Kovács Sándor: A magyar evang. egyházi alkotmány jellegzetes vonásai (Budapest, 1937)

4 A reformáció, noha a XVI. század végén már a nemzet túlnyomó részét meghódította (a pápa legatusának egyik jelentése szerint 1000 eretnek esik minden igazhitűre), még Bocskay diadalmas fölkelése után sem alkotott magyar államegyházat. Ezt elsősorban az idegen dinasztia akadályozta meg, mely a pápasággal való szövetségben a trón főtámaszát, a nemzeti protestáns egyházban pedig hatalmi céljainak akadályát látta. Mivel a dinasztiának nem csupán korlátlan és feltétlen hatalomra törekvő királyi — tehát az ősi alkotmányt sértő vagy legalább átalakító —, hanem elnemzetietlenítő céljai is voltak, az evangélium egyháza pedig szemmel láthatóan a nemzet erkölcsi és hitbeli újjászületését munkálta, e réven alkotmányjogi ellenálló erejét növelte, az evangelium igazságainak nyílt feltárásával új és kimeríthetetlen erőforrást nyitott meg előtte, a protestantismust a dinasztia állandóan ellenséges hatalmi tényezőnek és erőnek tartotta, amellyel időnkint, ha a szükség parancsolta, fegyverszünetet kötött, de végcéljául lefegyverzését és lehetőleg teljes megsemmisítését tűzte ki. A fő- és köznemesség, a városi polgárság, a nemességgel együtt a jobbágyság túlnyomó része is a protestantismushoz csatlakozott, még pedig nem csupán rendi érdekből, hanem a nemzet erkölcsi megújhodásának egyre erősödő sóvárgásából, amitől az ország régi nagyságának feléledését remélte és várta. Az idegen dinasztia mellé csupán a főpapság, az idegen katonaság s a nemességnek az a része állott, mely a király kényétől függő családi emelkedést többre becsülte a nemzeti törekvések szolgálatánál. A protestantizmus vezérei nem is látták biztosnak a római hithez erősen ragaszkodó, idegen származású, a nemzet törekvései iránt teljesen érzéketlen dinasztia vezérlete és hatalma alatt (hiszen tagjai nem is beszéltek a nemzet nyelvén) egy nemzeti protestáns államegyház fennállását, mert időjártával bizonyára katolikus irányítás alá került volna. Ily egyházi alakulat csak úgy jöhetett volna létre, ha a nemzet és király ugyanazL a vallást követi és ha a dinasztia nem a nemzet életfájáról sarjadt is, legalább meg tudta volna a nemzet lelkét érteni, magát törekvéseivel azonosítani. A XVI. századi üldözések után őseink biztosabbnak látták a törvénnyel biztosított és a királyi hatalomtól független vallásszabadságot és vallásegyenlőséget, szóval egy nemzeti szabad egyház alakulását, mint az ellenséges királyi hatalomtól függő államegyház