Evangelikus egyházi szemle, 1901 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1901-01-30 / 1. szám
5 természetes az, hogy mi, mivel mindnyájan olvassuk és magyarázzuk a szent Írást, helyet adunk a lelki gőgnek és magunk vagyunk annak okai, hogy a protestáns egyházban oly sok szekta keletkezik ?“ E kérdés részleges igazságát elismerjük, a nélkül, hogy levonnánk a következményt, és megtiltanánk a hívőknek a szentirás olvasását. Amint nőin jut eszünkbe megtiltani a tűz használatát, mivel az veszélylyel is járhat, úgy nem jut eszünkbe megtiltani a szentirás olvasását, mivel az veszélylyel van összekötve. Ha veszélylyel jár is a szentirás olvasása, bizonyára egyúttal nagy áldással is. Minden attól fiieg, hogy miként olvassuk a szentirást, és miként állunk az egyház hite alapján. A katho- likus egyház azon alapelvében nagy igazság foglaltatik, „hogy az egyház az, a melyet megillet a szentirás helyes értelmezése és magyarázása.“ A tévedés ez állításban az, hogy az egyház alatt a római egyházai érti. Ha ez elvnél az egyház alatt az egyetemes, keresztyén egyházat értjük, úgy ez elv teljesen helyes. Minden magyarázat, a mely ellenkezik az egyetemes keresztyén anyaszentcgy- ház hitével, hamis magyarázat. Az Írás helyes magyarázatánál senki sem nélkülözheti az egyház útmutatását. Es itt tévesen hivatkoznak egyesek Lutherre, azt mondva, hogy ő azért találta meg az igazságot az Írásban, mivel elvetette az egyház útmutatását ; mert ő csak a pápa egyházának útmutatását dobta el önmagától, ekként megszabadult a téves egyházi alárendeltségtől, hogy alávethesse ma gát az igazegyháznak, mely eléje lépett az egyetemes egyház hitvallásában és az egyházi atyák irataiban. Természetesen, a szekták irásmagyarázata egyoldalú és önkényes. Ok rendesen saját véleményüket kenik rá a szentirásra, azon téves nézetben, mintha sikerült volna nekik megtalálni a szentirás helyes értelmét. Elfelejtik rendesen, hogy a betű öl és a szellem az, mely elevenít. Őrt legtöbbször kiragadnak egy szentirás helyet, a nélkül, hogy más szentirási helylyel inegvilágositanák azt, és összefüggésbe helyeznék az egész szentirással. Amit bölcs Sirák mond a Min lenható müvéről, hogy az mindég kettő, t. i. az egyikkel szemben áll a másik, ugyanazt mondhatjuk a Mindenhatóigéjéről is, hogy az mindég kettő, hogy mindég az egyikkel szemben áll a másik, amennyiben az igazságot más és más oldalról világosítja meg. A téves magyarázat onnan ered, hogy az ember úgy cselekszik mint a szekták : kiragad egy mondást a nélkül, hogy a vele szemben állót tekintetbe venné. Hasonló ez azon eljáráshoz, ha a biró csak az egyik részt hallgatja meg, és nem követi azon elvet: audiatur et altera pars. A szentirást csak akkor magyarázzuk helyesen, ha lehetőleg tekintetbe vesszük az ellentéteket és akként az igazságot minden oldalról vizsgálódásunk tárgyává tesszük. A szentirás, amely\ bon nincs egyetlenegy ellonmondás som, ellentétek- ben rendkívül gazdag. A szekták igen gyakran szellemtelen, külső módon magyarázzák a szentirást, úgyszintén külső, gépies módon utánozzák az apostoli egyház formáit és szokásait, amint az kitűnik gyülekezeti szervezetük és istentiszteleti intézményeikből. A legtöbb szekta súlyt helyez az egyházi szokásokra, amit mi az evangélikus szabadság álláspontján nem helyeselhetünk. Már Ágoston egyházatya megjegyezte az egyházi szokásokról, hogy azok megtartása közönyös dolog; mert üdvösségünk nem a szokások betartásától függ, nem azok által, hanem a hit által üdvözüliink. Minél inkább ceremoniális szolgálattá változott át az istentisztelet a római egyházban, annál több hang tiltakozott az ellen. A reformátorok arra emlékeztették az egyházat, hogy ilyen dolgokkal nem szabad megterhelni a hívők lelkiismerelét, mintha bizonyos istentiszteleti mód megtartásától függne a mi lelkünk üdvössége. (Conf. Aug. 15). Emlékeztették az egyházat, hogy az egyházi külső szokásokra helyezve a fősulyt, elmulasztja a fontosabb dolgokkal való foglalkozást, elhanyagolja a hitről, a keresztről, a reménységről szóló tant, a polgári kötelességek méltatását, a lelkiismeret vigaszát a kisértésekben. (Conf. Aug. 26.) „Mi érdemetlenül kegyelmet nyerünk a Krisztusban vetett hit által és nem az istentiszteleti szokások megtartása által, melyeket emberek rendeltek el." (Conf. Aug. 2d). Minden vallásos közösségben, melyben az élet törvényszerű kinyomattal bir, nagy súlyt fektetnek a külső szokásokra és ceremóniákra, — ezekre azután mindig alkalmazható a reformátorok figyelmeztetése. Mi hiszünk az egy, egyetemes keresztyén anyaszentegyházban, de a szekták igen ritkán beszélnek az egyetemes egyházról. Annál többet szólnak a szent egyházról, mely szent egyháznak önmagukat tartják, ellentétben a népegyházakkal,mely utóbbiak nézetük szerint a tisztátalan madarak fészkei. Az a lelki gőg, mely szerint ők az egyedül szentek, a szekták ismertető jele ősidőktől fogva. Az a szentség, melyet ők tanúsítanak, nem a hitnek szontsége, hanem atörvóny»cselekedetekszentsége,melynek elérésénél fő a szigorú egyházfegyelem. Fegyelem nélkül egyetlen közösség sem állhat fenn. Az egyházban is volt mindég fegyelem. Az apostoli egyházban is sok volt az ok arra, hogy a fegyelmet alkalmazzák. Az ős egyház nem volt ogy „egészen tiszta gyülekezet', sem oly egyház, melynek tagjai csupa szent emberek voltak. C.vak egyetlen egy esetről van tudomásunk, melyben az ős egyházban kizárással büntettek (l Kor. 5, 1. Apóst. esel. 5, 1), máskülönben megelégedtek az apostolok a szellemi fegyelemmel. Minél kisobb egy gyülekezet, annál könnyebb tisztán tartani. Egy kis virágágyat még
