Evangelikus egyházi szemle, 1897 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1897-01-30 / 1. szám

{)

hány prédikócziót csak eltűrtök volna, de a tett által tanusitott szeretet, az túl sok volt nekik. Ennek a Jézusnak, a ki szerotetböl függött a keresztfán, joga van nokünk azt parancsolni: „szerossed, szeretned kell felebarátodat mint lenmagadat.w

Minden egyes elmélkedésben, szontirási bolyét véve alapul, erős vonatkozások vannak a jo- lenre s különösen a jelenben Németországban lefolyó egyházi és társadalmi kórdésekro. Isten vagy a mammon csimfi elmélkedésben a többok között azt mondja : „Nagy fáradságot fordítottak arra, hogy kimutassák, miszerint az Istentisztelet és mammonszolgálat jól Összeegyeztethetők. Azt mondták, a hit külön álló tért képez s épen úgy a közgazdaság is. Mindketőnok egymáshoz nincs sommi köze, az ember lehet a legjobb keresztyén és a mellett a legnagyobb tekintetnélküliséggel viselheti a közgazdasági harczot. S igy voltak embo- berek, kik környezetükre nézve valóságos csapást és szerencsétlenséget képeztek s a mellett azzal a látszattal bírtak, mintha jó keresztyének volnának. Annyira jutottunk, hogy nem régen egy Württemberg! lelkésznek komolyan kellolt tárgyalnia azon kérdést: váljon egy kizsákmányoló lehet e keresztyén ? A válasz nem hangozhatik másként, mint határozottan: nem, mert a mi Urunk és Mesterünk egészen világosan mondja : Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak,“

Naumann beszédei és elmélkedései felett könnyön alkothat magának mindenki véleményt. A mozgalom most van tető pontján. Fő irányzatát, mely a keresztyén elvek megvalósítását tűzi ki, helyosolni lehet ; do az ut holyességo nagy kérdés. A kor forrongó mozgalmaiban mint egy föltűnni látjuk a roformáczió elesett alakjait. Az enthua- sismus növekedőben van s lesznok Münster Tamások, Carlstadtok — no mog Buckholdok és Vlathiesenek is.

Sz.

FELEKEZETI ISKOLA.

A középiskolai vallástanárságról. Azon megjegyzés, molyét az „E. E. Sz.“ múlt évi 10-ik számában olvastam, hogy t. i. „a vallástanár legtöbb evang. fögymnasiumunkban egy könnyen meg nem határozható helyet foglal el a tornatanitó mog a pedellus között,“ a milyen mogszégyenitő egyházunkra, épon olyan igazságot tartalmaz.

Azelőtt a theologusból lőtt tanárok tanították a többi tantárgygyal egyetemben a vallástant is felekezoti középiskoláinkban s habár a modern paedagogia követelményeinek nem is feleltek meg ezen tisztoletreméltó férfiak, teljesen elvitázhatlan érdemük, hogy nagy súlyt helyeztek az evang. jellem k épzó sro, a kedély művelésére s o téren nagy oredmenyt tudtak felmutatni.

Mióta oz az egy házias szellemű „régi gárda“ veszendőben van s a felekozotnélküli ogyctomről kikorült, csak fiiosófiai képzettséggel bíró, az evan- geliomot gyakran alig ismerő fiatal tanárok árasztják el „evangélikus“ középiskoláinkat, kik egyházunk által fontartott iskolákban nem egyszer nyíltan kikelnek egyházunk tana és hite ellen : azóta előállt a szükség, hogy a vallás tanításról külön tanerő alkalmazásával gondoskodjunk.

Az ideális helyzet az volna, hogy mint a múltban, ugy a jövőben is minden középiskolai tanárunk egyúttal theologus is legyon, mit csak evang. tanárképző intézőt létesítésével vagy ugy érhetnénk el, ha azon theol. hallgatókat illetve káplánokat, kik a tanári pályára akarnak lépni kiképeztetésükben hathatósan segélyeznénk, azon kikötéssel, hogy az élvezett jótéteményért pályájok végeztokor folekezetünk középiskoláiban keresnek és vállalnak alkalmazást. Ezek aztán a többi tan- tárgygyHl a vallástant is taníthatnák.

De még ezt valamikor elérhetjük, addig is gondoskodnunk kell, hogy a vallástan egyházunk érdekeivel s méltóságának megfelelően taníttassák felekezeti gymnásiumuinkban. Evéglől a vallástant a többi tantárgygyal egyenrangúvá, illetve valamennyi között az elsővé kell tennünk s tanítására összes középiskoláinkon a többivel egyenrangú s egyformán javadalmazott tanszéket kell létesítenünk. Az igy creált vallástanári tanszéket a lelkészi kar legképzettebb s legtisztelotreméltóbb tagjaival lehetne botöltoni s ez a vallástanár lehűlne mindenütt egyúttal az igazgat ó, ki evégett a középiskolai tanári képesítést is megszerezné. Ez volna jelenlegi viszonyaink között a legmegfelelőbb s legkönnyebben elérhető állapot, s ha ilyen módon a vallástant mint első tárg}rat a val- lástanár mint igazgató tanítaná, ugy ennek jótékony hatása uz egyházra s az ifjúságra el nem maradhatna.

Eholyott azonban mit látunk ? Azt, hogy tudtunk kai ezideig csak egy bolyon, Budapesten van a többi tanárokkal egyenrangú s egyenlően javadalmazott vallástanár. Máshol — s ez még tűrhető — theol. tanárok végzik a középiskolai vallástanitást, külön javadalmazás mellott. Az uiár kevésbé helyes, ha a helybeli lelkész köteles ogyéb toendöi elmulasztásával a gymn. vallástanitást is végezni, még roszszabb, ha a thoológiából alig kikerült, helyüket gyakran változtató káplánokra bízták ezt a fontos feladatot, kik gyakran még a kellő tekintélyt sem képosok magoknak megszerezni a tanítványok előtt; az meg épon elítélendő, ha egy ne- velőro ruházzák azt a fontos teondőt, melyre a legnagyobb súly helyezendő s mely mérhetetlen kihatással lehet ogyházunk jövőjére nézve.

S mivel nálunk ilyenformán gymnásiumaink- ban mindenre telik, csak a vallástanári állások rondszorotisére Dem, innen van, hogy sem a vallástanároknak, sem a tárgynak melyet előadnak nincs meg a kellő tekintélye, hogy ilyen módon a legbuzgóbb igyekezot is kárba vesz az ifjúságon, mely külsőségek után szokta megítélni a dolgok értékét, hogy felekezeti középiskoláink daczára sincsen egy- házias intelligencziánk s hogy azon városaink „művelt“ köreiben legnagyobb a hitközöny, melyekben középiskoláink vannak, mivel ezeken többnyire csak