Evangelikus egyházi szemle, 1901 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1901-10-30 / 10. szám

151

kindlich, wie tiefsinnig, so fasslich, wie unergründlich“. (Lehrprob s Lehrg. 34. 75. old.)

A káté íaniiásával összekötjük Jézus életének tanitását egy synoptikus — legjobban Máté ovan- gelioma olvasása fonalán. Az Ur életében legszemléletesebben állíthatjuk a tanuló elé a megváltó személyét s müvét, de egyszersmind az igazi keresztyén ember életét, Isten akaratának teljesítőjét.

A káté tanításával összeköthetjük egyes bibliai részletek olvasását, bibliai történetek felelove- nitését, mig Máté ovangeliomának számos ó tosta- mentorai idézete elég alkalmat nyújt az ó szövetségi próféták és zsoltárok egyes részleteinek olvasásához. Énekek itt is tanitandók. A 3. parancsolat tárgyalása alkalmával szólunk az egyházi évről, a perikopákról és ismertetjük az istontisztelet főbb alkotó részeit.

Evvel az algymnasium tanulmányainak végéhez érkeztünk. Azok, akik az iskolát elhagyják, egyszer átmentek az egész vallástani anyag tanulásán. Ha még hozzá vesszük, hogy ez körülbelül azon időre esik, mikor a gyermekből ifjú lesz, Stromp ellenkezése daczára is jogosultnak fogjuk tartani, hogy a tanítás első fokozata ezen a ponton befejeződik. A második fokozat, a főgyinnasium átmegy még egyszer ugyanezen anyagon, de az értelmi fejlettségnek megfelelő, mélyebbre ható elsajátításán.

(Folyt, követ)

Válasz „nz’-nek.

Az »Evangélikus Egyházi Szemle« f. évi 9. számában „nz“ aláirásu czikkezöje »az első zsilip« cime alatt bosszús bangón megrostálja alólirottnak az . Ev. Egyh. és Iskola« 3fi-ik számában közlött czikkét.

Hogy megrostálja, az ellen nincs és nem is lebet kifogásom. Ellenkezőleg. Örülök rajta, mert közleményemnek épen az volt czélja, hogy fenállása óta mostoha körülmények között vergődő — mondhatni magára hagyott szarvasi tanitóképzöre fordítsam azok érdeklődését, kik csak úgy tudják mint én, hogy a 371 ezer lelket számláló s 10 egyházmegyébe osztott Bányai Egyházkerület fizet 450 felekezeti tanitót s fentart 383 felekezeti népiskolát ; de se gymnasiuma, se theologiája, se tanitóképző intézete nincs. Gondolom, a helyzet visszásságát ebből is megérti mindenki. Protestáns közéletünk e fogyatékosságát épen azok tartoznak egyetértő elhatározással eloszlatni, kik a protestáns nép lelki gondozásával vannak hivatásszerűen elfoglalva. Azt his/.em, ha érdeklődünk protestáns híveink vallás-erkölcsi művelődése iránt, ha óhajtjuk felekezeti népiskoláink versenyképes kifejlö( dését: akkor lehetetlen el nem ismernünk egy az Alföldön létesítendő jól szervezett felekezeti tanítóképző jj szükségességét. És ha ezt elismerjük: akkor köte- ) lességünk létezésének s fenállásának anyagi föltételeiről is gondoskodnunk. Én e gondoskodás útját és ) módját kerestem és keresem sértő ellenvetésekre aka- } ratlanul okot adó fentebb említett közleményemben. I Lehet, hogy keresésemben elvétettem a kellő irányt ( Tévedni emberi dolog. l)e hogy ezért hírlapi sértő

< leczkéztetésre tettem volna magamat érdemessé, azt I kétségbe vonom.

Keresem a tanítóképző tova fejlesztéséhez szük< séges jövedelmi forrásokat. Miután pedig azokat kö- ( zelben nem igen találtam, a jövő távlatába néztem.

így a messze jövőben az egyházi közalap netán meg- ) takarítható kiadási tételeire is reá mutattam. Es itt ) érintettem „nzu érzékeny oldalát. Bocsánat! Sértő i szándékom nem volt s nem is lehetett; bár tudom, I hogy sokszor, midőn közügyet óhajtunk szolgálni, J személyes kellemetlenkedést alig lehet kikerülnünk. Semmikép sem hittem, hogy az elárvult közügy érdekében közre bocsátott felszóllalásom felszabadítsa a rosszul fékezett irigykedés birálatát, mely személyemet oly téren is megtámadja, melyen ilyes támadásra — legalább tudtommal — soha okot nem adtam. Gondolom, hogy E»ya. Alkotmányunk 195. és 19G. szakaszait végkép elfeledte „nzu. Ezért nem hiszem, hogy helyeselhető lenne azon gyanúsítás, mintha a tauitóképzö fejlesztésére vonatkozó czikké- ben alól Írott, ki »busás fizetéssel és fényes nyugdíjjal bird tanár*, megvonni akarta volna a méltatlanul nagyon is szegényesen díjazott lelkészek és nyugdíjasok javára eső segítségét az egyházi közalapnak, csakhogy a gúnyosan emlegetett „első zsilipa lenn- , tartsa az egyház élő vizét.

Nem rossz a kép. A zsilip megduzzasztja az patak vizét. Annál nagyobb erővel zuhan aztán a malom kerekére a viz, hogy közhasznú munkát végezzen. Bárcsak ilyen zsilip lenne minden protestáns iskola 1 Azt hiszem, a reformátorok ilyen reménytől eltelve karolták föl az iskolákat. Luther és Melanchton, mint első prot. paedagogok, híressé tették nevüket az által is, hogy példájukkal utat mutattak arra nézve, hogy az egyház ne hanyagolja el a népneve- lés érdekeit. Az úttörők e példájától nem szabad eltérnünk. Él bennünk is annak tudata, mi jeleseinket áthatotta, hogy az egyház üdvösséges munkája n^m kizárólag az evangyéliom hirdetésében áll, de abban is, ha iskoláinkban ápoljuk azt sz evangyélmi szellemet, melynek magasra fellángoló tüzoszlopa a retormátióban kigyulladt.

Keressük tehát hithüséggel s életképességünkben bizó önérzettel azon utakat és módokat, melyeken haladva, az Alföldön jól szervezett és kifogástalanul munkaképes felekezeti tanítóképzőt létesítenünk és fentartanunk lehetne. Ha aztán „nz“ ellenfelem közelebb fekvő és hamarabb megnyitható jövedelmi