Evangelikus egyházi szemle, 1901 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1901-10-30 / 10. szám
152 forrásokat talál mint én, legyen szives meggyőződni í arról, hogy tisztelői között engem is megtalál. Hálás j lélekkel fogjuk dicsérni és szolgálalkész akarattal követni azon az utón, melyre reá mutat annak kijelentésével, hogy ebben az irányban haladva, mielőbb őzéit érhetünk s eloszlathatjuk azon reánk nehezedő felelősséget, mely abban áll, hogy 40 óv előtt nyitott ugyan a békési ág. h. ev. egyházmegye felekezeti ta- / nitóképzőt Szarvason, de annak tovafejlesztésére s j önállóvá szervezésére, lehető módot sem megadni, > sem megkeresni nem birta. Vagy talán illőbb lenne hozzánk mostohább anyagi helyzetben élő lelkes elő- deinktől reánk maradt örökségünkről, a Tanitókép- i zőről, lemondani most, midőn korunk szelleme arra int, hogy ragadjunk meg minden módot és eszközt, mi által protestáns egyházunkat küzdésben erősebbé s fejlődésben virágzóbbá tehetjük? Óvjon meg ben- \ nünket ettől az a protestáns szellem, mely egyházun- kát szegénységünk daczára anyagi küzdelemben dia- dalra vezérletté zivataros századok kinos megpróbál- ) tatásai között ! Benka Gyula, j IRODALOM — T. Beck. „Erindringer fra mit Liv“. (Utolsó közlemény). Hosszasan tárgyalja Beck az általa j vezetett belmissiói egylet fejlődését. A dán bel- missiói egylet érintkezésbe lépett a koppenhágai ' belmissziói egylettel. A viszony egy ideig a lehető legjobb volt; de aztán a vezetők főbb elveikre nézve eltérvén egymástól, a dán belmissiói egylet \ külön telepet alapított Koppenhágában. A nagy ( város vallási tudatlanságát mutatja Beck egy beszélgetésben, melyet egy ottani kereskedővel folytatott. 1899-ben egy kereskedő azt kérdezte Beck- tői: „Tulajdonképen mi a külömbség közöttünk és a zsidók között“. Mire Beck álmélkodva akként válaszolt: „A zsidók nem hisznek a Krisztusban“. / A kereskedő azután akként folytatta: „Ügy — hát a zsidók nem hisznek a Krisztusban — nem is részesülnek abban a keresztségben, melyben mi !“ Az ilyen tapasztalatok indították Becket arra, hogy a nagy városokban a kereskedő < sztályban is fejt- sen ki tevékenységet a belmissiói egylet. A mi- niszterium előszeretettel alkalmazott a nagyobb városokban nagyon szépen beszélni tudó, de mind j a mellett szellemtelen lelkészeket. $ Ma már 400 belmissiói ház van Dániában s í ezen házak nem a helyi egylet nevére vannak te- < lekkönyvezve, hanem az országos egylet nevére. j Erre nézve azt mondja Beck : „A lelkészek nagy része fél a belmissiói házaktól, attól tartva, hogy nem sokára bevitetik azokba a keresztelő me- dencze és az Ur asztala Lehetséges az, hogy az országos egyház oly ellenséges viszonyba lép Isten népével szemben, a mint a múlt században, a mikor a rationalismus és hitetlenség kerekedtek felül és a midőn a hívőket üldözték — igy kiszoríthatják Isten népét az egyházból — ez esetben készen állnak a tnissiói házak, hogy Isten népe azokban templomait lelje fel“. Beck tehát e sorokban ugyan azon eszmét penditi meg, melyet már évekkel ezelőtt megjósolt egy methodista lap. Bármenyire védekezik is Beck a szekta ellen — a dán belmissziói egylet is a szekta útját egyengeti. A dán bei missió által alapított ifjúsági egyletek eleintén beléptek az ifjúsági egyletek általános szövetségébe, de mivel a szekták ifjúsági egyleteire nézve azt követelték, hogy azok csak vendégként lehessenek jelen az ifjúsági egyletek általános összejövetelein és ebbe nem akart a szövetség vezetősége beleegyezni, kiléptek a szövetségből és skandináviai ifjúsági egyletek szövetsége czime alatt külön szövetséget alkottak. 1898-ban Beck részt vett az ifjúsági egyletek világ szövetségének báseli összejövetelén, a hol a dán ifjúsági egyletek ismét beléptek a világ szövetségbe azon feltétel alatt, hogy a szektáskodók propagandát űzni nem fognak és hogy Dániában a szekták ifjúsági egyletei részt nem vehetnek a belmissiói ifjúsági egyletein. A belmissiói egylet sok belső és külső nehézségen szerencsésen átevezett. Egy Ízben a kolpor- tőrök között támadt nagy egyenetlenség; mivel nem akarták azt, hogy az ő összejöveteleiken részt vegyen egyik kolportőrtársuk, aki tőlük eltérőleg magasabb iskoláztatásban részt vett. Becknek sikerült az ellentétet kiegyenlíteni. A belmissió kolportőrjei ellen egyre hangosabb lett a panasz. A kormány már már betiltani akarta a belmissionáriusok működését. Ekkor Mar- tensen püspök vetette magát közbe, azt mondva a vallásügyi miniszternek : „szellemi dolgokat szellem szerint kell elintézni és nem brutálisan, nekünk lelkészeknek a minisztereken kívül van más urunk is s velünk nem lehet úgy manőverezni, mint a vámhivatalnokokkal“. Valóban merész és püspökhöz illő válasz ez. A dán egyháznak nincs autonómiája és püspökei mégis igy mernek beszélni — ott azután nem lesz a lelkészség talpnyaló sereg, melynek főgondja az ünnepeltetés és a világ fiai kegyének elnyerése. Életrajza végén szól Beck a belmissiói irány ellen felhozott ellenvetésekről és az egylet jövőjéről. Felhozzák úgymond a belmissió emberei ellen, hogy magukat szenteknek nevezik. Ez szerinte sokkal biblikusabb elnevezés, mint a „keresztyén“
