Evangélikus egyházi szemle, 1895 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1895-04-01 / 4. szám
48 a „sanft lebendes Fleiscli“ sorsára nem jutottak volna. Férfiasán, egyházszerefetünktől vezéreltetve, mondjuk szemébe az igazságot annak is, a ki vagyona és származása folytán megszokta a szolgák hajlongását. Az evangélikus pap állásánál fogva független, érvényesítse tehát ezt a nagy kincset, kötelességét: az igazságról tegyen mindenütt, mindenki előtt férfias bátorsággal tanúságot. Sz.--------<-----------L ather és a szekták. in, A reformáezióval úgy szólván egyszerre föllépő anabaptismus hívei azt a nézetet vallották, hogy a keresztyénnek fegyvert viselnie nem szabad. Urunk és Üdvözítőnk hegyi beszédjében arra int, hogy a rosznak ne álljunk ellen roszszal, hogy ellenségeinket ne átkozzuk, hanem szeressük, áldjuk őket, és imádkozzunk azokért. Krisztus ezen szavaira alapította Vald Péter is azon tanát, a mely szerint követőinek fegyvert fogni s azzal küzdeni nem szabad. A legújabb korban a mi nazarenusaink is ez okból nem fognak fegyvert és sok esetben nagy áldozat árán is ellenszegülnek az általános védkötelezettségnek. Ezen nézet hive és terjesztője az oroszországi Tol- stoj is, a ki nem egy müvében igyekszik kimutatni azt, hogy nagyon könnyen meglehetnénk a katonaság és fegyver nélkül. Ma már akadnak oly Tolstoj kővetők is, a kik az ő tanait megvalósítani akarják és nem csak fegyvert fogni nem akarnak, de még mint katonaorvosok sem akarják a katonatiszti ruhát viselni ! Luther ezen szektárius nézet ellen küzd azon müvében, a melynek czime : „Oo Kriegsleute auch in seligem Stande sein können.“ (Erlang, kiad. 22. köt. 244—290 1.) — Ezen mű megírására alkalmat adott Luthernek 1526-ban egy braunschweigi nemes, a ki arra kérte, hogy adna neki kimerítő választ arra nézve, váljon jó lelkiismerettel szentelheti-e magát az ember a katonai hivatásnak ?,Luther e kérdésre a fent jolzrtt műben felelt. Érdekes, hogy a midőn Luther esküdt ellenségének, György szász herczegnek e művet a szerző nevének elhagyásával adták kezébe, ekként nyilatkozott róla Kranach Lukács előtt : „te mindég dicséred a te szerzetesedet, mintha egyedül ő tudna jól németül írni, de tévedsz, ime itt van égy könyv, amely oly kitűnő mű, a minőt Luther sohasem tudna Írni.“ Ezen nyilatkozat után átadták a fent jelzett művet, helyes czimlappal ellátva, a herczegnek, a mire ő aztán bosszankodva sóhajtott fel : „kár, hogy annak a szerencsétlen szerzetesnek kellett ilyen kitűnő művet írnia,“ Nincs semmi új a nap alatt. Ma is az emberek nagy része nem méltatna sok művet, ha nem ismerné annak szerzőjét! Luther művének bevezetésében helyesli a braunschweigi nemes azon tettét, hogy kérdés által tisztában akar lenni azzal, váljon jó lelkiismerettel szentelheti-e életét a katonai hivatásnak ? Ezen hivatásban is csak az teljesítheti igazán kötelességét, a kinek lelkiismerete nyugodt, csak az lehet bátor, elszánt katona, csak az számíthat a győzelemre. Külömbséget kell tenni Luther szerint a hivatás és azon hivatásban élő személy között. A hivatás önmagában véve sohasem rósz; de igen a legszebb és legnemesebb hivatás is nyomorult ember kezében átkossá válik. A katonai hivatás is Istentől ered; de azért ezen hivatásban is vannak istentelen, rósz emberek. Hogyan, hát az emberölés, erőszak, gyilkolás mind az a kegyetlenség, a mely a háborúval együtt jár, össze egyeztethető-e azon emberszeretettel, a melyet Krisztus evangyólioma hirdet ? Ha igazi megfontolás nélkül, felületesen nézzük a dolgokat, akkor hamar készen vagyunk a válaszszal és a háború borzalmaira gondolva kimondjuk, hogy a katona nem teljesítheti Krisztus parancsát, a katona a szeretet parancsa ellen vét, a katona nem lehet jó keresztyén. így itól Luther szerint a felületes gondolkozású ember. Az orvos, a midőn azt a beteg gyógyulására feltétlenül szükségesnek tartja, levágja a beteg kezet, lábát. Az értelmetlen ember, a ki nem tudja és nem ismeri az orvos műtétének czélját, kegyetlen és irgalmatlan embernek nézi az orvost, pedig azt az ő nehéz hivatásának teljesítésében a szeretet vezérli. így áll a dolog a katona hivatását illetőleg is. A háború, a katonai hivatás sokszor borzalmas ; de még is ebben is nyílvánúlhat a keresztyén szeretet, a midőn a jog és igazságnak érvényt szerezünk, a midőn épen a harczczal és küzdelemmel állandósítjuk a békét. A háború csak az esetben helyeselhető, ha annak alapja a jogos önvédelem. A fegyver használatánál sem szabad megfeledkezni a kímélet és méltányosságról. A parasztlázadás már le volt verve, a győzők sok helyütt kegyetlenül bántak el a legyőzőitekkel. E helyen Luther elitéli azokat, a kik a méltányosságtól eltekintve, egyenlően büntették mindazokat, a kik a lázadásban részt vettek. Sokan az ártól elragadva úsztak az árral. A félrevezetőket kell Luther szerint keményen büntetni, míg azokkal, a kik félre lettek vezetve, enyhébben kell elbánni. Azok ellen, a kik a méltányosságot figyelmen kívül hagyják, kemény szidalmat ereszt meg reformátorunk, mondván : „W ir Deutschen sind Deutschen und bleiben Deutschen, das ist, Säu und un- t ernuftige Bestie n.“ így mert beszólni az, a ki úgy szerette nemzetét, a mine előtte és utána kevesen. 0 népszeretetét és hazafiságát nem a népének való hízelgésbe helyezte. A lázadásban a keresztyénnek részt vennie nem szabad. Csak egy esetben van megengedve az uralkodónak detronizálása, és ez az eset akkor áll elő, ha az uralkodó őrült. A zsarnok kegyetlenségei elől szabad menekülni. A legkegyetlenebb zsarnok is még önmagába térhet, megjavulhat. Az uralkodó személy változását kívánják sokan, pedig nagy külömbség van a személyváltozás és az uralkodás módjának megváltozása között. Az uralkodó személyének változása nem igen kívánatos, mivel „selten kommt was besseres nach.“ Egy szegény asszony buzgón imádkozott zsarnok uralkodójának életéért. A zsarnok csodálkozva kérdi az asszonyt, hogy miért imádkozik oly buzgón életé
