Evangelikus egyházi szemle, 1897 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1897-03-30 / 3. szám
evangélikus f EGYHÁZI SZEMLE. MEGJELEN HAVONKÉNT EGYSZER. Előfizetési ér a „Külmisszio“ czimQ melléklappal együtt: Egész évre . . 2 frt Fél évre .... I frt Egyházi érdekű hirdetés egyszeri közlésének dija .....................*0 kr. F elelős szerkesztő és kiadó: SZ EBERENYI LAJOS ZS. ág. h. ov. lelkész B.-Csahán. *-------—---------------------------tt A lap szellemi és anyagi részét illőt") közlemények a szerkesztő és kiadóhoz intézendők. A lap minden hónap 30-án tétetik postára. »---------------------------------ä Harmadik évfolyam. 3 Szám. tí.-Csaba. 1807. Mdrczius 30 A húsvéti ünnepkör böjtje a komoly elmélkedés és önmagába szállás drága ideje. Ha valamikor és valaha hangozha- tik az a kiáltás: „Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa !“ úgy bizonyára Krisztus keresztje alatt hangoznia kell. Régi idő óta az Ur szenvedése emlékének szentelt eme böjti időszak a tulajdonképeni bűnbánat időszaka. Egyházunk gazdag aszketikus irodalma különösen int a bűn- bánatra. De nem szabad kizárólag az egyéni bűnbánatnál maradnunk ; mert a bűn nem csak egyesek szívében hat, hanem onnan kiáradva megmérgezi azon közösséget és összeköttetéseket is, melyekben az emberek élnek. A házasságtól kezdve egészen az egyházig, mindenütt érezhető a bűn hatása. Mindenütt csak az által javíthatjuk meg a helyzetet, ha megismerjük, beismerjük a bűnt és a bűnbocsánat áltaj megszabadulunk attól. Azért szokás az Űr szenvedésének emlékére szentelt időben Krisztus keresztje fényét beárasztani a különféle emberi közösség és összeköttetésekbe, hog3r a bűn megismerését előmozdítsuk. Az egyházra való tekintettel kétszeresen is szükségünk van erre. A hither, egyházban az egyház tagjait ép ez időben fel szokás hívni a bűnbánatra és arra, hogy az egyházért imádkozzanak. E helyes szokást ép napjainkban kell gyakorolnunk. Az idők jele mind fenyegetőbbé lesz és pedig nem csak a szent egyházra nézve, hanem annak minden egyes részére nézve is. Egyike a legbetegebb és jelenleg leg- szorongatottabb egyháztesteknek a mi hazai ev. egyházunk. Kividről reá tör a régi ellenség, az a Róma, a mely most különösen felbőszültén*) és győzelmi tudattal ellenünk harczra i kél. Külsőleg épen úgy fenyegeti a nyilvános szektáskodás, mint az „Alliance“ embereinek lappangó szektáskodó iránya, mely külsőleg evangélikus színezetet ölt magára. Fenyegeti őt a hithagyás fékte- , len szelleme, mely részben liberális reform alakjában az egyház befolyását a népéletre mindig nagyobb mértékben korlátozza, Rómának és a szektáknak szabad kezet enged, részben pedig mint a- theisztikus szoczializmus azt áthatni igyekszik. Mind ezen ellenség csak arra tör, hogy elnémítsa a tiszta evangeliomot mely egyházunknak életeleme, mellyel áll és esik egyházunk. E külső ellenségekhez sorakoznak még a gonosz belső ellenségek. Első sorban a puszta névleges keresztyénség, a frázisokból táplálkozó „Protestantismus“, a melynek alapját gyakran a leggyalázatosabb materialismus képezi s mely nálunk különösen erősen jelentkezik. Továbbá a tényleges és elvszerü megtagadása a confessionális alapnak lelkészek, tanítók s különösen a theologiai tanárok által, kik, a helyett, hogy a confessionális alapra vezetnék az egyház jövő munkásait, inkább eltérítik őket arról. Azután Nézetünk szerint a folbőszülésro méltó okot szolgálta- I tott az ev és a ref. hivatalos egyház qualifik&lhatlan maga- I tartásával a liberális alkotások körül ! Szerk.
