Evangélikus Egyházi Értesítő, 1915 (8. évfolyam, 1-3. szám)
1915-09-15 / 3. szám
3. sz. EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ 55 felelően kiadatván, intézkedni nem kell. Ugylátszik, alapítólevél ki nem állíttatott s az e részben esetleg felvilágosítást nyújtó 1893- évi tanácsülési jegyzőkönyveket az irattárban felkutatni nem sikerült. Budapest, 1915 június 10-én. Tisztelettel Dr. Pőzel István s. k. egyházgondnok. A pesti evang. egyház története. — DuleschaH S. E. lelkész -Das Erste Jahrhundert* cíiníi könyve nyomán. — II. A gyülekezet alapításától a templom felépítéséig. 1787—1811. Azoknak a lelkes férfiaknak, akik a pesti egyház- község létrehozásán fáradoztak, első dolguk volt az elöljáróság szervezése. A felügyelői méltósággal a polgári körökben nagyrabecsült dr. Glosius Salamont ruházták fel, gondnokká pedig az agilis Liedemann J. S.-t választották és egyúttal eg}*, az ügyek vezetésére és intézésére hivatott választmányt is megalakítottak. Ez a választmány a prezsbiterium jellegével bírt, a neve sokáig Particularis Convent volt. Első tagjai az elnöklő felügyelőn kívül voltak: a gondnok, Pongrácz Bal- thazár Nizsnyánszky, Werthes professzor és Jennichs Kristóf kávés. Rögtön megindult nagy élénkséggel a munka. Mindenekelőtt egy olyan helyiséget kellett szerezniük, amely egyrészt alkalmas volt istenitiszteletek tartására, másrészt jövendő papjuknak is lakásul szolgálhatott. Hosszas keresés után végre megegyeztek egy belvárosi házban, a régi Kalap-utca és Lipót-utca sarkán, amely egy bizonyos Hurthnak a tulajdonában volt. Az első emeletet kibérelték. A lépcső melletti helyiségeket a keresztfalak lebontása által nagy teremmé alakították át, a többi szobát leendő lelkészük számára vették ki. évi háromszáz forintért. Ennek az utóbbi költségnek fizetését Beleznay generális vállalta. Ezzel egyidejűleg egy olyan lelkészt is kellett keresniük, akire az alakulóban levő egyházközség vezetését nyugodt lélekkel rá lehetett bízni. Tisztában voltak azzal, hogy jövendő papjuknak nemcsak a szó legnemesebb értelmében papnak kell lennie, hanem egyúttal olyan nagyobbszabású egyéniségnek is kell lennie, aki a főváros akkori sajátos viszonyai közt is becsületet tud szerezni az egyházközségnek. Azonkívül az illetőnek az egyházközségben uralkodó német nyelven kívül a tót nyelvet is kellett bírnia, amely akkoriban még Felső-Magyarország nemesi udvaraiban is divatozott és amelyet a munkásosztály nagy része is beszélt. A magyar nyelv tudása is a feltételek közé tartozott, főleg azért, mert a katonák sorában sok színmagyar ember akadt. Lelkiismeretes tudakozások és körültekintő tárgyalások után, amelyek egészen Prágáig vezettek, végre elhatározták, hogy Molnár János radványi lelkészt, Beleznay generális nejének pártfogoltját bízzák meg a díszes, de terhes tiszséggel. Megkívánták tőle, h°gy a gyülekezet színe előtt németnyelvű prédikációt tartson a bemutatkozás alkalmával. És hogy beszéde végeztével még magyar és tót nyelven is intézzen néhány szót a közönséghez. A próba-prédikáció 1787 október 24-én volt meg az egyszerű imateremben. Molnár János vonzó megjelenésével, úgyszintén tartalmas beszédével olyan mély hatást keltett, hogy még ugyanazon a vasárnapon lelkipásztorrá választották egyhangúlag. Szerencsésebb választás alig történhetett volna. Molnár kortársai egybehangzó vallomása alapján, valamint működése szerint a legnagyobb becsülésre is rászolgált. Bisztrón, egy kicsiny gömörmegyoi faluban született 1757 október 10-én. Egyszerű földmivesember- nek a fia volt. Sopronban végezte el a theológiai kurzust, aztán 1782-ben a jénai egyetemet látogatta egy évig. Nagy tudással és igazi klasszikus műveltséggel tért vissza hazájába, hol is 1783-ban a radványi lelkészi állást nyerte el. Innen hívták meg élete delén arra az új működési területre, amely tehetségeinek és képességeinek sokkal megfelelőbb volt. Fizetését évi 500 forintban állapították meg, azonkívül kijárt neki ingyen lakás, 12 öl fa, a stólapénzek és egyéb templomi jövedelmek élvezete. Néhány nappal megválasztása után Molnár családostul Pestre érkezett. 1787 november 11-én volt a» ünnepéi yen beiktatás; miután kevéssel előbb betöltötték a kántor és az egyházfi állását. A beiktatás alkalmából tartott prédikáció nem maradt ránk. I)e valószínűleg igen tartalmas volt, mert Molnár egyik kiváló koitársának. Prónay Sándor bárónak nyilatkozata szerint az első pesti evangélikus lelkész értékes szónoklatait még a katholikns világ nemesebb képviselői is meghallgatták. És mindenesetre kiválóbb lehetett ez a beszéd a Werthes professzor által szerzett templomi daloknál, melyek nyomtatásban is megjelentek. Említésre méltó, hogy nemcsak ennél az első istenitiszteletnél, hanem évek hosszú során át mindegyik istenitisztelet alkalmával egy hordozható orgonát használtak, nmelyet a belvárosi róni. kath. templom adott kölcsön az evangélikusoknak. Csak az egyetlen feltétel volt a használatra vonatkozólag megszabva, hogy az évenkinti Úrnapi körmenet tartamára az orgonát vissza kell szolgáltatni. A lelkészbeiktatás örömünnepen Beleznayné ezüst templomi edényeit, melyeket pilisi házikápolnájában használt, a gyülekezetnek ajándékozta. Az új lelkipásztor és köre nagyon tevékeny volt. Gyűlést gyűlés után tartottak. A világi elöljárók intézkedtek abban az irányban, hogy minden a legnagyobb rendben folyjon le. A lelkésszel egyértelem- ben elhatározták, hogy minden vasárnap délelőtt német, délután pedig tót istenitisztelet legyen. A magyar beszédek tartását és az úrvacsora kiszolgáltatását a lelkész belátása szerint végzi. Csak az egyházi áldozatok módját állapították meg közösen. Molnár apostoli buzgósággal felelt meg minden várakozásnak. Minthogy eleinte hivatalos dolog nem volt sok, követhette szíve vágyát és elsősorban a lelkek gondozásával, a cura pastoralissal foglalkozott. Hívei — 400 lélek — az 50,000 lakossal bíró városban diasporát alkottak. Molnár betekintett a pincelakásokba és ellátogatott a kézművesek műhelyébe. A jómódúak és magasra ngúak ajtaján is kopogtatott. Minden evangélikus lelket meg akart nyerni annak az ügynek, amelynek ő maga is testestől-lelkestől híve volt. Hogy a kéz- müvesitjakat a zülléstől megmentse, tanáccsal és tettel a szolgálatukra állott, rábeszélte őket arra, hogy a fővárosban letelepedjenek, segítette őket a polgár- és mesterjog elnyerésében. A befolyásos emberek jóindulatát megszerezte a számukra, ami könnyű volt neki, mert mindenki becsülte őt és örömmel segített munkájában.
