Evangelikus egyházi szemle, 1897 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1897-08-30 / 8. szám
108 lárdságát. — Valóban, Breznyik nem volt gyenge nádszál, kit a kor szele ide-oda hajlít, férfiú, ki az irás azon szavai szerint fejezte be nemes életét: ama nemes harczot megharczoltam, a pályát megfutottam, a hitei megtartottam. Az oly férfiút, ki az életet komolyan veszi s ki az egyezer igaznak ismert útról le nem tér s ki elvei mellett következetesen mindvégig megmarad és ha a világ össze is dúl — az oly férfiút tiszteli a síron túl is barát és ellenség egyaránt! De ez az út egészen a sírig nagyon nehéz, sokan közvetlen a sír előtt elvesztik a lélek egyensúlyát ... Az ilyenekre alkalmazható azután Kirkegard azon szomorú mondása: „Als Originale geboren, sterben sie als Copien !“ Egyik selmeczbányai hírlapban a selmeczi lyceum történettanára úgy festette le a megboldogultat mi nt teljesen modern embert, modern protestáns^ a ki „első sorban volt úgymond magyar s azután protestáns.“ E történet hamisítást helyre kell igazítanunk. Breznyik, ki a tanári pályát a magyar irodalom és nyelv tanszékén kezdte, szerette hazáját s azért áldozatot is hozott, de a hazaszeretet sohasem kötötte a fajimádáshoz és nyelvi exclusivitáshoz. Sokkal értelmesebb, felvilágosodottabb és vallásosabb ember volt, mintsem ezt megtehette volna. 0 hazai ev. egyházunk minden népét és nyelvét tisztelte. A túlzásnak egyik oldalon» sem volt barátja. Breznyik gondolkozásmódját e tekintetben legjobban jellemzi az a pár sor, melyet barátjához 1882-ben intézett, melyeket itt közlünk: „Nógrád, mint az Egyh. és osk. lapban olvasom, nem akarja, hogy a tanítóképzőkből kizárt fiúk, akár Szarvason, akár nálunk folytathassák és befejezhessék tanpályájokat. Én bizony nem bánom, ha hozzánk nem jönnek. Ilyenekre nézve h gjobb volna, oly városba mennének, hol a tanárokat senki sem foghatja gyanúba, fogy pánszláv üzelmekben részt vesznek. Daxner fiát, Dulla sógorát (Paulinyi V. fiát) akarta hozzánk küldeni, kiket Pozsonyból elküldték. Azt Írtam nekik, küldjék vagy Kecskemétre, vagy Kőrösre, a fiókra nézve is jó lesz, ha magyarúl tanúinak. Ott elenyésznek — s a tanárok sem igen fognak avval gondolni, ha < gynehányan összejönnek s magokban tót szavallatokat fognak tartani. Szeg’ény Korennek is hogy keserítik meg tanárkodása végnapjait, Nem azt nézik, hogy 50 éven át magyarúl tanitott, sok kitűnő ma-* gyárt képzett, hanem hogy egynéhánynak — kértére — „Hlasnik“-ot rendel meg. Olyanok a bolondok, mint a Martinovics-féle összeesküvésben a birák kik már azért is halálra Ítélték az embeit, mivel a republ. kátét olvasta, ha nem javallta is elveit. Ki „Hlasnik“-ot olvas, pánszláv, honáruló! Bolond a világ. Legjobb ilyenekre nézve Horatiussal tartani — megtenni tisztét, különben „malignum spernere vulgus!“ Úgy sem használ semmit, ha az ember védekezik. Ép úgy nem hisznek, bármit hoz fel védelmére, mint a katholikusok bennünket sohasem fognak tartani igaz hitüeknek, bármiként állítjuk hogy azok vagyunk; szemükben eretnekek vagyunk és leszünk mindég, máglyára valók és gyehennára kárhozottak ! No, higyjék, hogy azok vagyunk, engem ugyan nem igen bánt, ha eretneknek tartanak! Nem volna tanácsos ily közönynyel vértezni magát azok ellenében is, kik^ bolondul hazafiasságunkat veszik kétségbe? — Én azt hiszem, nem volna rósz,* Iníe ebből is látjuk, hogy Breznyik nem tartozott a divatos hazafiak, a „nem kegyelme- zŐk“ csapatjába. Nála a haza és egyház egymással ellentétbe se juthattak s az első sorban hazafiakra nézve pedig meg volt a maga nem épen megtisztelő véleménye, ^z enthusiasmus ezen fokán szenvedőkre legjobb az általa használt szócska és Horátius által idézett sorocska. A halottak emlékét tiszteljük, ha jellemük és gondolkozásmódjuk igazi képét adjuk s nem akarjuk azt elhomályosítani a világnak tetsző hamis jelszavakkal. Sz. L. Sztehlo József 1829—1897. A glozsání gyülekezet ev. lelkészét, Sztehlo Józsefet a múlt hó 31-én kisérték az örök nyugalom helyére kedvesei és glozsáni hű népe Zom- borban, hol leánya házánál fejezte be szenvedés és csapásteljes életét. A megboldogult született 1829-ben Petrová- czon, hol atyja lelkész, bácsmegyei esperes volt. Édesanyját korán elvesztette. A népiskolát Petrová- czon — közép iskoláit Yerbászon és Eperjesen végezte s azután theologiai ismereteinek betetőzése végett a greifswaldi egyetemre ment. Visszatérve hazájába a selmeczi lyceum tanárává lett, hol egy Ízben igazgató is volt. Selmeczi működéséről Breznyik „A selmeczbányai ág. h. ev. egyház és lyceum története“ czimű műve 330-ik lapján azt írja : „Sz. József magának itt, mint ügyes tanár és 1864/5-ben erélyes igazgató a tanuló ifjúságnál és közönségnél közbecsülést és szeretetet vívott ki.“ 1855-ben Petrováczra ment
