Evangelikus egyházi szemle, 1900 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1900-11-30 / 11. szám
162 A hivány nem két fél közötti szerző lés, > nem is alku az egyház és papja között — a \ mint azt a jogügyi bizottság hirdeti. A hivány \ az egyház okmánya — s megállapításánál a jelöltnek nemcsak semmi beleszólása, és ha f ebbe ártja magát, vétséget követ el, az meg j nem választható. Minden egyház megalakulása \ alkalmával, papi hiványt állit ki. Ezen papi hi- • ványt (mely nem névre szól) az egyházi fel- , sőbbség megerősíti. És az igy megállapított, s a hiványkönyvbe bejegyzett hiványról a leg- régibb jogszokás, a bányakerületi utasítás, és a legújabb alkotmány azt mondja: megcson i kitani nem szabad. Üresedés vagy nem ürese- ; dés, az mindegy, az egyházjog e kettő között j külömbséget nem ismer, küíömbséget tenni nem enged. Üresedés alkui mával ott a főespe- \ rés, a ki az egyház leendő papjait, az egyház zal szemben képviselni tartozik. S a mint a íőesperes a hivány meglévő pontjai közé, az egyház beleegyezése nélkül, uj terheket be nem csúsztathat, úgy nem szabad engednie, hogy az egyház a meglévő hiványból csak egy fillért is elvegyen. Mert ha ez szabad a legnagyobb egyházban, meg kell engedni a legkisebben is, ha ez lehet egy helyen, lehet száz helyen is; egy helyütt lesz csak indokolt, Szarvason „annál indokoltabb“ s Kukutyinban legindokoltabb. Ez a 63-ik pont azt hirdeti, hogy a papi fizetéseket leszállitani lehet, szemben a bánya- kerületi utasítások VII. rész 5-ik pontjával: „kisebb fizetésre, mint a minő, az esfere sség jegyzőkönyvébe, püspöki eyyház- látcgatás folytán beigtatva van, hivatalt vállalni tilos;“ szemben az E. A 44. §. a) pontja ezen szavaival: „í? hiványilag megáll a pit ott, s az egyházi felsőségek által megerősített fizetéseket alább nem szállíthatja.“ Ez csak világos beszéd, ki hitte volna, j hogy még ennek is az ellenkezőiét lehet álli- j tani és jegyzőkönyvbe igtatni. Valóban nincs lehetetlenség a — kerületi közgyűlés előtt. Nehogy azonban valaki félreértsen, kijelen- tem, hogy ezen soraimmal nem a két felebbező !> lelkész társam segítségére jöttem, hiszen az ő j álláspontjuk oly korrekt, igazságuk oly világos, hogy ebben nincs szükségük az én segítségemre. Nincs is szándékom a megnyirbált hiványt összeragasztani, hogy azt az utód régi alakjában kézhez kapja — ámbátor minden papnak e mellett illenék síkra szállani. Nem ezt akarom, < hanem azt, hogy az én felszólalásom legyen felhívás a bányakerület összes papjaihoz: til- j takozzunk egyenként és együttesei az ez idei kerületi közgyűlés azon kijelentése ellen, hogy j a hivány üresedés idején, vagy felsőbb jó- \ váhagyással leszállítható. Tiltakozzunk és ne \ nyugodjunk addig, a mig ez a sérelmes és romlásnak csiráit magában rejtő határozat, újabb közgyűlési határozattal megsemmisítve nem lesz. Ha a 63-ik pont, s annak indokolása megáll, ugyan minő jövőnek nézhetünk elébe ? Üresedés lesz minden egyházban, ekkor a hivány csonkítás szabad, „mert senkinek érdekeit nem sérti*, — tehát lesz árlejtés papi állásokra, a bányakerületi közgyűlés védnöksége alatt, akár a budapesti pöczegödrökre. S a mely egyház a „felsőbb hatóság“ kedve szerint ugrik, akarom mondani választ, az a hiványát a minimumra leszállíthatja. Lejebb nem, mert azt meg nem engedi a — minister — gy. ¥ Értekezés. (Felolvasta a bácsi papi értekezleten Újvidéken 1900. okt. 30-án Szeberinyi Vilmos, szilbási lelkész. Tisztelt, értekezlet 1 Kedves testvérek! Mióta az egyházpolitikai törvények életbe lettek léptetve, egyházi életünknek igen sok sebe, mely már az előtt is megvolt az egyház testén, egyszerre kifakadt. Sok olyan tünet, mely azelőtt alig tűnt fel bajnak, egyszerre nagy, akut betegsséggé vált, vagy legalább annak lett deklarálva hivatalosan, vagy nem hivatalosan, gyűléseken és egyházi lapjainkban azok által, kik az egyház hajóját kormányozni, irányítani hivatva vannak. Evangelizáeió és újból evangelizáeió, a vallásoktatásnak lelkészi kezekbe való átadása, gyakoribb, behatóbb egyházlátogatás, a theologusokat képző intézeteknek reorganizációja és több eféle terv lett jelszóként felállítva s világgá bocsátva. Most legújabban a pasztorizáció intenzivebb gyakorlásától várják az egyházintéző körök az egyházi bajok orvoslását. Csakhogy e dologban megint az a nagy bökkenő, hogy ma-holnap alig lesznek az egyházaknak lelki pásztoraik, akik majd a kényszerűségből összevont egyházakat úgy, ahogy, elláthassák. Mert ahogy, teszem azt, évről-évre apad a tótul és németül tudó theologusok száma, megfogják a fiatalabb' testvérek érni, hogy két, három egyházat lesznek kénytelenek úgy, ahogy, gondozni. Hogy ez aztán a legjobb tankönyv és egyházi szabályzat mellett, mely a lelkipásztorkodás gyakorlásához irányadóként lesz kiadva, aligha fog annyit tehetni, mint ameny- nyit eddig mi hivatalos jellegű vezérfonal nélkül,
