Evangelikus egyházi szemle, 1897 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1897-02-28 / 2. szám

32

a hazafiság nálunk csak amolyan mellékérdekké

sülyesztetik alá : hátat fordítottunk az igazi magyar vallásnak és senki sem mondhatja meg, hogy hol fogunk megállani a lejtőn.“ Hát bizony az ily érvelés csak azt bizonyítja, hogy a „Prot. egyh. és iskolai Lap“-nak teljesen igaza volt. Mi már megszoktuk, hogy az „igaz magyar vallás“ követői bennünket, tót és német evangélikusokat, azonnal pán- szlávoknak és pangermánoknak neveznek el — hiszen ez a „nemzeti theologia“ nagyszájú dekla- mátoraira nézve legkényelmesebb álláspont, Ítélni elevenek és holtak felett éz elrejteni a lélek és szív ürességét. Ha a theologiai ismeretközlés alaposabb lesz, reméljük, hogy teljesen megszűnik ez az egyházra és hazára nézve egyaránt veszedelmes irány. Szent István a pogány magyar vallás helyébe behozta a keresztyénséget. A reformáczióban a haza legtehetségesebb fiai nyelvkülönbség nélkül azon fáradtak, hogy a keresztyénségnek tisztultabb foka e hon lakóinak köztulajdonává váljon. íme most egy uj irány a régi pogány álláspontra akarja visz- szavinni a keresztyénséget. Ez az irány megvetőleg szól a kifelé gravitáló nemzetiségi egyházakról s a mellett maga ép a nemzetiséget kívánja tenni a vallás alapjául. A hazaszeretet nem képezheti egyesek privilégiumát, még ha magukat az „igaz magyar vallás híveinek“ vallják is. Szerintünk minden vallás hive szeretheti hazáját és a komoly vallásos ember a hazafiasságot nem taríja üres czimtáb- lának, sem takarónak. A nemzetiséget egyedüli életelvül tennünk nem szabad és igazi keresztyéni állásponton nem is lehet. Az egyház lehető legnagyobb sülyedése az, ha bármily politikai elv tétetik a keresztyén világnézet helyébe. Üldözést, híveinek gyengeségét, mindent átélhet az egyház ; de hitelveinek, hitalapjának megváltoztatása az egyház sírja, melyből nincs feltámadás! Mi teljesen osztjuk azon nézetet, melyet a hazafiságra nézve papjai előtt kifejtett Samassa egri érsek, midőn azt mondja : „És meggyőződésem, hogy hazája iránti kötelességét az a pap rójja le igazán, ki papi és lelkipásztori hivatásának mindenben lelkiismeretesen megfelel; hogy állásunkhoz ez a legméltóbb, a hazafiságnak ez a legfönségesebb megnyilatkozása.“ A „Prot, egyh. és iskolai Lap“ 8 számában „Mit keresitek a más szemében a szálkát“ czímű czikk- ben élesen felel Szabó Aladár a debreczeni igaz vallás híveinek s befejezi czikkét azon idézettel: ,,nem tudom, hogy fog-e még valaki valaha a „Debreczeni Prot. Lap“-pal foglalkozni, de merjük állítani, hogy a gyalázat ama polczáról, melyre mi most felhelyeztük, nem egyhamar veszi le valaki.“

Az „E v. Glocke n“ 4. számában foglalkozik Gajári ur kijelentésével az országházban, mely szerint a mostani uj anyakönyvvozetők magasabb in- telligentiával bírnak mint az eddigiek bírtak. Szerintünk a Lberalismus oly oszlopos fórfiainak mint Gajári ur ilynemű állításait kár komolyan venni, mert az ily állítás csak azt bizonyítja, hogy ahhoz, miszerint valaki országgyűlési képviselő lehessen, nem szükséges túl magas intelligenczia, sőt, úti figura docet, lehetnek egyesek, kiknek intelligenczi- ája az uj anyakönyvezetők intelligencziáján mélyen alantabb áll. Az egyetemes gyűlési jegyzőkönyvről azt mondja: „Az egyetemes gyűlési jegyzőkönyv végre egy negyed óv múlva a lelkészi hivataloknak megküldetett és ez alkalommal egy

nagy, vastag és meglehetősen üres füzetet képez az." Az egyházi ügyeknek gyűléseken való elintézése nálunk a lehető leghosszadalmasabb.

A „Cirkevné Listy" 2-ik számának ve- zérczikkében reá mutat azon veszélyre, melyet az L894. XXXII. t. czikk rejt magában egyházunkra nézve. Ép oly veszélyes volt az 1681. t. ez. 25. §-ának azon záradéka : ,.salvo tamen jure dominorum terrestrium.“ A czikkező szerint gyenge dias- poránk el van veszve. A régi időben hiterős híveink ellenálltak a kisértésnek, de ma különösen azon egyházak, melyeknek hívei Budapestre és Bécsbe járnak munkára nem állnak oly erősen. Végre czikkét azzal fejezi be : „Az egyházpolitikai törvények és különösen az 1894. XXXII. t. czikk revíziója legyen jelszavunk, ha szeretjük egyházunkat és ha szivünkön fekszik annak virágzása vagy hanyatlása hazánkban.“ Mögöttünk vannak már egy évnek keserű tapasztalatai. A liberális alkotások leglelkesebb barátai is már kijózanodhattak, ha csak nem vakok. Nézetünk szerint ki kellene mondanunk és ahhoz szigorúan ragaszkodunk, hogy csak olyan vegyes párt esketünk, mely gyermekeinek evang. vallásu nevelést biztosit.

A „Religió“ több számában Dr. Böhm Já- no czikkezik a szláv liturgikus nyelvről. VIII. János pápa megengedte a szláv liturgiát s erre aczikke- ző szerint nemcsak elvi okok bírták a pápát, hanem azon körülmény is, hogy oly néppel áll szemben, mely Europa lakosságának több mint negyedrésze. Ez is valódi kath. felfogás, melynél a szám határoz az isten- tiszteleti nyelv, a liturgia nyelvének a meghatározásánál. A 15. sz.-ban „Egy év története a székesfejórvári kath. kör életéből“ czimü czikk tanuságos reánk nézve, hogy miként működnek különösen az egyházpolitikai törvények óta gomba-módra szaporodó kath. körök. A czikkező jelentését azon buzdítással zárja be: „Harczoljunk, küzdjünk, szenvedjünk tehát mindaddig, mig dicsőségünk napja felragyog.“ Újabb időben a tulnyomólag prot. Békósmegyében is sorra kath köröket alapítanak. Váljon nem volna e helyes ép ezen helyeken, hol az ev. lakosság túlsúlyban van, megkezdeni az evangélikus körök alapítását ? Mi nem kezdtük meg a felekezeti elkülönítést, de szemben a kaiholikus szervezkedéssel tétlenek nem lehetünk csupa „ál toleránsából 1“

Beküldetett. Nagytiszteletü Szerkesztő Ur 1 A pinkafői temetés-ügyre vonatkozólag legyen szabad nekem is nehány rövid megjegyzést tennem.

Mérnyi urnák melegen ajánlanám, hogy magát — mielőtt nyilvánosan felszólal, jobban infor- máltassa. Dr. Daxer segédlelkész ur az ón jelenlétemben mondotta, a mit mondott; jelen volt a pinkafői u. n. „főtanitó“ ur is; hogy immár Mérnyi ur kitől nyerte az informátiót, nem tudom, de tőlem bizonyára nem ! Tanácsosabb lett volna azért Méi*' nyi urnák nem beszélni „valódi tényállásról“, —- mikor ő éppen „elferdített“ tényállást közöl.

Arról, hogy egy ev. lelkész minő functiózat és talán hogyan végezzen szerény véleményem szerint — semmiféle egyház presbyteriuma nem „határozhat“. Akkor ugyan olyan furcsa dolgokat parancsolhatnának reánk, ha ez igy volna.

Mérnyi ur szomorkodik a’ felett, hogy egy ev. lelkész a kath. fegyelmet dicsőítheti “ No vigasztalódjék ! Vannak ennél szomorúbb dolgok is! Az-