jó viszonyt, hogy jobbágyai el ne költözzenek és hűséges jobbágyai legyenek. Mivel a birtok értéke jórészt a földmüvelök értelmes és erkölcsös voltától, munkaszeretetétől függ, a protestáns jobbágyok pedig iskolázottságuk révén értelmesebbek voltak, — a prot. jobbágyközség néha kath. földesúr, sőt szerzetesrendek részéről is védelemben részesült a türelmetlen vármegyei és állami hatósággal szemben. Ily gyülekezetben két tekintély volt: a lelkészé, aki a lelki hatalmat gyakorolta a fegyelmi joggal együtt, és a földesúré, aki az anyagi hatalom birtokosa volt, egyúttal a jogsegélyt j elentette a lelkész részére, — aki erre támaszkodva szinte korlátlan hatalommal kormányozta gyülekezetét s a híveket, tanítót, gondnokokat engedelmességre kötelezett alattvalóinak nézte. A földesúr telkén állt a templom, paróchia és iskola, némely helyen századok óta. Ez a körülmény az üldözések idején sok esetben végtelen zaklatások szülőanyjává lett, mert a földesúr katolizálása vagy a tulajdonos-család változása esetén ez szolgált a templomfoglalás jogalapjául. A harmadik typus a nemesi falvak gyülekezete, ahol jobbágyok is laknak ugyan, mert nemes ember jobbágy nélkül nem élhet, hiszen a jobbágy míveli földjét, azonban a gyülekezetet voltaképen csak a nemesek alkotják. Ők hívják a papot, aki csak nemes származású lehet és tagja a nemesi közbirtokosságnak, mely itt a patronátust oly módon gyakorolja, mint városokban a városi tanács. A lelkész javadalma rendszerint föld, amelyet a nemesi közbirtokosság hasít ki a közföldekből és saját jobbágyaival míveltet meg. Külön egyházközség itt sincsen. Még articularis, törvénybe foglalt helységekben is a XIX. századig megmaradt a szükségparancsolta helyzet, hogy több nemesi család szövetsége védte meg a szabad vallásgyakorlatot. Ε rövid jellemrajzból kitűnik, hogy az az alkotmányos elv : minden hatalomnak forrása a gyülekezet, — a XVI. században nem lehetett általános, a jobbágyközségekben nem is lelhető fel, csak a XVII. században a világi elem nagyobb térfoglalásával, amit a szabad vallásgyakorlat hathatós védelme kívánt meg, vált általánossá. A XIX. században a falusi gyülekezetek egyöntetű szervezetük és az elnépiesedés révén lassankint egységesültek, az ellentétek elsimultak, — míg a városi gyülekeze-