Evangelikus egyházi szemle, 1901 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1901-01-30 / 1. szám
4 Ezt az elvet a római egyház teljesen a ma- ) gáévá tette, a mennyiben tűzzel, vassal, börtönnel és fegyverrel üldözte az eretnekeket. A pápisták- nál engedetlenség szemben az egyházzal, az egye- dűl üdvözítő római egyházzal, fő bűn. A ki pedig engedelmeskedik az egyháznak, annak minden bűnét megbocsátják és annak számára az örök üdvösséget biztosítják. Az evangélikus egyházban amely- nek igazabb és mélyebb felfogása van az ember viszonyáról Istenhez, a szekták helyzete szabadabb és kedvezőbb. , „Amennyiben az evangélikus egyház bízik az igazság erejében és hisz annak győzelmében, azért megengedi, hogy minden egyoldalúság kifejezésre jusson; és mivel tudja, hogy csak az elsajátított hitigazság szolgálhat az ember üdvösségére, azért > ragaszkodik az egyéni meggyőződés jogosultságá- \ hoz az egyházi téren.“ az evangélikus egyház l ezen liberalismusának következménye, hogy a szék- táskodás termékeny talajra talált az evangélikus egyházbau. Ez egyrészt aggasztó, — de elkerülhe- \ tetlen, s mint ilyenbe bele kell nyugodnunk. Ha a szekta keletkezésének okát keressük, \ úgy azt megtaláljuk egyrészt a bűnös emberi tér- í mészetben, másrészt a népegyház helyzetében. A bűnös emberi természetben meg van a haj- lám a létezővel szemben ellenzékieskedni. A szekta I ellenzék szemben az egyházzal, mely ellenzéket j igen gyakran a szentirás olvasása és az olvasottak j félreértése idézte elő. Gyakran a szekta ellenzéki szelleme párosult a radikalismus értelmetlenségé- ; vei, amely arra indítja az embert, hogy üsse a jót \ is csak azért, mivel a jó nem a legjobb — pedig < a legjobbat nem bírjuk és nem bírhatjuk ebben a j tökéletlen világban. Vallásos és nem vallásos ra- dikálisok megfeledkeznek mindég arról a mondás- ! ról, hogy a „legjobb ellensége a jónak“. Isten az embert értelmes lénynek teremtette, de az ember az értelmet gyakran a szőrszálhaso- gatásban keresi. Ezt a szőrszálhasogatást különösen az ó testamentomban kedvvel űzi. Inkább elmélkedik az igazság felett, mintsem elfogadná és hinné azt. Inkább keres különös felfogást az isteni dolgok tekintetében, mintsem alázatosan elfogadná az egyházi tant. Gyakran hiú dicsőségvágy és más rósz •ösztönök is okozói a szektáskodásnak. De igazságtalanok lennénk szemben a szektákkal, ha azok előidézőjéül egyedül tisztátalan és bűnös motívumokat tartanánk, vagy ha egyedül a szektákban keresnénk az okot; mert az egyház maga sokszor oka a szekta keletkezésének, mivel j részint elmulasztott, részint háttérbe szorított oly ? igazságokat, melyeket a szekta ismét felszínre hozott és egyoldalúan hangsúlyozott ; mert sokszor \ az egyház tért engedett a világias szellemnek s *) *) Blaedel: Udv. Konfirmat — Undervisn. 444 1. igy mintegy kizavarta a komolyabb lelkeket, kik aztán az egyházon kívül szeparatisztikus körökben akarták megvalósítani azon követelményeket, melyeket az evangeliom támaszt a hívőkkel szemben. A szekták sokszor csendes vádlói az egyháznak és felébresztik az egyház lelkiismeretét, hogy vigyázzon jobban magára és pedig úgy az egyházi tan, mint az egyházi életre. Á szekták rendesen tagadják az ökumenikust, a közös keresztyénit, a miben a különféle népegyházak és konfessiók találkoznak, lerontják a történelmi fejlődést és az egyházat önkényes alapra helyezik, a midőn önkényesen állapítják meg a szentirásban azt, a mit az üdvösségre nézve hinni kell. Az ő theologiájuk az irás theologiája, az ő egyházuk az irás egyháza, a mit a lutheránus egyház el nem fogadhat. Az ő irástanuk ugyanazon tévelyt tartalmazza, melyet a lutheránus egyházi tanban találunk a 17-ik században, mely szerint az irás egyedül istenigéje és nincsen istenige a szent- iráson kívül, továbbá, hogy az ember egyedül a szentirás által juthat csak a Krisztushoz, ki egyedül alapja szentirás szerint a hitnek, A szentirás nem oly értelemben Isten igéje, hogy minden egyes szó, betű isteni, inspirált istenige. Ezen tarthatatlan álláspontot a lutheránus egyház már rég feladta, mert Isten igéje a szentirásban olyan, mint a szántóföldben rejtett kincs, melyet nem nehéz megtalálni, mivel minden szó a szentirásban, mely az embernek Istenhez való viszonyáról szól, Isten igéje. Nemcsak a szentirásban bírjuk mi Isten igéjét, hanem az apostoli hitvallásban, a keresztség és úrvacsora szereztetési igéiben, az Űr imádságában. A szentirás nem alapította az egyházat, mert a szentirás előtt is volt egyház. A szentirás nem egyházalapitó, hanem egyház fenntartó, őrző intézmény. A szekták alaptévedése az, hogy azt gondolják, miszerint Krisztust magát találják meg az Írásban, holott ott csak bizonyságot találnak ő róla, de magát az élő Krisztust ísak az egyházban találják meg, mely Krisztus teste. Az egyház és Krisztus, egyházi és keresztyén elválaszthatlanul egymáshoz tartoznak. Minden szektára vonatkozik az, a mit egykor az Üdvözítő a zsidó szektának, a farizeusoknak mond : -»Ti az írásokat vizsgáljátok; mert úgy tartjátok, hogy azokban örök éltetek vagyon; és ezek azok, a melyek én rólam bizonyságot tesznek; és még sem akartok én hozzám jönni, hogy éltetek legyen.« (János ev. 5., 39—40.) Ők ugyan el akarnak jőni a Krisztushoz, de nem keresik őt ott, a hol maga akarja, hogy őt keressük, t. i. az egyházban; keresik őt az Írásban és azt hiszik, hogy Krisztus képe és a Krisztusról szóló magyarázat maga a Krisztus. A katolicismus azt szokta kérdezniáől ünk ; „nem-e
