Evangelikus egyházi szemle, 1897 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1897-02-28 / 2. szám
tán meg, lássa kérem, az evang. egyháznak is van bizonyos rendje, a melyhez mindenkinek kell, vagy kellene alkalmazkodnia. Ha pld. egy egyházban (és pedig esperessógi határozatra) csak 13 éves gyermeket confirmálnak, szép volna, ha a .szomszéd ev. pap“ szintén nem venné fel a 13 évon aluli gyermeket nemcsak a saját, hanoin még sokkal kevésbbó a más egyházközségéből! Ugy-o? A mi végül a Mérnyi ur Által eljárása helyessége mellett felhozott legfőbb „bizonyítókat“ illeti, hát ez bizonyíthatja, hogy a püspök ur rosszul lőtt informálva, (mert a felszólítás csakugyan nem jött „illetékes“ helyről); bizonyíthatja továbbá, hogy a püspök urnák milyen ezen kérdésben az egyéni felfogása, do mást, többot, pláne Mérnyi ur eljárásának talán egyedül helyes voltát — engedőimet — ezt már nem; mert úgy tudom, hogy még od- dig a mi püspökeink, sőt zsinataink sem „csalhatatlanok“. Ennek aztán még katholikusabb „szaga“ volna, mint a „lythurgiának“. Ha pld. egy püspök „főpásztori“ levólbon a diaspora gondozását érti „belmissio“ alatt (és egyéb semmit) egy lelkész pedig — az egész, miveit evang. kér. világgal — s egészen mást. vagy legalább is sokkal többet, hát ezt neki talán szabad ! Vagy ha egy komoly, positiv keresztyén szellemű, nagyrabecsült férfiú az egész pinkafői temetési kérdésben úgy nyilatkozik, hogy ilyen dologban „mindenki az ő l’rának áll és esik“ úgy szabad nekem ezt a felfogást helyesnek tartani, ha — a ki mondta — nem is püspök - bár méltók épen lehetne az ! Én részemről különben meglehet, hogy a to- metést elvégeztem volna, do azt, a ki ezt lolkiis- merete elleni dolognak tartja, elítélni vagy Hálámnál immár rosszabb keresztyénnek tartani nem tudom ! De ha arra gondolok, hogy a r. kath. papok az ő híveiknek egyéb dolgokat is megszoktak tagadni (pld. az absolutiót), a miért aztán sohasem veszi igénybe senki az evang. egyház szolgálatát, valamint ha a Nagytiszteletü Szerkesztő ur által kifejtetteket is komolyan fontolóra veszem, nagyonis megfontolandó dolognak tartom, váljon a mi evang. egyházunk és szolgáinak tekintélyével összofér-e mindenkor arra a hálátlan szerepre vállalkozni, melyet igy jutalmaznak, végül is : „Der Mohr hat seine Pflicht gethan, der Mohr kann geben !“ Stráncr Vilmos, pinkafői evang. lelkész. Ugyancsak a fentnevezott ügyben a következő sorokat vettük : Nagy tiszteletű Szerkesztő ur! Mérnyi Adám felső-eőri lelkész ur „boküldőtt- jéreM a következőket jegyzem meg. Az a Mautsch nevű ember nov. 16. előtt lőtte magát főbe. A „pillanyatni elmozavar" orvosilag nem konstatáltatott. Mérnyi lelkész ur „senkit sem sértő egyházi beszédjében“ az ón informáczióm szerint az irgalmas szamaritánusról szóló hasonlatot is felhasználta, amelynek alkalmazása alig lehetett „nem sértő.“ Én a temetésért az ev. papiakban megjelent feleknek nőin azt mondtam, a mit Mérnyi ur ajkamra ad, hanem csak azt, hogy nekem ez esetben lelkiismeretem tiltja a halott eltemetését ; a Mérnyi ur által u. n. „főtanitó“ urnák meg azt mondtam, hogy én ez esetben a halott eltemetését felebaráti kötelességemnek el nőm ismerhetem. Ez pedig mást jelent, mint az, hogy az öngyilkos mint katholikus és öngyilkos nem felebarátom.“ A halott eltemetését folebaráti kötelességemnek azért nem ismerhettem el, mert csak a r. kath. lolkósz parochiális joga megsértésével tehettem volna, a mi jogtalanság (1. Pót. 4, 15.) Jogtalanság elkövetésére nincs sem szeretet, sem kötelesség, a moly engem kónyszoritson. (Kom 12. 9.) Csak ha a r kath. lelkész mogadta volna az engedélyt, nem forgott volna fon jogtalanság és jött volna illetékes helyről a felszólítás. De nem avatkozhattam be a r. kath. ogyház fogyelini iigyébo és nem tehettem illuzioriussá egy- házfegyolini intézkedését sem, mert ón Mérnyi ur furcsa ellenérvei daczára az egyházfegyelmet nem csak a r. kath., hanem az ev. ogyházra is szükségesnek tartom. A prot. Németországban ezt kath. felfogásnak nem ismerik el, mint a liturgiát (nem lythurgia, ami — kőfaragás) sem. Ott őzt a halottat inár csak azért sem temették volna el, mert öngyilkos, még ha ev. is volna. így a r. kath. egyház fegyelmi ügyébe bele nem avatkozhattam, mert nekoin sem tetszenék, ha ők velünk szemben követnének el ily jogtalanságot. De még ha Ők meg is teszik, ez még nem volna elegendő ok arra. hogy mi ezt nekik visszafizessük. (Kom 12, 17, 19.) Legkevésbé lett volna szabad a jogtalanság azért, hogy egyet üssünk a kath. papságon. Evvel nem mi vélj ük a béke ügyét. Hanem, hogy ezt igenis tosszük, ha egymásnak jogait respektáljuk, mutatja az a szívélyes köszönő levél, melvet a r. k. plébános lelkészi hivatalunkhoz intézett.*) Dr. Daxer György, pinkafői evang, s. lelkész. Unitárius misszió. Az unitárius szekta, melyet egyik theologiai tanárunk hévvel védelmezett, igazán magasztos és nemes missziót végez. Állomást képez azok rószéro, kik a felekezetnélküliség felé eveznek. Egy alföldi ev. gyülekezetben a soci- alisták előbb unitáriusokká lesznek - lóvén ott az adó rendkívül csekély. Az uj hívek kissé megmelegednek az uj állomáson s azután majd a feleko- zetnélküliségbe térnek s igy az okos fők semmivé teszik az uj törvény azon vélt korlátját, mely szerint a felekozotnélküliek az elhagyott egyház adóját kötelesek 5 év után fizetni kulturális célokra I íme a szabadság noiues szellőmé! A lónyabányal lelkészválasztás. A mi Vitális József által aláirt közleményben személyem ellen felhozott vádakat illeti, szolgáljanak eljárásom igazolására a következők. A lónyabányai lelkészválasztást megelőző napon, mely választás múlt év deczeinber 6-én ejtetett meg, — én, mint az egyház felügyelője, oly szándékkal jelentem meg az egyházban, liogv a választást megelőzött és szárnyra kelt tiltott cselekményekről a lielyszinéu személyes ér.esülést szerezzek, — 'fettem azt mint olyan, a ki hivatva voltam az egyházban történtekre felügyeletet és ellenőrzést gyakorolni. • Részünkről ozzol a vitát bofejozettnok nyilvánítjuk. Szerk,
