Evangelikus egyházi szemle, 1896 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1896-06-20 / 6. szám
92 adja a szerző : „Hithűség a felekezeti tusakodások és pártoskodásban.“ E czím nézetünk szerint nem egészen megfelelő ; mert hiszen maga Horváth is részt vesz a harczban, ő is részt vesz abban, a mit a szerző pártoskodásnak nevez, ő is részt vesz a hitvitákban. Felületes és túlhaladott álláspont az is, a melyet a szerző következő sorokban jelez: „Luther Wittenbergában és Zwingli Zürichben egy időben ugyanazon ezé] felé haladtak, a lelkiismeretet felszabaditván a római pápa uralmától és az u. n. jó cselekedetek nyűgétől, eltávolitván mindent, mit a sz. irás tanaival összeegyeztetni nem lehetett.“ Luther és Zwingli kiindulási pontja nagyon eltérő 8 az ő működésük nincsen teljesen kimerítve a „felszabadítás“ szóval ; mert a reformáczió főáldása a Krisztushoz való visszavezetés. Az úgy név. jócselekedetek helyett jobb, ha az egyházi, rituális cselekedeteket nevezzük meg ; mert a reformáczió épen a hit és szeretetből folyó jó cselekedetekre helyezi a fősulyt s azok értékét a rituális, czere- j móniális cselekedetek fölé helyezi. „Eltávolitván mindent, mit a sz. irás tanaival összeegyeztetni nem lehetett“ ez nem fejezi ki a Zwingli által indított reformáczió lényegét; mert Zwingli eltávolított mindent a mi a szentirásban nem volt fellelhető, mig Luther meghagyott mindent, a mi a szentirással nem ellenkezett. Az első szakított a történelmi fejlődéssel, mig a második megtartotta a történelmi fejlődésből azt, a mi a keresztyénség főelvének megsértése nélkül megtartható volt. A mű nyelvezete idegenszerű. A szerző szereti a szenvedő formát, és pedig igen gyakran használja azt. Ilyen szokatlan, a magyar nyelv természetével ellenkező, magyarul kifejezett német gondolatokkal nagyon sokszor találkozunk, igy például a 74-ik lapon azt mondja : „mely tannal Horváth szintén ellentétben állónak bizonyittatik.“ Az elcsépelt szólamok gyakran fordulnak elő. így a 67-ik lapon azt mondja a szerző: „A házassági ünnepély a kor szokása szerint vig természetű volt." Ugyan, melyik korban hiányzott a házassági ünnepélynél e vig természet? Ez a „természet“ bizonyára nem képezi az akkori kor sajátságát. Általános, elcsépelt szólam az is, melyet a szerző a 83-ik lapon mond : „Szomorú tény, hogy a halál korán elragadozza azokat, kik különösen hivatva vannak nagy és üdvös czélok elérésére.“ A mű külalakja csinos, csak nagy kár, hogy a sajtó hibák nem lettek gondosan kijavítva. A szerző szorgalma dicséretet érdemel s művét az érdeklődők figyelmébe ajánljuk. a-fb. C. E. Koetsveld „Der Krankenfreund.“ Ein biblisches Hausbuch, Nach dem Holländischen frei bearbeitet von Pfarrer E. Müller. Leipzig Verlag von Fr. Jansa. 280. 1. ára 3 márka. A betegek igaz barátja a fentjelzett könyv ; de azért az egészségesek is nagy áldással olvashatják. Minden methodista hitfittogtatástól ment, méiy vallásos tartalommal bir az, a mit a jeles holland iró nyújt nekünk. Nem sablonos prédiká- cziók s mégis az Isten igéjének kincseit nyújtja az olvasóknak, adva vigaszt, lelki békét, enyhet a szonvedő léleknek. A betegség sokszor nem semmisiti meg a lélek erőit. Épen a betegségben érezzük leginkább gyarló, múlandó voltunkat. Ilyenkor a kereszt és csapás nehéz óráiban ismerhetjük meg legjobban azt a drága gyöngyöt, melyet egyszer metalálva az ember, mindent elad, hogy azt megszerezhesse. Betegeink, különösen a hosszú keresztben szenvedők, igénylik legjobban a lelki gondozást. A német furditás többet nyújt fordításnál ; mert a fordító részint saját, részint jeles német aszketikus irók dolgozataival toldja meg a művet. Az egész mű tulajdonképen vezérfonal a biblia olvasásában, apró szakaszokban egyes a betegekre vonatkozó részeit fejtegetve annak. A bevezetésben szól a bibliáról, s rövid elmélkedésnek itt közöljük fordítását: „Látok a te gyógyszereid között egy könyvet az asztalon. Miféle könyv az ? — A biblia. — Az nem feküdt úgy ott, a mikor te egészséges voltál ; annál jobb, ha most ott fekszik. A bibliát Isten igéjének is nevezzük. Isten szól abban hozzánk, Isten, a ki ma is ugyanaz és a ki mindent vezérel. Oly szépen mondja egy öreg istenfélő : „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és az én ösvényemnek világa.“ És bizonyára akkor van leginkább szükségünk világosságra, amikor sötétedni kezd körülöttünk. A betegség, majd tapasztalni fogod, elveszi földi örömeink világosságát, épen mint a felhők elzárják előttünk a nap fényét ; nem tudjuk, váljon a nap még egyszer keresztül töri-e a íelhőket, vagy pedig leáldozik-e azok mögött. De az Isten igéjének fénye sütni szokott reggel, délben, este, sőt még akkor is, ha életünk estéje közeleg és a haJál éjjele eljött. Igen, kedves barátom ! a felé irányozd szemeidet, irányozd lépteidet : mert a ki ezen világosság felé halad, az azon helyre jut, melyről megvegyon iiva „ott nem lészen soha éjszaka.“ (Ján. jel. 21, 25.) De néha hallom azt a panaszló szót : „A biblia terjedelmes könyv s helyenként oly nehezen érthető, nem ösmerem fel magamat benne; a keresés untat; a homályos hely megzavar, miként leljem fel benne épen azt, a mi reám illik ? — Ezt a panaszt sokszor hallani, különösen a betegség és gyengeség napjaiban, amikor hiányzik az erő és az akarat. Az volna a kívánatos, hogy mindenki egészséges állapotában ösmerje a bibliájában vezető utat, hogy aztán feltalálja azt a szükség idejében ; de erről nem akarok veled most beszólni ? Inkább útmutatód akarok lenni szegény, gyenge, beteg testvérem ! Előbb átmegyünk a bibliai történeten és ott egy pillanatra megállapodunk, hogy keressek egyet mást számodra — aztán átmegyünk az egész biblián, hogy egyes részeket, melyek telve vannak vigaszszal, össze gyüjtsünk — és végre azt gondolom magamban, hogy ágyad előtt ülök és hozzád szólok, veled imátkozom mint barátommal mind
