Evangelikus egyházi szemle, 1897 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1897-03-30 / 3. szám
38 az a nyomorúságos felületesség és^ külsőség, a mely az egyház íiclvét a pénztől várja s mely minden baj okának közmondásossá vált szegénységünket tartja s kész egy tál lencséért függetlenségünket is szemben az állammal feláldozni. Csodálkozhatunk-e még, hogy egyházunk oly kevés ellenálló képességet tanusit ? Ahol egyházunk confessionális iratainak alapigazságait elhomályosítják, részben pedig mint túlhaladott dolgokat félre lökik, ott a meggyőződésszerü ragaszkodásnak ezen egyház iránt el kell tűnnie, ott magunk semmisítjük meg létünk alapját, Csudálkozhatunk-e azután, ha sokan az egyházat csak úgynevezett „culturté- nyezőnek“ tekintik, mást sem látnak abban mint egy reánk maradt „nagyságot“, melyről azt sem tudják, hogy tulajdon- képen mit is kezdjenek vele s legfeljebb felhasználják a politikai sakjáték egy figurájaként. Mind ez mélyen megszomoritólag hat azokra, kik egyházukat szeretni meg nem szűntek. Aggódva tekintenek a jövőbe. Nem szabad csüggednünk. Az Űr nehezebb viszonyok között sem hagyta el egyházát. Lassan szaporodik azok száma, kik a szakadás és hűtlenség nehéz korszakában az egyház körén belül ragaszkodnak a confessionális alaphoz. Az Úr áldása kisérni fog benneteket testvérek és bizonyára sikerülni fog az Űr házát megtisztítani a kúfároktól! De mi most az lTr szenvedése emlékének idejét éljük. Vizsgáljuk önmagunkat, váljon midőn mások hibáit emlegetjük, nem vagyunk-e mi is méltók az Ítéletre ? Minél inkább megvagyunk győződve arról, hogy az egyház igaz érdekét képviseljük, annál szigorúbb Ítéletet kell tartanunk önmagunk felett azon irányban, váljon bűneink által nem tettük-e gyűlöletessé az Űr ügyét ? Mindenek előtt tegyük vizsgálatunk tárgyává egyéni hitéletünket. Váljon hitünk székhelye-e a szív? Váljon isten igéje reánk nézve valóban az Isten igéje-e, vagy csak az Isteni kijelentés megcsonkított „okmánya“-e? Váljon az isten szerinti szomorúságban (II. Kor, 7.) élünk-e, vagyis tudatában vagyunk-e annak, hogy mi egészen szegény és elkárhozott bűnösök vagyunk és naponként sokat vétkezünk ? Szívből fájlaljuk-e a bűnt ? Bizonyosak vagyunk-e arról, hogy a Jézus Krisztusért bűnbocsánattal bírunk? Nem képzeljük-e magunkról, hogy jobb ismeretünk és a nemes harcz. miatt, melyet az Úr ügyében harczolunk nagyobb értékünk van az Úr előtt mint ellenségeinknek ? Engedjük-e Krisztust uralkodni felettünk akként, hogy az evangeliom erejének hatása észlelhető rajtunk? Váljon Istenfiaihoz méltóan alázatosak, hűek békeszeretőek és engesztelékenyek vagyunk-e? Önmagunkban és házunkban mentek vagyunk-e a világiasságtól, vagy csak elméletben vagyunk-e positivek a gyakorlatban ellenben nagyon is liberálisak ? Mentek vagyunk-e minden rajongástól? Nem bizunk-e túlságosan Önerőnkben s nem várunk-e sokat a mi okosságunk, elszántságunktól ? Nem helyezünk-e fősulyt az időszerű előnyökre ott is, a hol az egyház léte és egészségéről van szó, holott fősulyt kell helyeznünk az ige és szentségekre, melyek az egyház egyedüli oszlopait képezik ? Nem i élünk-e vissza az egyházzal, az egyházon I kivűl álló dolgokra használva fel azt ? Nincs-e személyes ambitio, hiúság, dicsőség vágy mi bennünk is, szóval nincse- nek-e meg mi bennünk ugyanazon rósz tulajdonok, melyeket ellenfeleinknél kikifogásolunk ? Végűi; a harczmodorban kifogástalanok és pártatlanok vagyunk-e? Nem akarunk-e oly dolgok felett is Ítélni, melyek felett Ítélni csak az van hivatva, ki a szivet és vesét vizsgálja? Váljon az egyház jelenlegi nyomorúságos helyzetét egyedül az emberi gonoszság és elleneink hibái eredményének tartva, nem gondolunk-e arra. hogy az az Úrtól reánk bocsátott büntetés és megpóbáltatás, melynek mi is bűnrészesei vagyunk s melyet épen azért bűnbánólag el kell ismernünk ? Tudjuk-e mi, hogy a szellemi harczban csak szellemi fegyvereket szabad használnunk s mindenek felett az ima fegyverét? s hogy ellenségeinkért is imádkoznunk kell ? Könnyű dolog bírálni és kárhoztatni azt, amit egyesek, különösen az exponált helyen állók, rosz- szúl cselekedtek, de gondoljuk meg azt, hogy sokszor épen a nagy felelőség elszédíti az embert és hogy a sátán épen azokra tör legnagyobb erővel, kik fontos dolgok felett hivatvák dönteni s ez különösen az egyház kormányán és a theolo- giai kathedrán ülőkre nézve áll. Segítsünk e férfiaknak imáinkkal harczolni a I sátán ellen, hogy az Úrhoz térjenek és
