Evangélikus Theologia 1948. 3.szám.

Tájékoztató - DR. NAGY GYULA: Találkozás az úton (John A. Mackay: A préfacé to Christian theology.)

Az írásban minden a „nagy találkozás" felé mutál, Isten és ember között. Ez a nagy találkozás pedig egyedül Jézus Krisztusban, a golgotai kereszt alatt, a bűneink súlya és a kiengesztelés csodája élö megtapasztalásában következik be. Ekkor lesz Krisztus a személyes, az életadó Igazsággá. A kereszt alatt, a nagy találkozás után bontakozik ki előttünk Isten nagy terve a világtörténelemben. A keresztyén történetszemlélet számára a világtörténet egyetlen ' nagy dráma, amelynek rejtett irányítója Isten, nagy intrikusa és ellenható ereje az emberfölötti, személyes Gonosz, témája az ember megváltása, és megoldása Istennek a történelembe való személyes belépése Jézus Krisztusban. Őbenne Isten világa reálisan is belép a mi világunkba és elrejtetten oll él benne a „Krisztus teste", az egyház keretében. A nagy vég, a dráma kifejlete pedig a végső „törés" a bűn világával, Isten uralma teljességének eschatologikus megvalósulása. A kereső embernek Jézus Krisztussal, a személyes igazsággal, való találkozása új személyiséget és új közösséget teremt. Az új személyiség jegye: azt akarni és cselekedni, amit isten akar. Az igazság jóság céljából adatott (trulh is in order lo goodness De a döntő a sorrend : először Isten előtti igazság, a hitben való személyes találkozás Istennel; aztán cselekvő és gyümölcstermő életi Először a nagy indicativus: amit Isten rtlt Krisztusban. Azután a nagy imperativus: amit, a liiten keresztül, ugyancsak Isten cselekszik, de bennem és általam! A személyes igazság, az új ember, semmi más, mint"" az énem teljes megnyílása Krisztus előtt, a Lélek előtt, -eljutás az önmagamtól való szabadulásban Istennek igazi, teljes szabadságára, a jónak cselekvésére. ' ^ « Az új emmausi „találkozás az úton" új testvériséget teremt, új közösséget fonnál. A világnak és a keresztyénségnek is ez ma talán a legégetőbb kérdése. Három út áll előttúnk. Az első a természetes közösség útja. A „test szerinti közösség", a csat Iád, a faj, a nép közösségei. A második a „nevelés közössége", a közös kultúra, a közös ideálok útja. A mai világban mindkettő kudarca és illuzió-volta előttünk áll. Valóságos közösség egyetlen egy van: a felülről való, a kegyelem közössége. Másképpen a vérnek a közössége. De nem csupán az ,.cgy vérnek" a kö- zössége, amelyből Isten a népeket teremtette. Hanem a Krisztus vérének a- közössége, amely bűneikért hullott s amely, az űrvacsorán át, kering bennünk, mint életadó vér a Krisztus teste tagjaiban. A „szentek közössége": nem emberi szeretet, hanenr az isteni agapé kötelékében. Isten egyházának ez a látható, reális közössége hogyan viszonyul a világhoz, annak szekuláris rendjéhez, helyesebben zűrzavarához? Történetileg az egyháznak a világ fölötti uralma (középkor), a világnak az egyház fölötti uralma (reneszánsz, j felvilágosodás), a kettő teljes idegen-sége (délamerikai államok) és a világnak az egyházzal való éles, elutasító irányában: legyen egyház! Ez hármat jelent. Egyfelől prófétai feladatot: Isten ítéletének és kegyelmének konkrét, meg nem alkuvó és meg nem szűnő hirdetését önmaga felé és a vele szemben álló világ felé. Másfelől regenerativ funkciót: az Isten-kijelölte természetes rend megmutatását a -világ zűrzavarában, nem a világba való közvetlen belenyúlással, hanem az ezt végző új emberek formálásával. Végül közösségteremtő aktivitást: a felülről való közösség formálását az emberi közösségek csődjében, előretekintve az eljövendő. Isten országában megvalósuló örök, transzcendens isteni közösségre. Az egyház körül ma sötét a láthatár. Ma ismét sokan mondják: „Pedig mi azt reméltük, hogy Ö az, aki meg fogja váltani az Izraelt., A válasz most is ugvanaz: „Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak és úgy menni be az ü dicsőségébe?" (Lk. 24.21.26). „Mert ha az emmausi út a mi útunk is még, a nagy Útitárs, aki akkor rajta járt, még most is rajta halad, hogy elve-, zesse ennek a mostani alkonyati órá-